A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-12-20 / 38. szám
ran összetéveszthetők az üzleteben vásáraitokkal. A kézimunkákat házi vászonra varrták, de később a gyolcs ingujjakon is ezt a varrástechnikát alkalmazták. A század elején (ehér, sárga, az ingeken fekete esetleg lila színt használtak, de a huszas évektől kezdve a színskála egyre bővül. A szálszámolásos varrások mellett igen elterjedt a fehérlyukas hímzés. A nyak- és fejkendők, főkötők, fűzővigek, ervák, férfiingek díszítésénél használják. A női viselet nagyon díszes. A felsőtesten vászon vagy gyolcs félinget viselnek. Az ing ujja körülbelül a csuklóig ér. A díszítő varrás az ujj végén és a vállon helyezkedik el. A vászon félingre csipkét varrnak, míg a gyolcsot lyukas hímzéssel szegik. Az ingek ujja mellévarrott. Nagy ünnepeken két inget viselnek. Az alsó testre csípőben kötik meg a vászonból készült pendelt. A pendel nem ráncozott; trapéz alakját keskeny toldalék adja meg, amelyet fehér pamuttal „ferizselnek", kötnek egybe. Erre kötik az alsószoknyákat. Az alakot csípőben gömbölyűre formálják Ünnepi felsöszoknya az atlasz-virágú selyem, a bársony, a puplin és a „bandúr-kasmír". A pruszlik itt „zubbony", „ubbony" néven ismeretes. A mély kivágást hátul széles szalag szegélyezi. A vászon bélésű ubbony hátát ezüst brokátból szabják, síkkal, flitterrel díszítik. Az ubbony harasztzsinórral kötődik. A félünneplős ubbonyok kevésbé díszesek. Eiva (szakácserva), eruha a neve itt a köténynek. Nagy ünnepen két ervát viselnek: alul a „kapcsos" (lyukashimzéses, horgoltszélü, fehér) ervát, erre kötötték a fekete klott vagy selyem csipkésszélű ervát. A kötények közepén széles pecsétes hajkötő lógott, színe kék, zöld, fekete vagy piros volt. A tilanglin csak fehér pecsétes hajkötő lehetett. Hétköznap az eruhára szakácskát kötöttek, ezt házivászonból varrták. A menyasszonyi szakácserva nagyon díszes, ezt újmenyecske korában viselte először az asszony, a lakodalom másnapján ebben sürgött-forgott, szolgálta ki a vendégeket. SZLOVÁKIÁI MAGYAR NÉPVISELETEK A nyitrai járás északi határán fekvő Egerszeg (Jelšovce) és Vicsápapáti (Výčapy-Opatovce) népviselete a Zobor vidéki népviseletek nagy családjába tartozik. Elszigetelve, majdnem elszakadva él itt e kis közösség a Nyitra vize partján, ezért nevezik őket „vízmegieknek" is. A viselet fejlődése szempontjából ez az elszigeteltség figyelemreméltó. A környező szlovák falvak ízlése hatással van rájuk, de ez főleg a viselet kiegészítőin észlelhető. A széles, sokszínű pecsétes hajkötő itt igen kedvelt kiegészítő, míg a többi zoborvidéki faluban nem, vagy csak nagyon ritkán és nem feltűnő helyen viselik. A hagyományos zoborvidéki kézimunkák, a metélés, szálszámolásos varrások, a kötés, a vertcsipke, ebben a két faluban érték el a csúcspontot. A „kétszíl" lepedők, az ágyonvalók több mint felén varrás van, A csipkék, melyeket a „bambuszkó-dubuszon" vásárolt pamutból készítettek annyira finom mívűek, hogy gyak-Téli öltözet a vatelinos kabát vagy kacabaj. A magyarka vatelin nélküli bélelt kabát. Készülhet bársonyból, selyemből, gyapjúszövetből vagy kasmírból. A jupka hoszszúujjú, bélésnélküli kabát. Deréktól lefelé fodros. Szegőzéssel, csipkével díszítették. Az állapot meghatározója a fejviselet. A lányok ünnepkor, télennyáron egyaránt kendő nélkül jártak. Hajukat ketéválasztva, hátul piros pántlikával (kobász) egy vrekocsba fonták össze. Hétközben egész évben kendőben jártak. Az asszonyok elmaradhatatlan fejdísze a konty. A lány menyasszony korában kapja a színes tűzéssel díszített keményszárú csizmát. A férfiöltözet mint mindenütt, itt is a vászonból készült gatya és ing, továbbá lajbi és az erva. Az ünnepi viselet a bélelt fekete gangár-öltöny. JÓKAI MARIA
