A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-12-20 / 38. szám
TOMPA MIHÁLY ES SZLOVÁKIA Tompa Mihály — aki 1817. szept. 28-án Rimaszombatban született és 1868. július 30-án Hanván halt meg — a reformkor és a Bach-korszak kiemelkedő költője, Petőfi és Arany közeli barátja. Szegény foltozóvarga családjában született, s gyermekkora nagyobb részét félárvaként a borsod megyei Igriciben tölti nagyszüleinél. Iskola tanulmányait a sárospataki kollégiumban nehéz szociális körülmények között szolgadiákként kezdi. A középfok, majd a jogi, bölcsészeti és teológiai tanfolyam elvégzése után egy ideig még ingadozik a papi, tanári és ügyvédi pálya között, ezért átmenetileg nevelői állást vállal. Néhány hónapig Eperjesen is nevelősködik, ahol kapcsolatba kerül a kollégium Nyelvművelő Társaságával, és barátságot köt Kerényi Frigyessel, valamint a városba látogató Petőfi Sándorral. Hármuk között ekkor zajlott le az „erdei lak”-kal kapcsolatos költői verseny. Eperjest Tompa — Petőfihez hasonlóan — nagyon megszerette, a város eredetéről szép verses regét írt (Eperjes), és egy „beszély”-ének történési helyéül is Eperjest választotta (András polgár). 1847-ben végül is a papi pályánál kötött ki, és kálvinista lelkészként Bején, Keleméren, majd Hanván működött. A három község közül az első és a harmadik a mi tájainkon, közelebbről: Gömörben fekszik. Bejére 1847 júliusában Petőfi is ellátogatott, és itt írta a Tompa Mihálynál című versét. A két barát ez alkalommal kirándult Murányba, s ottani megihletődésük eredményeként nem sokkal később két azonos című elbeszélő költemény született (Szécsi Mária). Érdekes, hogy a Gyöngyösi István és Arany János által is megénekelt híres turányi kalandot Petőfi elsősorban szerelmi történetként, a mindent legyőző szerelem példájaként írta meg (azokban a napokban, mikor a Szendrey Júlia kezéért vívott harca már gyors győzelemmel kecsegtetett.) Tompa viszont — a történeti hűségnek megfelelően — azt az árulást állította központba, melyet a vár feladásával Szécsi Mária elkövetett. Tompa bejei működéséről szépirodalmi feldolgozások is születtek. Móricz Zsigmond —aki az 1927-es szlovákiai előadókörútja idején Bején is megfordult — itt írta az Isten szolgája című novellát. Egy mai szlovákiai magyar költő, a rimaszombati Veres János Petőfi bejei látogatását verselte meg (Petőfi Bejében). Hanván Tompa 17 évig, 1851-től a haláláig élt. Az önkényuralom ellen tiltakozó nagy verseit itt írta. Hosszú éveken keresztül súlyös betegség kínozta, aminek következtében élete utolsó éveit szinte élőhalottként élte le. A halálára utaló játékos két sort — „Tompa Mihály hamvai Hanván fognak hamvani” — állítólag ő maga ötlötte. Költőként 1840-ben az almanachlíra művelőjeként lép fel. Neve gyorsan ismertté válik, s verseit a kor legszínvonalasabb folyóirata, az Athenaeum közli. Hírnevét virágregéi, népmonda-feldolgozásai és népies dalai mélyítik el. Petőfivel való kapcsolata 1844-ben kezdődik. Ez év szeptemberében Levél Petőfi Sándorhoz címen üdvözlő verset jelentet meg, melyre Petőfi a Felelet Tompa Mihálynak című költeménnyel reagál. Az első személyes találkozásra aztán 1845 áprilisában Eperjesen kerül sor, ahol a közös baráttal, Kerényi Frigyessel együtt megvívják a híres költői versenyt. Barátságuk Arany fellépése idején kulminált (Petőfi akkor jelentette ki, hogy „Arany, Petőfi, Tompa, istenkrisztusugyse szép triumvirátus'’), de nem sokkal később — mindkettőjük hibájából — egyszer s mindenkorra elhidegedett köztük a viszony. Arannyal viszont mindvégig jó, sőt az ötvenes-hatvanas években egyre szorosabbá váló barátságban maradt Tompa. A Tompa és Petőfi között támadt ellentét fő okát költészetük és költői alkatuk eltérő vonásaiban kell keresni. Petőfi az új esztétikai irányzattal való teljes azonosulást várta el Tompától, pedig Tompa nem olyan értelemben „népköltő”, mint ő és Arany. Tompa átmenetet, hidat alkotott az előző irányok és az új nemzeti irányzat között. A töményebben népies költészetben való jelentkezése csak epizodikus jellegű volt, és verselésében a nemzeti versidom a nyugat-európai formákkal szemben teljesen háttérbe szorult. Ez az utóbbi megállapítás arra a zsánerre — a verses népregére és népmondára — is vonatkozik, amellyel első nagy sikerét aratta, és amellyel a népies irány érdeklődését magára vonta: monda- és regefeldolgozásainak zöme nyugat-európai formákban íródott, és eszmei tekintetben az irodalmi népiesség régi típusa jellemző rájuk. Az új népiesség maradéktalanabb megnyilatkozásait népdalai képviselik, melyek közül néhány — mint például a Békát tettem kesely lovam lábára, Télen-nyáron pusztán az én lakásom, A tilinkóm nem szól, elhasadt — a daloló magyar nép közkincsévé lett. Tompa költői alkatában a lírikus dominál annak ellenére, hogy életművében az epika is jelentékeny helyet foglal el: a néprege és népmonda-feldolgozásokon s a virágénekeken kívül balladákat, románcokat, költői elbeszéléseket is írt. Ha epikai alkotásaiban lapozunk, léptennyomon szlovákiai földrajzi és helynevekre bukkanunk. Az eperjesi vonatkozású két regén és a Murányhoz fűződő Szécsi Máriá-n kívül szlovákiai helységekhez, várakhoz-várromokhoz, hegyekhez és erdőségekhez kapcsolódnak a következő alkotások is: A Kárpátok villije, Cservena hora, Borova hora, A sztracenai sziklakapu, Galamboskő, Szépé sváraljai leány, A bajmóczi fürdős, A pozsonyi harczjáték, Mária könyje. Kőasszony, A két íjász, Oltárkő, Csengőbarlang, Hegyeskő, Lófő, Menedékkő, Mohos, Basa kútja, Bosnyák Zsófia stb. Jellegzetes tájainkról több lírai versében is lelkes sorokat közöl: „A szép Sajó völgye nyílt arczával Tárul ki előttem ...” (Tornáczomon); „Hol a szép Gömör halmos képet ölt...” (Levél Pogány Karolinához) stb. Különös figyelmet érdemel A pozsonyi várban című verse, melyben az omladozó falak, „repedt, hullongó boltozatok” leírása és jellemzése után felveti azt — az azóta már megvalósult — gondolatot is, hogy „e puszta rom tán még fölépül”. Tompa a természet nagyszerű ismerője és megszállott szerelmese. A természet szépsége és harmóniája a szakadatlan szenvedésért való kárpótlást is jelenti számára. A természet színeiből kialakított dús palettáján elsősorban az ősz színei pompáznak, s az őszről írt versei a legszebb magyar évszak-versek közé tartoznak (Őszi képek, Őszi tájunk ...). Az Őszi tájnak ... című és kezdetű elégia sejtelmes hangulata és zenei telítettsége szinte már az impresszionizmust és szimbolizmust kultiváló nyugatos költőink tájversei felé mutat. Költői tolla az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején is aktív. Mint azt az akadémiai irodalomtörténet kiemeli, „olyan politikai, társadalmi eszméket csiholt ki belőle a mozgalom, melyek példátlanok pályáján. A sodró, érlelő vihar emelte s a világosi katasztrófa éppoly mélyen megrázta, mint legtöbb kortársát”. Hazafias nemzeti költészete aztán a szabadságharc bukását követő önkényuralom idején bontakozik ki teljes gazdaságban. Ebben a szomorú korszakban, Aranyt és Vörösmartyt is beleértve, nincs olyan költőnk, aki a nemzet közérzületét adekvátabb módon tudta volna kifejezni Tompánál. Az olyan halhatatlan versek, mint A gólyához, A madár fiaihoz, a Levél egy kibujdosott barátom után, a Űj Simeon, az Ikarus megrázó képet festettek az eltiprott hazáról és gyűlöletet ébresztettek az elnyomó zsarnokság és a „kidőlt fában őrlő szú”-nak nevezett belső ellenség iránt. A szívtépő fájdalom és az átokba fúló gyűlölet mellett azonban megszólaltatták a nemzet feltámadásába vetett hitet is. A nagy allegorikus költemények forró bizakodás és reményt is sugallnak: Ikarus zuhanásba torkolló repülése nem volt hiábavaló, és a szörnyűségektől megtört agg Simeon meg fogja érni a szabadság várva várt napját. Tompa nagyszerű költői teljesítményét akkor értékeljük csak igazán, ha arra gondolunk, hogy egy betegségektől és csapásoktól megtört ember tudta vállalni a nemzet elfojtott hangjának megszólaltatását. A betegséghez üldözés is járult. A gólyához miatt hosszan zaklatták a költőt, házkutatásokat tartottak nála, két ízben is vizsgálati fogságba vetették és a felmentő ítélet után rendőri felügyelet mellett tartották. A zsarnokság megérezte, hogy ebben a versben — melyet Tolnai Lajos „az égdördülésnél messzebb hallatszó ének"-nek nevezeti — egy elnyomott nemzet érzése kapott hangot. Tompát a korabeli hivatalos irodalom is érdemének megfelelő megbecsülésben részesítette. Tagja volt az Akadémiának és az akkortájt élvonalbeli szerepet betöltő Kisfaludy Társaságnak. Többszörös jutalmazás és díjazás mellett egy ízben — 1868- ban — az Akadémia nagyjutalmát is elnyerte. Költészetének a polgári irodalomtörténetírás beható figyelmet szentelt; számtalan résztanulmány mellett életművét több jelentős monográfia dolgozta fel. Mai elismerését az 1961-ben kiadott nagy terjedelmű válogatás (Tompa Mihály válogatott művei) mellett levelezésének két kötetben való megjelentetése (Tompa Mihály levelezése I—II., 1964), is fényesen bizonyítja. A mi tájainkon melyekhez — mint láttuk — Tompát erős kapcsolatok fűzik, a költő emlékét szeretettel ápolták és ápolják. Szülővárosában, Rimaszombatban 1902-ben szobrot emeltek neki. A Holló Barnabás által készített szobor a volt vármegyeház előtt állt, 1960-ban a szép Városkertbe (ma: Május 1. kert) került. A költő szülőháza nem maradt fenn, de a Gömöri Múzeumban megvan a makettje, melyet 1902-ben Molnár Gerő tamásfalvi asztaloslegény készített. TURCZEL LAJOS
