A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)

1976-12-20 / 38. szám

VARGA IMRE

KÖVESDI KÁROLY két verse

Gúnyos bíztató

Szállj hóhátra, fényed legyen hó és jég világa, majd jégcsap-szarvad fölragyog; bőrödbe húllva

sisteregnek s kihúnynak a csillagok, ülj a Télre.

combjaid közé szorítsd,

bízd tested az északi szélre,

elvisz az éjfél sűrű bokrai közé —

szurokszin levelek cirmolják arcodat,

s a halál egy-egy miccre szivedben fölragyog:

Odaszegezettek

(D. I.: Társaság)

de fura népség: ülnek a pádon egy, kettő, három alakok

de fura pad: kinszék, örömderes körül morajlás; habos, leveles

de fura nézés: ki tartott szeget s lendített kalapácsnyelet

de fura népség: három bús madár csőrükben szeg. karmuk közt kalapács

A művész tragédiája

Mikor a toll, az ecset, o balta megszemélyesül. Túlnő, visszaveszi magát — lévén, hogy eredendő. Magát magának, s nekilendül.

Kapaszkodik a szegény — vagy hozzá nőtt keze? Forognak. Szédület.

Iszonyodva látja: a toll, az ecset, a balta szántja az eget. S még ő izzad helyettük.

E. MEŠKOVÁ FELVÉTELE

fehér csontváz, kegyetlen patyolat

szived falán hogy áttüzel,

kaszája hegye inget, kabátot

átütve bal melledből kiáll, fényesen sajog.

Visz tél-csődöröd: kocog jégparipád, fekete pókhálók közt üget; egyre sűrűbb éjjel korommal sújtja ingedet.

Sziszeg a szél utánad.

Fölszaggatva — csupa foszlány a tél, tüzes botom úszva kisér.

El-elér, fölszikrázik rövid pillanatra kegyetlen bőröd s megdörren az ég.

DÉNES GYÖRGY két verse

Ezer ős

hánytorog bennünk

Fekszik eleven a holtban, kiáltás a szürke csendben, nyuszit holt az elevenben, lelkek sarába tiportan.

Ezer ős hánytorog bennünk, ezer ősben alszunk némán, planétán hús-csont planéták öntudatlanul kerengünk.

Ráborul összetört trónusára

Kemény idő, már lekaszálod bennem a sarjúhajtás zöld szigeteit, elfogy a láng is s szertelen szerelmem s mi csontig sajdúlt s kínozott, a hit,

de a szeretet él még, az emberi gondnak egyetlen szomorú virága, káprázatok közt szirmát lengeti, ráborúl összetört trónusára

fél-életemnek, mely mihaszna látott annyi omlást és annyi szenvedést, hisz nem válthatta meg ezt a világot, csak szégyenkezve rejtette szívét.

19