A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)

1976-02-06 / 37. szám

A radiokémia — s azon belül is a radioanalitikai kémia* — a kémiai tudományok egyik leggyorsabban fejlődő ága. A század gyermeke, akárcsak az atomfizika, a kibernetika vagy a molekuláris biológia. Megteremtője — s ezt nem kis büszkeséggel mondhatjuk — magyar volt: Hevesy György, a Svédországban élt Nobel-díjas vegyész. Róla nevezték el azt az emlékérmet is, amelyet minden évben egy-egy kiváló radiokémikusnak ítélnek oda.

A Hevesy emlékérmet 1975-ben Tölgyessy György, a Szlovák Műszaki Főiskola Vegyipari Karának tanszékvezető professzora kapta, a radioanalitikai kémia területén kifejtett sokéves, eredményes munkásságáért.

xxx

Tölgyessy György neve Csehszlovákiában — de nem túlzás, ha azt mondjuk: külföldön is — fogalom. Ű volt az, aki elindította nálunk a radiokémiái kutatásokat (vagy negyedszázada már), s ugyancsak ó volt az, aki megalapította az első nemzetközi radioonalitikai kémiai folyóiratot. („Most már könnyű ezekről a dolgokról beszélni. Pedig ha tudná, milyen keserves is volt az indulás. Amikor fiatal adjunktus koromban elhatároztam, hogy a radioaktiv anyagok kémiai tulajdonságaival és a radiokémiái analízissel logok behatóbban foglalkozni, csupán egyetlen, megkopott Geiger-számláló volt minden felszerelésem. Szinte a semminél is kevesebb. Ráadásul mindent egyedül kellett csinálnom, tanácsot senki sem

Dr. Tölgyessy György, tanszékvezető egyetemi tanár, a kémiai tudományok doktora

művelője. Ez alapvető követelmény, mert csakis így valósítható meg az, hogy a — bár a laikusok széles táborához szóló, de a más szakterületen dolgozó kutatók számára is értékes információkat tartalmazó — könyv megbízható kalauz legyen az új ismeretek dzsungelében. Ezért furcsállom, hogy némely kollégám lenézi a tudománynépszerűsítést, portás foglalatosságnak tartja, s rangján alulinak, hogy személy szerint is művelje.")

Tölgyessy György a dunaszerdahelyi gimnáziumban jegyezte el magát örökre a kémiával. („Eredetileg muzsikusnak készültem. A családban ugyanis mindenki szerette a zenét, s nem múlt el nap közös muzsikálás nélkül. A gimnáziumban aztán megváltozott a helyzet: olyan jó kémiatanárom volt, hogy még a zene iránti rajongásom is háttérbe szorult a kémia kedvéért. Utólag bevallhatom: belőlem sohasem lett volna jó muzsikus. Ahhoz több tehetségre lett volna szükségem. De azért a zenét továbbra is szeretem, s ha úgy adódik, akkor ma is előveszem a hegedűmet és eljátszok néhány könnyebb darabot.") Egyébként a kémia szeretetét Tölgyessy György érettségi előtt álló fia is örökölte. Ha minden jól megy, jövőre a Szlovák Műszaki Főiskola Vegyipari Karának lesz a hallgatója.

Tölgyessy professzornak van egy — tudósok közt alighanem igen ritka — szenvedélye, s ez a bűvészkedés. („Rengeteg kártyatrükköt ismerek, még Rodolfo is tanult tőlem. Egyidőben „bűvésznevem“ is volt, Smunyeknek hívtam és főleg írtam magam, s mindezt

A TUDOMÁNY SZOLGÁLATÁBAN

tudott adni, a szükséges vegyszerek beszerzése pedig kész kálvária volt. De ami a legjobban elszomorított — higgye el, nem szívesen beszélek róla — az az volt, hogy szembe kellett néznem az idősebb kollégák értetlenségével, sőt olykor a rosszindulatukkal is.“)

Tölgyessy György igen elfoglalt ember: gyakran jár tudományos konferenciákra (évente legalább ötször), s ezekre minden esetben alaposan fel kell készülnie, hiszen egy nemzetközi hírű tudósnak szinte kötelessége, hogy előadjon, illetve felszólaljon a vitában. Tanít az egyetemen, s persze vizsgáztat is; egyszerre több, a diploma munkáján vagy a kandidátusi disszertációján dolgozó fiatal irányítását is elvállalja minden évben. A nemzetközi folyóirat főszerkesztőjeként valamennyi közlésre szánt tanulmányt el kell olvasnia. S persze ne feledkezzünk meg a tudományos kutatásról sem, amelyet most is, a pálya csúcsán is — ellentétben jónéhány kortársával — ugyanolyan lelkesedéssel, szorgalommal, s főleg alapossággal folytat, mint huszonöt évvel ezelőtt. („Megvallom őszintén, egyszerűen nem tudom megérteni azokat az — ún. befutott — tudósokat, akik minden ok nélkül negyvenöt évesen, mondhatnám erejük teljében, leállnak. Mert hogy már mindent elértek, amit nálunk egy tudós elérhet. Az ilyenek aztán rendszerint képtelenek követni a fejlődést, sokszor görcsösen

ragaszkodnak az elavult nézetekhez és a beosztottjaik kibontakozásának is kerékkötőivé válnak")

A töretlen munkakedvnek köszönhető, hogy Tölgyessy professzor tanszéke a radiokémiái kutatások legfontosabb hazai műhelye lett, s hogy a világ ilyen jellegű intézményei között is rangos helyet vívott ki magának. („Sokan kérdezték már tőlem, mi a magyarázata annak, hogy mi olyan sokat publikálunk. Sőt olyanok is akadtak, akik valamiféle titkot szimatoltak a dologban. Pedig szó sincs ilyesmiről. Szorgalmasan dolgozunk, ennyi az egész. Volt nálunk egy amerikai kutató; egy év leforgása alatt annyi tudományos munkát írt, mint otthon tizenöt év alatt. Amikor erről beszélgetünk, azt mondta: Amerikában a tudásoknak túlságosan is jó a dolguk. Amit csak kérnek, megkapnak; a műhelyben minden berendezést elkészítenek számukra. Még olyasmi is előfordul, hogy egy kémikus!I) nem tud egy üvegcsövet tisztességesen meghajlítani a láng fölött. Aztán ne csodálkozzék az ember, ha ellustulnak. Európában viszont a szerényebb körülmények szinte serkentőleg hatnak. A kutató rákényszerül arra, hogy semmit se csináljon gépiesen. — Az amerikai kolléga jól jellemezte a viszonyokat, de azért néha nekünk is jól jönne egy kis gondtalanság.“)

azért, mert nem akartam magamra haragítani a bűvésztársadalmat. Ugyanis a Tudomány és technika című folyóiratban — amelynek külső munkatársa is voltam — különböző bűvésztrükköket árultam el az olvasóknak, s ez azért, valljuk meg, nem volt a legkorektebb dolog. A Smunyek névnek egyébként érdekes a története. Gyermekkoromban ólomkatonáim is voltak, s a nagybátyám kitalálta, hogy a vezéreknek nevet kell adni; Így lett az egyik kapitányból Smunyek.“)

Egy tudós számára alighanem az a legnehezebb kérdés: mit szeretne csinálni a jövőben? („Még legalább száz évre való munkám van. Ha érdekli, felsorolhatom, mi minden. Csak azt ne kérdezze, mi vár rám holnapután. Mert azt nem tudom") A tudománynépszerűsítést ezután sem kívánja „szögre akasztani“. („Tervem, hogy egy olyan ismeretterjesztő könyvet írjak a kémiáról, amelyet a nyolc-tízéves gyerekek is megértenek. Ha az elsősök tanulhatják a halmazelmélet alapjait, akkor igazán nem lehet probléma számukra a vegytan sem.“)

— lacza — (Prandl Sándor felvételei)

Eddig 36 könyve s több mint 350 szakdolgozata jelent meg. Elképesztő mennyiség, de csak akkor ijedünk meg igazán, amikor hozzágondoljuk azt a rengeteg munkát is, amivel mindez együtt jár. A késő éjszakába nyúló méréseket, a tizenöt-húsz óra hoszszat tartó, megszakítás nélkül folytatott írást. („Eléggé rendszertelenül dolgozom. Ha valami nem megy belefogok másba, ezért aztán előfordul, hogy egyszerre öt megkezdett munkám is van. Még szerencse, hogy otthon már megszokták ezt, sem a feleségem, sem a gyermekeim nem neheztelnek rám azért, mert nincs mindig annyi időm a számukra, mint amennyi szükséges volna.“)

Tölgyessy professzorról köztudott, hogy nemcsak a tudományok művelője, hanem a tudományok népszerűsítője is. A közeljövőben jelenteti meg a Madách könyvkiadó „Az atomkorszak detektívjei" című könyvét, amely előreláthatóan sok új hívet szerez a kémiának. („Igen fontosnak tartom a tudománynépszerűsítést. A jó ismeretterjesztő mű felér egy kutatóintézettel. Egy ilyen könyvet több ezren elolvasnak, ezek közül több százan komolyabban érdeklődni kezdenek a téma iránt; sokan aztán — a fiatalokra gondolok természetesen — hivatásukul választják a kémiát, s meglehet, akadnak hárman, akikből hires tudósok lesznek. Egyébként ma már csak az írhat tudománynépszerűsitö könyvet, aki maga is alaposan ismeri a problémákat, tehát valamilyen tudományág

A Hevesy emlékérem