A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-02-06 / 37. szám
zönségünk mór Gombaszögön megismerhette. Tudvalevő, hogy a Csepel Vas- és Fémművek Budapest legnagyobb ipari nagyüzeme, mely több tízezer embert foglalkoztat. Híres-neves Munkásotthona a magyarországi munkásművelődés egyik példamutató és élenjáró intézménye, azt is mondhatnánk fellegvára. A Munkásotthon sokrétű és rendkívül eredményes népművelői missziójának egyik ágazata a népi kultúra, melynek ápolására a munkásfiatalokból verbuválódott együttesük hivatott. A Szőttes első fellépésére itt, a Munkásotthon színpadán került sor, mely színpadot hazai közönségünk is nagyon jól ismerheti, hiszen a Magyar Televízió nagyon gyakran közvetíti innét műsorait, sőt a Szőttes fellépését követő este a Budapesti Nemzeti Színház társulata tartott előadást a Munkásotthon színpadán. A Szőttes csepeli bemutatkozása sikerült s a sikert elismerő taps koronázta s ez a taps nemcsak a barátként látott vendégnek, de mindenekelőtt a produkciónak szólt. A produkciónak, mely rendhagyó módon nem csupán egy népi-tánckoszorú, hanem táncszínházi összeállítás. A nézőtéren számos budapesti szakember is helyet foglalt, akik kíváncsiak voltak a Szőttesre, melynek érkezését szakmai körökben már jóhíre régen megelőzte. Érthető tehát, hogy jólestek az őszinte gratulációk. A második fellépésre a gödöllői járás egyik nagyközségében. Bagón került sor, ahol ugyancsak példátlanul kedves vendégszeretet fogadta együttesünket. A Bagi Pávakör asszonyai nem csak remek vacsorát tálaltak, nem csak lélkes tapssal köszönték meg az előadást, de a vacsorához még rétest is sütöttek, méghozzá nem is keveset, hiszen az előadást követő társalgási, ismerkedési esten többszáz ember gyűlt össze. Az asszonyok két teljes napon át sütötték a rétest s amint megtudtuk, ez a kiváltság csak a legkedvesebb vendégeknek jár ki a faluban. Az igazi élmény mindennek ellenére is az volt, amikor a helyi Pávakör asszonyai bemutatták táncaikat, melyből a végén természetesen közös táncolás kerekedett. Bagón százesztendők óta a karikárzó körtánc járja. Így aztán az idős vendéglátókból és a fiatal vendégekből egy hatalmas tánckoszorú formálódott. Szimbólumnak is szép volt. Befejezésül pedig a csepeli vendéglátók közös kirándulásra vitték a Szőttes tagjait a Dunakanyarba. Megjártuk Szentendrét, Visegrádot, Esztergomot, — no meg a barátság útjait egymás szívében. A közelmúltban volt fél évtizede annak, hogy szenvedélyesen táncoskedvű és a néphagyományokat tisztelő fiatalok kezdeményezésére megalakult a Szőttes, a CSEMADOK Központi Bizottságának népművészeti csoportja. A név mögötti tartalmat, ma, több mint öt esztendő eltelte után már nem szükséges magyarázni, hiszen az együttes azóta sok tízezer ember előtt, hazai színpadok százain igazolta már önmagát. Noha elsődleges célja sosem az öncélú önigazolás, hanem kezdettől fogva a népi tánchagyomány ápolása, megmentése és reprezentálása volt. Ma elégedetten mondhatjuk el, hogy a Szőttesnek mindez folyamatosan sikerül s e siker mögött következetes, kitartó munka áll, melynek hozamaitól nem csak egy-egy új bemutató, de minden fellépés után gazdagabbaknak mondhatjuk magunkat. Az együttes több mint fél évtizedes fennállása alatt több alkalommal reprezentálta hazai tánckultúránkat Magyarországon is. Mint azt valahány alkalommal megírtuk, mindig sikerrel. Legutóbbi magyarországi vendégszereplésükre október utolsó napjaiban került sor, amikor a Csepel Vas- és Fémművek Munkásotthonának Népművészeti Együttese látta vendégül a Szőttest. A vendéglátó együttest egyébként hazai kötolyó valamennyi múzeológiai munkálatot Somorjától egészen Ipolyságig mi irányítjuk. Persze nem azt akarom ezzel mondani, hogy mindenütt a mi munkatársaink dolgoznak, csupán arról van szó, hogy a Dunamenti Múzeum mintegy felettes szerve lett a dunaszerdahelyi, galántai, érsekújvári és lévai múzeumnak.") A múzeum tevékenységének szerves része azoknak az amatőr múzeológusoknak az irányítása, akik a legkülönbözőbb korosztályokból verbuválódtak, s munkájukkal komoly segítséget nyújtanak a múzeumnak. („A múzeum mellett megalakult a múzeumbarátok köre, amely a történelem, a régészet, a néprajz és a természetrajz iránt érdeklődőket tömöríti. Az egyes szakkörök tagjai rendszeresen összejönnek, előadásokat hallgatnak meg és beszámolnak saját gyűjtő munkájukról. Az amatőrök munkájára egy-egy tudományos dolgozó felügyel, s monda-LŐDÉS nőm sem kell talán, hogy ezért nem jár semmiféle különbér.") xxx 4 A komáromi múzeum munkatársai nemcsak a múlt emlékeit gyűjtik, hanem a jelenre vonatkozó adatokat is. A biológusok felmérik a vidék természetrajzi helyzetét, különös súlyt fektetve a természeti rezervátumok vizsgálatára: a történészek lefényképeztetik a bontásra ítélt városrészeket, hogy az utánuk jövő szakembereknek fogalmuk legyen arról, milyen volt Komárom és környéke a hetvenes években, összegyűjtik valamennyi, az ipari és mezőgazdasági fejlődéssel kapcsolatos dokumentumot. („Nagy kár, hogy ezt nem kezdtük el rögtön a háború befejeződése után. Milyen jól jönne most például az ötvenes évek történelmének vagy a mezőgazdaság kollektivizációjának vizsgálatához egy gondosan összeállított dokumentumgyűjtemény.") A komáromi Dunamenti Múzeumban évente sokezer látogató fordul meg. Fiatalok és öregek, helybeliek és messzi vidékekről érkezők. Nem véletlenül. Mert aki őszintén meg akar ismerkedni ezzel a tájjal, az itt élő emberekkel, az ország e darabkájának múltjával és jelenével, az nem kerülheti el a múzeumot. LACZA TIHAMÉR (Prandl Sándor felvételei) 25
