A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-11-29 / 36. szám
BEMUTATÓ A MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZBAN azt is, hogy Dodi esete a szülőknek, a felnőttek világának címzett figyelmeztetés. A fukar szereplehetőségekhez mérten jó teljesítményt nyújtott még Németh Ica (Anyu) és Turner Zsigmond (Apu) szerepében. Az előadásban továbbá Ferenczy Anna, Csóka Edit, Mák Ildikó, Benes Ildikó, Fazekas Imre és Pőthe István kaptak kisebb-nagyobb játéklehetőséget. Hangulatosra sikerült Dobi Gézának a Dodi felújításához komponált zenéje, külön dicséretet érdemel Kopócs Tibor találékony díszlete, Balogh Ági jelmezei pedig újra bebizonyították színházunk fiatal tervezőművészének tehetségét. (i-r) DÁVID TERÉZ Dódijának csaknem két évtizeddel — pontosan tizennyolc évvel — ezelőtti ősbemutatóját annak idején a kritika elismerően, ám a felvetett téma komolyságára utalva, a drámai izzás tekintetében már akkor is bizonyos fokú fenntartásokkal fogadta. A MATESZ komáromi társulata az őszi évad első premierjeként — a népszerű hazai magyar írónő hetvenedik születésnapját köszöntve — most mégis felújította, azaz újra színre vitte ezt a darabot. Vajon miért? Színházunk dramaturgjának a bemutató napján megjelent kurta sajtónyilatkozata szerint azért, mert a MATESZ művészi vezetősége szerint Dávid Teréznek ez a színpadi műve tartott leginkább lépést az idővel s így ma is időszerű. A színház az íróval együtt teszi fel a kérdést: az eltelt tizennyolc év alatt sok minden megváltozott körülöttünk, de bennünk vajon mi és mennyiben változott meg? A művészi újraértelmezés során kiderült, hogy a címszereplő alakja lehet az a lencse, mely a leggondosabban gyűjti össze az őszinte gyermeki gyötrődésnek, küzdelemnek és a bakfiskori tanácstalanságnak a néző felé irányított sugarait. Újra kiderült, hogy Dodi alakja — sajnos — mindmáig mit sem veszített aktualitásából, sőt, a kölcsönös képmutatásba vagy a válásba torkolló házasságok számának folyamatos emelkedése révén élő és vádló felkiáltójel; a magárautalt és tanácstalan gyermeki lelkiismeret megtestesülése. E felismerés jegyében a színház dramaturgiája nemcsak újraértelmezte, de több korrekciót is végrehajtott a műben. A csaknem két évtizeddel korábbi ősbemutatóval szemben az első lényeges változás az, hogy amíg akkor egy család széthullását láttuk a színpadon, ma — napjaink .divatjának" megfelelően — egy széthullt család vegetációjának szemtanúja a közönség. Természetesen, ennek a szándéknak megfelelően módosult a figurák beállítása és jelleme is. Az .új" Dodi nem a szülői önkénynek kiszolgáltatott naiv kisgyerek, hanem sokkal inkább egy korán felnőtté váló és éppen ezért dacos-makacs ember, egy szülői szeretetre és ragaszkodásra vágyó bakfis. Szeretetszomjnak mondhatnám azt a kielégítetlen érzést, ami Dodi tetteit és gondolkodásmódját irányítja. A színmű cselekménye ezt az alapkonfliktust szolgálja: egy gyerekember, egy 13—14 éves fiatal lány küzdelmét önmagával és önmagáért. Környezete azonban mind több megalkuvásra kényszeríti Dodit, akit a saját tanácstalansága öngyilkossági kísérletbe hajszol, de ez sem elegendő ahhoz, hogy szülei rádöbbenjenek gyermekük iránti felelősségükre. Igaz, a rendező és a szerző parodisztikus hangnemben határozták meg az előadás stílusát, ez ellenben nem jelenthet mentséget arra vonatkozóan, hogy a mai tárgyú komoly téma színpadi megjelenítése meglehetősen drámaiatlan és felületes. Vagy talán mégsem napjaink egyik legégetőbb családi (és ezzel társadalmi) problémájának ábrázolása volt az évad első komáromi bemutatójának fő célja? De akkor minek kellett a hagyományos dramaturgi .leporolás’ mellett alapjában véve újraértelmezni, sőt, egy új figurával is gazdagítani az egykori Dodit? A témaként helyesen fölvetett családnevelési és jellemedzési szándék, valószínűleg, akkor kap ferde fordulatot, amikor az író megelégszik annyival, hogy a sorozatos képmutatások és a kisebb-nagyobb hazudozások láncolatában élő felnőttek beérik azzal, hogy Dodi előtt egyszer jóindulatúan, másszor fenyítőleg, óm az őszinteség csipetnyi jele nélkül elismételgetik: hazudni nem szabad... hazudni nem szabad ... E feddő figyelmeztetések hallatán Dodi szemében megannyiszor ott a kérdés: vajon miért nem, ha ti sem tesztek egyebet? A válasz, a probléma mélyebb boncolgatása azonban mindig elmarad, pedig a színpadon kialakult szituációk szinte kínálják a szembesítés lehetőségét a szülők és gyermekeik lelki tisztasága, erkölcsi életfelfogása között, írói szempontból remek esély ez a drámai sűritésű érzelmi kapcsolatok kibontására és beható jellemábrázolási részletezésére. Itt keli megjegyezni, hogy NAGY LÁSZLÓ felvételei Térdenállva, bűnhődve... (Pőthe István, Benes Ildikó és Németh Ica, a háttérben Mák Ildikó) ítélkezik, aláhúzza a mondatok mögé rejtett gondolatokat, miközben előrelendíti a vékony szálakon futó játékot. Nehéz véleményt mondani a színészek játékáról, mert figuráik bizony különösebb művészi hitel nélkül íródtak. A színészeknek így kevés lehetőségük nyílik az alkotásra. Érdemlegeset ezért csak a Kabala Babát alakító Drófi Mátyásról és a Dodit játszó Kusman Etáról szólhatunk. D r á f i játéka jó stílusérzékről tanúskodik, melyben ott találni a komédia, az irónia, a játékosság s az őszinte szókimondás színeit. K u c m o n Eta kedvvel, átéléssel vállalja Dodit, mintha csak saját elképzelt bakfiskorát álmodná vissza a színpadra. Játéka elhiteti velünk, hogy tudatában van igazságának, s egyben nemcsak egy-egy úgynevezett komoly színműben, hanem a komáromi előadás műfajaként választott paródia stílusában is reális dramaturgiai követelmény mindez, amivel azonban sajnos adósunk marad a tizennyolc esztendő utón felújított Dodi. Kevéssé meggyőző a darab látszólagos hepiendje és végkicsengése is: Dodi anyja (aki nem éppen szerelmi állhatatossággal viseli el férje túlságosan gyakori .szolgálati" útjait), az anya fiatal szeretője és egy csalóka lányregényből kilépő hősnő a színpad előterében térdenállva — mintegy bűnhődve — jópárszor elismétlik, hogy: hazudni nem szabad. Ezzel: függöny. Hogy miért nem szabad? Választ erre legföljebb a néző lelkiismerete adhat, bár ehhez kevés ösztönzést kapott az előadás során. Az előadást K o n r á d József rendezte s pontosan megrajzolta a kört, amelyben Dodi őrlődni kénytelen. Minden igyekezete és találékonysága ellenére sem sikerült azonban elkerülni a jelentősebb érzelmi háttér nélküli szöveg buktatóit. A rendelkezésére álló színpadi eszközökkel megpróbált ugyan ezt-azt pótolni, de a bemutató összhatását vizsgálva mindez kevésnek tűnik, mert ő sem tudta többsíkúvá tenni a cselekményt és elmélyültebbé, árnyaltabbá varázsolni a figurákat. Jó ötlet volt a megelevenedő Kabala Baba szerepének „beírása" az eredeti darabba. Ez a figura a játék szervezője, mozgatója, a cselek és véletlenek kitalálója. Vigasztal és Fent: Kuczman Eta a Dódi címszerepében 21
