A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-11-22 / 35. szám
szükségük von orra, hogy kialakítsák a maguk sajátos (és egyéniségüknek legmegfelelőbb) környezetét, mint a felnőtteknek. Úgy látszik, továbbra sem léteznek — legalábbis a bútortervezők számára — a több ezer kötetes magánkönyvtárak. Igaz, némely szekrénysor-típus (például a Venuša vagy a Sluna) nagyobb menynyiségű könyv elhelyezésére is alkalmas, de a korszerű könyvespolcokkal a bútoripar ezúttal is adósunk maradt. A konyhabútorokat egyértelmű tetszés fogadto. Az ember csupán azon tűnődött el, hogyha már ilyen szép (és ráadásul színes) konyhabútorokat tudunk gyártani, akkor miért kerül mégis valamennyi panelekből épült lakásba szürke (egyhangú) konyhabútor? A hatodik, de még inkább a hetedik ötéves tervidőszak lényeges javulást hoz majd a bútorkereskedelemben. Erről a kereskedelmi minisztérium képviselői tájékoztatták az újságírókat azon a sajtóértekezleten, amelyet a bútorkiállitás megnyitása alkalmából rendeztek Nyitrán. A szlovák főváros lakosai bizonyára örömmel fogadják majd a hirt: Pozsonypüspökin a közeljövőben kezdik el egy háromezer négyzetméternyi területű bútorraktár és üzlet építését. — ez — PRAND SÁNDOR felvételei VÁSÁRI MOZAIK A NYITÁNY Bár „hivatalosan" csak péntek reggel kezdődött a vásár, „nyitánya" már csütörtökön este lejátszódott. A vándorállatkert ugyanis hamarabb érkezett meg, mint a többi vásárosok, s — valószínűleg reklámcélokból — egy aranyos kis majmot ültettek ki — természetesen ketrecestől — a kisváros lőutcájára. Nem csodálkozhatunk hát azon sem, hogy hamarosan a majomketrec első látogatói is megjelentek a színen. Az előzetes „tiszteletlátogatás“ azzal végződött, hogy egy kisfiú ujj nélkül távozott a ketrectől, mivelhogy barátságos közeledésére a majom kevésbé barátságosan — egy harapással — válaszolt. Bizonyára ideges volt: a rengeteg „Szia testvér, rokon stb." megszólítás vehette eszét szegénynek. koznak: biztos orral szagolják ki, kinek van néhány féldeci a kalapja alatt, ahhoz szegődnek, sej, ripityom, csuhaj! VÁSÁROSOK, VÁSÁROSOK ... vasárnap délután Másnap — s persze, harmadnap is — javában folyt a dulakodás, főleg azok körül a sátrak körül, ahol ételt-italt árusítottak. Bizonyos elárusítóhelyeken nagy mennyiségben árultak alkoholt, alkoholmentes italokból viszont annál szőkébb volt a választék. Mindennek természetes következményeként a kevésbé forgalmas mellékutcákon egymás hegyén-hátán feküdtek az emberek, akiket pedig — lelogadom — nem a fáradtság döntött le lábról. — Képzeld el — meséli valaki barátainak —, hat féldeci után elmentem cipőt venni. Vettem is egy pár fekete cipőt. Csak otthon vettem észre, hogy nem is fekete, hanem bordó . . . Bontják a sátrakat. A vásár maradványai — elszórt cipősdobozok, piszkos papírhalmok, kolbászdarabkák és eldobált üvegek — között elbotladoznak az utolsó vendégek is, csupán egy bácsi támogatja kitartóan az egyik ház falát, mintha attól félne, összedül, ha elereszti. De úgy látszik, mégsem attól fél, mert hamarosan meggondolja magát, s elcikázik, jobban mondva „elkacskaringózik" a parkig, s ott békésen nyugovóra tér. Bizonyára észrevette, hogy a vásár véget ért... VARGA ERZSÉBET KETTEN BESZÉLGETNEK — Ezek a kofák is megérik a maguk pénzét. Áthozták Magyarországról a hetvenöt forintos pulcsikat, itt meg eladják két-kétszázhúsz koronáért. — Na és? Azért kofák! — Hát ami azt illeti, nem is ez az érdekes, hanem az, hogy a magyarországi hetvenötforintos pulcsikat főleg a magyarországiak vásárolják. Kétszázhúsz koronáért darabját. . . SZÜRKÜLETKOR Szürkületkor megjelennek a vándormuzsikusok, egy hegedűs meg egy cimbalmos. Jó pénzért bárkinek elhúzzák a nótáját. Bárkihez azonban nem csatla-25
