A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)

1976-11-22 / 35. szám

szükségük von orra, hogy kialakítsák a maguk sajátos (és egyéniségüknek leg­megfelelőbb) környezetét, mint a fel­nőtteknek. Úgy látszik, továbbra sem léteznek — legalábbis a bútortervezők számára — a több ezer kötetes magánkönyvtárak. Igaz, némely szekrénysor-típus (például a Venuša vagy a Sluna) nagyobb meny­­nyiségű könyv elhelyezésére is alkal­mas, de a korszerű könyvespolcokkal a bútoripar ezúttal is adósunk maradt. A konyhabútorokat egyértelmű tetszés fogadto. Az ember csupán azon tűnődött el, hogyha már ilyen szép (és ráadásul színes) konyhabútorokat tudunk gyárta­ni, akkor miért kerül mégis valamennyi panelekből épült lakásba szürke (egy­hangú) konyhabútor? A hatodik, de még inkább a hetedik ötéves tervidőszak lényeges javulást hoz majd a bútorkereskedelemben. Erről a kereskedelmi minisztérium képviselői tájékoztatták az újságírókat azon a saj­tóértekezleten, amelyet a bútorkiállitás megnyitása alkalmából rendeztek Nyit­­rán. A szlovák főváros lakosai bizonyára örömmel fogadják majd a hirt: Pozsony­­püspökin a közeljövőben kezdik el egy háromezer négyzetméternyi területű bú­torraktár és üzlet építését. — ez — PRAND SÁNDOR felvételei VÁSÁRI MOZAIK A NYITÁNY Bár „hivatalosan" csak péntek reggel kezdődött a vásár, „nyitánya" már csü­törtökön este lejátszódott. A vándor­­állatkert ugyanis hamarabb érkezett meg, mint a többi vásárosok, s — való­színűleg reklámcélokból — egy aranyos kis majmot ültettek ki — természetesen ketrecestől — a kisváros lőutcájára. Nem csodálkozhatunk hát azon sem, hogy hamarosan a majomketrec első látogatói is megjelentek a színen. Az előzetes „tiszteletlátogatás“ azzal vég­ződött, hogy egy kisfiú ujj nélkül távo­zott a ketrectől, mivelhogy barátságos közeledésére a majom kevésbé barát­ságosan — egy harapással — válaszolt. Bizonyára ideges volt: a rengeteg „Szia testvér, rokon stb." megszólítás vehette eszét szegénynek. koznak: biztos orral szagolják ki, kinek van néhány féldeci a kalapja alatt, ahhoz szegődnek, sej, ripityom, csuhaj! VÁSÁROSOK, VÁSÁROSOK ... vasárnap délután Másnap — s persze, harmadnap is — javában folyt a dulakodás, főleg azok körül a sátrak körül, ahol ételt-italt áru­sítottak. Bizonyos elárusítóhelyeken nagy mennyiségben árultak alkoholt, alkohol­­mentes italokból viszont annál szőkébb volt a választék. Mindennek természetes következményeként a kevésbé forgalmas mellékutcákon egymás hegyén-hátán feküdtek az emberek, akiket pedig — lelogadom — nem a fáradtság döntött le lábról. — Képzeld el — meséli valaki bará­tainak —, hat féldeci után elmentem cipőt venni. Vettem is egy pár fekete cipőt. Csak otthon vettem észre, hogy nem is fekete, hanem bordó . . . Bontják a sátrakat. A vásár maradvá­nyai — elszórt cipősdobozok, piszkos papírhalmok, kolbászdarabkák és eldo­bált üvegek — között elbotladoznak az utolsó vendégek is, csupán egy bácsi támogatja kitartóan az egyik ház falát, mintha attól félne, összedül, ha el­ereszti. De úgy látszik, mégsem attól fél, mert hamarosan meggondolja magát, s elcikázik, jobban mondva „elkacska­­ringózik" a parkig, s ott békésen nyugo­vóra tér. Bizonyára észrevette, hogy a vásár véget ért... VARGA ERZSÉBET KETTEN BESZÉLGETNEK — Ezek a kofák is megérik a maguk pénzét. Áthozták Magyarországról a hetvenöt forintos pulcsikat, itt meg el­adják két-kétszázhúsz koronáért. — Na és? Azért kofák! — Hát ami azt illeti, nem is ez az érdekes, hanem az, hogy a magyar­­országi hetvenötforintos pulcsikat főleg a magyarországiak vásárolják. Kétszáz­húsz koronáért darabját. . . SZÜRKÜLETKOR Szürkületkor megjelennek a vándormu­zsikusok, egy hegedűs meg egy cimbal­mos. Jó pénzért bárkinek elhúzzák a nótáját. Bárkihez azonban nem csatla-25

Next

/
Thumbnails
Contents