A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-11-08 / 34. szám
DIVAT A VAGÄNYSÄG Láttam a minap a bratislavai főállomáson néhány fiatalembert, akik ki- és besiálitak a vonatablakon: nem azért, mert rossz volt, nem nyílt ki az ajtó, az ajtó ugyanis működött. Ügy vettem észre, hogy a fiúknak a figyelem fölkeltése, magukra irányítása a céljuk. Láttam továbbá farmernadrágos vagány srácokat, akik késő este ököllel verték a lakóházak földszinti ablakait, csak azért, hogy a mögöttük békésen alvó polgártársakat felébresszék és megijeszszék. Láttam még egy hirdetőtáblát is, amelyre nagy betűkkel, hogy mindenki észre vegye, a következő szöveget írták: „Temetkezés a postaépületben*. Mindig is úgy tudtam, hogy temetkezni csak a temetőkben szokás, s gondolom, igazam is van, csupán a felirat szerzője akart „vagánykodni* egy kicsit: miért éppen ő ne, hiszen napjainkban divat a vagányság. Divat? Ez a szó nem is egészen pontos, mert a vagányság már divatnál is több lett: valósággal kötelező. S aki erre nem jön rá idejében, azt szinte kiközösíti a környezete. Hogy ezt meg honnan veszem? Ismerek egy fiatal, húszéves lányt, akit — mint mondja — „lenéznek* az osztálytársai, mert nem váltogatja hetente, vagy legalább havonta a szeretőit. Merthogy „modern* korban élünk, igy lenne illő... Most már csak azt kellene tisztázni, mit is jelent a „modernség". Sokak szerint — szerintem is — ez a szó eléggé elcsépelt, „lejáratott*, immár közhellyé „aljasult". Nem is csoda, hiszen minden vagány a modernséggel igazolja életvitelét, sőt sokan már azt is a modernség következményének tartják, ha valaki törvényellenesen, a társadalom kárára gazdagodik. „Modem" dolog lett például a munkakerülés. Vannak olyan üzletek, ahol a vevők tájékoztatásául már azt sem írják ki, mért van az illető üzlet munkaidő alatt zárva, csupán egyetlen szó biggyesztenek ki az ajtóra, azt, hogy: „Zárva*. Mintha bizony nem vennénk ezt magunktól is észre. Aki pedig nem tud alkalmazkodni, azt kiközösítik, lenézik, az állítólag nem életre való. Legalábbis nem erre a „modern" életre. Hát köszönöm szépen. Köszönöm az ilyen modernséget!... VARGA ERZSEBET A csend birodalma nem mindig csendes Az épülő — szépülő fiatal járási székhely korszerű kulturális otthonnal gazdagodott. Egyik termében gyakran rendeznek különféle kiállításokat. Az eddigiek közül talán az a kiállítás érte el a legnagyobb sikert, amelyet a Celári-Kirt-i (kürti) Szociális Intézet férfi gondozottjainak munkáiból rendeztek meg. Grafikákat, szén- és üvegrajzokat, festett tányérokat, szobrokat, befont demizsonokat tekinthetett meg a látogató. Engem különösen a szénrajzok tisztasága és az üvegrajzok színpompája lepett meg; csendélet kanosával, csendélet ecsetekkel, csendélet halálfejjel, vihar utáni táj, anya a gyermekével mind-mind méltán keltett figyelmet. A kiállításnak találóan A csend birodalma nevet is adhatták volna. Teljesen érthető tehát, hogy nem titkolt kíváncsisággal látogattam el Nagykürtösről (Veľký Krtiš) Kürtre, ahol körülbelül negyedszázada alakították át a volt urasági kastélyt szociális intézetté. Monosa Lászlótól, az intézet vezetőjétől a következő felvilágosítást kapom: — Az intézet 45 férőhelyes, és 1953-ban alakult meg. Három év eltelte után további tíz hellyel lett nagyobb a befogadóképessége. Közben át is építették az otthont, amely 1962-ben már száz férfi számára biztosított helyet. Tavaly újabb épülettel egészült ki az intézetünk, s ma már 120 szellemileg-testileg fogyatékos embernek vállalhatjuk a gondozását. Persze továbbra is arra törekszünk, hogy bővítsük a férőhelyek számát; ez magától értetődően nem megy máról holnapra. Jelenleg a központi fűtés építését szeretnénk befejezni. Még a kazánháznak és a mosodának kell elkészülnie. Ha ezekkel a munkákkal készen leszünk, további 25—30 férőhelyre teszünk szert. Itt szeretném elmondani azt is, hogy az intézet 47 alkalmazottja sokat tesz azért, hogy megkönnyítsük a gondozottak életét s szebbé tegyük számukra a környezetet. — A nevelők és az ápolónők munkája nyilván nem irigylésre méltó? — Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy az ápolónők komolyan veszik hivatásukat, szeretettel, megértéssel és türelemmel foglalkoznak a gondozottakkal. Felhasználom ezt az alkalmat is arra. hogy köszönetét mondjak áldozatkész munkájukért. — Nagykürtösön olyan munkák kerültek bemutatásra, amelyeket a gondozottak munkaterápia keretében készítettek. Kiknek az érdeme a siker? Bán Anna könyvelő, az igazgató helyettese szól közbe: — Az igazgató elvtárs nyilván szerénységből hallgatta el, hogy mióta ő vezeti az intézetet, ugrásszerű eredményeket értünk el a gondozottak munkaterápiájában. — Az elért eredmények nem kimondottan az én érdemem — mondja Monosa László. — Minden elért siker közös munkánk eredménye. Bán Anna egyetértőén bólogat, majd ismét ő veszi át a szót. — Sajnos, gondozottjainknak több mint az ötven százaléka ágyhoz kötött s ez ápolónőink számára munkatöbbletet jelent. A többi gondozottat egészségi állapotuk és hajlamuk szerint csoportosítjuk, s munkaterápia segítségével igyekszünk érvényesíteni képességeiket. Egyformán jó eredményeket érnek el a szavaló-, az ének- és képzőművészeti csoport tagjai. A szavalok és a dalosok nyilvános fellépéseken mindig nagy sikert érnek el. A fizikai munkát és a tollfosztók eredményeit sem szabad lebecsülnünk. Kulturális tevékenységünk és a képzőművészeti munka sikerének bizonyítéka, hogy tavaly a Považská Bystricában megrendezett kerületi versenyen 27 benevezett intézet között mi kerültünk az első helyre. — Más szociális intézettel tartanak-e fenn kapcsolatot? — Jó baráti kapcsolatot tartunk fenn a nagybalogi (Veľký Blh-i) és a Zilina-Bórik-i intézet női gondozottaival. Kölcsönösen látogatjuk egymást, s találkozásaink alkalmával a kulturális műsor és az ajándék sem marad el. A nők cigarettával, a férfiak édességgel kedveskednek. — Mivel teszik emlékezetessé a gondozattak életét? — Minden évben kirándulást szervezünk számukra. Megtekintjük Szlovákia természeti szépségeit, felkeressük az SZNF történelmi nevezetességű helyeit. Nagy népszerűségnek örvend farsangkor az álarcosbál. Ilyenkor a gondozottak álarcot viselnek, és az alkalmazottakat viszik táncba. Az olyan jelesebb ünnepeket is igyekszünk meghitté tenni, mint a karácsony vagy a húsvét. Egyszóval mindent elkövetünk, hogy színessé, változatossá és emlékezetessé tegyük a gondozottak életét. BODZSÁR GYULA L osoncot északnyugatról közelítve meg, mint újkori erőd bástyái, messziről feltűnnek a gigantikus betonkockák — az új, épülő lakótelep házai, tömbjei. Valami vonz, hogy többet is megtudjak az új lakótelep „születéséről*. A beruházók a tervezőkhöz, ezek a kivitelezőkhöz küldenek. Azok egészen máshová ... Van aki megkér, hogy várjak néhány percet, azonnal visszajön, s két ára elteltével érdeklődésemre kedves arcú titkárnő csodálkozik tágranyílt szemekkel: de hisz a mérnök elvtárs már régen hazament.... Végül Géczi Milán mérnök, a vnb fejlesztési osztályának vezetője „lát el" adatokkal. Három lakótelepből álló negyed épül Losonc északnyugati határában. A Pionírberek I már néhány éve elkészült. Most épül a Pionírberek II amit ha felépül, a Pionírberek III követ. (A lakótelepek elnevezésével láthatólag itt sincs probléma. A városrész — a három telep közös neve Pionírberek lesz. Sorszám nélkül.) A „kettes", a tervek szerint 1978-ra épül fel. 1Ó50 család kap itt otthont. Jelenleg már csaknem 2000 ember lakik itt. Zömével közeli, a város vonzásában elhaló falvakból kerültek ide. Milyen lesz a telep? — Mint számtalan más az országban — mondja Géczi Milán. — Szép, korszerű. Iskolával, áruházzal, üzlethálózattal, óvodával, egészségügyi létesítményekkel, mindennel, ami egy modern városrésznek, ahol mintegy nyolcezer ember lakik majd, természetes velejárója. A huszonkét tantermes iskola egy része már elkészült. Igaz, itt csúszott a határidő, szeptemberben át kellett volna adni, de amúgy nincs lemaradás. Eddig 512 családnak adtunk otthont. A telepet nem könnyű megközelíteni. A Pionírberek l-et elhagyva az útnak is vége. Az idő viszont őszies, esik. Cipőm cuppog a sárban. — Van itt út. nem is egy — nevet ironikusan egy fiatalasszony. Komikus. Nagy gumicsizmáiban gyermekkocsival szántja a sarat maga előtt. — Tavasszal leraktak egy sor betonlapot. Amikor ellepte a sár, egy újabb került rá. Eddig három vagy négy . . . A sár mostani állásából következtetve csakhamar az ötödik betonlap-sort is lerakják ... Sejtem, miért kellett vizhólyagosra szaladgálnom a talpaimat néhány adót kedvéért, miért a sok „sajnos nem érek rá". Pedig nem egyedi, nem losonci jelenség ez. Azt hiszem, érdemes lenne valamilyen módon lemérni, milyen értékeket, mennyit veszítünk a „közérzet" rombolásával. Mert ha munkába menet nyakig sározom magam s hónapokig olyan lakásban lakom, ahol nem ad vizet a csap, nincs gáz, helyenként hull a vakolat, napirenden vannak az áruellátási zavarok, hullámos a parkett, nem csukódnak az ajtók, ablakok — természetes, hogy bosszúsak az emberek, s bárhol dolgozzanak is, ez mindenképpen végzett munkájuk minőségére is kihat. A Pionírberek II telepen lakó kétezer emberére is. Mennyi lehet ez országos viszonylatban? Sajnos, jól ismert, számtalanszor szóvátett gyengéi ezek a lakóház-beruházásoknak nálunk ... Már a legötletszegényebb humorista sem nyúl ilyen „csontig rágott" témához. Engem sem ez izgat most, bár furcsa, hogy felelős nem akad. Talán nincs is..., talán mindannyian felelősek vagyunk bizonyos fokig. De azért az építésvezetőnek sem kellene angolosan távoznia ... Tény viszont az is, hogy számtalan csalód már az átadás előtt beköltözött. Feketén ... Türelmetlenség? Mindegy milyen, csak legyen!? Aztán eleinte van az öröm, s nem zavar, hogy mi hiányzik, A
