A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-09-06 / 27. szám
SZEGÉNY NAGYMAMA Bizony, szegény. Pedig nem tehet semmiről. Mármint arról nem, hogy én, az ő huszonkét esztendős „kisunokájo”, cigarettázom! Mindeddig azt hittem, kevesen gondolják, hogy annak idején a nagymamám parancsolt rám: „Márpedig mostantól fogva cigarettáznod kell!” Belátom, tévedtem. Akármilyen hihetetlen is, vannak olyan emberek, akik a nagymamát illetik szemrehányással miattam. Azazhogy a cigi miatt. A nagymama-falujabeli emberekkel egyébként lépten-nyomon találkozom. Állandóan a nyomomban vannak. Sőt, már az a gyanú is fölmerült bennem, hogy kémkednek utánam. Igen .. . Először csak mosolyogtam, amikor nagymama beszámolt arról, hol, kivel vagy kikkel jártam a héten. Biztosan nem vettem észre az ismerősöket — gondoltam. De ahogy ezek a „beszámolók" egyre gyakoribbá váltak, én is egyre ingerültebb lettem. Ekkor jutott „főszerephez" a cigaretta. Egy péntek éjszaka — hétvégi jó „szokásomhoz" híven — hazafelé utaztam. Utas — rajtam és a barátnőmön kívül — jóformán alig akadt. A fülkében senki idegen. Néhány órás zötykölődés után „megkockáztattuk", hogy rágyújtunk. Abban a pillanatban —' mintha csak az égből potytyant volna — megjelent a kalauz (számomra teljesen ismeretlen). Nem büntetett meg, csak figyelmezetetett. A cigarettát természetesen eloltottuk. Másnap, otthon, már korán reggel csöngött a telefon. Amint a kagylót fölvettem, nagymamám kétségbeesett hangja hangzott fel: „Istenem, te lány! Te cigarettázol, méghozzá éjjel, a vonatban? Tudod, mit kaptam én ezért? És mi lesz, ha a falubeliek is megtudják?!" Elhűlve hallgattam. Nagymama nem mondta meg. kitől hallotta . . . Azóta egyre sűrűbben hallja. Ha rágyújtok, szinte azonnal „értesítve van". Már nagyon ideges szegény . .. Hogy miért írom le mindezt? A múltkor az ő falujában voltam lakodalomban. S ami a legrosszabb, ró is gyújtottam: hátha valaki odaáll elém, s megmagyarázza, hogy az én huszonkét esztendőm még túlságosan kevés a napi három cigihez. De nem: nem akadt ilyen vállalkozó kedvű egyén. Igaz, le se tudnám írni, le se tudnám rajzolni a tekinteteket, amelyekkel „megajándékoztak", de szólni bizony egy szót sem szóltak. Legalábbis nekem nem. Hiszen ott a nagymama, ő tehet róla, neki kell magát „szégyellenie”. Pedig — higgyék el nekem — szegény nagymama nem tehet arról, hogy az unokája ennyire „elfajult”. Szegény nagymama valóban jószívű, áldozatkész, dolgos asszony. Igazán megérdemelné, hogy békén hagyják ... MELAJ ERZSÉBET ANEKDOTÁK # Egy tehetséges fiatal mutatkozott be egyszer Mozartnak. Kiválóan zongorázott, de többet szeretett volna elérni. — Szeretnék megtanulni komponálni, mester. Kérem, magyarázza meg, hogyan kezdhetnék hozzá. — Bőven van még időd ehhez — mosolyogva hárította el a kérést Mozart. — Nőjj nagyobbra, és addig is tanulj szorgalmasan. — De hiszen ön 13 éves volt, amikor már komponált! — Ez igaz. De nekem nem volt szükségem arra, hogy bárkit is megkérdezzek, hogyan kezdjem el. # Egy kiskocsi tulajdonosa megkérdi a benzinkút kezelőjét: — Milyen olajat ajánl? A kezelő megnézi a kocsit és így felel: — Csukamájolajat. Furcsa kényelem Bizonyos jelenségeket még az olyan simább agytekervényű polgár is észrevesz, aki semmilyen Nobel-díjra nem számíthat. Sajnos, én is ezek közé tartozom. de!... Mégis van egy — azt hiszem a természettudományban új korszak kezdetét jelentő — nagy fontosságú megállapításom .. . Én már ki is bököm a lényeget! .. . Megállapítottam, hogy az ember (a félreértések elkerülése végett: a gerincesek csoportjába tartozó Homo Sapiens) az elgerinctelenedés kezdő stádiumában van!... Jól tudom, hogy aki á-t mond, mondjon b-ét is!... Mert nem elég valamit kimondani, bizonyítani is kell!... íme a bizonyítás: Bizonyára van az Önök családjában tizen- esetleg huszonéves férfiú vagy leányzó ... Ha nincs, a rokonságban tessék őket megfigyelni!... Amint egy lakás küszöbét átlépik, szemük mohón pásztázza körül a „kégli” ülő, de főleg fekvő bútorait. Ha a fekvő alkalmatosság netán foglalt, úgy megelégszenek a kényelem szempontjából soron következő ruganyosabb fotellel.. . Ott haladéktalanul olyan pózba helyezik testüket, hogy gerincük a legkevésbé se legyen igénybe véve!.. . Lábukat igyekeznek — a szerintük felesleges — székek ülőkéjére, esetleg támlájára felrakni ... Ebben az álllapotban persze csak addig maradnak, mig a nagyobb „biztonságot" jelentő kerevet-féleség meg nem üresedik. Azaz a rajta trónoló éltesebb korú Homo fel nem kelt róla az ifjú Homonak kávét, bort. ételt, pálinkát, teát, kekszet, esetleg cigarettát a kezeügyébe készíteni... Ekkor az ifjút hihetetlen élénkségű reflexei az űrrakéta kezdő sebességével kilökik a fotelból ... Azért „csak” ilyen gyorsasággal, mert nagyobb fokozat már nincs betáplálva a szerkezetbe, illetve szervezetébe! . . . A kerevetre való „leszállás” (lehuppanás) már vízszintes helyzetben történik ... Azért így, mert a gerinc — mely a mi időnkben még emberül megfelelt hivatásának — náluk már kezd, hogy úgy mondjam, funkción kívülivé válni. A fotelben elszenvedett kényszerhelyzet pedig alaposan próbára tette tartóképességét... De, hála az „egészséges” életösztönnek és az idejében működő reflexeknek, az ifjú Homo mindig igen hamar megtalálja elvesztett egyensúlyát... A továbbiakban már ne aggasszon állapota!... Fekve táplálkozik és iszik, sőt dohányzik!!... Persze a hozzá aránylag lassan alkalmazkodó környezet sok esetben megsínyli ezt! .. . Gondolok itt az idegbajos szülőkre, összekent bútorokra, kiégetett, lelöttyintett szőnyegre, kárpitra .. . De hát, istenkém, ezek az átalakulás áldozatai!... Áldozatok nélkül, mint tudjuk, nemcsak forradalmi, de lassú átalakulás sem létezik!... Még talán pár szót az elgerinctelenedés okairól. Ezek kézenfekvők és természetesek. Szervezetünk és alkatunk a fajfenntartás feladatának megfelelően épült fel. Amint a természet vagy környezet, nem utolsó sorban a társadalom az utána jövő nemzedéknek bebiztosítja a küzdelem nélküli javakhoz jutást, a test elkényelmesedik és bizonyos részei, melyek így .feleslegessé váltak, visszafejlődnek ... Megfigyeléseim szerint ez csak azoknál az egyedeknél tapasztalható, ahol ezek a környezeti föltételek az egyed számára adottak!... Egyelőre — szerencsére — az elgerinctelenedés nem általános a tizen- és huszonéveseknél ... Ezért most afölött elmélkedem, hogy ha általánossá válna, akkor az vajon a visszafejlődést vagy a törvényszerű fejlődés egy magasabb lépcsőfokát jelentené-e?!... Bevallom, az utóbbi az, amiben kételkedem!... KOVÁCS JÓZSEF 22
