A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-08-30 / 26. szám
1526. augusztus 29. Már megint úgy zuhogott, úgy dőlt a nyakukba a zápor, hogy alig lehetett látni. Hiába a homlokba húzott süveg, veri az eső a csupasz arcot lovaglás közben, víztől homályos a szem. Hiába a zárt sisakú páncél, szétfreccsen a vízcsepp a szemnyíláson, meg se lehet törölni az arcot, a szempillát. Ezek a hirtelen, éles dördülések, ahogy a villám a közelükben lecsap) Az edzett harci ló is felhorkan, riadozik alattuk. Pedig ez már más, rövidebb dördülés, nem ez a percekig egetföldet rázó, amikor a menekülő török lovasság nagy hirtelen szétnyílt, s a magyar lovasokra köpte tüzét valamennyi török ágyú. Akkor csak dörgött, csak dörgött, csak dörgött fülhasogatóan, pokolbéli erővel. Azután indultak meg. Akkor, amikor kitetszett, hogy a második hadrendet is elsodorva menekül a magyar lovasság. Jó a páncél a csatában, de most a nagy darab harci ló nem bírja a vágtát, kpnnyű, gyors lovak kellenének. Egy száll kard és puszta mente. És ráhajolni a ló nyakára, és úgy vágtatni el, el. De aki a szúró napsütésben egész nap főtt a páncélban, az most dideregve zötykölődik benne, s ha egy-két órán belül ki nem hámozzák, karját, lábát, derekát se fogja tudni mozdítani, meg se tud állni, ha a lóról leemelik, úgy berozsdál a vas. Előttük a mezőszélen sötét folt. Nem, nem az üldözők még, csak a gázló menti parti fűzfák foltja. Igen, jobbról a Duna mocsaras árrésze, itt a régi Duna-óg a gázlóval s aztán már szabad az út. A fák mögött súlyosan hömpölyög a sárgás, felkavart víz. Hol is vág át rajta a gázló? Amott a nagy csonkolt füzek között? Mindegy, menni kelll Elöl a süveges lovas beleugrat az áradatba — neki könnyű, nincs páncélban. Sodor a víz, a ló szügyig merül, már a hullám a nyakáig is felcsap, de nem úszik, lába fogja a talajt. Kiért az alacsony vízbe, s megrázkódik. A lovas hátrapillant. Mögötte a három páncélos most ért a gázló közepére. De miért állnak, miért állnak meg épp a legmélyebb vízben ?l A középsőhöz most az egyik odahajlik, leveszi zárt, tollas sisakját. Közben a nehéz ló a nehéz páncélossal süllyed. Belepi a víz a törzsét, csak horkantó pofája látszik, s aztán azt is elfedi a víz. A páncélos lassú mozdulattal fordul bele az áradatba. Kiáltás, kapkodás, s már kétoldalt az a másik kettő is elmerült. A CSATA UTÁN A mohácsi csata 450. évfordulóiára emlékezünk. A törökkel vívott háborúk egyik legnagyobb jelentőségű csatája volt, amely a magyar sereg súlyos vereségével ért véget. Néhány óráig tartó heves harc után a magyar sereg, amelyet Tömöri Pál kalocsai érsek vezetett, csaknem teljes egészében megsemmisült. Menekülése közben meghalt II. Lajos király is. A török a győzelem után egész Budáig nyomult. A mohácsi vereség önmagában még nem lett volna végzetes; az osztályharcok és az uralkodó osztály belső ellentéteinek kiéleződése mélyítette azzá. Az évforduló alkalmából Lengyel Balázs: A török Magyarországon című népszerű könyvéből választottunk egy jellemző részletet. A török ét ft magyar felállása a mohácsi csatamezön A lovas a partszélen csak néz bámulja a szennyes vizet, melyen púpos hólyagokat ver a sűrű zápor. Bámulja, s nem lót semmi mást, csak a puszta vizet a lovasok helyén. A gázlón semmi mozdulás. Arcához kap, s mint aki nem hisz még szemének, hangosan mondja ki: — Király urunk odaveszett! Túloldalt a fák felől megint lovasok közelednek. A süveges úr odapillant, tétovázik, majd megrántja a kantárszárat, s elvágtat. Most már sebesebben, nem a nehéz, páncélozott lovak szabják meg az ő iramát is. A süveges lovas, Czettrich Ulrik, a király cseh kamarása volt talán az egyetlen, aki 1526. augusztus 29-e délutánján a zivatar és a csatavesztés zűrzavarában látta II. Lajos király pusztulását. ö számol majd be a történtekről Máriának, az özvegy királynénak, aki született Habsburg főhercegnő, V. Károly spanyol király és Ferdinánd főherceg testvérhúga. S őt küldi majd két hónap múlva az özvegy királyné megkeresni a holt király tetemét. S ha egyáltalán megtalálták, ó találta meg a tetemet. Székely Bertalannak, a múlt század egyik ismert festőjének van egy hatásos, nagyméretű képe: II. Lajos királyt megtalálják a Csele patakban. Szomorú és ünnepélyes pillanat ihlette a festőt: lehajtott fejű hívei állják körül a király vízből kiemelt halvány tetemét. Megtörtén állnak az ország legnagyobb méltóságai. Csakhogy a valóság prózaibb volt. Mária királyné nem országos méltóságot, egy egyszerű várkapitányt küldött tizenkét lovassal meg természetesen Czettrichhel a király teteméért. Czettrich megtalálta a gázlót, megtalálta a király két kísérőjének holttestét, s meglelte mellettük a király páncélját. A királyt magát nem. A páncél üres volt. Egy sírt ugyan lelt a közelben, és azt felásva, a bomló tetemben felismerni vélte a királyt. Sokkal előbb és talán nem kevesebb nyugtalansággal már más is kerestette II. Lajost. Méghozzá rengeteg emberrel kerestette, tűvé téve érte az egész csata mezőt és környékét. Megtehette, mert rettenetes nagy úr volt, ő volt a csata győztese: II. Szulejmán szultán. És valószínűleg beleillett a terveibe, hogy a magyar király megmenekedett. Mert azzal a királlyal, amelyik élve marad, lehet egyezkedni, lehet vele adót fizettetni, de a holtnak csak fejét veheti, és azt diadalmi jelül elküldheti haza Konstantinápolyba. KISS PÉNTEK JÓZSEF versei: Anyám, anyám... II szálló hajad fényben hangod csendességben simításod szél tenyerén szemed kékjét ég tetején keres — keresgélem Májusi etűd a tó szeme tiszta volt egy csintalan kölyökfelhő a rét fölé szökött hintázott csúszkált s a fűre köpködött a tó szeme tiszta volt Két lépés közt az estben... (fennakadt a szél az ágon: csillog az est füvön fákon) a tücskök egy pillanatra elhallgattak orsózva pergett lefelé az átlőtt szárnyú vadkacsa (fennakadt a szél az ágon: csillog az est füvön fákon) VÁMOS GABOR felv. 21
