A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)

1976-08-16 / 25. szám

Tea-szüret A gyarmati múlt öröksége, hogy Ceylon mono­kultúrás jellegű, a tea-, gumi-, és kókuszexportból függő agrárország. A teatermelés és tea-export tekintetében Ceylon — India után — a második helyen áll a világon. Kivitelében a tea 6á, a nyers­gumi 19, a kókuszolaj 3,6 és a kopra 2,1, tehát össze­sen több mint 90 százalékkal szerepel. Jelentős még grafittermelése; az teszi ki az export további 4 szá­zalékát. A sziget déli részén a homokos síkságot és a szU get nyugati részét kókuszpólma-ligetek borítják. Ezek a becses fák 5—15 méter magasra nőnek. Amint mór említettem, a tea és a kaucsuk után a kókuszdió a szigetország harmadik legfontosabb terméke. A kókuszdiót ugyanis nagyon sok mindenre fel lehet használni. Napon szárított beléből, a koprából olajat sajtolnak. Ceylon kopratermelésével a harmadik he­lyen áll a világon, de e fontos növényi alapanyag­nak csak mintegy a fele kerül kivitelre, a másik fele a hazai fogyasztás céljaira szolgál. A kókuszdió nélkülözhetetlen része a sziget lakói étlapjának. A megőrölt friss dióbélből kókusztejet sajtolnak, amellyel nagyon ízes ételek készíthetők. De a kókusz­olajból készítenek szappant, glicerint, étolajat és fel­használják a gyógyszeriparban is. A dió héjából jó minőségű faszenet égetnek, a diót borító rostból kötél, szigetelő anyagok, matracok, kefék készülnek. Szakemberek olyan eljárások kidolgozásán fáradoz­nak, amelyeknek eredményeképpen a kókuszdió héjából és rostjából a közeljövőben már különféle lenolajokat és más fontos vegyszereket állíthatnak majd elő. A kókuszpálma virágjának nedvéből er­jesztik az arrak nevű kókuszpálinkát. De készülnek égetett szeszes italok, póriatok ezenkívül cukornád­ból, banánból és datolyából is. A kókuszpálma ki­tűnő épületfa. A ceyloniak fő tápláléka a rizs. Ezenkívül sak zöld­ség- és főzelékfélét fogyasztanak, húst csak egészen keveset. Ennek megfelelően az állattenyésztés a gaz­dasági életben csak alárendelt szerepet játszik. Az ország állatállománya nem jelentős, annál inkább a baromfitenyésztés. A tengeri halászat aránylag csekély, ugyanígy ma már a gyöngyhalászat is. A rizsen kívül még gabonafélét lényegében nem termesztenek. Viszont rengeteg gyümölcs — ananász, mintegy 80 fajta, banán, mangó, gránátalma, na­rancs és mandarin — található o szigeten. A banánt nem gyümölcsként csemegének, hanem főételként főve és sütve is fogyasztják. Általában igen sokféle fűszert használnak az ételek ízesítéséhez. Igaz jelen­tős oz ország fahéj-, bors-, szegfűszeg-termelése. Az egészségügyi gondoskodás ingyenes ugyan, de vannak magánkórházak és orvosi rendelők. A ma­gánpraxist folytató orvos oránylag magas adót fizet. Általában kevés az orvos és a szakképzett egészség­­ügyi dolgozó. A trópusokon nagyon gyorsan terjednek a külön­féle fertőző betegségek (fiiória, malária, elefántkár), amelyeket részben vo moszkitók terjesztenek. Hála a modern orvostudománynak, Ceylonban ezek a be­tegségek mór ritkán fordulnak elő. (Folytatjuk) A szerző felvételei Kétezer Kilométer Romániában A mai nap utazásai rövidebbek lesznek az eddigieknél. Ez meg­nyugtató. Az azonban már egyál­talán nem, hogy a torkom álla­pota tegnap óta nem javult, ha­nem romlott. Orvos kell és gyógyszer. A reggeliből csak a teát tudom elfogyasztani. Sze­rencsére az első utunk a me­gyei kórházba vezet, amely, mint mondják, arról nevezetes, hogy itt készítették az első művesét Romániában. Na, gondoltam ma­gamban, ha itt ilyen komoly dol­gokkal foglalkoznak, csak akad valami jóféle medicina az én torokbajomra. Ügy is lett. Akadt, már hogyne akadt volna. A kór­házból egyenesen a klinikára irányítottak, ahol szép lilára pingálták a szájam belsejét, mondván, hogy kicsi a baj, csu­páncsak szájpenész, amit ez a lila folyadék egy-kettőre elpusz­tít. Mondom, bőven bekenték az ínyem 'meg a szájpadlásom, még a fogaimra is jutott belőle. Saj­nos a torokfájás ettől nem szűnt meg. Az UNION bányagépgyárban így hát lilára dekorált fogakkal mentem. Természetesen egyetlen kérdésem sem volt, csak a zseb­kendőmet tartottam a szám elé, nehogy elriasszam vendéglátói­mat. Ez a bányagépeket előállító­gyár a megye legnagyobb üze­me. Jelenleg 7500 dolgozónak ad munkát. Termékeit 27 államba — köztük Csehszlovákiába is — exportálják. Az UNION évi ter­melése meghaladja a kétmilliárd lei értéket. Mire a gyárlátogatás végére értünk, megeredt az eső. A teg­napi és tegnapelőtti kék ég hir­telen elborult, és hűvös szél ker­gette az ónszínű felhőket. Ilyen megromlott, nekikeserdett idő­ben indultunk el Szatmárnémeti­ből Negresti Oasba, azaz Avas­­felsőfaluba, hogy a helyi nép­rajzi múzeumban megnézzük a megye, de talán egész Románia egyik legérdekesebb és legősibb néprajzi gyűjteményét. A hasz­nálati tárgyak és eszközök mel­lett a legtöbb látnivalót a nép­viseleti gyűjtemény nyújtja; az itteni népviselet gazdagon díszí­tett, színes, s ami külön figye­lemre méltó — magam is meg­győződtem róla —, hogy ma is viselik az itteni emberek. És nem csupán az idősebbek, hanem a fiatalok is. Avasíelsőfalutól nem messzire, Máriavölgy üdülőtelepen ebédel­tünk, s a jószerencse úgy hozta, hogy éppen egy avasfelsőfalusi fiatal pár eljegyzési lakomájára érkeztünk. A fiatal pár és a vendégsereg népviseletben ülte körül az asztalt. A sok vízi erő­mű és gyár után olyan színes látnivalóban volt részem, hogy még a torokfájásról is megfeled­keztem. S ami még ide tartozik: itt a lányok 15—16 éves koruk­ban mennek férjhez, a legények pedig a katonai szolgálat előtt házasodnak, és minden család­ban akad legalább hét-nyolc gyerek. Az itteni szaporulat az országos átlagnak a kétszerese. Még a hagyománytisztelettel és a hagyományőrzéssel kapcsolat­ban hadd jegyezzem ide, hogy ha új házat építenek, vagy ha új lakásba költöznek — lehet az akár toronyház is — egy szobát mindig régi bútorokkal, a régi ÜTIJEGYZETEK V. Díszes fejrevalók a múzeum tárlójában hagyomány szerint rendeznek be. Visszatérve Szatmárra, szeret­tem volna este színházba menni. Sajnos, színházlátogatási tervem kútba esett, mivel az egész tár­sulat Bukarestben vendégszere­peit. Így a maradék időmet vá­rosnézésre használtam fel. Szatmár történelmi és iroda­lomtörténeti szempontból is sok érdekességet kínál. A mai város helyén hajdanában a Ménrót fe­jedelemséghez tartozó vár állott; de a szatmári várban — földvár volt, igy olvastam, s ma már semmi sincs belőle — őrizték GÁL SÁNDOR későbbi időkben a „király tulaj­donát képező“ sót is, amelyet Erdélyből a Szamoson tutajjal úsztattak le idáig. Megszenvedte Szatmár a tatár betörést, 1536- ban pedig I. Ferdinánd az egész várost porig romboltatta. Szatmár­­tól egy jó negyedórányira van a nagymajtényi sík. Itt tette le 12 000 kuruc a fegyvert 1711. má­jus 1-én, miután II. Rákóczi Fe­renc megbízottja, Károlyi Sándor és Pálffy János császári tábor­nok április 29-én Szatmárnéme­tiben aláírták a szatmári békét. Itt áll a ház a főtéren, amelyben a nevezett okmányt aláírták. Vécsey-háznak is nevezik. Vidámabb emlékeket ébreszt, hogy járt — s nem is keveset — ezekben az utcákban Petőfi is, Pap Ernőnél vendégeskedvén. Először 1846-ban. Innen látogat­tak át Nagykárolyba, ahol azon a nevezetes megyei bálon talál­kozott a költő Szendrey Júliával. Az Állami Magyar Színházban — mivel a társulat nem volt oda­haza — csak kívülről gyönyör­ködhettem. Szép Tháliának ez az otthona, legalábbis így kívül­ről nézve. De belül bizonyára még szebb és még több, hiszen az „üres tér“, azaz a színpad itt is az emberi hangot, egymás megértését, megbecsülését vissza­hangozza. A maradék idő könyvvásárlás­sal telik el. A vacsorát, vendég­látóimtól elnézést kérve, kiha­gyom. Enni, inni úgysem tudnék. Beszélni is alig. Lázam van és a fejem szét akar repedni. A dél­előtti lila orvosság, úgy látszik, nem használt. A cujka sem, amelyet pedig a leghatásosabb medicinaként adtak elém .. . Abban a reményben húztam magamra a takarót, hogy reggel bizonyára gyógyultan ébredek. Igaz, tegnap este is már ezzel a reménnyel búcsúztam el a nap­tól... Kint a tegnapi és tegnap­előtti nyár helyét hideg, viharos széllel érkező eső foglalta el. Reggel elő kell venni a mele­gebb holmit. A fiatal pár az eljegyzési lakomán 9

Next

/
Thumbnails
Contents