A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-08-02 / 23. szám
PrandI Sándor felv. „HÍRHEDETT ZENÉSZE A Liszt Ferenc halálának 90. VILÁGNAK" évfordulóján 1886. július 31-én fejezte be földi pályafutását Bayreuthban a világ egyik legnagyobb zeneköltő egyénisége, Liszt Feienc. A Mester soha el nem halványuló emlékét számtalan cikk, tanulmány méltatja világszerte. Hetvenöt évet élt, és élete tele volt küzdelmekkel, de dicsőséggel is. rA szalonok kedvence, Thalberg győzelmes vetélytársa, a berlini diadalmenet s a pesti díszkard hőse, aranysörényű ifjú oroszlán, úgy tündöklik az európai égbolton, mint a század legfénylőbb, ieglátottabb tüneménye" — írja róla találóan Szabolcsi Bence zenetörténész. És amikor ez az egész világtól körülrajongott művész közeledni érezte a véget, s körülnézve lakásán, az arany- és ezüst koszorúknak, a legmagasabb kitüntetéseknek egész erdejét látta maga körül, akkor ezt írta Wittgenstein hercegnőnek, sírig hű barátnőjének és végrendelete egyetlen őrzőjének: „Kívánom, kérem és egyenesen parancsolom, hogy temetésem minden pompa nélkül menjen végbe, olyan egyszerűen és takarékosan, ahogyan csak lehetséges. Tiltakozom az olyanféle temetés ellen, mint amilyen Rossinié volt, és nem akarom, hogy barátok és ismerősök tömegével tüntessenek a halál fenséges komorsága ellen. Semmi muzsika, semmi gyászbeszéd, semmi felesleges kivilágítás és főképpen semmiféle hivatalos részvét!.. És hol máshol érhette volna utál méltóbban a halál a zeneköltészet fejedelmét, mint a zeneköltészet nagy, nemzetközi otthonában, egy másik zenetitánnak, Richard Wagnernak közelében, aki különben is Liszt Fenerc leányát, Cosimát bírta feleségül. Súlyos betegen utazott már Bayreuthba, mert — mint mondotta — addig nem akar meghalni, míg Wagner új zenedrámájának előadását nem hallotta. Hiába tiltakozott az utazás ellen maga Wagner és írta azt, hogy inkább elviszi az egész bayreuthi zenekart Liszt állandó lakóhelyére, Weimarba, és eljátssza neki a Tristan egész partitúráját, de Liszt nem engedett: ő színpadon, teljes színpadi díszletekkel, egy ünneplő tömeg tapsorkánjától övezetten akarta hallani nagy pártfogoltjának, a Pórizsben éppen akkor csúfos bukást ért Lohengrin halhatatlan alkotójának, Wagnernek egyik leghatalmasabb zenedrámáját: a Tristan és Izoldát. Orvosai parancsát megszegve kelt útra a nagybeteg Liszt, akit folytonos fuldoklási rohamok gyötörtek. De az úton minha a sors valami könnyebbséget tartogatott volna számára: Bayreuthba érve, maga beszélte el, milyen pompás „kalandja" volt az úton. Szokásához híven egy harmadoszályú vasúti kocsiba szállt be, hatalmas alakját papi ruha fedte, kezében szorongatta imakönyvét. Amikor a vasúti kocsiba belépett, egy fiatal nászutas házaspárral találta magát szembe. A két fiatal elég bosszús tekintetett vetett a boldogságukat megzavaró, nem egészen barátságos külsejű öreg abbéra. De Liszt megértette a haragvó pillantásokat és imakönyvébe temetkezve úgy tett, mintha elaludt volna, sőt olyan nagyokat hortyogott, hogy — mint Bayreuthban mesélte — híres Es-dur koncertjének legmélyebb hangú fúvósa is megirigyelhette volna. A boldog nászutasok, természetesen, kihasználták Liszt „alvását" és nem fukarkodtak a cuppanós csókokkal. Amikor Bayreuthba ért a vonat, Liszt Ferencet Wagner várta a pályaudvaron, aki már okkortájt is világhírű ember volt és akit a fiatal nászutazók szintén felismertek. Legnagyobb csodálkozásukra maga Wagner jött be a vasúti kocsiba, boldogan átkarolta és lesegítette Lisztet. Mielőtt kilépett volna a kocsiból, breváriuma lapjai közül elővett Liszt egy kottalapot, amelyre néhány akkordot írt és aláírásával ellátva, nagy tisztelettel átnyújtotta a csodálkozástól szóhoz jutni nem tudó, újdonsült asszonykának, e szavakkal: „Az öreg abbé hálából adja ezt a néhány dallamot azért a boldogságért, amit életének e nehéz óráiban a fiatalok nyújtottak neki." Mert Liszt akkor már nagyon beteg volt. A meghatódott Wagner könyörgött neki, hogy ha már elvonszolta magát Bayreuthba, a színházba már ne jöjjön el. Liszt azonban ezt mondta: „Ott akarok lenni, elégtételt akarok venni a Lohengrin párizsi bukásáért; végig fogom tapsolni az előadást!" Wagner hiába tiltakozott. Ez a színházi látogatás azonban igen tragikusan végződött. Liszt Ferencet, aki az előadást Wagner páholyából gyönyörködte végig, a második felvonás végén olyan köhögési rohamok fogták el, hogy hordágyon kellett szállására vinni. Az előadás július 24-én zajlott le, és Liszt kegyetlen haláltusája hét napig tartott. Július 31-én, kora hajnalban, levegő után kapkodva, egy óvatlan pillanatban kiugrott ágyából, állandóan mellette levő szolgáját, aki vissza akarta fektetni, leteperte, és csak a szolga segélykiálltására bejövő családtagok segítségével lehetett visszafektetni. De már többé nem tért vissza eszmélete. Érthetetlen szavakat mormolt, míg egyszerre, utolsó erőfeszítéssel, felült ágyában, üvegesedő szemét végigjáratta a - Wagner bayreuthi lakásában felhalmozott koszorúk tömkelegén, és ajkát ez az utolsó szó hagyta el: „Tristan". Miközben a szomszéd Operából a tristani muzsika hatalmas akkordjait hozta felé az esti szellő, Liszt Ferenc kilehelte halhatatlan lelkét. Végrendeletében azt is meghagyta, hogy minden feltűnés nélkül, éjjel temessék el, sötétben, hogy a nap ragyogása se zavarja az ő egyszerűségét áhítozó lelkét. Úgy történt, ahogy kívánta: sötét éjjel temették el. Talán csak az örökké ragyogó csillagok fénylettek azon az éjszakán tündöklőbben, mert a halhatatlanság szárnyain visszaröppent közéjük egy földönjárt üstökös: Liszt Ferenc. SZEKERES ISTVÁN KULCSÁR FERENC két verse Goya Meg fogom írni, kéreg a kéz már, kéreg a jobbkéz, úgy fakadoz csak, ha tömörít: hószakadásban a nagy léggyökerű fa kivirul már. Beleférsz e szonettbe, e munkák tömöritnek: hangjai magvai szélnek. Álomi éjben nyílnak a képek, a teremtést hogyha nem unják. Maja virul, haja húrja a rossznak s játszik a görbe gonosznak: — Hagyjon el, hagyjon el, hagyjon el. Ez a hang, ez a dal repül át a szonetten s issza borát. Száll s felemel, huh, megemel. A legnehezebb üzenet Mikor a rózsa kinyílóban, gyönge gyökere visong a hóban. Nincsen ideje szebb vidékre . . . I Gyönge orcája szétfagy a télben. Ha az a rózsa egyet lépne, szétfagyna szívünk az örök télben. 21
