A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-07-05 / 20. szám
CSEMADOK életéből - kulturális hírek - népművelés - népművészet - levelek - tudósítás fiataloknak való téma: „időhiány, a szeretet hiánya, családi kötelékek lazulása, az emberséges viszonyok és kapcsolatok keresése. A veszély gócpontjait önmagunkban kell keresnünk, amíg nem késő, mert a családi érintkezésben előbbutóbb elönt bennünket a cédula-kapcsolatok áradata. Az előadás új szint hozott a kisszínpadi formába. Vigyázni kell azonban arra, hogy a szó itt mindig elsődleges, és a túlhangolt zene néha nem hagyta érvényesülni a mondanivalót. A dunoszerdahelyi Járási Népművelési Központ Fókusz Irodalmi Színpada Átkelés című műsorát Zalabai Zsigmond állította össze fiatal csehszlovákiai magyar költők (Kulcsár Ferenc, Tóth László, Varga Imre) és a nálunk is népszerű mogyarországi költő, Weöres Sándor múveiből. Most is, mint a korábbi összeállítások alkalmával, az általános, örökérvényű közösségi gondolatok modern megfogalmazására és tolmácsolására törekedtek. A szavak áradatát a fény és az árnyék játékával, o színek szimbólikájóval igyekeztek kifejezőbbé, ritmikussá tenni, közelebb hozni a nézőkhöz 'és hallgatókhoz. A budapesti Vári Egyetemi Irodalmi Színpad az esti műsorban Bevégzetlen ragozás címmel Örkény István Egyperces novelláiból mutatott be érdekes összenevéhez méltón: Dolgozni csak pontosan, szépen . .. címmel József Attila verseiből mutatta be összeállítását. Vass Ottó sokéves rendezői és szavalóképző munkája talán most érte el azt a fokot, melyről tisztelettel és megbecsüléssel kell szólnunk. A mindig megújhodó (és szinte évente cserélődő) diákokból álló együttesnek az a törekvése, hogy orotorikus formában, egyszerű térképzéssel, a vers lényegét megértve, tájszólás mellékíze nélkül tolmácsolják a műveket, most is jórészt sikerült. A zárókép őszinte, minden pátosztól mentes volt. A komáromi Magyar Tannyelvű Gimnázium Irodalmi Színpada Tvardovszkij: Tyorkin című elbeszélő költeményéből előadott részletét tánccal és zenével fűszerezte. Fiatalos lelkesedésük üde színfoltja volt a seregszemlének. A szovjet irodalom egyik ritka alkotása ez, amely a Nagy Honvédő Háborút nem a tragikum, a drámaiság oldaláról mutatja be; a műben a kalandos hőstettek mellett mindvégig az egészséges humor dominál. A CSEMADOK somorjai helyi szervezetének üzenet Irodalmi Színpada Rege a tűzről és a jácintról címmel Nagy László verseit alkalmazta színpadra. Nagy László költeménye: „...a szülők sorsa egy életforma példája és válsága .... a szorongatott emberi lét érveré-A CSEMADOK šamorini (somorjai) h. sí. Irodalmi Színpada állítást, a díjkiosztás alkalmából pedig az Ady-versek művészi megfogalmazásából, megelevenítéséből kaptunk ízelítőt. A vendégegyüttes mind tartalomban, mind formai kifejezésben sok újat, érdekeset hozott. Érdemes volt megfigyelni, hogy az eszköztáruk (relikviák) minimumra csökkentésével, pusztán a szó erejével is milyen hatást tudták elérni. A CSEMADOK Kassa (Košice)-délvárosi helyi szervezetének és a Városi Művelődési Háznak Szép Szó Irodalmi Színpada Kassai Munkás címmel az országosan ismert újságban megjelent írásokból és művekből állította össze dokumentációs jellegű és művészi megfogalmazásra törekvő műsorát. Ki kell emelnünk a műsorválasztás időszerűségét, és azt, hogy irodalmi színpadaink közül elsőként nyúltak hazai magyar munkásmozgalmi hagyományokhoz. A CSEMADOK ipolysági helyi szervezetének József Attila Irodalmi Színpada se". Szuggesztív erővel megjelenített előadásmód, esztétikai tisztaság jellemezte az együttes fellépését, kerülve minden felesleges eszközt, mely elvonhatta volna a figyelmet a vers igazi értelméről, értelmezéséről. Az emberi munka megszemélyesítése, a család és az anya kapcsolatának nagyszerű érzékeltetése jól és hűen sikerült. Az idei XIII. Jókai-napok műsorában sok értékes, művészi színvonalon megfogalmazott, bemutatott előadást láthattunk. Különösen az utóbbi években bebizonyosodott, hogy a Jókai-napokon való résztvétel már rangot jelent, és ezt a rangot csak színvonalas, állandóan fejlődő egyénekkel, illetve együttesekkel lehet megtartani, továbbfejleszteni. Az öntevékeny színjátszók seregszemléjéről lapunk következő számában hozunk részletes, szakmai értékelést. OZSVALD ÁRPÁD „TALÁLKOZTAM" FÁBRY ZOLTÁNNAL MÓKA Nem néztem utána az értelmező szótárban, hogy mi a valódi jelentése ennek a szónak. Gondolom, valaminek a tréfás elrontását jelenti, olyan játékot, amelyet nem kell komolyan venni, mert akik csinálják, maguk sem veszik komolyan. Ilyesféle elmélkedésre késztet a műkedvelő színjátszók előadása. Elmélkedésre bőven jut idő, mert a színpadon keservesen döcög a színdarab. A szereplők azt a látszatot keltik, hogy nem is akarnak szépet és jót nyújtani — csak mókáznak. Nem érdemes „apaitanyait" beleadni az előadásba, mert az embereket úgysem lehet elcsalhi a képernyő elől. A közönség bosszankodva állapítja meg, hogy nem érdemes kimozdulni otthonról, a kényelmes lakásból, nem érdemes otthagyni a színvonalas tévéműsort. A műkedvelők úgy is csak csalódást okoznak, ördög tudja, miért nevezik az ilyesmit műkedvelő előadásnak. Ha valaki tiszteli a színpadi művet, nem mókázza el a dolgot. Amit kedvvel csinál az ember, az nem így néz ki. Az ilyenfajta művészetet nem kedveli a közönség. A nézők csak felpaprikázódnak. Ólomlábakon követik egymást a mondatok. Csupán a nagyon fiatalok tudják a szöveget. A szereplők minduntalan a súgót lesik, aggodalmas pillantásokat küldenek felé, és egymásra is úgy tekintenek, mint akik attól félnek, hogy belesülnek a szerepükbe. A súgó persze derekasan dolgozik, a hátsó sorokban is hallják a megváltó szavait. Mire jó ez? Mindennemű szereplés, nyilvános fellépés alapja a biztos tudós. Miért éppen a műkedvelő színjátszók nem akarják ezt tudomásul venni. És miért éppen vígjátékra esik a választásuk, amelynél kétszeresen fontos a tökéletes szövegtudás? Meghal a poén, ha lelassul a ritmus. A vígjátéknál sem lehet mókázni. Azok a műkedvelő színjátszók, akik ilyen móka-előadásokat Nem ismertem őt személyesen. Mégis tisztán látom jóságos, értünk aggódó arcát, hallom a fasizmus barbársága és az emberi jogok eltiprása elleni tiltakozását. Mind a tizennégy művét elolvastam. S most elmondhatom, megérte, hogy készültem „A műfaj neve: antifasizmus" címen meghirdetett országos vetélkedőre. Könyveinek rám gyakorolt hatása egyszerűen nem mérhető le szavakkal. Kaput nyitott számomra a világ, az emberség és az emberiség megismeréséhez. Tágította látóköröm horizontját. Mércét állított emberségemnek, jellememnek. Mondanivalójának megértéséhez időre van szükség. De ez senkit ne riasszon el. Fóbry Zoltán könyveinek ismerete nélkül kevesebbek, szegényebbek vagyunk. Arra kell törekednünk, hogy a kiváló író művei tovább éljenek szavainkban és cselekedeteinkben. Olvasnunk kell őt, hogy hangja egyre erősebben visszhangozza be tájainkat. A szlovákiai és közép-kelet-európai sztrózsán őrködő élete így válik bennünk teljességgé. Fábry Zoltán hagyatéka humánumra, internacionalizmusra, antifasizmusra, gerinces magatartásra, nyelvhűségre és helytállásra kötelez! Korcsmáros László produkálnak, nem tisztelik a színdarab szerzőjét, a közönséget sem. Régi műkedvelő színelőadásokra emlékezem. A környező falvakból lelkes és lelkiismeretes színjátszók látogattak el hozzánk. Fehér Annát, Zsuzsit és a Párizsi vendéget játszották. Meg még sok mást. Kimagasló alakításokat, szíwellélekkel játszó szereplőket láttam, öregeket és fiatalokat. Igaz, akkor még nem volt televízió. Sokan azt hiszik, hogy manapság ez az összehasonlítási alap. Tévedés. Senki sem várja a szereplőktől, hogy a „nagymenőkhöz" hasonló produkciót nyújtsanak. Műkedvelő színjátszónál az a legnagyobb érdem, ha teljes igyekezettel és biztos tudással játszik, ha játszik és nem mókázik. Felnőttektől ezt nem lehet kívánni? Miért? És a felnőttek milyen jogon kívánják ezt a gyermektől? Kulturális ünnepségeken a szülők, a nagyszülők és a rokonság megtölti a művelődési házat. A kis óvodások teljesítményét elragadtatott mosollyal nézi mindenki. Rokonszenves buzgalommal adják elő szerepeiket. Verset mondanak, táncolnak. Csillogó szemükkel szüleiket keresik a nézőtéren, a színfalak mögött meghúzódó óvónénire figyelnek, aki segít nekik. Az iskolás gyerekek verset mondanak és népi táncokat adnak elő. A verseket alaposan megtanulják, mert szégyellnék magukat, ha felsülnének. A táncot százszor elismétlik, az idegeikben van minden mozdulat. Ha hangszeren játszanak, szintén alaposan felkészülnek, hogy szépen és hibátlanul tolmácsolják a remekművet. A közönség tudja, hogy nem Fischer Annie ül a zongoránál és nem Igor Ojsztrach játszik a hegedűn. A mi gyerekeink, akik örömet akarnak nekünk szerezni a játékukkal és az előadásukkal. Mikor felnőttek leszünk, hová tűnik belőlünk az efféle buzgalom. Már nem tanulunk, mór nem érdemes igyekezni. Ha belekezdünk valamibe, elmókázzuk. S mindezt azért, mert felnőttek lettünk? Ká r. Győri Sarolta CSEMADOK életéből - kultur’ális hírek - népművelés — népművészet - levelek — tudősitásó 11
