A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)

1976-06-21 / 19. szám

mauzóleuma, az Állami Opera és Balett-színház, az Altaj Szálló stb. Bár Mongólia tizenkétszer nagyobb Csehszlovákiánál, kb. 1 200 000 la­kosa van csupán. Az egész ország szemléltető példája lehet a nemzet­közi összefogásnak — a gyakorlat­ban. Az ország és a főváros építé­sében segít az egész szocialista tábor. Találkozhatunk itt csehszlo­vákiai orvosokkal, geológusokkal, felvonó-szerelőkkel, tímárokkal. A maga posztján mindegyikük segít a mongol népnek hazája felvirá­goztatásában. Népeink barátságá­nak emlékművei itt az új üzemek, iskolák, kórházak, szállodák, lakó­negyedek, áruházak stb. A mongol gyárakban ott zakatolnak a mi gé­peink is, a városban csehszlovák gyártmányú buszok és személy­­kocsik bonyolítják le a személyfor­galmat. Mongóliát egyre több turista lá­togatja meg. A világ és nemcsak a szocialista világ országaiból évről-évre többen látogatnak el ide. A sok-sok történelmi emlék, s ter­mészetesen az ország jelene csábít­ja ide a külföldieket, öregeket és fiatalokat egyaránt. Itt saját sze­mükkel láthatják egy nemrégiben még elmaradott ország fejlődését a vándorló pásztor életmódtól a szocialista építésig. S mindez rövid ötven év alatt tör­tént. Ulan-Batorban most találkozha­tunk szovjet, német, osztrák, ameri­kai és angol turistákkal, mert tud­ják már hírből, hogy szívesen fo­gadja őket a múltjára és jelenére büszke, vendégszerető mongol nép. A szerző felvételei 1. Suche Bateru, a Mongol Nép­­köztársaság megalapítója és első miniszterelnöke 2. Ulan Bator főutcája 3. A Mongol Népköztársaságba lá­togató turista nagyon sok mű­emlékkel találkozik. Képünkön az egykori Bodgo-Gegena kolostor „szárnyában", amelyet a magosból most még egyszer szemügyre veszünk. Ha megkérdeznék tőlem, melyik volt szebb, a fekete vagy a fehér „szárny", nehezen tudnék válaszolni . . . Mind a kettőt szépnek láttam. De most már újra repülünk: vissza, Szófiába, ahol Vlagyimir Medarev vegy­ipari miniszterhelyettessel is megbeszél­jük gyevnyai élményeinket. Vlagyimir Medarev tájékoztat bennünket arról, hogy a gyevnyai vegyikombináton kívül KERESZTÜL­­KASUL 4 Várna leginkább egy hatalmas, kiter­jesztett szárnyú madárhoz hasonlít: afféle felemás szárnyú madárhoz, amely­nek egyik szárnya fehér, a másik meg fekete. Persze, ezt csak a magasból, a felhőkön is túli magasságból láthat­juk így, mert a földre szállás után ha­marosan kiderül, hogy Várna fehér „szárnyát" a tengerparti üdülőtelepek alkotják, míg a másik oldalon fontos ipari létesítmények, hatalmas gyárak sötétlenek. A sötét „szárnyat" alkotó üzemek közül minden bizonnyal a Gyevnyai Vegyikombinát a legérdekesebb; illetve nem is a kombinát, hanem csak egy része, az úgnevezett kalcinálszóda­­gyár. Hogy mi érdekesség van ebben a gyárban? Pontatlanul tettem föl a kérdést, mert az érdekességet nem bent a gyárépületben kell keresnünk: maga a gyár — a „nemzetközi tulajdonként" számontartott gyár — az érdekesség. A „nemzetközi tulajdon" megnevezést itt és most hallottam először. S ez nem is csoda, hiszen a gyevnyai szódagyár az első ilyen jellegű létesítmény, ame­lyet meglátogattam: a KGST keretében épült, építésében a Bolgár Népköztár­saságon kívül o Szovjetunió és Magyar­­ország is részt vett, s mert valóban nemzetközi tulajdonról van szó, az itt termelt szódát is közösen osztja el az említett három állam. Mint Beleső Kazakov, az üzemi párt­­szervezet titkára elmondja, o szóda­gyárat — amely teljesítménye szerint Európa legnagyobb, a világnak pedig harmadik legnagyobb ilyen jellegű üze­me — két évvel ezelőtt, 1974. január 1-én adták ót rendeltetésének. A korszerű, szép „vezérlő teremben", amely a termelés tulajdonképpeni köz­pontja, négy ember dolgozik: látszólag azonban nem is dolgoznak, hiszen be­lépésünk pillanatában mind o négyen tétlenül üldögélnek. — Akkor örülök a legjobban, mikor egyáltalán nem dolgoznak: mert amig ez a négy ember munkótlanul üldögél, addig minden rendben van, semmi hiba sincs a termelésben. A hibákat ugyanis az itt elhelyezett berendezés jelzi, s az itt üldögélő emberek feladata a hibák eltávolítása — mondja Beleső Kazakov. A gyárban természetesen nemcsak a berendezések korszerűek és jó minősé­gűek, hanem az alkalmazottak is meg­felelő szakképzettséggel rendelkeznek: legtöbbjük speciális szakközépiskolát végzett, de a főiskolai képzettséget igénylő munkahelyekről sem hiányoz­nak a megfelelő képesítésű emberek. A környékeh található nyersanyagokból előállított szóda, amely vasúti és tenge­ri útvonalakon a világ legtávolabbi országaiba is eljut, kitűnő minőségével a világpiacon is „állja o sarat". Különben a gyevnyai szódagyár is a Dimitrovi Komszomol tagjainak a véd­nöksége alatt áll. alkalmazottainak több mint fele harminckét éven aluli. A dol­gozók szociális körülményeire sem lehet panasz, hiszen minden egyes dolgozóra egy üzemi lakás „esik", minden műhely­hez külön étterem tartozik, s a munká­sok a fizetésükkel is elégedettek. Ezt láttuk-hallottuk Várna sötétebb Az Alekszandr Nyevszki dóm Szóliai pillanatkép VARGA ERZSÉBET öltöttek, s aki csak teheti, Szófia ha­talmas parkjaiban sétál, virágok, rózsák, nyírfák között. Ivan Pavlovval mi az Alekszandr Nyevszki dóm szélesre tárt ajtaján lépünk be, hogy az itt látható csodálatos falfestményekben elgyönyör­ködjünk. A dómban betartandó rend­szabályokat azonban — úgy látszik — egyikünk sem ismeri valami jól, mert néhány perc múlva, midőn egy kicsit hangosabban szólok Ivánhoz, megjele­nik egy magas, ősz hajú, szakállas pópa, s mindkettőnknek ajtót mutat. Lógó orral „vonulunk vissza" az utcák délutáni forgatagába. a bolgár vegyipar más — legfontosabb — létesítményei is mind a KGST-orszá­­gok kölcsönös együttműködésének az eredményeként jöttek létre. Ezek közül az országok közül a Szovjetunió után mindjárt Csehszlovákiával áll legszoro­sabb kapcsolatban a bolgár vegyipar. Gyevnya, az együttműködés legtipiku­sabb példája, immár jelképpé nőtt, amely mindennél ékesebben bizonyítja, micsoda nagyszerű eredményeket érhet­nek el a szocialista országok szakembe­rei, ha egymással összefognak. Szóval, most ismét Szófia utcáit jár­juk, ahová — talán nyomunkban? — a nyári meleg is visszatért. Pedig mond­ják, hogy mialatt mi Várna kiterjesztett szárnyait csodáltuk, a fővárosban még havat is láttok. Most azonban nyomo sincs az elmúlt napok hidegének. A hő­mérő higanyszála újra a harmincas szám felé igyekszik, s igyekezetét a jó­ságos napsugarak is erősen támogat­ják. A Dimitrov Mauzóleum előtt dísz­őrséget álló katonák nyári egyenruhát O

Next

/
Thumbnails
Contents