A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-05-18 / 16. szám
IDŐS HARCOSHOZ INDULTAM... •ikere érdekében, amelyet minden íivatalos formaság betartásával elentettek be a hatóságnak, nagy igitációt fejtettek ki Kosúton, de LÜlönösen a környező majorok dollozói körében. Az érdeklődés még :sak fokozódott, amikor közhírré ették, hogy a gyűlésen Major Istán is felszólal. Az érdeklődést okozta továbbá az a körülmény is, logy a népgyűlésnek az eredméiyesen befejezett sztrájk után kelett lezajlania. A betiltó végzést lem kézbesíthették idejében. A lyűlést összehívók ezért nem is ■rtesíthették a betiltásról a körlyékbeli majorok népét. Délután három órára negyven őnyi csoport érkezett Kosútra, közük Major István képviselő. Hegyúrról jöttek, földmunkások voltak, v kosúti temetőnél kisebb különítíénnyel találkoztak.- Figyelemre em méltatta őket, nem állta útjuat. A gyülekezőhelyen, a későbbi ragédia színhelyén, a kosúti temp- Dm mellett 40—50 főnyi embersoport fogadta és üdvözölte barótágosan őket. De a következő perekben feszültté vált a helyzet. Az mberek Major elvtárssal az élen leglepődve látták, hogy a hatvan sendőr fenyegetően támadó állása fejlődik fel. A tüntetők első sora s a csendőrök záró lánca közötti ívolság nem volt több 15—20 léésnél. Jánošík csendőrfőhadnagy ílszólította Major Istvánt, hogy jazolja magát, és tudomására ózta, hogy a hatóság nem engeélyezte a népgyűlést, szétoszlásra rólította fel az egybegyűlteket. 1ajor képviselő rövid megbeszélést irtott a gyűlés rendezőivel, akikkel bban állapodott meg, hogy zórtörű gyűlést tartanak. A csendőrszt azt sem engedélyezte. Abban pillanatban, amikor a mit sem íjtő Major elvtárs megfordult, csendőrtiszt kezében megvillant kard . . . Majort több súlyos ütés érte, elísztette az eszméletét és a földre >gyot. Társai rémülten rohantak oná. hogy segítségére legyenek, e alig tettek néhány lépést, a soríz eldördült. A tömegen pánikangulat vett erőt, az emberek egfordultak és futásnak eredtek, lyevat János, Thurzó István és *abka Sándor holtan terült el. És burzsoábérenc csendőrök nem ték be ennyivel. További lövéseit adtak le a menekülőkre, akiket itás közben ért a találat. Pszota >zsef, Pszota Erzsébet, Rapan yula, Popluhár József és Kugler izsef testét is golyó fúrta át. Kugr Józsefen négy súlyos sebet ejtett sortűz. Másnap Kosúton és a köröző falvakban olyan intézkedéseit foganatosított a vizsgáló bízottig, amely megütötte a kivételes lapot mértékét. Csehszlovákia dolgozói felhábodással értesültek a csendőrök illation brutalitásáról, amely még leghiggadtabb embereket is megjtránkoztatta. A feszült légkörben inte kihívásként hatott Slávik ilügyminiszter nyilatkozata, amely érint „Kosúton most rend és nyuilom van". A sortüzet követő naikban a községbe utazott dr. Cleentis, Major és a többi letartóztott védőügyvédje, hogy a védemhez a helyszínen gyűjtsön adókat. Clementis, Novomeský társalgóban érkezett Kosútra, ahonnan mindkettőjüket kiutasították, csendőrök kíséretében kellett elhagyniuk a falut. Hasonló fogadtatásban részesítették a polgári beállítottságú Emberi Jogok Ligájának bizottságát is. 1931. július 13-án fejeződött be a Major István ellen folytatott főtárgyalás. A vádlottat nyolchavi börtönre ítélték. Az ügyész fellebbezett, és a bratislavai bíróság 1931. szeptember 30-i tárgyalásán egy év és három hónapra súlyosbította az elsőfokú ítéletet. Major újból fellebbezett és megrendült egészségi állapotára hivatkozva, ötezer korona óvadék lefizetése ellenében szabadon bocsátását kérte. A bíróság a kérelmet elutasította. A védelem abban a hiszemben, hogy a bíróság kevesli a kaució összegét, húszezer koronát ajánlott fel. De a kerületi bíróság a vádlottal fenékig akarta üríttetni a méregpoharat: 1931. október 16-án hozott döntésével hajlandó volt Majort szabadon bocsátani, de csak abban az esetben, ha nyolc napon belül ötvenezer koronát helyez letétbe. Szlovákia proletárjai felhördültek az újabb ördögi mesterkedésen, de „elfogadták a kihívást" és lázas gyűjtőtevékenységet fejtettek ki „Mentsétek meg Majort!" jelszóval. A keservesen összekuporgatott proletárfillérekből koronák, tizedek, századok, sót ezresek gyűltek össze. Hátra volt még az államügyészség, amely még nem élt „vétójogával". Azzal érvelt, hogy Majornak a képviselői fizetésen kívül nincs egyéb ingó vagy ingatlan vagyona, tehát nincs is mit veszítenie, éppen ezért félő, hogy külföldre szökik, ha szabadon bocsójtjók. A bíróság készségesen hallgatott az ügyészségre, sőt túl is tett rajta. November 4-én 200 000 koronában állapította meg az óvodék összegét. A zsarolás még nagyobb gyűlöletet váltott ki a dolgozók körében. Az arcátlanság külföldön is megbotránkozást keltett, a világ is felfigyelt az esetre. Major panasszal élt az újabb sérelem ellen. Ebből a következő sorokat idézzük: „Nem tagadom, hogy számtalan elvbarátom van, azonban ezeknek ezrei munkások, munkanélküliek vagy szegénysorsú értelmiség . . . Minden nehézség ellenére lelkesen szervezték a gyűjtést az óvadék letételéhez, Az eredmény azután az volt, hogy a gyűjtőkkel szemben — amihez a legfelső bíróság adott indítóokot — a legszigorúbban jártak el, őrizetbe vették őket, bűnvádi eljárást indítottak ellenük . . . A kosúti eseményeknek komolv utóhangja volt. A CSKP felhívta tagjait, hogy az 1931-es esztendőben 2000 új párttagot szerezzenek. A felhívás páratlan visszhangra talált. Nem kétezer, hanem nyolcezer új harcossal gyarapodott pártunk. A reakció és a zsoldjában álló hatóság ennél méltóbb választ nem is kaphatott volna a kosúti sortűzre. RÓJAK DEZSŐ Harmadszor kopogtatok eredménytelenül Veres János lakásának ajtaján. Nincs otthon. Nem találom sem reggel, sem délben, sőt még koradélután sem. Veres Jánost keresem, mondom a toronyház előtt napfürdöző bácsinak. — Verest? Öt nem itt kell keresni. Egész napokat tölt el a fűtőházban. Ott lesz most is. Valóban ott találom. Hellyel kínál. És mindjárt mondja, hogy még fűtenek, de csak estefelé és hajnalban. Sokáig érünk a tárgyhoz. Ugyanis a 67 esztendős Veres János, akinek a nevéhez a fülekiek sokatmondóan illesztik a vörös jelzőt, nem szeret magáról beszélni. Azt vallja, hogy az emberről a helytállása és a tettei beszélnek. Rimaszombatban, pontosabban Rimajánosiban született, s mint a legtöbb munkóscsaládban nevelkedő gyerek, ő is korán kapcsolatba került a különösen aktív ifjúmunkás mozgalommal. A körzeti pártvezetőség két kiemelkedő egyénisége, Réti István és Demeter Bálint elvtársak hamar felfigyeltek a kitűnő kamasz jó szervezési képességére. Még alig volt 16 éves és már konkrét feladatokkal bízták meg. Szervezte o losonci, a füleki, a rimaszombati, a feledi és pelsőci fiatalok megmozdulásait. Dtött-kopott kerékpáron járta a vidéket. Mindenüvé eljutott. Ha kellett, Rozsnyóig is elkarikázott. Oda különben is szeretett járni. Szabó Istvánt, a területi pártbizottság vezetőjét gyakran felkereste. Sokat foglalkozott vele. Magyarázott neki, tanította. Nála értette meg a marxizmus lényegét. Közben aktívan bekapcsolódott a munkássztrájkok szervezésébe. A környék minden jelentősebb ilyen jellegű megmozdulásának szerzvezésénél jelent volt. S ezekből Füleken, Losoncon, Bátyiban és másutt sem volt kevés. — Csupán egyszer vallottunk kudarcot, akkor sem a mi hibánkból — emlékezik. — A feledi tüntetésen. Balog, Fülek és Medvesalja felől vonultak a munkások Feledre. A vasútállomásnál fegyveres csendőrök csoportja várta az érkezőket. Valaki elárulta az akciót. Sajnos, soha nem tudtuk meg, hogy ki. A legjobban Huszti Istvánért aggódtunk. Tudtuk, hogy ha letartóztatják, nem ússza meg a börtönt. Szoros gyűrűt vontunk köré, így „csempésztük" ki egy mellékutcába. Veres János még egy további kudarcot is említ, egy rozsnyói bányásztüntetést. Ott is akadt áruló. Elgondolkodik, emlékezik: Kora tavasz volt. Derékig gázoltak az áradatban, úgy menekültek. Ennek ellenére, sem a feledi, sem a rozsnyói akciót nem tudja egyértelműen kudarcnak tartani. A megpróbáltatások, a közös „rossz" s az árulás összetartotta, összekovácsolta az embereket. Újabb, átgondoltabb harcokra, sztrájkok szervezésére ösztönözte őket. A felszabadulás után Feleden párttitkár, majd Rimaszombatban a járási titkár helyettese. Aztán funkcionáriusképző iskolára küldik Sliačra, majd a kerületi pártbizottságon alkalmazzák. — Sajnos, a szlovák nyelvvel problémám volt. Nem tudtam elsajátítani — mondja. — Vissza akartam menni eredeti szakmámba, az építkezésre. Természetesen nem engedtek. 1952-ben Fülekre helyeztek a járási párttitkár helyettesének. Nyolc év eltelte után oda is költöztem. 1960-ban leromlott az egészségi állapotom. Nyolc hónapig szanatóriumban kezeltek, majd rokkantnak nyilvánítottak. Munka nélkül ma sem tud élni. Még mindig eljár dolgozni az építkezésekre. És gyerekesen örül, ha elégedettek a munkájával. Most a kazánházban működik, mint segédfűtő. A társadalmi munka sem hagyja nyugodni. Alelnöke az utcai pártszervezetnek. Idős harcoshoz indultam, s egy fiatalos lendületű, mosolygó, energiától duzzadó embert ismertem meg személyében. PÁLHAZY JÓZSEF 15
