A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-05-04 / 14. szám
Költészetünk arcképcsarnoka HÍD A DUNÁN Híd, ó, híd. dalollak téged, felszökő, karcsú íveid, légies könnyedséged, acélbordázatod, moccanatlan, tömör pilléreid — híd, ó, híd, nádszál kisasszony, ki könnyű talpadat a túlsó parton megvetetted, s kemény, rugalmas gerinceden általhajolván, tenyered a folyón innen lármás, nagy város kőküszöbére ejted, szépségedért hadd irigyeljenek a lányok, a bíborban járó nap meg-megáll feletted, estig bámulva nagyszerű cirkuszi mutatványod — híd, ó, hid, hogy tündökölsz, ha este kigyúlnak hirtelen a föléd felfüggesztett xnllanylángok füzérei, gyöngyös pártád, egy szűzi homlok méltó ékességei, ó, tündökölj, le békesség leánya, te vagy az éjszakák, két ősi part haragját megbékítő szivárványa — híd, ó, híd. dalollak téged, felszökő, karcsú íveid, légies könnyedséged, nádszál kisasszony, ó, békesség leánya, le éjszakák ékes szivárványa, be keményen edződött szépség szépséged — híd, ó, híd, karfádra ráhajolva, hányszor átrengett rajtam is hangtalan rengő, nagy sírásod, eltitkolt remegésed, míg tonnás terheikkel átzúdultak rajtad a dübörgő percek, száguldó, bízó pillanatok, azóta érzem: én is. én is valamiképpen híd vagyok ... BIBLIOGRÁFIA: Ez o te néped — versek (1954) Hazám, hazám — versek (1955) Vándor nadár — versek (1960) Tízezer év árnyékában — versek (1964) A forrás éneke — versek (1965) Könny a mikroszkóp alatt — versek (1966) Se elevenen, se holtan —. válogotott versek (1968) Európából Európába — próza (1973) A hűség arca — próza (1974) Patak és forrás — próza (1976) MERENGÉS Fehér dunnák s a szennyes hó alatt horkolt a tétlen téli álom, madárpiszkot és fröcskölő sarat szűrt át megritkult szempillámon. Csipásan, vaksi szemmel ébredek, lépésre mozdul, rokkant lábam: a fülem fülel, figyeli: beteg tavasz nyerít a szél dalában. Üj nótát ver a villany drótokon, új rügyei pattant minden ágon. Köszöntlek szédült s szédítő rokon, ejts foltot minden tisztaságon! Jönnek, szállnak az ékes madarak; gólya gázol a lomha sárba — békát nyelni most őszig ittmarad, s egy lábon jut a poros nyárba. A fejem búbja kopasz hegyorom, időtlen mered az időbe, míg téli náthát prüsszögö orrom törlőm egy tarka zsebkendőbe. EPITAFIUM Böszült erők kosszarva ütközött, irtották egymást öklelő hadak. Most rothadás rág bordáim között, etetem név és kurta két adat. Rontás dúlta az ember jó eszét, én vágóhídra butított bolond! Zsigereim a gránát tépte szét. s a béke megbocsátó szól se mond. Sírom felett virág és fű terem, ölelkezik a boldog szerelem. Ki bánja már. ki volt a rossz baka? . Elment a haddal, embert ölt, porolt, paraszt volt, két ölnyi sírt örökölt: fényeskedik neki az éjszaka. FERRHAT MUSZTAFA ÉS OVIDIUS A néma kézzel-lábbal magyaráz. Szent igaz, anyanyelimnk drága kincs, de Konstancában él egy vén halász: Ferrhat Musztafa — s anyanyelve sincs. A lármás, tarka kikötőben nőtt. hálót foltoz, pipája jól szelei; feledte rég, mily anya szülte öt, el. bár hat- vagy hétféle szót kever. E parton, hol Ovidius dalolt, zengő nyelvén egy császárt udvarolt, ilyen egy furcsa, zagyva szerzet él. A költő szobra kő,, halott márvány. Sosem volt boldogabb Musztafánál, kit Tomi szült, és versen nem beszél. BÁBI TIBOR (1925) A harmadvirágzás első nemzedékének legtöbb figyelmet keltett lírikusa Bábi Tibor volt. .Azok a fogyatékosságok, amelyeket az elemzett első irodalmi szakasz (az ötvenes évek elejének sematizmusa) negatív kísérőjelenségeiként soroltunk fel, az ő költészetére alig aplikálhatók. Biztos hangmegütés, keresetlenségében izmos formaérzék és fejlett verstechnikai készség jellemezte már az első kötetét is’ — írta róla a kritika (Líránk helyzete és perspektívái). Fábry pedig a következőkkel jellemzi a »Harmadvirágzás’-ban: .Bábi verseiből egy teljes curriculum vitae bontakozik ki. Az élmény nála egyjelentésű legszemélyesebb életével. Ebből az életből szervesen folyik a meglátás, tudatosodás és így továbbadón — a tudatosítás . . , szóhoz, szabadsághoz jutva, érettségét, szocializmusát, emberségét, közösségi szolidaritását szebben, igazoltabban nem énekelheti, önnyugta ez: elégtétel. És ez nem véletlen. A szlovákiai magyar költő mindig így dalolt... A szlovákiai magyar vox humana egysége, töretlensége, folyamatossága — kétségtelen!" Első két kötetének gyors megjelenése után Bábi hosszú időre elhallgat. A hatvanban megjelenő „Vándormadár" átmeneti lejjege után a hatvanas évek közepére érik be költészete a „Tízezer év árnyékában", „A forrás éneke" és a .Könny a mikroszkóp alatt" című kötetekben. „Ezt a kötetet úgy tekinthetjük, mint az első költői szintézist, illetve szintézis-kísérletet a harmadvirágzás költészetében" olvashatjuk a „Tízezer év árnyékában" című kötetről. E szintézis-kísérletek után ismét — immár tíz éve tartó szünet következik Bábi lírájában. E tíz év alatt prózai köteteket publikált, publicisztikai cikkeket — verset alig-alig. 19
