A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-04-20 / 13. szám
ról. Felsorolhatatlan és megnevezhetetlen lábbelik százai és ezrei díszelegnek a vitrinekben. Korokról és divatokról, a mesteri kezek ügyességéről, művészetéről valló darabok. „Innét már csak a lábszag hiányzik“ — írta be valaki a vendégkönyvbe s bizony akkor sem túlzott, ha csak azért írta, mert nem volt szíve kihagyni e pikáns szellemességet. Nevetünk. Miért ne. Aztán elkomorodva állunk meg két pár bakancs, két történelmi mementá előtt. Az egyik egy órmotlan századeleji lábbeli. Soktízezer darab készült belőle a monarchia császári katonái számára. Ez a vállalkozás volt Baťa úr első üzleti „telitalálata", ezzel alapozta meg vagyonát s indította el saját karrierjét. Ilyenben kacsázott a lövészárokban Svejk, a derék katona és ilyen bakancsban pusztultak el a „császárért" öregapáink, miközben ferencjóska a Burgban bécsi tányérhúst evett, Baťa pedig első nagy üzletének millióit számolta. Hm. Aztán a másik pár bakancs. Ez már igazi „mestermunka". Tartós és kemény. Talpában nyolcvannégy acélszög csillog. Ezt a bakancsot viselték Hitler vérengző fasisztái, ebben tapostak keresztül Európán s ugyanez volt a nyúlcipőjük, amikor gyáván menekültek. Az itt látható példány kivételesen nem véres. Ezekhez képest a szemben levő vitrinben kiállított inkvizíciós vascipő ártatlan gyerekjáték csupán. Ezek a bakancstalpak csattogtak milliószám egy őrült hiéna vezényszavára és ugyanezekkel vizsgázott le Baťa úr az egész világ előtt. Kevés vigasz, hogy odébb egy üveg alatt a Baťára kiszabott tizenöt évnyi fegyházbüntetés ítéletének szövegét olvashatom. Tudvalevő, hogy a „cipőkirály" előtte Dél-Amerikába szökött. Kísérőm ismét egy különlegességet mutat. Igazi véres cipőt, pontosabban: emberhajból font vérrel merevített sarut, melynek neve is van: A gyilkos vigyora. Ausztrália őslakói viselték, készítették. Egy misztikus hiedelem szerint kizárólag ilyen cipőben volt kockázatmentes az emberölés. A lábbeli úgy van megszerkesztve, hogy az általa hagyott nyomokból nem lehet kideríteni, merre távozott, merről érkezett a gyilkos. Hogy mik vannak! Aztán következik az óriáscipő. A szó szoros értelmében az, hiszen mérete óriási, tulajdonosa pedig óriás. Egy Brno mellett élő Josef Musil nevezetű, ötvennégy esztendős vasutas megrendelésére készült darab másodpéldánya ez. Az illető testsúlya 133 kiló s a gyár ingyen készíti számára a cipőket. Túlzás nélkül mondhatom: az én kilences lábam háromszor beleférne. Mellette egy hasonló méretű, csupán négy centiméterrel rövidebb női cipó példánya ékeskedik. Megrendelője Karlové Varyban él s én bizony nem is csodálkozom, hogy nem kívánta nevének közzétételét. S persze itt van hazánk legapróbb lábú asszonyságának és férfiújának cipője is. A párosításon kuncogni kell. Miközben nézelődöm, hátam mögött ismét felcseng a francia köszönés. A divattervező megismert, szívélyesen üdvözöl és a múzeumról áradozik. Holnap elutazik. Ma még a legmodernebb példányokat akarja megszemlélni. Azokból is van itt néhányszáz darab. Nem csoda, hiszen a gottwaldovi cipőgyárban évente több mint negyvenhárom millió pár darab cipő készül s a legszebbek ide a múzeumba is bekerülnek. A többi „világgá megy", több mint nyolcvan országba. Jómagam pedig hazafelé indulok. A világ leggazdagabb cipőgyűjteményét láttam egy páratlan jellegű múzeumban. S mielőtt buszra szállnék, a szálloda előtt még lefényképezem a cserzővarga bronzszobrát, és egy fejbólintással elköszönök tőle. Ha valaki meglátna, azt hinné, kótyagos vagyok, egy szobornak köszöntgetek. Miért ne köszönnék. Ennél többet is érdemel. Megérdemelte, hogy utódjai szobrot állítsanak néki. Ö, a cserzővarga. RESZELI FERENC Hörcsögbőr cipellő — 1912-ben készítették a prágai cipészek Fából készült tiroli sárcipő 1900-ból A mongol népviselet elengedhetetlen tartozéka a hagyományos lábbeli Gombos cipő a XIX. századból (A szerző és arch, felvételek)
