A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-04-20 / 13. szám
KOMMUNISTA HELYTÁLLÁSSAL... Köpencei József Zeliezovcén (Zselizen) él néhány évtizede. Csontos, szikár, öles termetű férfi. Tartósa még mindig egyenes, pedig már hetvenegy éves. El tudom képzelni, milyen lehetett fiatal korában, amikor az ingujja még tele volt dagadó izmokkal, amikor nem tudta, mi a félelem és mi a fáradtság. Mert ő soha senkitől sem félt. Akár a fél világgal is szembeszállt. S a fáradtság? Egyszerűen nem tudott elfáradni, pedig lett volna miben. — Nekem csak játék, álom volt a munka — mondja emlékezőn. — Az én váltamnak meg sem kottyant a mázsás zsák. Szálltam vele fölfelé a magtár lépcsőin, mint a madár. S hiszi vagy sem, az én kezemben minden szerszám dalolt. Mindig szerettem dolgozni, munka nélkül tán el is pusztultam volna . . . Apja gazdasági cseléd volt, s gyakran vándorolt egyik majorból a másikba: Ipolyszakóllasról Kemencére, onnan Vámosmikolára, majd ipolyviskre. Négy testvérével együtt az urasági majorok fojtogató világába és embert nyomorító megaláztatásába született bele. A szegénységben is megmaradt azonban tiszta kezű és lelkű embernek. Ugyanakkor mérgessé és haragossá vált, olyanná, aki örökké lázadozott az igazságtalanság ellen, s aki folyton perben állt a dölyfös földbirtokosokkal. Három rövidke télen járt iskolába, dolgoznia kellett. Keményen, folyamatosan. Úgyszólván gyerekfejjel lett a család fenntartója, mert a bátyját katonának vitték az első világháború kezdetén, apját pedig gazdasági munkabaleset érte 1916-ban — eltörött a lába. Későn vitték kórházba, ahol előbb műtötték, egy év múlva pedig amputálni kellett a lábát. Később Pestre került kórházba, ahonnan csak 1920 januárjában tért haza, de február végére meghalt. A bátyja ugyan túlélte a háborút, de légnyomástól megsiketülten jött meg a harctérről. Jóska nyakába szakadt minden gond és baj. Ipolyviskre akkoriban többen jöttek haza Oroszországból, köztük olyak is, akik résztvettek a forradalomban. Közülük is kitűnt Sátek Imre. Éles elméjű és haladó gondolkozású ember volt. Rendszeresen kezdett foglalkozni hat-hét majori fiatallal. Később a fiatalokat magával vitte Ipolyságra, ahol különböző gyűléseken vettek részt. — Olyan kocsmában, ahol nem a mi szájunk íze szerint beszéltek, nem maradtunk meg — emlékszik vissza Jóska Acsenszlovák burzsoáziának segítségére volt a nemzetközi helyzetben beállt fordulat. 1920 augusztus elején a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatására keletkezett forradalmi hullám kezdett elcsendesedni, majd elülni az európai országokban. Ezt használta ki a burzsoázia, és védekezésből támadásba ment át. Masaryk köztársasági elnök Tusar miniszterelnökkel és Švehla belügyminiszterrel szeptember elején titokban kidolgozta a szociáldemokrata párt szétbomlasztásának, a szociáldemokrata miniszterek lemondásának és hivatalnokkormány megalakításának a tervét. A titkos megegyezések után szeptember 15-én Masary kinevezte a hivatalnokkormányt. Élére egy tipikus bürokratát állított Ján Černý személyében. Ha más eszközökkel is, de folytatódott a Tusar-kormány programja. Vagyis a forradalmi munkásmozgalom erőszakos elnyomása. A köztársaság fejlődésében tehát lényeges változás történt. A burzsoá hatalom mind gazdasági, mind politikai és ideológiai téren nyílt támadásba ment át a munkásoszátly és a marxista baloldal ellen. A jobboldal minden mesterkedése ellenére 1920. szeptember 25 — 28 között összeült Prágában, a Reprezentációs Ház Smetana termében a szociáldemokrata párt XIII. kongresszusa, amely üzenetet küldött az orosz proletariátusnak, és forró érzelmeit fejezte ki az orosz forradalom iránt. A kongresszus sikere mindenekelőtt abban rejlett, hogy a küldöttek elvben egyetértettek a Kommunista Internacionálé irányvonalával, és megbízták az új A NÉPPEL tözönvi'zen AT Központi Bizottságot, tárgyaljon a forradalmi nemzetközi szervezethez való csatlakozás lehetőségéről. Gyengeségnek mutatkozott viszont, hogy a baloldal elítélte ugyan a jobboldal reformista politikáját, mégis békés jobbot nyújtott az egyességhez. A baloldal elméleti gyengesége volt továbbá, hogy nem ismerte fel és nem értette meg a munkásosztály forradalmi pártjának szerepét és jelentőségét. Nem tartotta magát a forradalom vezetőjének és szervezőjének, csupán a forradalmi fejlődés megfigyelőjének és elemzőjének. A további harcokban tehát nem állt a forradalmi tömegmozgalom élére, hanem csupán az események után kullogott. Ennek ellenére a XIII. kongresszus a baloldal nagy győzelmét jelentette. Lényegében átvette a párt irányítását és Csehszlovák Szociáldemokrata Munkáspárt (baloldal) néven önálló párt lett. Ezzel sikerült a majd még megalakuló Csehszlovákia Kommunista Pártja alapjait lerakni. bácsi. — Mentünk másik kocsmába. Úgy ismerkedtünk meg Fábián elvtárssal, aki később, amikor már megbízott bennünk, különféle röplapokat meg brosúrákat adott át terjesztésre. Mi pedig terjesztettük a környéken meg a majorban . . . Mikor az intéző megtudta, hogy Sátek a szervező, azonnal felmondott neki. Mi azonban továbbra is tartottuk a kapcsolatot Fábiánnal. 1924 telén aztán arra kért minket, hogy lépjünk be a pártba. A párttagsági igazolványunk csak egy lapocska volt, de még otthon is rejtegetni kellett, mert istentagadó pogányoknak tartották akkoriban a kommunistákat . . . Ipolyvisken 1926-ban alakult meg a pártszervezet 90 taggal. Még abban az évben megszervezték az első sztrájkot, mivel a földbérlő nem akarta kifizetni a negyedéves kommenciót. — Akkor már volt Ipolyságon párttitkárság. Lichner János párttitkár és Jablánszky járásbíró személyesen jött ki hozzánk tárgyalni. De jöttek a csendőrök is. Látjuk ám, hogy a párttitkárt megvasalják odabenn, mire betörtük az ajtót. Jó nagy csetepatét rendeztünk, de meg is lett az eredménye: nem negyedévre, hanem félévre fizették ki a kommenciót. Köpencei József volt a pártszervezet alelnöke, tényleges katonai szolgálatának a letöltése után pedig az elnöke. Akkoriban lettek a gazdaság új bérlői a Wollner testvérek. — Velük is csakhamar összerúgtuk a port — mondja Jóska bácsi. — Béremelést meg azt követeltük, hogy hattól hatig tartson a munkaidő. Prágából a szakszervezet küldötte képviselt bennünket. Mi győztünk. Megnőtt az önbizalmunk, örültünk, s közben arra is rájöttünk, milyen nagy erő rejtezik a munkásságban, ha összetart, Akkor is mozgásban volt a világ, gyakran változott a helyzet s vele a viszonyok: Jancsek János személyében új birtokos lépett a színre (1929-ben), Ö már az államtól kapta a földbirtokot. — Dörzsölt pasas volt — vakarja meg a fületövét Köpencei József. — Mikor körülnézett és némileg kiismerte a helyzetet, maga elé hivatott. Szorul szóra ezt mondta: „Ha úgy dolgozik nekünk, mint eddig a kommunistáknak, egyenesen Rózsahegyről hozatok magának bambusznód botot és munkavezetővé teszem, és olyan házat építtetek magának Visken, amilyen még nincs a faluban . . .“ Jól a szeme közé néztem és azt feleltem, hogy én az osztályomat soha nem fogom elárulni . . . Vigyorgott, de olyanformán, mint akinek a fogát húzzák. Már akkor tudtam, hogy nem marad adósom. Nem is maradt... Építkezés folyt a majorban. Egyik barátom, aki lajttal hordta a vizet, megbetegedett. Helyette én fogtam be. Az építkezés vezetője belémkötött: mi közöm nekem a vízhordáshoz stb., papolta fennhangon. Nyakoncsíptem és megfürdettem a nagy kádban. A nyeldeklője teleszaladt vízzel, kis híján elpatkolt .. . Jancsek úr meg rámtámadt: „Ma megverte a meg bízottá mat, holnap megveri az intézőmet, holnapután meg engem. Beláthatja, hogy nem dolgozhat nálam tovább . .." Az úr mellén is megragadtam a gúnyát és megráztam, mint Krisztus a vargát. — Maga nagyon erős ember lehetett ... — Hát... nagyon erős éppen nem voltam, de azért négy csendőr nem bírt megvasalni, pedig akart... — mondja Jóska bácsi némi iróniával. — A legközelebbi sztrájk alkalmával például 14
