A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-04-20 / 13. szám
burgonyatermesztés tegnapjáról és holnapjáról beszélgetünk. — A múlt évben — mondja Ján Pošivák — kerületünkben űsszesen 35 879 hektáron folyt burgonyatermesztés. A szövetkezetek burgonyatermő területe 15 243, az állami gazdaságoké 13 228 hektárt tett ki, mintegy hét és fél ezer hektár termőföldön, háztájin pedig magánosok is termesztettek burgonyát. — Milyen volt az átlagos hektárhozam? — Mielőtt erre a kérdésre válaszolnék, had jegyezzem meg, — s ez az előbbi adatokból is nyilvánvaló —, hogy a termelést túlnyomó részt a szocialista szektor végzi; ezt azért szeretném hangsúlyozni, mert itt a termelést a Járási Mezőgazdasági Igazgatóságok irányítják. Ennek ellenére a szövetkezetek nem vetették be a tervezett vetésterületet, éspedig több mint 2400 hektárt, mert nem volt megfelelő mennyiségű vető burgonya. Kerületünkben a tervezett hozamokat sem sikerült elérni. 180 mázsás átlaghozamot terveztünk, de csak 141,6 mázsa burgonyát takarítottunk be, átlagosan egy hektárról. Ennek ellenére a kerület tervezett felvásárlási feladatait teljesítette. Közellátási gondjaink tehát abból származnak, hogy a mezőgazdasági üzemek egyrészt nem vetették be a tervezett vetésterületet, másrészt pedig nem érték el a tervezett hektárhozamokat. Az utóbbinak is nyilván megvannak az okai. — Természetesen. Ezek elsősorban agrotechnikai jellegűek. Egyes gazdaságok ugyanis nem fordítottak kellő figyelmet a növényvédelemre. Megfelelkeztek a preventív intézkedésekről az állati és a biológiai kártevőkkel szemben. Ugyanis azok a gazdaságok, amelyek kellő időben és kellő intenzitással elvégezték ezt a munkát, magasan túlszárnyalták a tervezett hektárhozamokat. — Említene néhányat közülük? — Hogyne. Nézzük csak a legjobbakat. A prešovi (eperjesi) járásban Sedlicén 384 mázsát takarítottak be, a poprádi járásban Mlynica községben 251 mázsa volt a termésátlag, vagy a Spišská Nová Ves-i járásban Studenecen 233 hektárról átlagosan 287, 1 mázsa burgonyát takarítottak be. — Vagyis elvben megvan a lehetősége, hogy a tervezett 180 mázsás kerületi átlagot elérjék. — Sőt, mint az említett példák bizonyítják, még növelni is lehet a héktárhozamokat, Csak ehhez azt kellene elérnünk, hogy az egyes gazdaságok vezetői több figyelmet szenteljenek a burgonyatermesztésnek. — Magam is fogyasztó vagyok, s így közvetlenül látom, hogy a tavalyi termés minősége nem felel meg a fogyasztói elvárásoknak, ön szerint mi ennek az oka? — Egyrészt az elégtelen növényvédelem, azonkívül az agrotechnikai határidők be nem tartása. A burgonya minőségét a burgonyapenész rontja le; de ez csak ott lép fel, ahol hiányos volt a vegyszeres növényvédelem. Meg kell jegyeznem, hogy ezen a téren műszakilag is lemaradás mutatkozik. Több repülőgép kellene, permetezőgépek stb., s természetesen még több jól képzett szakember. S akkor is lényegesen romlik a burgonya minősége, ha felszedik, mielőtt a gumók beérnének. A mi esetünkben sokszor ez is előfordul. Van rá persze elfogadható magyarázat. A burgonyabetakarítás sok munkaerőt igényel, még a gépi betakarítás nincs azon a fokon, hogy pótolni tudná az élő munkát. Így az egyes gazdaságok úgy oldják meg a betakarítást, ahogy lehet; diákokkal, társadalmi munkával, ami mindig időhöz kötött. Ezért aztán sokszor Készítik elő a vető burgonyát korábban felszedik a krumplit, s a be nem érett gumók a raktározás során rothadnak, romlanak. — Milyenek az idei tervek, kilátások? Várható-e javulás mennyiségi és minőségi tekintetben? — Az idén a kerületben a tervek szerint 21 000 hektáron termelnek burgonyát a szövetkezetek és az állami gazdaságok. Annak ellenére, hogy már az ősszel foglalkoztunk a vetőburgonya kérdésével, gondjaink vannak, mivel az egy hektárra tervezett 40 mázsa helyett mindössze harminc mázsa áll rendelkezésünkre, s ez — számolva a raktározási veszteségekkel — bizony kevés. Kerületi viszonylatban mintegy 3000 tonna vetőburgonya hiányzik. Ennek ellenére mindent megteszünk, hogy a tervezett vetésterületen időben földbe kerüljön a burgonya, s hogy elérjük a tervezett 180 mázsás átlagos terméshozamot. * * * Az első tavaszi napon a naphoz nem illő hószakadásban érkeztem meg a Szepesség szívébe, közvetlenül a vár tövében meghúzódó kicsi faluba, Studenecbe, ahol, mint ahogy már korábban is említéttem, az elmúlt évben 287,1 mázsa burgonyát takarítottak be hektáronként. A Nový Spíš nevet viselő egyesített szövetkezet 3100 hektáron gazdálkodik, abból mindössze 1600 hektár a szántó. Pavol Gomolčák mérnökkel, a szövetkezet főagronómusával arról beszélgetünk, hogyan lehet folyamatosan magas hektárhozamokat elérni burgonyából. — Nálunk hagyománya van a burgonyatermesztésnek — mondja — „hiszen volt idő, amikor jóformán ez volt itt az emberek kenyere;“ Rendszeresen magas hozamokat elérni nem boszorkányság. Megfelelő éghajlati és talajviszonyok, jó talajelőkészítés, intenzív burgonyafajták, kifogástalan vegyszeres növényvédelem — nagyjából ennyi kell hozzá. — Milyen fajtákat termesztenek, s milyen az egyes fajták terméshozama? — Mi továbbszaporításra szakosítottuk a gazdaságot, ezért több fajtát termesztünk. Tavaly a Špunta 5 hektáron 529 mázsát adott, az Eba ugyanilyen területen 511-et, ezt a két fajtát a járásunkban folyó „ötszázas“ verseny keretében termesztettük ilyen kis területen. A Gretta fajta 402,4 mázsát adott, az Eba egy más területen 328 mázsát, a Resy pedig 303 mázsát. Még azt szeretném megjegyezni, hogy az elmúlt ötéves terv időszakában nálunk az átlagos hektárhozam - 276,5 mázsa volt. — Vagyis ön szerint nem különösebben magas az az átlaghozam, amelyet a kerületben a terv szerint el kellene érni. — Egyáltalán nem. Ugyanis a burgonya terméshozamát kellő agrotechnikával, trágyázással bárhol emelni lehet. Mi, mivel továbbszaporításra termelünk burgonyát, nem igen igyekszünk a háromszáz mázsás hektárhozamot túllépni, mivel azon túl már nem mindig megfelelő a minőség. Itt, mint a beszélgetés során kiderült, nem okoz gondot az agrotechnikai határidő betartása, mivel a gazdaság rendelkezik megfelelő gépparkkal — egyebek között két repülőgépünk is van —, vegyszerekkel, s ami szintén nem lebecsülendő: jól képzett szakemberekkel. Mindebből, ha végiggondoljuk, kiviláglik, hogy nem is kellene ahhoz sok igyekezet, különösebb anyagi ráfordítás. hogv burgonyából is önellátóak lehessünk. Csupán a meglevő természeti adottságokat kellene jobban kihasználni. GÄL SÁNDOR A szerző és arch, felvételek ÖNKÉNTESEK A múlt év nyarán — ha jól emlékszem, augusztusban — részt vettem azon a zajos és izgalmas gyűlésen, amelyen a Stúrovo-Nána-i (párkánynánai) Ifjúsági Ház építéséről volt szó. — önkéntes társadalmi munkában épül, s egy év múlva már készen lesz — mondja akkor Petrányi József, az utcai pártszervezet elnöke, mindenki Józsi bácsija. Bevallom, kételkedtem szavaiban, hiszen az egy esztendő meglehetősen rövid határidőnek tűnt. — Majd meglátja — válaszolta hitetlenkedő mosolyomra Józsi bácsi. Arra a bizonyos gyűlésre egyébként teljesen véletlenül kerültem; de nem bántam meg, hogy az ott elhangzottakat végighallgattam. Sőt: a nánai önkéntes építők lelkesedése annyira magával ragadott, hogy ezentúl — ha a környéken jártam — mindig ellátogattam az építkezés színhelyére, ahol néhány héttel az említett gyűlés után már javában folyt az Ifjúsági Ház „alapozása“. Persze, volt a kíváncsiságomban egy kis kételkedés, egy kis hitetlenkedés is: vajon meddig tart ez' a nekibuzdulás, nem hagy-e alább idővel a kezdeti nagy lelkesedés? .A nyár gyorsan elmúlt, s egy szép őszi napon, amikor éppen Bényből igyekeztem hazafelé, kíváncsian lestem ki a Nánán átrobogó autóbusz ablakán: ugyan, hogy állnak az Ifjúsági Ház építésével? Meglepetten láttam, hogy az önkéntesek már az első emeletet építik. Hogy kik ezek az önkéntesek? Nána egész lakossága: a munkába ugyanis nemcsak az egyes tömegszervezetek tagjai, hanem még a nyugdíjasok is bekapcsolódtak. Tél, majd tavasz jött aztán, s egy verőfényes szombati napon ismét ellátogattam Párkánynánára. Itt újra csak meglepetés várt, méghozzá nem is a legkellemesebb: az építkezésein ezúttal senkit sem találtam ... — Vajon mi történhetett? — töprengtem, de ki nem mondott kérdésemre csak akkor kaptam választ, mikor Petrányi Józsi bácsit megtaláltam. De hát őt nem nehéz megtalálni. Ezúttal is ott volt a nánai kocsmában, ahol nem folyik vad mulatozás, esetleg „bicskázás“, ahogy a kocsmákban általában lenni szokott: az egyik asztalnál az óvoda építését tárgyalják nagy lelkesedéssel, a másiknál a járdákról beszélgetnek. — Mi az oka hát, hogy az Ifjúsági Ház környékén egyetlen árva lelket sem találtam? — kérdezem Józsi bácsitól. — Téved, ha azt hiszi, hogy a brigádosok kezdeti lelkesedése alábbhagyott. Sőt! Új akciókba kezdünk. Most építjük a futballpálya mellett az öltözőket, jelenleg ott tartózkodnak az önkénteseink. Készülünk továbbá az óvoda építésére és a járdákat szintén szeretnénk rendbehozni. A íutballpálya mellé az öltözőkön kívül még egy játszóteret is tervezünk ... Néhány perc múlva Józsi bácsival és Nagy Jánossal, a sportszervezet képviselőjével már a íutballpálya felé tartunk. Közben dicsekednivalója is akad Józsi bácsinak: — Képzelje, milyen szerencse ért: második díjat nyertem a „sportkán“. Tizenkétezer koronát. Hogy mit csináltam vele? Mit csináltam volna? Szétosztottam a gyerekek között. Én már hatvanon túl vagyok, nem is tudnék vele mihez kezdeni... Persze. Józsi bácsin egyáltalán nem látszik meg, hogy túl van a hatvanon: hiszen szinte minden akciót ő szervez Párkánynánán. Talán azért is olyan könnyű itt az önkéntesek toborzása, mert Józsi bácsit mindenki ismeri, s mindenki megbízik benne. Hogy hány ember volt a futballpályán, jobban mondva a mellette készülő szociális berendezések építésén, nem tudom: elfelejtettem őket megszámolni. De azt hiszem, nem is az építők létszáma a fontos. Mindenekelőtt a lelkesedés, a tennivágyás a lényeges, amellyel munkájukat végzik. A társaságból természetesen a humor sem hiányzik, hiszen enélkül nem is lenne „igazi brigád“ a brigád. Az egyik kőműves például azt próbálta elhitetni velem, hogy „kőművesnek nem kell ész, csak mész“. Elhiggyem? Ne higgyem? Tréfa volt... Az öltözők egyébként gyorsan épülnek, de azért az Ifjúsági Házat sem hanyagolják el a nánaiak. A következő szombaton ott építkeznek majd az önkéntesek. — Mire legközelebb eljön, már befejezzük a munkát — ígéri Józsi bácsi, s szavaiban most már nem is kételkedem ... Varga Erzsébet (A szerző felvételei) 7
