A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)

1976-01-13 / 2. szám

Talán egy kérdéssel is kezdhetném: ki nem szereti a kellemes meglepetéseket? . . . S válaszolni sem túlságosan nehéz: ilyen ember egyszerűen nincs, mert a váratlan öröm nagyon jó dolog. Éppen ezért teljesen kézenfekvő, hogy a közelmúltban örömmel vettem az értesítést, hogy pár napra a Lengyel Népköztársaságba utazhatok — ha van hozzá kedvem.

Természetesen volt hozzá kedvem.

A délről érkező turisták zöme Zakopanén keresztül lép lengyel barátaink földjére. Az adott esetben a Lengyel- Tótra pezsgő életű központja csak egy villantás az útból: rengeteg CS jelzésű gépkocsi, mindenütt jelenlevő utasaikkal, rengeteg gyerek, parádésan feldíszített „gorál-kalapok", a forgalmat lépten-nyomon akadályozó lovasfogatok — ez a benyomás marad meg az emberben Zakopané láttán.

Úticélunk nem ez a gyorsan fejlődő turistaközpont. Százkilométeres távolságból. is szinte vonz, hív, csalogat az igazi cél, a lengyel városok városa, a szépséges Krakkó. Lengyelország egykori fővárosára a legnanyobb csodálattal tekintenek a látogatók. 1320-tól a lengyel királyok székvárosa, koronázó és temetkezési helye volt. Lengyelország utolsó felosztásakor Ausztriához került és Galícia királyság fővárosa volt egészen az első világháború végéig, a lengyel államiság visszaállításáig. Krakkó a szabadságért folytatott sok évszázados küzdelem jelképe volt évszázadokon át a lengyelek számára.

KRAKKÓ

Múlt és jelen