A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)

1976-03-23 / 10. szám

kesztáni török népek középkori irodalmáig nyúlik vissza. A tiirkmén nyelv a 18. század derekán emelkedett irodalmi nyelvvé. Megteremtője s a klasszikus türkmén irodalom legjelesebb képviselője Mahtumkuli (kb. 1730—1780) költő és filozófus volt, akinek szobrát meg- j csodáltuk Ashabad parkjában, s ezzel búcsút is vettünk ettől az érdekes, szépen fejlődő várostól.

Utunk következő állomása Dusanbe. Ez a név magyarul hétfőt jelent. Azért hívják így a Tadzsik Szovjet Szocialista Köztársaság 400 000 lakosú fővárosát, mert valamikor ezen a napon tartották itt a hetivásárokat. A város mór a szovjethatalom idején keletkezett egy kis falu helyén. Ma számos gyárral, ipari üzemmel rendelkezik. Legismertebb a traktorgyár, de vannak más gépgyárai, élelmiszeri, bőripari üzemei, konfekciós üzeme és egy nagy textilipari kombinátja. A hatalmas cementgyár berendezését Csehszlovákia szállította. Mi is ellátogattunk egy hímzőüzembe, ahol csoportunk minden tagjának — kinek-kinek saját kívánsága szerint — kihímeztek emlékül egy-egy kendőt, zsebkendőt vagy tadzsik sapkát — tübetejkát.

Talán a legnagyobb élmény számunkra mégis egy pamíri kirándulás volt. A Gisar-folyó völgyén vitt fel vagy negyven kilométernyire az autóbusz.

Innen aztán már gyalogtúrát tettünk. Fölöttünk 6—7000 méter magas havas csúcsok meredeztek, de itt úgy kb. 1500—1600 m magasságban szubtrópusi az idő. Megebédeltünk — keleti módra — egy teaházban s visszatértünk Dusanbéba, hogy aztán rövidesen ettől a közép-ázsiai várostól is búcsút vegyünk.

Este érkeztünk meg Üzbegisztán 2500 éves oázisvárosába. Sokat hallottam, olvastam mór Szamarkandról, filmeket láttam róla, de a valóság minden vára- \ kozást felülmúlt. A város építészeti rezervátum. Mindenütt ásatások, feltárási, restaurálási munkálatok folynak a Számánida-dinasztia, majd Timur-lenk, és a tudós Ulugbek egykori székvárosában. Megcsodáltuk a muzulmán építészet csodás alkotásait és ízelítőül . . . íme itt közlünk néhányat az ott készült felvételek közül.

SZANYI SÁNDOR

1. Szamorkand — piac

2. Szamorkand — Sahi Zinda mauzóleum

3. Szamorkand — Regisztán tér

4. Türkmének a dusanbei utcán

P. MARIOT felvételei

FAFARAGÁS

Nézem a szobrokat, és emberek, sorsok jelennek meg a képzeletemben. Nézem a véső vájta arcvonásokat, a fába vésett kemény, mogorva vagy épp lágy, mosolygós tekinteteket, és az alkotó Bavolyár mester szavai járnak az eszemben:

— Létjogosultsága csak annak a művészetnek van, amely örökérvényű.

A most nyolcvanéves košicei (kassai) Bavolyár Nándor szobrainak létjogosultságuk van. Hiteles, maradandó krónikásai a figurák e kornak, a mester gondolati gazdagságának. Az öreg cigány több egy hegedűre bóbiskoló aggastyánnál, mert ragyogóan kifejezi, hogy a jogtalanul kiszorítottak szenvedése egy félrecsúszott élet számlájára írható. A munkás arcok, alakok nemcsak a pontosan kimunkált dísz-szobor szerepét töltik be, hanem a munka fáradt örömét, az erő, a tett kiteljesedését is visszatükrözik. Az öregasszony nemcsak a mester édesanyját ábrázolja, hanem a féltő, szerető, gyötrődő anyát is. És így sorolhatnám tovább, minden egyes szobornál meditációba bocsájtkozva, de erre nincs szükség, hiszen ezek a mesterien megformált arcok, alakok, nem igényelnek kommentárt. Alkotójuk közérthetően, világosan fejezte ki velük gondolatait, szépmíves élményeit, érzelemvilágát.

— Nyolcvanéves fejjel visszapillantani egy életre öröm, de felelősség is. Talán csak annyit mondanék el, hogy a második világháború alatt, az orosz fogságban kezdtem el faricskálni. Egy sakkfigura volt az első munkám. Azt hiszem ennek a figurának köszönhetem, hogy rátaláltam a faragásra, dolgozni kezdtem. S ez a munka, amit még ma, nyolcvanéves fejjel is folytatok, ez ad erőt, értelmet a mindennapjaimnak. Egy-egy elkezdett

szobor „biztat" arra, hogy tovább, tovább, holnap is lesz mit csinálni, fogd meg a vésőt!

Bavolyár Nándor korát meghazudtoló frissességgel mozog. Mindennap bemegy az icipici műhelybe, kezébe veszi a vésőt, a fakalapácsot és dolgozik. Vagy a saját mondanivalóját „önti" formába, vagy megrendeléseknek tesz eleget: másol.

Látogatásomkor éppen egy maszk mását készíti, faragja körtefába.

— Én nem vagyok művész, csak mester — néz fel hirtelen. — Én mesterségszerűen szeretem ezt a munkát. Nálam nincs olyan, hogy ma nem dolgozom, mert rossz a hangulatom. Én nem tudom, mi az „ihlet". Amióta csak faragni kezdtem, reggel bementem a műhelybe és délig le sem tettem a vésőt. Délutánonként meg magyar, orosz, angol, német, szlovák nyelvű szakirodalmat tanulmányoztam, hogy elsajátítsam a fafaragás elméleti ismereteit. Ezt teszem még ma is.

Újra a félig kész maszk fölé hajol, farag tovább, én pedig közben belelapozok az asztalon heverő kéziratkötetbe, Bavolyár Nándor önéletrajzi feljegyzéseibe és kiemelek néhány gondolatot:

„Nagyon sok művész tévútra tér, mivel úgy gondolja, hogy ót tud hatolni azokon u forrongó hullámokon, amelyeket ő maga kavart, hogy a múlttól teljesen eltérőt, valami újat tud alkotni." , ’

„Az igazi művésznek a belülről fakadó erőre kell támaszkodnia; az értelem, a lélek, az érzés és a forma, a tartalom és a cselekedet teljességére igyekezzen művét megteremteni."

„Korunk haladó szelleme kifogyhatatlan feladatokat ad a művésznek."

Nem kell hozzá magyarázat, a gondolatok teljesek, tiszták.

Bavolyár Nándor 1957-től kezdve több kerületi és országos méretű közös és egyéni kiállításon vett részt. Többek között az 1958-as brnói országos kiállításon, ahol első helyezést ért el, s a CSKP megalakulásának ötvenedik évfordulója tiszteletére rendezett 1971-es eperjesi kiállításon, ahol második lett. De ezeken kívül is még számos versenyben szerezte meg az első helyezést.

Két évvel ezelőtt még a műtermen kívül is aktívan dolgozott, restaurálási munkálatokat végzett, utoljára a homonnai Andrássykastélyon.

Aztán még arról beszél, hogy szerszámainak legnagyobb részét maga készíti; közülük már sokat odaajándékozott egy kassai népművészeti iskolának. Mint mondja keményfával (tiszafa, körtefa) dolgozik a legszívesebben, mert a kemény, megerőltető munkában érzi legjobban kiteljesedni érzéseit.

Megmutatja a hegedűit, ezeket hozzáértő ké;zzel szintén maga javítja s naponta eljátszik rajtuk egyegy nótát.

Mindezt nyolcvanévesen. Mert Bavolyár Nándor éltető eleme a munka, a szinte lázas tevékenység. Ügy érzi, még mindig van mit elvégeznie, van mit nyújtania.

Szöveg és kép: ZOLCZER JANOS

25