A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-03-23 / 10. szám
Megállva Komáméban (Komáromban) a gimnázium előtt, elgondolkodtam: az ódon épület falai közt a tantermekben nap mint nap szemben áll egymással tanár és diák. Verejtékezve küzdenek, hogy közösen felfedjék titkát az ismeretlennek és meghódítsák. Közben szorongnak és örülnek, lelkesednek, olykor el is keserednek. A tanár tudása és embersége nap mint nap, de tán egy egész életen át szárfelé osztódik, morzsáira hull szét, hogy azokban, akik „begyűjtik“, ismét egy nagy, szilárd tömbbé álljon össze. Készülődés folyik. Nagy-nagy készülődés a holnapra, a jövőre: az életre. A GIMNÁZIUM VARÁZSA Ügy is feltehető a kérdés, hogy egyáltalán lehet-e varázsa egy iskolának? Ha igen: miben gyökerezik s miből táplálkozik, mi az, s miből sugárzódik ki? A város több évszázados kulturális hagyománya és szellemisége, s hogy Komáromban több mint 325 éve folyik gimnáziumi képzés — olyan tényezők, melyek meghatározói és kialakítói lettek a helytörténeti szellemi értékeknek. Ebből a táptalajból nőttek ki aztán olyan gondolatok hordozói és hirdetői, melyek messze túljutottak a város és az ország határain. Ez a patinás iskola több olyan embert indított el életútján, akik később világhírűvé váltak. Azt hiszem, nem kell bővebben bemutatnom Selye János professzort, aki ma Kanadában él és dolgozik. Hírneves egyetemi tanár. Takács Sándor akadémikus, híres történész, szintén ebből az iskolából indul el. Temetésén az Akadémia elnöke többek közt ezt mondta: „Takács Sándor abban a Komáromban született, amely város többet adott az egyetemes kultúrának, mint a nála sokkal nagyobb Budapest.“ Itt végzett annak idején a közismert Buga László doktor is. Újabban pedig Szűcs Ferenc, a Szlovák Tudományos Akadémia egyik osztályvezetője, a fizikai-kémiai tudományok kandidátusa, és Noviczky Béla, aki ma a Szovjetunióban a drobnai számítóközpont tudományos dolgozója. Megemlíthetjük például Tőzsér Árpád, Zs. Nagy Lajos, Roncsol László, Fecsó Pál és Tóth László nevét, akik a csehszlovákiai magyar irodalom jeles képviselői lettek. — Hát ezért, mindezekért szeretem én ezt a gimnáziumot — mondja dr. Szénássy Zoltán történelem-magyar szakos tanár, á tantestület egyik legidősebb tagja. — És ezért szeretik a többiek is, azok például, akik innen indultak el, s kész tanárként ide tértek vissza — fele a tanári karnak. — Lokálpatriotizmus? — kérdem. — Nem hiszem... nemcsak az... — gondolkodik el Szénássy Zoltán. — Több annál: a múlt, jelen és a jövő vállalása. Erős szándék és eltökéltség arra, hogy patinás gimnáziumunknak a varázsos kisugárzása még hosszú, hosszú évtizedekig tartson. És ez nem kevés... EGY A VISSZATÉRŐK KÖZÜL Kerekes András német szakos tanár. Búcsi' születésű. A tanári kar legfiatalabb tagja. A Pedagógiai Főiskola elvégzése után visszajött ide, ahonnan elindult. Egyúttal ő a 350 tagú SZISZ szervezet vezető tanára. — Tanáraim közül sokat példaképemnek tartottam — emlékszik viszsza diákéveire Kerekes András. — Itt és akkor szerettem meg a tanítói pályát. Aránylag hamar és könnyen beilleszkedtem a tanári karba. Kisebbségi érzetem nem volt, mert az első pillanattól éreztem, hogy a volt tanáraim befogadtak, hogy szeretnek és támogatnak. — Mi a véleménye a tanulóifjúságról? — Ügy érzem, annak idején mi sokkal agilisabbak voltunk. Valósággal versengtünk, hogy „szerepelhessünk“. Talán azért volt bennünk nagyobb az akarat és a szívósság, mert mi sokkal szerényebb viszonyok és körülmények között nevelkedtünk. Az életszínvonal emelkedésével alaposan megváltoztak azóta a viszonyok ... A mai fiatalok jóval ellátottabbak: zsebpénz, öltözködés tekintetében, minden vonatkozásban. Manapság például nem ritkaság, hogy jónéhány tanulónk kocsival jár iskolába. Az meg egyáltalán nem ritkaság, inkább természetes, hogy a szülő jó előre megígéri a gyerekének: ha leérettségizik, kocsit kap! . .. — Kerekes András közben elmosolyodik. — Igaz, én is kaptam kocsit a szüleimtől, de csak akkor, amikor elvégeztem a főiskolát... Egyébként az a véleményem az ifjúságról, hogy a többségük becsületes, józanul, reálisan gondolkodik, biztos talajon áll, és komolyan veszi az életre való felkészülést. Közbevetőlegesen jegyzem meg. hogy a tanulók — nem kötelezően — elsajátíthatják a gépkocsivezetés tudományát. így aztán a végzős tanulók többsége az érettségi bizonyítvány mellé megszerzi a hajtási jogosítványt is. Azonkívül tanulhatnak gépírást és levelezést, sőt a könyvvitel alapjait is elsajátíthatják. Különösen azok számára hasznos, akik nem jutnak el a főiskolára, vagy éppenséggel nem akarnak tovább tanulni. Dr. Miklós Elemér igazgatóhelyettes Kerekes András német szakos tanár Német órán A HITVALLÁSÚ NÉGYEN A NÉGYSZÁZ KÖZÜL Szénássy Ibolya, Sefcsík Beáta Szabó Arpád (a bajszos) és Kelemer István érettségi előtt álló diákok ülnek velem szemtől szemben. Ök négyen — csepp a tengerből — „vallanak" az iskoláról, tanáraikról, társaikról és önmagukról magabiztosan, őszintén. Elmondták, hogy nagyon jó a légkör az iskolában, sok mindenre nyílik alkalom és lehetőség: sportolásra, kulturális tevékenységre s egyebekre. A diákok szeretettel és tisztelettel néznek fel tanáraikra, a tanárok viszont segítőkészek és emberségesek, s ami a legfontosabb: embert látnak a tanulókban. Ez a megértés, ez a kölcsönös tiszteletadás teszi bennsőségessé és meghitté a viszonyt, ebből alakul ki az a rendkívüli jó légkör, ami jellemzője az iskolának. Elmondták azt is, igen büszkék arra, hogy a komáromi gimnázium tanulói, s már most fájó szívvel gondolnak a búcsúzás pillanatára. Mindannyian érzik és tudják, hogy az itt töltött négy év ezernyi emlékét magukkal viszik és soha nem felejtik el. Nosztalgia?... Mindegy, hogy minek nevezzük, a lényegen mit sem Fizika órán 6
