A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)

1976-03-09 / 8. szám

♦ Tanítás után a barátságosan beren­dezett igazgatói irodában hat külföldi diákvendéggel ülök együtt. A szenei diákélet örömeiről és gondjairól, a nyelvtanulás problémáiról, a távoli ha­zában élő szülőkről és az ottani élet problémáiról beszélgetünk; nomeg — közeledvén március 8-a — arról: hol miképpen ünnepük meg ezt a szép na­pot? Egyszóval minden szóba esik, ami a nyelvünkre jön. S talán mondanom sem kell, hogy a társalgás kedélyesen, szlovák nyelven folyik! Percek alatt kiderül, hogy az iraki Fatin AI Jarah, a ciprusi Elena Micha­la és csinos honfitársnője, Maró Tsir­­ponouri, a sötétbőrü, dús, göndör hajú etiópiai Fetlework Seifu, a vidám te­kintetű Nevin Abu Rmelhe, aki Jordá­niából érkezett és a mongóliai Ulam­­bajar mind sokat hallottak és olvas­tak már szocialista hazánkról, mielőtt tanulmányaik színhelyéül Csehszlovákiát választották. — Színházi rendező sze­retnék lenni, és mert a haladó eszmék híve vagyok, szocialista országban akar­tam főiskolai tanulmányaimat végezni 2 mit eddig csak másoktól hallottam, hogy a fejlődő országoknak a szocialis­ta államokban kell támaszt keresniük. ♦ Ismét megberrent a csengő. A dél­utáni tanulás kezdetét jelezte. Elbú­csúztunk. Hat különböző nyelven mond­tuk egymásnak: viszontlátásra I Aztán Nevin, aki egész idő alatt a legkeve­sebbet szólt, most mosolyogva felém fordult: — Úgy hallottam, Csehszlová­kiában nagy ünnepnek számít március 8-a, hogy a családokban és a munka­helyeken is együtt ünnepük. Kérem, kö­szöntse hát nevünkben a lap női olva­sóit! 1. Sokszemközt a diákokkal. Balról a harmadik Viktória Buznová igazgató­helyettes 2. ... 3. Fetlework Seifu 4. Nevin Abu Rmelhe 5. ... 6. Jobboldalról Elena Maro és Ulam­­bajor KONTÁR GYULA felvételei — mondja határozottan a sötét hajú, élénk szemű Fatin, majd őszinte csoda­lattal beszél a csehszlovák színházmű­vészet magas színvonaláról, s főképpen azokról a számára felejthetetlen szín­házi estékről, melyekben november óta a szlovák fővárosban volt része. Aztán az iraki nők helyzetéről kérdezem őt. Eľkomolyodik. — Hazámban a társadal­mi élet sajnos a kapitalista tőke befo­lyása alatt áll — mondja. — A nők 5 között nagyon sok az írástudatlan, kö- g zépfokú műveltség csak a gazdagab­baknak jut. Álláshoz is kevesen jutnak, egy keresetből viszont csak nagyon ne­hezen élnek meg a családok. Az iraki kommunista párt azonban egyre na­gyobb sikerrel szervezi a nőmozgalmat, mely legfőbb céljának az analfabetiz­mus fölszámolását tűzte ki. Természe­tesen, március 8-át is meg szoktuk ün­nepelni, de azért izgatottan várom, mi­képpen zajlik egy ilyen szép ünnep Csehszlovákiában . . . A ciprusi Elena és Maró akár test­vérek is lehetnének, úgy ismerik egymás szavát és gondolatát. Csak néha-néha akad meg a nyelvük egy-egy nehezeb­ben kiejthető szlovák szóban, miköz­ben e szigetország lányainak, asszo­nyainak életéről mesélnek. Megtudom például, hogy a nők többsége csak ne­hezen, vagy egyáltalában nem jut mun­kaviszonyhoz, a tanulás pedig költséges dolog, mert Cipruson csak középiskolai végzettséget lehet elérni, a főiskolai diplomát már külföldön kell megszerez­ni. Elena és Maró a kommunista párt nyújtotta ösztöndíjat élvezve jutottak el hazánkba, és az orvosegyetemet szeret­nék elvégezni. Aztán újra visszakanya­rodunk a ciprusi nők életének problé­májához, és szomorúan újságolják, hogy náluk bizony sok-sok csorbát szenved még a női egyenjogúság elve . . . Ami­kor a nemzetközi nőnap ünnepségeire terelődik a szó, földerül az arcuk. — A kommunista párt mellett dolgozik a nő­szövetség is, és egyre több tagot sike­rül toboroznunk soraiba. Sok asszonyt éppen a hangulatos nőnapi ünnepsé­gekkel sikerült megnyerni, hogy válja­nak a nőszövetség tagjaivá. Nagy ered­ménynek tartom, hogy a ciprusi nők küldöttsége is jelen volt a nők tavaly tartott berlini találkozóján — mondja erélyesen Maró Tsirponouri. A csöndes szavú Ulambajar elragad­tatással beszél első csehszlovákiai él­ményeiről, és aminek külön örül: hogy most személyesen is átélheti mindazt, amit évekkel ezelőtt a bátyja tapasztalt, amikor ő járt nálunk külföldi vendég­diáikként, s gépészmérnöki oklevelet szerzett. Húga vegyészmérnök szeretne lenni, de addig sok-sek levelet küld még az otthoniaknak, akiknek szinte mindennap ír néhány sort. . . Ha nem is kizárólagosan örvendetes, de mindenképpen érdekes információ­kat mesél hazájáról az etiópiai Fetle­work -Seifu. Büszkén említi mindazokat az eredményeket, melyeket a monarchia megdöntése óta az etióp nép elért, de nem titkolja azt sem, hogy különösen a nők körében nagy az írástudatlanság. Növeli a gondokat, hogy kevés az isko­la és nagy hiány mutatkozik a szakkép­zett erők tekintetében is. Etiópiában azonban erős gyökerei vannak a szer­vezett nő mozgalom nők, s a császárság megdöntése óta tovább erősödött a nők helyzete. Amikor a képzelettel ját­szadozva, azt kérdem Fetlework Seifu­­tól, hogy milyen kívánságát teljesíthet­ném a közelgő nőnap alkalmából, jó­ízűen fölnevet: — Hogy mielőbb haza­utazhassak, és csehszlovákiai tapaszta­lataimról mesélhessek. Az ősz óta sze­mélyesen is meggyőződhettem arról, a­

Next

/
Thumbnails
Contents