A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-03-09 / 8. szám
♦ Tanítás után a barátságosan berendezett igazgatói irodában hat külföldi diákvendéggel ülök együtt. A szenei diákélet örömeiről és gondjairól, a nyelvtanulás problémáiról, a távoli hazában élő szülőkről és az ottani élet problémáiról beszélgetünk; nomeg — közeledvén március 8-a — arról: hol miképpen ünnepük meg ezt a szép napot? Egyszóval minden szóba esik, ami a nyelvünkre jön. S talán mondanom sem kell, hogy a társalgás kedélyesen, szlovák nyelven folyik! Percek alatt kiderül, hogy az iraki Fatin AI Jarah, a ciprusi Elena Michala és csinos honfitársnője, Maró Tsirponouri, a sötétbőrü, dús, göndör hajú etiópiai Fetlework Seifu, a vidám tekintetű Nevin Abu Rmelhe, aki Jordániából érkezett és a mongóliai Ulambajar mind sokat hallottak és olvastak már szocialista hazánkról, mielőtt tanulmányaik színhelyéül Csehszlovákiát választották. — Színházi rendező szeretnék lenni, és mert a haladó eszmék híve vagyok, szocialista országban akartam főiskolai tanulmányaimat végezni 2 mit eddig csak másoktól hallottam, hogy a fejlődő országoknak a szocialista államokban kell támaszt keresniük. ♦ Ismét megberrent a csengő. A délutáni tanulás kezdetét jelezte. Elbúcsúztunk. Hat különböző nyelven mondtuk egymásnak: viszontlátásra I Aztán Nevin, aki egész idő alatt a legkevesebbet szólt, most mosolyogva felém fordult: — Úgy hallottam, Csehszlovákiában nagy ünnepnek számít március 8-a, hogy a családokban és a munkahelyeken is együtt ünnepük. Kérem, köszöntse hát nevünkben a lap női olvasóit! 1. Sokszemközt a diákokkal. Balról a harmadik Viktória Buznová igazgatóhelyettes 2. ... 3. Fetlework Seifu 4. Nevin Abu Rmelhe 5. ... 6. Jobboldalról Elena Maro és Ulambajor KONTÁR GYULA felvételei — mondja határozottan a sötét hajú, élénk szemű Fatin, majd őszinte csodalattal beszél a csehszlovák színházművészet magas színvonaláról, s főképpen azokról a számára felejthetetlen színházi estékről, melyekben november óta a szlovák fővárosban volt része. Aztán az iraki nők helyzetéről kérdezem őt. Eľkomolyodik. — Hazámban a társadalmi élet sajnos a kapitalista tőke befolyása alatt áll — mondja. — A nők 5 között nagyon sok az írástudatlan, kö- g zépfokú műveltség csak a gazdagabbaknak jut. Álláshoz is kevesen jutnak, egy keresetből viszont csak nagyon nehezen élnek meg a családok. Az iraki kommunista párt azonban egyre nagyobb sikerrel szervezi a nőmozgalmat, mely legfőbb céljának az analfabetizmus fölszámolását tűzte ki. Természetesen, március 8-át is meg szoktuk ünnepelni, de azért izgatottan várom, miképpen zajlik egy ilyen szép ünnep Csehszlovákiában . . . A ciprusi Elena és Maró akár testvérek is lehetnének, úgy ismerik egymás szavát és gondolatát. Csak néha-néha akad meg a nyelvük egy-egy nehezebben kiejthető szlovák szóban, miközben e szigetország lányainak, asszonyainak életéről mesélnek. Megtudom például, hogy a nők többsége csak nehezen, vagy egyáltalában nem jut munkaviszonyhoz, a tanulás pedig költséges dolog, mert Cipruson csak középiskolai végzettséget lehet elérni, a főiskolai diplomát már külföldön kell megszerezni. Elena és Maró a kommunista párt nyújtotta ösztöndíjat élvezve jutottak el hazánkba, és az orvosegyetemet szeretnék elvégezni. Aztán újra visszakanyarodunk a ciprusi nők életének problémájához, és szomorúan újságolják, hogy náluk bizony sok-sok csorbát szenved még a női egyenjogúság elve . . . Amikor a nemzetközi nőnap ünnepségeire terelődik a szó, földerül az arcuk. — A kommunista párt mellett dolgozik a nőszövetség is, és egyre több tagot sikerül toboroznunk soraiba. Sok asszonyt éppen a hangulatos nőnapi ünnepségekkel sikerült megnyerni, hogy váljanak a nőszövetség tagjaivá. Nagy eredménynek tartom, hogy a ciprusi nők küldöttsége is jelen volt a nők tavaly tartott berlini találkozóján — mondja erélyesen Maró Tsirponouri. A csöndes szavú Ulambajar elragadtatással beszél első csehszlovákiai élményeiről, és aminek külön örül: hogy most személyesen is átélheti mindazt, amit évekkel ezelőtt a bátyja tapasztalt, amikor ő járt nálunk külföldi vendégdiáikként, s gépészmérnöki oklevelet szerzett. Húga vegyészmérnök szeretne lenni, de addig sok-sek levelet küld még az otthoniaknak, akiknek szinte mindennap ír néhány sort. . . Ha nem is kizárólagosan örvendetes, de mindenképpen érdekes információkat mesél hazájáról az etiópiai Fetlework -Seifu. Büszkén említi mindazokat az eredményeket, melyeket a monarchia megdöntése óta az etióp nép elért, de nem titkolja azt sem, hogy különösen a nők körében nagy az írástudatlanság. Növeli a gondokat, hogy kevés az iskola és nagy hiány mutatkozik a szakképzett erők tekintetében is. Etiópiában azonban erős gyökerei vannak a szervezett nő mozgalom nők, s a császárság megdöntése óta tovább erősödött a nők helyzete. Amikor a képzelettel játszadozva, azt kérdem Fetlework Seifutól, hogy milyen kívánságát teljesíthetném a közelgő nőnap alkalmából, jóízűen fölnevet: — Hogy mielőbb hazautazhassak, és csehszlovákiai tapasztalataimról mesélhessek. Az ősz óta személyesen is meggyőződhettem arról, a