A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)

1976-02-24 / 7. szám

Új lakótelepek övezik az ezeréves várost

Prága közelében van egy város, s ez már vagy ezer esztendeje nem akar öregedni. Egyrészt azért nem, mert a történelem folyamán néhányszor lerombolták, újjáépítették, másrészt meg azért nem, mert a fiatalságát egyértelműen jelölő nevét már alapítása óta büszkén viseli. Ezer esztendő hosszú idő, ám ahhoz kevésnek bizonyult, hogy ez alatt valaki is a városnév megváltoztatására gondolt volna. Már csak azért sem, mert ez indokolatlan és elképzelhetetlen, hiszen az ezeréves név az utóbbi években a világhírnévvel kacérkodik. Híres monogramját — MB — számos országban, több kontinensen ismerik. Nem nehéz kitalálni: Mladá Boleslavról van szó. A világhírnév pedig a város autógyárának köszönhető. Ezt mindenki tudja.

A város egyébként is fiatal, pontosabban mondva fiatalos. Csaknem negyvenezer főnyi lakosságának több mint a fele harminc éven aluli, s hogy ez az arány a következő néhány emberöltő folyamán se változzon, arról maguk a fiatalok gondoskodtak. Utánpótlással. Szóval nemcsak fiatal szülőkből, kamaszokból meg a bakfisokból van itt sok, hanem a pöttömnyi gyerkőcökből is. Ettől aztán vidám a város, sok a jókedv és — kevésnek bizonyul az óvodai férőhely.

Márpedig ha kevés az óvoda, akkor tenni kell valamit — mondták az autógyárban dolgozó fiatalok. Hogy mit, azon nem kellett sokat töprengeni. Napi egy műszakban gyártunk autót, fél műszakban pedig építünk óvodát, s ez egyike lesz kongresszusi kötelezettségvállalásainknak — határozták el. Egyébként rengeteg lakás, szolgáltatási épület, üzlet, iskola épül és persze óvoda is. Arról nem is beszélve, hogy bővül, hatalmas lendülettel terjeszkedik az autógyár, új gyáregységében nemsokára megkezdődik a termelés.

Mindezt öt fiatalember mondja el. Az autógyár ifjúsági szervezetének vezetőségi tagjai ugyanazok, akik az óvodaügyben is összedugták a fejüket, aztán a javaslatot elmondták a taggyűlésen,

közzétették az üzemi lapban, felhívták rá a figyelmet a faliújságok, megtárgyalták a többezres tagsággal, az autógyár vezetőségével s néhány hét múlva lerakták az óvoda alapjait. Mindez nem is olyan régen történt. S mert mindennap dolgoznak, rövidesen kész lesz az óvoda. Nem nagy ügy, mondják a fiatalok, hiszen náluk az ilyen kezdeményezés csak egy a sok közül.

Hogy ez mennyire így igaz, arról igazán nem is a fiatalok győztek meg, hanem az idősebbek, az óvodába beköltözők nagyapái, akik arról beszéltek, hogy egy ilyen gyáróriásban, ahol az autógyártáshoz szükséges tucatnyi szakma apóról fiúra öröklődik, magától érthetődé az a családias gondolkodás, az a közösségi szellem, amelynek révén a hasonló kezdeményezések megszületnek és megvalósulnak. Persze többről is van itt szó, mint az úgynevezett gyári patriotizmusról. Olyan közösségi szellemről, amely túlnő a gyár, a város méretein s így szocialista gondolkodássá, társadalmi öntudattá nemesül.

— Szóval a mesterségek itt apáról fiúra szállnak? — teszem fel a kérdést a vállalat igazgatójának. — Hogy van ez? A válasz: nemcsak apáról fiúra, de anyáról leányra is, hiszen igen nagy a női alkalmazottak száma, nélkülük ma már nehéz lenne elképzelni az autógyártást. Aztán az igazgató arról beszél, hogy hány ezer műveletet kell elvégezni a hosszú szerelőszalagon, amíg annak legvégéről legurulhat egy személyautó. Sok ezer művelet, sok ezer alkatrész, apró csavar... szinte megszómolhatatlan.

Az öt fiatalember kíséretében aztán végigballagunk a kilométernyi hosszúságú szerelőszalag mellett. A munka szépségéről, öröméről beszélnek s arról, miért is becsülik annyira ezt a munkahelyet, azt, hogy az autóiparban dolgoznak. Az egyikük, Ján Najman, szenvedélyes autóturista, Európa összes országát bejárta. Skoda személygépkocsival mindenütt találkozott. Büszke volt. S még a csillogó világmárkák autóára-24