A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-02-17 / 6. szám
ILYEN IS VAN szív NEM MINDENKI EGYFORMA! Az előbb ismertetett megfigyelés eredménye azonban korántsem általános érvényű szabály. A betegség lefolyása egyénenként többé-kevésbé különböző. Az viszont tagadhatatlan, hogy a szívinfarktust erős érzelmeket kiváltó lelki megrázkódtatások előzik meg. Eddigi kutatásaink szerint az esetek harminckét százalékában egyetlen nagy lelki válság és negyvenkilenc százalékban hosszú és egyre fokozódó lelki feszültség előzte meg az infarktust. Egy mérnök szülei igen rövid időn belül rákban haltak meg, s a veszteség nagyon lesújtotta az illetőt, ami természetes is. Ami azonban az esetben érdekes, csak azután következett! A mérnök nemsokára erős és gyakori hastáji fájdalmakról panaszkodott orvosának. A vizsgálat során úgy látta, hogy az orvos bélrákot állapított meg nála, de ezt eltitkolja! Egyik orvostól ment a másikhoz, amíg szívinfarktust nem kapott. A rettegés tette őt beteggé, s ez okozta halálát. S hozzá kell tennünk, hogy a boncolásnál nem találtak az illető hasában rákos daganatot! MELLŐZZÜK AZ ÉRZELMEKET? Erről szó sincs! Ez hamis következtetés lenne. Minden normális ember életében nagy szerepet játszanak az érzelmek. Az érzelmi élet szükséges és igen jótékony hatású lehet — normális keretek között. Az erős érzelmek csők akkor okozhatnak fizikai fájdalmat, ha rendkívül erősek és hosszabb ideig tartanak. Ha az illető a szükségesnél erősebben reagál a kiváltó okokra, s ezzel nem hallgat a józan ész szavára. A jóból is megárt a sok elve alapján kell berendeznünk és bizonyos normális keretek közé szorítanunk érzelmi életünket. Tudnunk kell azt, hogy akinek az erei nincsenek rendben, könnyen kaphat szívinfarktust, s ezért kerülnie kell a felesleges izgalmakat. Bár ennek a betegségnek veszélye fennáll azoknál is, akiknek az erei teljesen egészségesek, de aránylag kevés ilyen eset fordul elő (5—7 százalék). Ma már köztudott dolog az is, hogy a szellemi munkásokat inkább fenyegeti az infarktus veszélye, mint a fizikai dolgozókat. AZ A BIZONYOS „A" TÍPUS Mindig tekintetbe kell vennünk, hogy az infarktus nagyon is egyéni lefolyású. Lássunk csak egy példát! Két ember azonos körülmények között dolgozik. Mint minden más embernek, nekik is kijut a kellemetlenségekből. Mindketten reagálnak ezekre érzelmileg, s mégis csak egyikük kap szívinfarktust! Vajon miért? Az utóbbi időben orvosi körökben egyre több szó esik arról a bizonyos „A” típusról. S egyesek szerint „ez a típus egyenesen predesztinálva van a szívinfarktusra". M. Friedman és R. Rosenmann szerint, aki nem úgy viselkedik, mint az „A" típusba tartozók, a legritkább esetben kap szívinfarktust hetvenedik életéve betöltése előtt még akkor is, ha szereti a zsíros ételeket, erős dohányos és igen keveset mozog. Az „A" típusba tartozó embereknél viszont már 30—40 éves korban fennáll az infarktus veszélye. Milyen is hát az „A" típusú egyén? Osler, a híres orvostudós már 1897- ben azt írta, hogy az „A" típusú emberek erősek, energikusak és becsületes, nagyon önérzetes egyének, akik mindig és mindent teljes erőbevetéssel csinálnak. A Nobel-díjas P. Medavar szerint az „A" típusú embert már az iskola első osztályában felismerhetjük. Ö az, aki mindig tud felelni a tanító kérdésére, ezért izgatottan jelentkezik, a kezével hadonászik, majd kiugrik a pádból és szinte eszelősen ismételgeti: — Tanító bácsi, én tudom! . . . Engem szólítson fel! Friedman szerint ezek az egyének kimondott versenyemberek, mindenkit meg akarnak előzni, türelmetlenek és állandóan az a tudat gyötri őket, hogy elvesztegetik az időt, valamiről lekésnek. Állandó harcban állnak saját magukkal és másokkal, a helyzet adta feltételekkel és az idővel. Nézete szerint ezek az emberek mindig igen tevékenyek. mert erre rákényszerítik magukat, nem ismerik a pihenést, a munkahelyükön energikusak, türelmetlenek és agresszívak. Rosenmann szerint ők ismerik legjobban az idő értékét, ezért fegyelmezettek, tartózkodóak, racionálisak, felelősségtudók stb. Sok nyugati szakember ezeket az egyéneket tartja a társadalom szempontjából a legpozitívabb töltésű embereknek és az infarktus — szerintük — „a becsületükért kijáró fizetség", „a sikereik jutalma". Egyes tudósok állítása szerint az „A" típusú egyének vérének magasabb a cholesterol tartalma, és vérük alvadékonysága is nagyobb fokú stb. A SZOVJET TUDÓSOK SZERINT téves ez az állítás. Nincs olyan típus, amelyik predesztinálva lenne az infarktusra. A szovjet szakemberek kutatásainak egész sora igazolja, hogy a szívbetegek túlnyomó többsége valamilyen idegbajban szenved, mely bizalmatlanságban, csökkent munkaképességben, túlzott aggályoskodósban stb. nyilvánul meg, tehát oly lelki tünetekben, melyek éppen az „A" típusú emberek ellenlábasainál jelentkezhetnének csak. A szovjet tudósok azt állítják, hogy születésekor még nincs kialakulva az egyén, tehát nem sorozható be egyik típusba sem. Az egyéni vonások a későbbiek során, a feltételektől függően formálódnak meg és nagy mértékben függenek úgy a neveléstől, mint az adott körülményektől. MA MAR TUDJUK, hogy a szívinfarktusnak nincs egyetlen meghatározható „kórokozója". Több tényező kölcsönös egymásra hatásának következménye ez a betegség. Ezen tényezők felfedezése és kölcsönös egymásra hatásuk titkának felderítése a jövő tudósainak nagy diadala lesz. Már ma is jelentős sikereket könyvelhetünk el. Moszkva belső kerületeiben több ezer ember egészségi állapotát vizsgálták felül és több száznál megtalálták azokat a nyomokat, melyek közeli szívinfarktusra engedtek következtetni. A szívbetegeket két 300—300 emberből álló csoportba osztották. Az egyik csoport rendszeresen járt orvosi vizsgálatra, a másik csoportban lévők pedig csak akkor, ha úgy érezték, hogy egészségi állapotuk rosszabbodott. Az első csoportba tartozók közül három év alatt heten kaptak infarktust (közülük öten meghaltak), a másik csoportban ez idő alatt 86 infarktus fordult elő, s ötvenhaton meghaltak. Ez a néhány adat ékesszóló bizonyíték a szovjet tudósok igaza mellett. AZ INFARKTUST KOMOLYAN KELL VENNÜNK! Sok embernél az infarktus veszélye még csak fennáll, mert a betegség kezdeti stádiumban van, s az illetők talán nem is tudnak erről, azért nem fordulnak orvoshoz. A diétát feleslegesnek és kényelmetlennek tartják éppen úgy, mint azt, hogy leszokjanak káros szenvedélyeikről. Mivel még nem érzik, milyen szörnyű veszély fenyegeti az életüket. S amikor aztán orvoshoz fordulnak, igen gyakran késő van már. Hogy ezzel az aggasztó méreteket öltő kórral sikeresen vehessük fel a küzdelmet, ahhoz elsősorban jó felvilágosító munkára van szükség. Lélektanilag fel kell készítenünk az embereket, hogy belássák végre, mily nagy szerepük van egészségük megóvásában. V. MIHAJLOV és I. SVACABAJ !. Dr, Milan Šamánek, az orvostudományok doktora, szivkatéterezés közben 2. Izotópos vizsgálat 3. A test térlogatváltoztatásának vizsgálatára szolgáló pletiszmográl 25
