A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-02-10 / 5. szám
A 'köztudat azt tartja, hogy a halak nem képesek hangok kibocsátására. Amikor valaki nem tud szóhoz jutni, azt szoktuk mondani: tátog, mint a hal. Tény az, hogy egy horgász vagy halász sem hallotta még „beszélni" a kifogott halat, mint ahogy a víz alá merült búvárokat is mély csend veszi körül munkájuk közben. Ez azonban csak látszat. Mert a valóságban a tavak, folyók, tengerek mélye tele van a legkülönbféle hangokkal, zörejekkel, zajokkal. Hogy ez mennyire így van, arról először az amerikai haditengerészek győződhettek meg a második világháború folytán. Köztudott, hogy a német tengeralattjárók a háború elején mennyi kellemetlenséget és kárt okoztak váratlan támadásaikkal a brit és az amerikai haditengerészetnek. Az amerikaiak a rajtaütés-szerű támadások megelőzése végett olyan akusztikai bójákat készítettek, amelyek időben jelzik a hajócsavarak zaját és riadóberendezéseket szólaltatnak meg a partmenti megfigyelő központokban. 1942 májusában az Egyesült Államok keleti partjai közelében cirkáló hajókat riadóztatták, mert a műszerek ellenséges tengeralattjárók közeledtét jelezték. A torpedórombolók és az őrnaszádok lerakták a mélységi aknákat és mindenki feszült figyelemmel várta az eredményt. Másnap, miután az aknák felrobbantak, a szakemberek megvizsgálták a tengert, de sem hajóroncsoknak, sem naftafoltoknak nem bukkantak a nyomára. E- helyett szétszaggatott, vérző haltetemek milliója úszott a tenger felszínén. Eleinte szabotázs akcióra gyanakodtak, csak később derült ki, hogy a műszerek azért jeleztek, mert egy nagy és főképp zajos halraj közeledett a partok felé. Ma már tudjuk, hogy nemcsak bizonyos halak, hanem valamennyi hal hangokat ad ki, akár azért, mert ve-NÉMÁKÉ A HALAK? szélyben van és társait hivja segítségül, akár azért, mert épp nászát üli. Minden fajnak megvan a jellemző „társalgási nyelve”, a hangoknak különböző a ritmusa, rezgésszáma és az erőssége. Mi az oka annak, hogy az ember ebből a „zenebonából" semmit sem hall? A kérdés azért is jogos, mert a halak által kibocsátott hangok rezgésszáma abba a hangtartományba esik, melyet az emberi fül-fel tud fogni. A válasz alapjában véve kézenfekvő. A halak az embertől eltérően más közegben élnek; a hang terjedésének mások a törvényszerűségei a vízben, mint a levegőben. Az emberi fül a levegőben terjedő hangok rögzítésére van berendezve, s mivel ugyanaz a hanghúllám a vízben kisebb amplitúdóval rezeg, mint a levegőben, fülünk ezt a hangot a vízben sokkal gyengébben — vagy egyáltalán nem — hallja. A halak hallókészüléke — hasztalan keresnénk az állat fején, mert nem ott van, hanem mélyen benn a testben, az agy közelében — ezzel szemben- a vízben tovaterjedő hanghullámok regisztrálására képes. Vitus Dröscher német biológus 1954- ben egy olyan speciális mikrofont — ún. hidrofont — szerkesztett, melynek segítségével az emberi fül számára is hallhatóvá lehetett tenni a halak „beszédét". Egészen csodálatos világ tárult fel a kutatók előtt. Egyes halak „bömbölnek", akár az oroszlánok, mások elefántok módjára trombitálnak. A heringek tücsök ciripelésre vagy morsejelekre emlékeztető hangokat hallatnak. Néhány szavukat már sikerült megfejteni, jelentésük: csapatban verődni, vigyázz, ellenség! irányt változtass!, stb. A tengeri csikó, a párosodás időszakában egy „dalt” énekel párjának. Ha a közeledés kedvező fogadtatásra talál, azt a nőstény egy halk zümmögéssel adja a hím tudtára. Olykor megjelenik a színen egy vetélytárs is, s ekkor az enyelgés hirtelen mélyhangú vicsorgásba csap át, s mindaddig tart, amíg a harcias hímek valamelyike el nem kotródik. Csak némely halfaj használja a száját hangok képzésére, akkor is leginkább a fogát csikorgatja. A legtöbb hal az úszóhólyagján dobol izmai segítségével vagy megfeszíti inait és hegedűsök módjára „pizzicatozik". Megfigyelések szerint a tengeri halak zajosabbak, mint az édesvíziek; a trópusi vizekben élő fajok szótára gazdagabb, mint az északi tengerekben élőké. Ennek a vizek különböző összetétele és hőmérséklete valamint az eltérő életkörülmények a magyarázata. — ez — iudom4w-TECHNIB0 HALPUSZTIT 0 TENGERALATTI VULKÁNOK Az Északi tengeren, Izland és Grönland térségében tevékenykedő halászok mostanában meglehetősen sok torzszülöttet találnak hálójukban: kétfejű, háromfarkú, vak, több szemű, a normálisnál sokkal több uszonya halpéldányokat. Olykor a zsákmánynak akár 5 százaléka is ilyen torzszülött. Mi okozza a heringeknek és más halfajoknak ezt a szokatlan mértékű. mutációját? A tudósok először a vörös moszatra gyanakodtak. Bizonyos idő óta különböző tengerrészekben észlelik a vörös tengeri moszatot, amely azután különböző áramlatokkal, elsősorban a Golf-áramlattal északra sodródhat. Nem sikerült azt sem megállapítani, miért szállít a sodródó jég Izlandtól nyugatra annyi halhullát. Ezek a halrajok izombénulás következtében pusztultak el — ezt a jelenséget eddig csak egyes esetekben ügyelték meg, és nem óriási halrajokon. A gyanú végül is a vulkánikus gázokra terelődött. Nemrégiben heves kitörés után új sziget keletkezett az izlandi partok előtt. A mérőhajók olyan magmaszakadékokat találtak a tenger mélyén, amelyekből azóta káros vegyi anyagokat tartalmazó vulkáni gázok bugyborékolnak elő. A tengervízminták elemzése szerint közepes mélységben olyan kénvegyületek és meghatározott veszélyes elemek találhatók a tengervízben, amelyek sejtburjánzáshoz vezetnek. A mérések azt is kimutatták, hogy nyilvánvalóan a tenger alatti vulkanikus tevékenység hatására jóval nagyobb, eddig „szilárdnak" tartott óceáni területen is vulkánikus gázcsatornákat tartalmazó likacsos képződménnyé alakult át a tengerfenék. A halászok minden esetre remélik, hogy a földtani események rövidesen befejeződnek, mert a torzképződményeket senki sem akarja megvásárolni tőlük. A CÁPÁK „HANG"-ERZEKELESE A tengerészek mindeddig azt tartották, hogy a cápák a vér alapján fedezik fel sebesült áldozatukat, a „vérszag“, illetve a „riasztó anyag" alapján bukkannak rá például a sebesült halakra. (Közismert, hogy a cápák látása meglehetősen korlátozott.) Amerikai kutatók kísérletekkel megállapították: a vér vegyi anyagainak vízben való oldódása lassúbb annál, amilyen gyorsan a cápák felfedezik áldozataikat. A cápák a sebesült halak vergődése által keltett alacsonyfrekvenciás rezgéseket, hangokat érzékelik, olykor még 2 km-es távolságból is. Nyomásérzékelőjük oly érzékeny, hogy parányi mozgásokat még 250 méternyiről is észrevesznek, sőt, a „hangforrást" pontosan be is tájolják. Ennek segítségével közelednek nagy gyorsasággal a vergődő, sebesült halhoz, majd a közelébe érve most már szemügyre is veszik, s Így készítik elő támadásukat. 27
