A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-02-10 / 5. szám
ÍVELŐ UT a kukoricához, s így sok mázsa kukorica kárbaveszett. Meggyőződésem, hogy a propionsovas konzerválás hasznos módszer, s kísérletek igazolták, hogy az így kezelt kukoricával táplált hízóknál nagyobb súlygyarapodás érhető el. — Nemcsak a raktározás, a nehezen megközelíthető hizlaldák és istállók jelentenek gondot, hanem a takarmányozás is — mondja Ján Cibulka fő zootechnikus. — Országszerte probléma a keveréktakarmányok gyengébb minősége. Kevés benne az állati eredetű fehérje, viszont több a növényi eredetű, magas kalciumtartalmú komponens, s ez nem a legkedvezőbb a hízóállatck szempontjából. Az állattenyésztésben dolgozók jó munkájának tudható be, hogy mindezek ellenére gazdaságosabbá vált a termelés az elmúlt években, növekedtek az átlagos tejhozamok, s kedvezőbben alakult az átlagos napi súlygyarapodás is. — Mi a helyzet a növénytermesztésben? — kérdezem Psenák Károly agronómust. — A gabonafélékről már szó volt, de mi termelünk itt az állami gazdaságban mást is, elsősorban zöldségféléket, 110 hektáron szőlőt (a bajcsi bor messze földön híres, s ha történetesen több időm lett volna, biztosan „nem úsztam volna meg szárazon", mert a bajcsiak nem szívesen kínálják vízzel a vendégeket), s a dohánytermesztés is komoly bevételi forróst jelent. Azt hiszem kevesen tudják, hogy a Bajcsi Állami Gazdaság szinte monopólium a dohánytermesztés területén az országban, hiszen 100 hektáron termesztjük ezt a sokat szidott, de mégis olyan kívánatos növényt. Mi termeljük a komáromi járásban a legtöbb dinnyét. Ha látná, mi van itt nyáron, dinnyeszüret idején! Az emberek egészen a földekre mennek, s a helyszínen vásárolják meg a dinnyét. Autóval jönnek, távoli országrészekből, s mi nem tudunk mit kezdeni velük. Hiába, sokan keresik a dinnyét, s valamikor volt is belőle elég, de nagyon igényes növény, elég egy kissé rosszabb időjárás és nem terem meg a tervezettnek a fele sem. Sok szövetkezet abba is hagyta a dinnyetermesztést, ezért lett hiánycikk a görögdinnye. S ha már munkatársaim beszámoltak a saját területük objektív nehézségeiről, én is elmondanám, hol szorít a cipő. Kevés a műtrágya, kevés a növényvédőszer. Hasztalan sürgetjük a szállító vállalatot, ők csak sajnálkoznak. „Nincs elegendő készlet, nem győzzük kielégíteni a megrendeléseket" és hasonló dolgokra panaszkodnak. Remélem ezek és a fent említett problémák a 6. ötéves terv folyamán megoldódnak. Nem szívesen kérünk, hiszen épp arról vagyunk nevezetesek, hogy a legtöbb bajunkat saját magunk próbáljuk orvosolni, ellentétben más gazdaságokkal, akik mindenféle kicsiség miatt rögtön a felsőbb szervekhez szaladnak, de ezek olyan problémák, amelyek megoldása nem a mi kezünkben van. PILLANATKÉP EGY SERTÉSGONDOZÓRÓL Jozef Hulman sertésgondozó után a Haraszti tanyára kellett mennünk. A legjobbak közé tartozik az állami gazdaságban, s úgy vélem tanulságos, amit elmondott. — Ezer malaccal foglalkozom naponta, az átlagos súlygyarapodás 56— 58 deka, s évente ha 70 malacom elhull. Talán nagynak tűnik ez a szám, pedig nem így van, hiszen a legnagyobb igyekezet mellett sem lehet valamennyi sertésre odafigyelni. Megnyomorgatják, megharapják egymást, s már itt a baj. De én azért egy malacot sem hagyok veszni addig, amíg tudom, hogy lehet segíteni. Itt van például ez a kismalac. Megharapták a lábát, s a szomszéd istállóban — ahol ez történt — már lemondtak róla, mert hogy nincs rajta segítség. Add csak ide, mondom a komának, majd ón gondját viselem. Elkülönítettem, szalmára fektettem, külön adok enni neki, s ha minden jól megy, holnap már járni fog. Tudja, én úgy vagyok ezzel az egész munkával, hogyha már csinálom, akkor végezzem úgy, hogy értelme legyen. Ha az egész állami gazdaság nem teljesítené a tervet, Jožo Hulman akkor is teljesíteni fogja. Van hónap, amikor megkeresem a nyolcezer (!) koronát is, s ezt persze sokan irigylik, de azt már nem látják, hogy vannak olyanok is. akiknek elhull a 40—50 százaléka is. Hót ez a helyzet, kérem. Nem lehet csak úgy elkapkodni a munkát. Az állatok is megkövetelik a szeretetet és a gondoskodást. S ehhez önfeláldozás kell, meg idő. Mégha a szórakozásra vagy a pihenésre szánt órákból is lopja el az ember... Késő este van már, amikor visszaérünk a tanyákról a faluba. Havas eső esik, cipőm csupa sár, a ruhámba ivódott trágyaillat csípi az orromat. Nem kellemes, gondolom magamban, de ez már a munkával jár. A falusi vendéglő előtt reggeli kísérőmmel találkozom. „Sikerült riportot csinálni?", kérdezi. Bólintok. „Ha majd legközelebb erre jár — mondja —, akkor okvetlenül keressen fel. A bajcsi bort is meg kell kóstolnia." Barátságosan kezet fogunk. Az autóból még látom, hogy hosszan integet. LACZA TIHAMÉR 7. Kosztankó Antal az állami gazdaság igazgatója (a kép jobb oldalán) Kmetyo Károllyal az üzemi pártbizottság elnökével beszélget 2. Ián Cibulka főzootechnikus (a kép bal oldalán) és Markstein Róbert üzemgazdász 3. Jozel Hulman a megsérült kismalaccal 4. Ezt a gabonatárolót a bajcsiak tervezték (Prandl Sándor lelvételei) 7
