A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-01-06 / 1. szám
'■ -Stoss*' / • szivén viselő Illyés Gyulánál is, és idézi: „kiáltó szavát a világba“; „Minden árok és határ ellen minden átok és csaták ellen, minden ellen, mi gátat vethet mi bátor, tisztuló szívünknek." „Hidak és árkok" című kötetében az antilasizmus elkötelezettje, Fábry Zoltán, a történelmi valóság — szomorú és bűnös valóság — elmarasztaló és lemarasztaló és lemoshatatlan bélyegét üti a német fasizmusra, mikor meghatározza lényegét, mondván: „A Dunahidakat a német fasizmus robbantotta lel. Másképp nem tehetett: a háború a lényege." A híd szimbólummá válik Fábry Zoltánnál, a népek, nemzetek és nemzetiségek, az emberek közti kapcsolat szimbólumává, a lerombolt hid a háború lényegévé. „A hid: a béke, ha igazán mondjuk és akarjuk, — Írja Fábry. — A híd az ember legbüszkébb műve, az iv az esztétika legszebb vonala, a találkozás az etika legmagasabb toka: emberség, szépsége és igaza. A hid: az embertalálkozás szimbóluma és valósága. Zálog és hitel. Szocializmus embersége, népek találkozása nélküle elképzelhetetlen. A híd: a békevalósítás alapja és mindennapja. Híd nélkül semmi nincsen. A hidminden, mert a hid a béke útja. A háború legnagyobb ellensége, akadálya: a híd. A hid, melyet emberség kapcsol egybe, erőt vehet minden embertelenségen." Fábry ezt a hidat építi, ezt a hidat járja, mikor szól József Attiláról és, Fučikról, Móriczról és Olbrachtról, Thomas Mannról, Tamási Áronról, Marie Majerováról, Hviezdoslavról és Adyról„ Fábry elitéli a német militarizmust, a német fasizmust, de tisztelettel szól a humánus német szellem képviselőiről, Goethéről, Heinéről, Schillerről, Osietzkyről, Thomas Mannról, Liebknechtről, Rosa Luxemburgról és Thölmannról. Fábry sohasem lelejti el, hogy dilerenciálni kell a militarista és a humánus Németország között. 1935-ben, amikor Heinrich Mann illetőségi kérvényét Reichemberg elutasítja, Fábry kezdeményezésére Stósz képviselőtestülete levelet küld Heinrich Mann-nak, melyben Írják, hogy: „ . . . a száműzött Heinrich Mann-nak azonban lelajánlhatjuk a polgárjogot, hogy így az ö személyében minden harcoló és szenvedő antifasisztának megadjuk a kellő és méltó tiszteletet." Bár a levél a stószi képviselőtestület nevében íródott, mégis nyilvánvaló, hogy a belügyminiszter által jóvá nem hagyott, de a községi választásokon abszolút többséggel megválasztott stószi kommunista bíró, Fábry Zoltán fogalmazta. Miért is hagyta volna jóvá Slávik belügyminiszter Fábryt megválasztott tisztségében?I Hiszen Slávik lövetett a kosuti véres pünkösd napján a földmunkások közé, az ő lelkén szárad a csendőrgölyók által kioltott három munkás élete, e miniszterről Fábry Zoltán a „Major per“-ben, mint vádlottról ír. A jóvá nem hagyott községi bíró irta meg „Az éhség legendáját" Ludwig Rennel Kárpátalján, a Verhovinán tett látogatásukról, tapasztalataikról. Az éhséglegendából éhségvalóság lett. PerLörincz Gyula ünnepi beszédét mondja sze a belügyminiszter emberei ezt sem hagyták jóvá, nem engedték, hogy megjelenjen, az elkobzott szövegből csak az utolsó szót hagyta meg a cenzor: „... kenyeret". Igen, ezt az egy szót: kenyeret. Pedig, hát ez a kenyér is fekete, korpakenyér volt, ha volt, a földkunyhók lakói számára és a masaryki demokrácia szégyenére. Fábry irodalma valóságirodalom; erkölcsi realizmus. Műfajának neve: antilasizmus. A vox humana írójának, Fábry Zoltánnak a hivatása a hidverés volt. Ma, amikor a Fábry-házat átadjuk a nyilvánosságnak, azzal az óhajjal adjuk át, hogy legyen ez a ház a hídépítés műhelye a Fábry-kutatók számára, legyen Fábryn keresztül a kölcsönös megismerés, megbecsülés iskolája a látogatók számára. Ezzel és Így tiszteljük meg méltóképpen Fábry hagyatékát, Fábry emlékét. 13