A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)
1975-12-09 / 41. szám
tumot a Dél-afrikai Unióra bízta a terület közigazgatósát. Az ENSZ közgyűlése 1946-ban elutasította az Uniónak a terület bekebelezésére vonatkozó kérelmét és utasította a dél-afrikai kormányt az ENSZ gyámsógi közigazgatás bevezetésére. 1949-ben a Dél-afrikai Unió kormánya törvénytelen módon Délnyugat- Afrikát az Unió szerves részévé nyilvánította, és 1957-ben erre a tartományra is kiterjesztette a faji elkülönítés, az apartheid elvét. A fehérek el sem tudják képzelni, hogyan lehet más módon együtt élni az afrikai fekete lakossággal, mint eddig. Mert egyelőre Namíbiában még merevebb az apartheid, mint magában a Dél-afrikai Köztársaságban. Minden apróságra kiterjed: fehérek és négerek számára külön padok vannak a parkban, külön telefonfülkék, a fehérek szállodáiba, vendéglőibe és strandjaira afrikaiak nem léphetnek be, legfeljebb — pincérekként. Most megint nagyon bizonytalan a helyzet. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa elrendelte: a Dél-afrikai Köztársaság ez év május végéig vonja vissza „törvénytelen közigazgatását", és engedje meg a helyi lakosságnak, hogy szabadon döntsön jövőjéről. Bár egyelőre ennek komoly nyomai nem mutatkoznak, Voerster dél-afrikai miniszterelnök többször kijelentette: kormánya valóban vissza akar vonulni Délnyugat- Afrikából. A három fehér közösség — a német, az afrikaaner (búr) és az angol — mindig szívből utálta ugyan egymást, de a fekete többség kormányzatának lehetősége most összeforrasztja őket. Sok fehér úgy véli, az ő közösségük egészen más dolog, nem lehet összehasonlítani egyéb volt gyarmatokkal, ahol maroknyi európai igazgatott sok millió afrikait. A Dél-afrikai Köztársaság visszavonulása azonban mégiscsak azt jelenti, hogy a fehérek elszigetelődnek. Az országban jelenleg 91 000 fe-Herero asszonyok ünnepi viseletben hér él, a kb. 800 000 főnyi összlakosságnak ez 12 százaléka. A nem európai, vagyis afrikai etnikai csoportok (négerek, mulattok) aránya a fehér lakossághoz 7:1. Az utóbbi ötven évben Délnyugat- Afrika, vagyis Namibia a fehérek földi paradicsoma volt. Állandóan növekvő jólétben éltek. Az életszínvonal ugyanolyan magas, sőt magasabb, mint a Dél-afrikai Köztársaságban, ez pedig nagy szó. Az ország igen gazdag, különösen ásványi kincsekben. Legfontosabb a gyémánt, amely csaknem teljesen ékszer célokra alkalmas, ebből évente mintegy 1,5 millió karátot termelnek 150 millió dollár értékben. A gyémántbányászat a Consolidated Diamond Mining társaságnak, a De Beers angol-amerikai monopólium fiókvállalatának ellenőrzése alatt áll. Igen fontos a vanádium-színpor termelés (az Egyesült Államok után Namibia a második a tőkés világtermelésben), de bányásznak igen jó minőségű mangán-, réz-, ólom-, horgany-ércet, ezenkívül termelnek berilliumot, kolumbiumot, tantált; wolfram-, arany- és ezüst-, márvány- és foszfátbányászat folyik. Legújabban Rossing járásban megkezdődött az uránérc-kitermelés. A Rio Tinto Zinc Co. amerikai monopólium 1,5 milliárd dollárt szándékozik befektetni itt. Az itteni szurokérc 0,03 uránt tartalmaz, és a tervek szerint 60 000 tonnát fognak bányászni naponta. A háború utáni nyugatnémet bevándorlókat ez a gazdagság vonzotta, hozta ide hatezer mérföld távolságból, a gazdag Német Szövetségi Köztársaságból: a még magasabb életszínvonal és a meggazdagodás reménye. Ez a valami tartja őket itt, ebben az országban, amelynek politikai jövője az utóbbi néhány évben teljesen bizonytalanná vált. A németek többsége kereskedő, vendéglős, szállodás, esetleg a biztosítási vagy ingatlanüzletágban dolgozik. Itt is, akár az NSZK-ban, a szolid jólét jele a Mercedes vagy Porsche kocsi a kettős garázs előtt, a motoros jacht Swakopmund kikötőjében, a tartalék telek vagy egyéb ingatlan. Mi lesz, ha a Dél-afrikai Köztársaság visszavonul? Mindenekelőtt: állampolgárainak jó része is távozik. A 60 000 főnyi afrikaaner lakosság több mint fele hivatalból kiküldött tisztviselő. Nem fűzik őket érzelmi szálak Namíbiához, nem érdekli őket az ország jövője. Jobbára szolgálati lakásban élnek, otthon van házuk a Dél-afrikai Köztársaságban. A németekkel más a helyzet. A kolónia fele több mint harminc éve él Délnyugat-Afrikában. Sok család sorsa az első német telepesek óta ehhez az országhoz kötődik. Windhoek, Swakopmund, Lüderitz sok üzletét, cégét azok a férfiak alapították, akiknek tekintélyes, szakállas arca a századforduló idején készült, kifakult fényképekről tekint le. Walvis Bay — Namibia legnagyobb kikötője Kaiserstrasse, Bülowstrasse, Amstelallee, Stübelstrasse. Sőt a nyugatnémet konzulátus közelében az egyik utcát Göringstrassénak hívják . . . Igaz, nem a náci marsall emlékét őrzi ez az utca, hanem az apjáért, dr. Heinrich Göringét, aki Német Délnyugat-Afrika első kormányzója volt 1888-tól. Hermann Göring nem itt született: a kormányzó nem találta helyénvalónak, hogy egy német gyermek a Német Birodalom határain kívül szülessen, ezért hazaküldte feleségét Bajorországba, ott születeti meg Hermann. A gyarmat története a következő: Délnyugat-Afrikát Bartholomeu Diaz portugál hajós fedezte fel 1486-ban, de az első protestáns missziós állomások csak a 19. század elején keletkeztek területén. 1883-ban Adolf Lüderitz brémai kereskedő 80 fontért és 200 kiselejtezett elöltöltő puskáért megvásárolta egy öböl környékét a hererák törzsfőnökétől, amely róla a Lüderitzbucht nevet kapta. A következő évben további óriási földterületeket vásárolt részben az Angolát birtokló portugáloktól, részben bennszülött törzsfőnököktől a 26. szélességi foktól az Orange folyóig, s az új gyarmatot a Német Birodalom fennhatósága alá helyezte. Az első világháborúban a Dél-afrikai Unió csapatai foglalták el Délnyugat- Afrikát, s a Népszövetség mint mandágen egyszerűen el lehet jutni oda: a repülőtérről az országúton, keresztül a Bismarckfolyó hidján, aztán a Steinhausenba vezető elágazás mellett egyenesen tovább haladva a Kaiserstrassén át be a fővárosba. Jobbról van a Grossherzog Szálló, a Steubelstrassén a Thüringer Hof, az Auspanplatzon pedig a Hansa Hotel. A Kaiserkrone Bierstube sörözőből kihallatszik a dalolás: „Trink, trink, Brüderlein, trink." De vigyázat, nem Bajorországban vagyunk, sem valahol a Rajna mentén, noha ugyancsak hasonlít a Rajna menti várkastélyokra a város fölé magasodó két kastély, amit von Heinitz, egy bolondos porosz nagybirtokos építtetett a maga meg a szeretője számára. Windhoekben vagyunk, annak az afrikai országnak a fővárosában, amelynek éles harc folyik a jelenéért, jövőjéért, de még a nevéért is. A Dél-Afrikai Köztársaság kormánya a területet Délnyugat-Afrika néven országa szerves részének, öt tartománya egyikének tartja, míg a helyi fekete lakosság a Namibia elnevezést választotta, s ezt egész Afrika és az Egyesült Nemzetek Szervezete is elismeri. Ez azonban még nem magyarázza meg, miért van Windhoek központjában csaknem minden utcának német neve:
