A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)
1975-11-18 / 39. szám
megbetegedések ezreinél nyújtott mór gyors, percek alatt érkező segítséget. Es éppen ez az állandó készültség, a gyorsaság az, amit a legtöbbre értékel mindennapi orvosi gyakorlatában, A balesetek számának gyarapodásáról, a mentőszolgálat szerepének növekedéséről beszélgetünk, amikor megberren a telefon. A vonal túlsó végén a diszpécserközpont csak ennyit mond: — Menni kell! 14.22 óra. Két perccel később már a Krasnany lakótelep után fekvő Keleti-pályaudvar felé száguld velünk a mentőkocsi. Az út nyílt, egyenes szakaszain csak a kék fény villog, az útkereszteződések előtt azonban a kocsi szirénája is felharsan. Az orvos útközben a gépkocsivezető mellett ülő ápolótól megtudja, hogy egy áramütést kapott vasutashoz sietünk. A helyszínre érve az órámra pillantok: hat perc alatt tettük meg a több, mint nyolc kilométeres utat. A szerelőműhelyből éppen hordágyon hozzák már munkatársai az elővigyázatlan vasutast. A fiatalember eszméletnél van ugyan, de az ujjain, a törzsén, a lábán és vörösre gyúlt arcán is komoly égési sebek. Teply doktor rögtön a beteg pulzusát méri, a szemhéja alá pillant, meghallgatja a szívverését, s aztán megkönnyebbülten állapítja meg: — Nem lesz komolyabb baj! A vöröskeresztes kocsi gyorsan, hirtelen indul, tíz perc sem telik bele, s felérünk a kramárei központi kórházba. Az orvos útközben beköti a legmélyebb sebeket, többször is leellenőrzi az egyre inkább magához térő fiatalember érverését, lélegzését. Kramárera érkezve, talán három perc sem telik bele, és a fél órája még vígan, mit sem sejtve dolgozó vasutas a készültségi rendelő műtőasztalára kerül. Kék fény nélkül, lassabban haladunk vissza a mentőszolgálat központja felé.' Este hét óráig még két ízben riasztották Teply doktort sürgős beteglátogatásra. 19.00 óra. Műszakváltás. A derűs arcú, fiatalos léptű orvost Dr. Ol'ga August ínová váltja fel a szolgálatban. Szolgálatot cserélnek a diszpécserközpontban is. Bizonyára kevesen sejtik, hogy a mentőszolgálatnak ezen a fontos részlegén kizárólagosan szakképzett ápolónők teljesítenek reggeltől reggelig tartó szolgálatokat-. Azért fontos ez, hogy már a telefonhívás kusza értesülései alapján dönteni tudjanak: hová kell küldeni a gyorsmentőszolgálatot, hová pedig „csak" a készültségi orvost. A gépkocsivezetők társalgójából a tévéhíradó szignálja hallatszik, Jirí Sole kíván jó estét a tévénézőknek. Mi is éppen odaülnénk a képernyő elé, amikor megberren a 155-ös telefonvonal: a strkoveci lakótelep parkjai egyikének gyepén egy kisfiú fekszik fájdalomtól-sírástól eltorzult arccal, azonnal jöjjünk! A kirakatok hatalmas üvegtáblái verik vissza a tovasuhanó kék fényt. A telefonértesülést adó férfi a megjelölt helyen vár bennünket. A diagnózis pillanatok alatt világos: a hetedikes Ivánnak nyílt combcsonttörése van. Pajtásaival a közeli garázsok tetejéről ugráltak a fűbe, s az ugrások egyikénél megbicsaklott a lába. Az eredmény: fájdalmas lábtörés és több hetes kórházi tartózkodás. Dr. Augustínová csak enynyit kérdez a kisfiútól: — Megérte, Iván? A fiú tagadólag rázza a fejét s közben felszisszen a fájdalomtól . . . Nyolc óra előtt három perccel érünk vissza, 20.05-kor ismét a kocsiban ülünk. A telefonértesülés szerint egy idős aszszony a halálán van, már eszméletlenül fekszik. A helyszínre érve kiderül: súlyos cukorbajos az illető s valóban eszméletlenül nyomja az ágyat. Az orvosnő egy érbe szúrt injekcióval pil— Ma nyugodt, őszi éjszakánk van. Este hét órától még csak hat esetben hívtak bennünket. Előfordul, hogy egy^ éjszaka leforgása alatt, tíz-tizenkétszer” is mennünk kell. Sajnos, az is előfordul, hogy alaptalanul hívnak valahová, de ezt sohasem tudhatjuk előre. Ha szól a telefon, és a kagylót kezelő ápolónő komolynak látja a hívást, három percen belül úton kell lennünk . . , lanatok alatt egyensúlyba hozza a vér cukorszintjét, néhány tanácsot ad a beteg hozzátartozóinak, s aztán távozunk. Húsz óra 35 perckor érünk vissza a központba, talán öt perc sem telik bele, itt az újabb hívás: szívroham a Soltész utcában. Pillanatok alatt a helyszínre érünk, ahol egy családi perpatvar következményeibe csöppenünk. A lányát meglátogató anya és a veje között hangos szóváltás kerekedett, az anyós túlságosan felizgatta magát, és most csak egy időben érkezett magnézium injekcióval sikerül őt megnyugtatni. Kilenc óra tíz percet mutat az órám, amikor visszaérünk. Beülök a diszpécserszobába. Szüntelenül berreg a telefon: olykor-olykor a kórházak kérnek mentőkocsit, de a hívások zöme a készültségi orvos jövetelét kéri. Éjfélig még három ízben van szükség a gyorsmentőre: egy újabb szívroham, egy önkívületi állapot a két első diagnózis, majd részeg férfit kell kórházba szállítanunk súlyos fejsérüléssel. Éjfél után, mintegy varázsütésre, csaknem két órányi pihenőnk van. A várakozás perceiben Dr. Ol'ga Augustínová elmondja, hogy a készültségi gyorsmentőszolgálat orvosa sok esetben bizony az összetört, roncsolt test orvosa. Nem könnyű hivatás, a speciális betegek ellátása a balesetet vagy szívrohamot követő első percekben nagy lélekjelenlétet és magabiztosságot követel. A beszélgetés közben kiderül, hogy a gyorsmentőszolgálatban is van szezon: tavasszal például ugrásszerűen nő a motoros-autós balesetek száma: a tél a korcsolya, sí, ródli, azaz a kéz-, láb-’ törések évadja. Növeli a balesetveszélyt a frontbetörés, a párás, meleg idő, a szemerkélő eső vagy a jeges, csúszós út is. És itt tulajdonképpen vége a riportnak. Reggel hét óráig még háromszor kellett menni, a „nyugodt", csendes őszi éjszakában. Az anyag, persze, nem teljes. Kiragadott részleteket tartalmaz csupán. Azon a péntek éjjelen a városi készültségi és gyorsmentőszolgálaton kívül még a Bratislava-vidéki és a kerületi mentőszolgálat gépkocsijai is szolgálatban voltak, vitték-hozták a betegeket és a balesetet szenvedőket. És minden nap huszonnégy órás ügyelet van. Dr. Olga Augustínová A diszpécserközpont A felelőtlen ugrálás eredménye ... Indulóban Dr. Richard Teply KONTÁR GYULA felvételei
