A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)

1975-11-04 / 37. szám

A Kaljan-minoret

ott van o medreszével szemközti parkban, s az árnyas fák alatt, a csobogó szökőkút mellett elbeszélgettem az öreg bokharalakkal, hallgatva elbeszéléseiket a régi világról, s a szovjethatalom éveiben végbement hatalmas változásokról. Egyesek még emlékeztek a bokharai emírre, akit 1920-ban űztek el, s kikiáltották a Buharai Népköztársaságot. Ez 1921-ben szövetségi szerződést kötött az Orosz Szovjetföderációval, majd 1924-ben a Buharai, valamint a Horezmi Népköztársaság és a Turkesztáni Autonóm Szovjetköztársaság részeiből megalakult az üzbég Szovjetköztársasóg mint a Szovjetunió tagállama.

A dunaszerdabelyi születésű Vámbéry Ármin, a török nyelv és néprajz világ-Az Ark-citadella — ma történelmi múzeum

szerte elismert kutatója a múlt század második felében bebarangolta az akkor még többnyire független középázsiai kónságokat, emirátusokat, s nemcsak tudományos művek egész sorát alkotta meg, hanem utazásairól számos eleven stílusú, olvasmányos beszámolót, memoárt is írt. 1873-ban jelent meg egyik legjelentősebb műve: Bokhara

története a legrégibb időktől a jelenkorig. Úttörő munkásságot végzett, kalandos vállalkozásai során az európai tudósok közül elsőnek tárta fel az ázsiai mohamedán kultúra számos sajátosságát. Vámbéry még hónapokig tartó kalandos utazással, kereskedőkaravánokhoz szegődve jutott el a mesés Kelet országaiba, köztük Bokharába. Ma az Ezeregyéjszaka repülő szőnyegénél is gyorsabban, néhány óra alatt eljuttatja a turistát a szuperszonikus repülőgép . . .

VLADIMÍR PRIPUTEN

A szerző felvételei

GYÍMESI

GYÖRGY:

EGY VILÁGREKORD TÖRTÉNETE vm.

Nem sokáig maradtunk kettesben. Rövidesen visszatért Rekoszlavszki, és igaz barátnak és talpig gavallérnak bizonyult. Különösen Laci kifogásait akceptálta. Közölte velünk, hogy még az éjszaka folyamán áthajózunk Bolsaja Kagyilnajába, a legjobb iszubrás 'területre. Oda eredetileg nem volt szándékában elvinni bennünket, mert a területet koronás főnek tartogatják, aki néhány nap múlva érkezik. Testvéri barátságunk azonban felér a perzsa sah öccsének kijáró tisztelettel: előbb mi próbálhatunk szerencsét a híres-nevezetes területen. S ez még nem minden. Krasznasapkát és idős társát, akikkel Laci talán túlságosan is igazsógtalrj.nul elégedetlen volt, menesztette, és azonnal partra tétette őket. — Majd a helyszínen kap új Ifísérőket — mondta. Az én embereim, akikkel már első nap szoros barátságot kötöttem, s akik ellen nem volt kifogásom, természetesen velünk jöhettek.

A nem várt megértő magatartás és baráti gesztus szinte meghatott bennünket. Ismét meggyőződhettünk arról, hogy bár sokezer kilométer választ el bennünket, mégsem vagyunk idegenek, és a szovjet emberek irántunk táplált barátsága egyáltalán nem tartalom nélküli üres frázis.

Új reményektől fűtve tértünk nyugovóra, de sokáig nem jött álom a szemünkre. Az áloműző feszült várakozáson kívül a háborgó tavon nyugtalanul hánykolódó hajónak is nagy szerepe volt.

BOLSAJA KAGYILNAJA

Reggel kilenckor simult hajónk a vastag fenyőrönkökből összerótt kagyilnajai mólóhoz. A tegnapi viharra már csak az erős hullámzás és az élénken fújó szél emlékeztetett. Az ég újra tiszta és kék volt, s a nap barátságosan mosolygott a ritka fenyvesekkel borított meredek, sziklás hegyekre. Utoljára ott-tartózkodósunk alatt. A következő napok szelei már csak borongás időt, esőt, zimankót és hózáport hoztak.

Takaros ácsolt vadászhózban szállásoltak el bennünket. A szűk kajütöt szívfájdalom nélkül cseréltük fel a kényelmes, kemencével fűtött szobával, s a széles ágyon is jobban esett a pihenés, mint a hajó kemény priccsén. Társainkat a mienkbe nyíló tágasabb helyiségben szállásolták el. Még fürödni is lehetett egy fürdőszobának előléptetett, a vadászházhoz ragasztott vityillóban.

A „fürdőkalyiba” melletti deszkapalánkon két hanyagul lenyúzott medvebőr száradt — vagy ózott? — ki tudja, mióta. Szép, tömött, fekete bundája van az itteni medvének, nem csoda. hogy megtetszettek Lacinak. Meg is vette volna a nagyobbikat, bár nyúzója eléggé helyben hagyta az értékes trófeát: bal mellső lábát a karmokkal együtt a dögön hagyta.

—- Nem eladó! — jelentette ki önérzetesen a tulaj. — Téli takarót akarok készíteni a bőrből. De ha érdekli, szolgálhatok kitömött mókussal — ajánlkozott.

— Vedd meg I — hecceltem Lacit. — Annak biztosan megvan mind a négy lába, és a farka is hosszabb a medvéénél.

Akkor még nem tudhattam, hoay magamra sütöttem az éle fegyverét. Én vittem haza az ajándékba kapott kitömött mókust, míg cimborám aganccsal bajlódhatott a hazavezető hosszú úton.

Rekoszlavszki közvetítésével sem sikerült Lacinak megvennie a bőröket. De

kárpótlásul meghívott bennünket az igazgató egy júniusi medvevadászatra. Akkor még feketébb medvét lőhetünk, mondta. A folyók mentén halászó, bogarászó, a hosszú tél alatt legyengült mackót a nyár elején a legkönnyebb leteríteni.

Illedelmesen megköszöntük a meghívást, de tudtuk, hogy aligha leszünk mi júniusi medvevadászaton Szibériában. Bár, ki tudja?

Délután minden cél nélkül megmásztuk a vadászház mögött tornyosuló névadó hegycsúcsot, amely az egész part menti hegység legmagasabb pontja. A kristálytiszta levegőben messzire elláttunk a hegytetőről. A túlsó parton, tőlünk jó félszáz kilométerre a mély völgyekkel tagolt, kietlen Hamar—Dóban hegylánc hófedte csúcsai sorakoztak, tőle balra pedig a cobolyairól és természetvédelmi rezervátumáról nevezetes Barguzini hegység veszett a távolság ködébe.

A Bolsaja Kagyilnaja mögött párhuzamos hegyhátak végtelen sora húzódott. Elgyönyörködtem a viszonylag alacsony, de annál meredekebb hegyeken, még filmkockára is örökítettem őket, de legjobban az alattunk tátongó hatalmas katlan kötötte le a figyelmemet. Túloldaláról az iszubra vontatott bőségének foszlányait hozta felénk a csúcson lengedező szél. Ezáltal másnapi haditervünk magától adódott a katlan túloldalán trombitáló bikára jövünk ki.

Azzal, hogy esetleg ezt a bikát Lacinak vagy netán a hercegnek szemelték ki, egy pillanatig sem számoltam. A lehető legmegközelíthetetlenebb, csak fáradságos hegymászás árán elérhető helyen harsonázott.

Feltételezésem helyesnek bizonyult. Sem Rekoszlavszki, sem Laci új kísérője, a terület fővadásza, Vologya, nem kifogásolta másnapi tervünket. J

S ezzel a marituji bika sorsa megpecsételődött.

Korán keltünk, lámpafénynél öltözködtünk, és zseblámpánk sárgás fényénél botorkáltunk át a portközeli göröngyös szakaszon. Az öböl, a két házból település és a fölöttünk tornyosuló hegy neve nem a véletlen szülötte. A „kagyity" oroszul ugyan tömjénezést, tömjénnel való füstölést jelent, de ez esetben egész más füstölésről volt szó: valamikor meszel égettek ezen a helyen. Az egész Bajkál mentén csupán itt fejtettek mészkövet, és itt égettek belőle jó minőségű oltatlan meszet. Ma már szünetel a mészégetés. Az elhagyott, törmelékes, bokaficamító teli felszíni bányák viszont itt okvetetlenkednek a lábunk alatt. Ezeken tornázzuk most ót magunkat lómpafénynél kínosan-keservesen. Még egy nevezetessége van a „vízi” Kagyilnajónak: rianásairól híres öble, amelyben tavasszal a legelőször olvad el a tavat borító kétméteres jégpáncél.

Az iszubrát rejtegető katlant nem a tegnapi meredek úton közelítettük meg. Immár nem a hegymászás, hanem a vadászat szenvedélye űz. Mit nekünk most a Kagyilnaja kopár teteje!

Eleinte a hegyet balról határoló mély völgyben haladtunk fölfelé, aztán rézsút nekivágtunk a kaptatónak. Borúsan derengett a hajnal, és a katlan peremére érve egy rövid havas esőt is a nyakunkba zúdított a hideg szél.

Sokáig füleltünk mozdulatlanul a ligetes, növendék erdővel borított széles hegyháton. A dísztelen karácsonyfák fölé ágaskodva számtalan üszkös, csak vastag ágcsonkjait megőrzött fenyő maradványa emlékeztetett a környező hegyeket egykor beborító cirbolyaerdő tűzhalálára. Szomorú látványt nyújtottak az élettelen, csonka ágaikkal segélyért fohászkodó fák. Ä tűz ellen nincs segítség. Legalábbis akkoriban nem volt. Ma már helikoptereken szállítják a mentőosztagokat a tajgatűz megfékezésére. Nincs könnyű dolga az erdei tűzoltóságnak. A szibériai erdők réme, legnagyobb ellensége addig nem csillapodik, amíg ki nem elégíti féktelen étvágyát.

A legnagyobb erdőtűz 1915 tavaszán tört ki Jakutföldön, és lankadatlan hevességgel egész nyáron át lobogott. Csak az őszi esők oltották el, addigra azonban Nyugat-Európa egyharmao' val egyenlő terület égett le. A sűrű füst, amely egyes szibériai folyókon hosszú hetekre a hajózást is megakadályozta, hatmillió négyzetkilométernyi területet borított el. A rettenetesnek kikiáltott afrikai szavannatüzek szelíd gazégetésnek tűnnek fel ezen adatok hallatára.

Ha nem jön a hegy Mohamedhez . . . Valami hasonlót gondolhatott Nyikola, mert amikor sokáig nem szólalt meg a tegnap hallott bika, megfújta bádogkürtjét.

A hang ércesen szárnyalt keresztül a katlanon, s íme, meg is volt az eredménye. A túloldalon rigyető bikára ingerlőén hathatott: halk sóhajjá szelídülve érkezett a szelek szárnyán a válasza.

Sokatmondóén egymásra kacsintottunk, s amennyire erőnkből tellett, amennyire a terep engedte, inaltunk a csábító hangot hallató torok irányába. Gondolom, ez lehetett az a rohanás, ami Lacinak annyi gondot okozott. Túloznék, ha most megerőltető, minden erőt kifacsaró kapaszkodásról számolnék be. Az enyhén hullámos, hol erdővel, hol magas fűvel benőtt rétekkel tarkázott hegyháton nagyon is kényeb mesen haladtunk előre.

9

Ahol az iszubra él