A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)

1975-07-15 / 26. szám

A napfényben fürdő Cascais fürdővároskából valamivel több mint fél óra alatt teszi meg az utat az autóbusz, hegyre föl, hegyről le, kanyargós szerpentineken, apró falvakon keresztül, ahol öreg piszkos kunyhók csinos modern családi házakkal váltakoznak, oda, ahol piszkosszürke felhők lógnak az ég alján.

— Végállomás, kiszállás — fordul a három utashoz a társasgépkocsi vezetője és hozzáteszi, hogy negyven perc múlva indul vissza. Ha azt mondta volna, hogy itt vagyunk a világ végén, alighanem igaza lett volna. Itt van az a hely, ahol „véget ér a föld és kezdődik a tenger”, vagyis a Cabo da Roca, a Pireneusi-félszigetnek és egyben az európai szárazföldnek legnyugatibb, 142 méter magas hegyfoka, Lisszabontól 30 kilométerre nyugatra. S aki vette magának a fáradságot, hogy ilyen messzire elutazzék, potom tizenöt escudóért díszes bizonylatot kaphat róla, hogy itt járt Európa legnyugatibb csücskében.

De hót mi nem azért jártunk Portugáliában, hogy suvenireket gyűjtsünk, de azért mégis ...

— Maga Csehszlovákiából jött? — emeli fel a fejét a férfi, aki szép kalligrafikus betűkkel beírja a nevemet az előnyomtatott bizonylat szabadon hagyott sorába a korábban kitöltött kérdőív adatai szerint.

Bólintás.

— Többen is ellátogathatnának hozzánk. Maga is látja, hogy vasárnap délután lévén sehol egy teremtett lélek. Nyugaton most azt állítják, hogy aki ma Portugáliába utazik, az az éle-v tével játszik, és sajnos, megvan a hatása. Talán már maga is meggyőződött róla, hogy ez egyáltalán nem igaz, de rohamosan apadt a turisták száma s egyre jobban apad. Gazdaságilag meg akarnak fojtani minket, térdre kényszeríteni ... Amíg Salazar meg Caetano volt hatalmon, a kutya se törődött vele. Mindent rendben találtak. Most meg féltik a demokrácia sorsát nálunk.

— Mi lehet az oka? — kérdezem.

— Nem olvasta az International He-Sintra — lestői kisváros a Cabo da Kocától néhány kilométerre északra

egy évvel a fasiszta diktatúra megdöntése után