A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)
1975-10-21 / 36. szám
LA Z ALOM . . . Egyszer őzt álmodtam, hogy korábban elkéredzkedtem a munkahelyemről. Azt mondtam, hogy néhány ügyes-bajos teendőt kell elintéznem. Elszaladtam a megszokott autóbuszmegállóhoz. Odanézek — mi a fene! — az autóbusz ott áll, benne ülnek az utasok, de nem indul sehová. A kormánynál nincs vezető. — Elvtárs! — kiáltják nekem. — Tud autóbuszt vezetni? — Nem — felelek. — Miért? — Hát azért — hangzik a válasz —, mert az egész outóbusz-hálózat önkiszolgálási rendszerre tért át. Az autóbuszokat ezentúl maguk az utasok vezetik, már akinek van jogosítványa . . . Ez aztán a cifra dolog, gondolom ... Jómagom pedig kiugróm az autóbuszból és átszaladok a lóngossütődébe, hogy harapjak valamit . . . Ott pedig — mi a csuda! — sor sor hátán... Az egyik lisztért áll . . . Az ember megkapja a nyersanyagot és ótbollag a másik sorba — lábosért. Azután beáll a harmodik sorba — hogy kimossa a lábosát. A negyedik sor a tűzhely előtt áll, hogy ki-ki megsüthesse a lángosóttT . Az ötödik ... Viktor Ardov Ahá, gondolom, tehát itt is bevezették az önkiszolgálást. . . No. fütyülök az egészre, én bizony nem állok sorba, hanem gyorsan átmegyek a tisztítóba, hogy beadjam az esőköpenyemet ... De ott is két sor áll. Az első: ollóért, hogy levágja o gombokat. A másik: egy kód előtt, hogy valamilyen bűzös folyadékban megmártsa a ruhát. .. Es ettől a szagtól kóvályogni kezd a fejem . . . Kilépek az utcára és ekkor eszembe jut, hogy még el kell mennem a mosodába is, a tiszta fehérneműért. A mosodában a lány — rokonszenves, nyájas, fiatal teremtés — átveszi a nyugtámat, elmosolyodik és valami nedves batyut nyom o kezembe: a nedves fehérneműm van benne. — Mojd odahaza szárítsa meg és vasalja ki, polgártárs. Mosodánk önkiszolgálásra tért át. .. Átveszem a lánytól a batyut, és megyek, amerre a szemem lát. Eljutok egy kis parkig. Felaggotom a fehérneműmet az ógakra, jómagam pedig letelepszem az egyik padra, a fa aló . .. Ekkor odajön hozzám a rendőr. — A maga fehérneműje ez, polgártárs? — — Az enyém bizony — felelem —, ki másé volna? — Bírságot kell fizetnie — így a rend őre. Én mór a zsebembe nyúlok a pénzért, a rendőr azonban megállít: — Ne próbálja rámtukmálni azt a pénzt! Itt a nyugta, menjen el a takarékpénztárba és fizesse be. Rendőrőrsünk önkiszolgálásra tért át. Kezembe nyom egy cédulát és azzal eltávozik. Én meg ott üldögélek a pádon, és a sok viszontagságtól meg élménytől szinte magától lecsukódik a szemem és kezemből kihull a nyugta. Hogy meddig szunnyadtam így, magom sem tudom . . . Egyszerre érzem, hogy valaki megérinti a vállamat. Felnyitom a szememet: hát egy házmester áll előttem. Egyik kezével seprűt nyújt felém, a másikkal pedig a leesett cédulára mutat. — Seperjen össze maga körül, polgártárs. Parkunk önkiszolgálásra tért ót... Fordította: Gellert György Hajászati tapasztalatok Mindenkinek, vagy majdnem mindenkinek van valamilyen kedvtelése. Nekem is. Sőt nem is egy, s nem is akármilyen. Van olyan is, omely bizonyos berkekben mór ismertté tett. Éppen ezért eleget csodálkoztam saját magamon, miért is vettem külföldi utam alkalmából éppen kézi hajnyíró gépet? Miért? Kicsit ugyan hobbym a gyűjtés, de eddig még hasonló holmit beszerezni eszembe sem jutott. Hót akkor mégis miért vettem? Talán azért, mert a gép jóval olcsóbb volt, mint nálunk? Meglehet. Magam sem tudom. Most viszont már megvan. Sunyin lapul az egyszerű kartondobozban és kíváncsian vár sorsára. Bevallom már vásárláskor ott motoszkált az agyamban, a kérdés. De egy belső hang azt mondta: Nyugi, nem lesz ez kidobott pénz! Hiszen egy kis gyakorlat, s tűrhetően megnyirom vele legalább a fiamat, sőt esetleg családom nőtogjainak frizuráján végezek mojd némi .gépi" kiigazítást. Gyors számítás után végleg megnyugodtam. Igen, mert a kiadott összeg körülbelül tíz hajnyírás után tulajdonképpen már megtérül. így tehát a befektetés reális, nem fizethetek ró a vásárra. Két hónapig úgy is látszott, hogy számításom helyes volt. Viszont ekkor mór a műkedvelő alapon végzett hajnyírás feltűnően látható nyomai végül is arra kényszeritettek, hogy Gyuri fiamat elvigyem a borbélyhoz tgy kis kiigazításra. Illetve egy kis alaposabb kiigazításra ... A délutáni műszakban három hölgy dolgozott. Közülük persze a legcsinosabbat figyeltem. Eleinte férfiszemmel. Későbbi mint amatőr borbély inkább csak a keze járását lestem. Lelkem mélyén egyre jobban kezdtem csodálni, sőt tisztelni. Nem piszmogott, nem fecsegett. Igen, a hölgy attól eltekintve, hogy feltűnően csinos volt, valóban jól és gyorsan dolgozott. Némi ügyeskedéssel sikerült úgy intézni a dolgot, hogy Gyuri fiam az ő székébe kerüljön. Néztem az órát, úgy mértem az időt. Pór perc múlva fiam fején emberséges hajdisszel mosolygott felém. Az amatőr borbélykodásnak nyoma sem maradt a frizuráján. Most én következtem. Irántam is igen udvarias, kedves, de szűkszavú és gyors volt a borbélylányok gyöngye. Évekig tartó keresés után végre rátaláltam az igozira, a borbélyok borbélyára! íme, mégis létezik borbély, oki nem faggat, nem magyaráz, nem henceg. Nem ad lottótippeket. nem siránkozik. Nem mesél vicceket és nem siratja a múltat vagy nem retteg o nyugdíjtól! Végre egy borbély, aki megérti, hogy mit akarok és aszerint dolgozik. Mégpedig gyorsan. Gratuláltam a lánynak teljesítményéhez. amit szerény mosollyal nyugtázott és örömömben nem mindennapi borravalót adtom. Múltak a hetek, és Gyurinak ismét megnőtt a haja. Amíg tudtam, kiigazítottam otthon. De azután mégiscsak el kellett mennünk nyiratkozni. Persze, ugyanazt a borbélyszalont kerestük fel, s ugyanarra a lányra vártunk. Hétvége volt, sokan várakoztak előttünk. Volt hát időm bőven figyelni és csodálni a lány munkáját. Éppen egy »Don Juan” típusú fiatalember frizuráját kezdte rendbehozni. Hajnyirás, hajmosás. Egyre türelmetlenebbül s egyre gyokrobban tekingettem az órámra. A múló percek kíméletlenül nőttek negyedórává, sőt félórává. A lány pedig rendületlenül dolgozott még mindig ugyanannak a vendégnek a hajón. Többször és kedveskedve megkérdezte, jó helyen von-e a választék, elég szóraz-e már a haj, nem kellene-e kicsit rövidebbre nyírni oldalt? Behunyt szemmel masszírozta a fekete hullámokat, változatlan mosollyal újro borzolta és fésülte, olajozta és lesímítoito, hogy aztán ismét igazítson még valamin. Amíg mindez lejátszódott, gondolkodni kezdtem e helyzet nem is olyan bonyolult összefüggésein. Nyilvánvaló volt, hogy miért tart e frizura elkészítése a szokottnál hosszabb ideig. Rájöttem, hogy a munkára fordított idő szorosan összefügg a kedves vendég életkorával, küllemével. Mi a tanulság? A magam korú férfinak nem föltétlenül szükséges csinos, fiatal nőnemű borbélyra várni. Érje csak be azzal, hogy férfikezek motozzanak a hajóban ... SZŐKE ISTVÁN 22
