A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)

1975-10-21 / 36. szám

A városka és lakói Navrátil Milan igazgatóhelyettesnek jó kapcsolata van a gyerekekkel LÁTOGATÁS EGY GYERMEKFALUBAN Délelőtt tizenegy óra. A fák mozdulatlanul áll­nak, éles, fekete árnyékot rajzolva a földre. A gaz­dag múltú Vág völgyében, idillikus környezetben su­han az autó. Útjelző táblák, helységnevek villannak fel: Piesfany, Beckov, Trencín. A zlatovcei gyermekfalu kapuja sarkig tárva. Ven­dégváró szeretettel, bizalmasan. A bejáratnál szol­gálatkész tábla segít az idegennek: a közeli épü­letbe irányítja, ahol kedvesen eligazítják. Az ügyeletes portás az érkezett postát rendezi. Hellyel kínál. Előtte telefon, tárcsáz. Pár perc múlva ott áll előttem az iskola igazgatóhelyettese, Navrátil Milan. Ratal, akár a Gyermekfalu. Bemutatkozom s máris tessékel az irodáta, ott beszélgetünk. — A gyermekfalu-mozgalom nem új keletű, s már igen szép eredményeket mutathat fel világszerte. A zlatovcei gyermekfalu egyelőre egyedülálló a maga nemében Szlovákiában — mondja, amint helyet fog­lalunk. — Gyakran megfordulnak nálunk a látoga­tók, hiszen már országszerte ismerik ezt a létesít­ményt, alig akad város, község, amely valamilyen formában ne került volna kapcsolatba velünk. Kü­lönféle szervezetek, üzemek küldöttségei, képviselői látogattak 'el hozzánk. A segiteniakarás, az együtt­érzés megmozgatta az embereket. S ez jó. De hely­telen az, ha valakit csak a kíváncsiság hoz ide, s hazatérve megható történeteket mesél szomorú, köny­­nyes szemű gyerekekről. Szeretném előre elmonda­ni, hogy itt a gyerekek — annak ellenére, hogy el­vesztették a szüleiket — nem érzik, hogy magukra lennének hagyatva. Igyekszünk a legnagyobb mér­tékben olyan légkört teremteni, amely a leginkább megközelíti a család hangulatát. — Múltja még alig van a gyermekfalunak, jele­ne, jövője annál inkább. Úgy tudom, az itteni élet­forma eltér minden eddigi, ilyen irányú intézmény életformájától. De, hogy mennyire tudja pótolni a gyermekfalu az elvesztett szülők és család hiányát? — Főleg ebben különbözik más, hasonló intézmé­nyektől a gyermekfalu, itt ugyanis a szó szoros ér­telmében családok élnek. Kimutat az ablakon a tervszerű „összevisszaság­ban" épült ízléses, emeletes családi házakra. —' Ezek mindegyikében egy-egy nevelőpár lakik, ők töltik be a szülők szerepét. Természetesen mind házaspárok. A nevelőszülőkön kívül 7—12 gyerek van egy-egy családban. Ezek a 3—15 év közötti gyerekek itt ugyanolyan életet élnek, mint bárhol az ilyen korúak. Reggel felkelnek, megreggeliznek, anyuka bekészíti a tízórait a táskába és mennek az iskolába. A nagyobbak egyúttal elviszik a kistest­vérüket az óvodába. Délután hazamennek, a szülők ellenőrzik az iskolában elért eredményt. A délutáni szabad idő eltöltésének módját szintén a szülők ha­tározzák meg. A gyerek játszani megy, tanul, vagy éppen szüleinek segít odahaza. — A gyerekek csak a gyermekfaluban játszhat­nak? Az igazgatóhelyettes mosolyog. Látja, mennyire nem ismerem az itteni viszonyokat. — A gyermekfalu kapuja állandóan nyitva van. A gyerekek szabadon közlekedhetnek, ki-bejárhat­­nak. A gyermekváros lakói napközben bármikor ki­mehetnek, a községben lakó gyerekek bejöhetnek. Együtt játszhatnak kint vagy bent. Ismét kifelé mutat. — A játszótéren focizó gyerekek között nem tud­ná felismerni, melyik az idevalósi, melyik a „kinti". Nincs rajtuk bélyeg, ismertetőjel. S így van ez az iskolában is. A gyermekfalu iskolájában az itteni gyerekeken kívül zlatovcei és záblaticei gyerekek is tanulnak. Ugyanúgy, mint bármelyik más iskolában — hangsúlyozza a „bármely más" szavakat. És mosolyog, hogy mindez nem természetes nekem. — Az élet törvénye, hogy felnőnek a gyerekek. Mi lesz velük azután? — A család, az otthon szerepe akkor sem szűnik meg. Innen mennek tovább tanulni, vagy munkavi­szonyba, sőt katonának is. És ide jönnek haza hét­végén vagy éppen szabadságra. A szülők és a gye­rekek közötti kapcsolat nem lehet „átmeneti jelle­gű", tartósnak kell lennie. Ezen fáradozunk itt, en­nek megvalósításán szorgoskodik az a 16 nevelőpár, amely 175 magára maradt gyermeknek igyekszik igazi szülői szeretetet, igazi otthont nyújtani. — A gyerekek szükségleteiről szintén a szülők gondoskodnak? — Természetesen. Abból az összeg­ből, amelyet havonta a család fenntartására kap­nak, fedezik az élelmezéssel, a ruházkodással és minden egyébbel kapcsolatos kiadásokat, beleértve a mozipénzt és azt is, amit — mondjuk — csoko­ládéra kapnak a gyerekek. A pénzt minden család saját maga osztja be. — Akkor a családok jcülönböznek is egymástól? — Mint ahogy „kint", úgy nálunk sem egyformák a szülők. Különböznek elképzeléseik a családot il­letően, más-más formáját választják a gyermekek nevelésének. Bizonyos, megengedett határokon be­lül ez helyes is, hiszen ezzel kerüljük el az „unifor­mizálást". Nincs előírt sablon, amelyhez okvetlenül alkalmazkodni kellene. Hogy mindegyik nevelőpár többet akar adni, mint a másik, az természetes, hi­szen önkéntesen vállalta ezt a humánus élethivatást. A felmerülő problémákkal a szülők természetesen nem maradnak magukra. Rehák Stefan, a gyermek­falu igazgatója mindenben messzemenő támogatási nyújt nekik. De ellenőrzi, számon is kéri a szülők­től a gyermekek nevelését. — Gondolom, ebben nagy segítségükre von az iskola is. — Az iskola igazgatója, Chovanec Viktor, és az egész tantestület fokozott figyelmet fordít a tanítás­ra és a nevelésre. Iskolánk, mint maga a gyermek­falu is igen korszerű, jól felszerelt. Az iskola szo­ros kapcsolatban áll a nevelőpárokkal, ami itt, a mi esetünkben különösen fontos. A felmerülő oktatási és nevelési problémákat csak közösen tudjuk ered­ményesen megoldani. ♦ Végigjárjuk a gyermekbirodalmat, ismerkedem a gyermekfaluval, amely állandóan épül, gazdagodik. Az iskolához tartozó fedett uszodában vidám a hangulat. Bár tart a nyári szünidő, a gyerekek egy része nincs idehaza, mégis mindig vannak fürdőzök. Feltűnik, hogy minden gyerek tud úszni. — Az úszószakkört dr. Kecsera Stanislav irányítja; majd minden gyereket meg tud tanítani úszni. Sze­retik a gyerekek, ő pedig ért a nyelvükön. A felté­telek ideálisak, felügyelet mellett a gyerekek na­ponta edzhetnek. Tovább haladva feltűnik a központi épület, benne kultúrhelyiség, étterem és több más közcélú létesít­mény. Igazi központ ez, kiemelkedő helyen épült. Körülötte sorakoznak a piros téglából emelt, egy­emeletes családi házak. Közöttük ápolt gyepsző­nyeg, betonútok. És virág. A kultúrház előtt most épül a sporttelep. A fut­­baHpálya még csak körvonalazódik, de a kézilabdá­zók már játszhatnak. Most is éppen készülődik két csapat, persze, csak „civilben". Nem tétre menő meccs következik, csak amolyan hasznos időtöltés, játék. Edzőjük Novota Vladimír jelenlétében minden csínját-bínját elsajátítják ennek a sportnak, most csak gyakorolják a tanultakat. — A különféle szakkörök igen eredményesen mű­ködnek — jegyzi meg az igazgatóhelyettes. A kézi­labdázók például a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. év­fordulójának tiszteletére a járási pionírházzal együtt, 12 csapat részvételével ifjúsági női kézilabda-tornát rendeztek. Igen tehetséges két játékosa is van az iskolánknak: Kfúciková Mária és Adamovicová Sofia. A repülőgép-modellező körben Stuchlík Juraj, a Slovakotex alkalmazottja irányítja a tanulókat. Igen jó eredményeket értek el a bábjátszók. A Skor­­kovská Marta irányította körben a tanulók járási és kerületi seregszemlén az első helyen végeztek, szlo­vákiai méretben pedig elismerő oklevelet szereztek. Részt vettek az iskola tanulói a spartakiádon is. Egész évben igen sok nevelő hatású akciót ren­dez a pionírszervezet. Az idén nyáron 90 tanuló 21 napon át üdült az árvái víztárolónál épült saját tá­borunkban. Többen máshol üdültek, úgyhogy az itt élő 175 gyerek legtöbbje valamilyen táborban töl­tötte résiben a nyarat. — üdülési lehetőséget nyújt majd a közeli erdőben most épülő turistaház is. Fő­leg az itt élő családok hétvégi kirándulását oldja majd meg ez a létesítmény, hiszen egyszerre két család is éjszakázhat ott. Ez a hétvégi ház is azt a célt szolgálja, hogy a gyermekfalu lakói minden téren teljesnek érezhessék az életüket. ♦ Végétért a gyermekfalu megtekintése, a beszélge­tés, amely hol szlovákul, hol magyarul folyt. Elbú­csúztunk egymástól. A kapuból még egyszer visszanéztem a gyermek­birodalomra. Milyen távoli is ettől az árvaházak szomorú légköre! S mindez szocialista társadalmunk rés/éről az emberről való messzemenő gondosko­dásnak az eredménye. Vissza kellett gondolnom orra a 16 házaspárra, akik úttörőként vállalták a nagy feladatot: szülői gondoskodással, emberi szeretettel nevelni fel azo­kat a gyerekeket, akik magukra maradtak az élet­ben. Ök azok, akiknek gondoskodása nyomán behe­gednek az élet ütötte sebek, elhomályosulnak a szó morú emlékek. Kép és szöveg: BOJTOS JANOS 6

Next

/
Thumbnails
Contents