A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)
1975-10-15 / 35. szám
Maga a járási székhely, velky Krtis (Nagykürtös) Is dombos vidéken terül el, de néhány kilométernyire innen már igazi hegyvidéken, Közép-Szlovákia híres bortermő vidékén találjuk magunkat. A hegyoldalakon és a völgyekben meghúzódó szőlő- és bortermelő falvak közül talán Cebovce (Csáb) a legismertebb. A Csábot koszorúzó hegyek oldalán Tramín, Müller-Thurgau és Kékfrankos „terem". Aki szereti a jó borokat, annak bizonyára nem kell megmagyaráznunk e három név jelentését. Igaz, a csábiak szerint „rossz bor nincs is, csak rossz borivó". Például a sokat emlegetett „egyszeri ember", aki állítólag jelenleg is csábi lakos, amikor a bor helyett véletlenül az ecetet kóstolta meg, még arra is azt mondta, hogy „jó bor, csak egy kicsit savanyú". Szóval itt járunk most, Csáb bortermő lankáin, nem messze a Kőhegytől, a Lónyhegy alján húzódó kiterjedt Bigypatak nevű dűlőben. Hogy miért nevezik a szőlő borította dűlőt Bigypataknak? Ezt még Mari néni, a szüretelők között már „rangidősnek" számító Alsók Mari néni se tudja megmondani. Talán azért, mert hajdanában egy hasonló nevű patak csörgedezett errefelé. Ezúttal azonban nem azért jöttünk, hogy a furcsa dűlőnév eredetét a múlt kusza szálai ltozül kibogozzuk: a szőlő, az édes must, az új bor ünnepére, szüretre jöttünk a csábi hegyek alá, ahol összesen nyolcvan hektárnyi szőlő várja, hogy a szüretelők kannáiba, majd a szőlőföld végén felsorakoztatott műanyagputtonyokba kerüljön. A szüretelés pedig nem éppen könynyű munka mostanában, hiszen a tartós záporok úgy feláztatták a földet, hogy bokáig süllyedünk belé még itt, a hegyoldalon is. Hát még a laposokon, ahol egész kis tavakat hozott létre a tegnapi eső! A sár, a csúnya időjárás azonban nem akadályozza jókedvükben a szüretelő lányokat, asszonyokat: a szőlősorok, a még zöld levelek között vidám, igazi szüreti hangulat uralkodik. Alsók Mari néni a virgonc fiatalokra panaszkodik, akik előtt — szerinte — semmiféle téma sem „szent": — Képzelje el, még arról is engem faggatnak, milyen az a házasélet — méltatlankodik. — Nem mondom, azéit szeretek köztük lenni, nagyon tetszik nekem a szövetkezet, a közös munka. . . . Aztán mondjátok meg a napszámosoknak is* akik a répaföldön kapálnak, hogy 'ne nagyon strapálják magukat mondta a párttitkar a fiatal Mihalik Pistának, aki még húszéves sem volt, s akit a rendes, becsületes munkájáért a munkatársai megbecsültek, mert mindig szívén viselte o sorsukat. Azért is választották meg a partba bizalminak. Kézfogással búcsúzott el a titkártól. Közben besötétedett. Útközben benézett az istállóba — rendben van-e a jószág, majd a szalmatetös béresházak felé indult. Napok óta lázas Izgalomban élt. A munkások közt nöttön-nött az elégedetlenség a látástól vakulásig tartó hajsza miatt, s az alacsony munkabérekből alig tudták eltartani a családjukat. Megállapodtak, hogy vasárnapról hétfőre virradóra csak hat órakor állnak munkába, este hatkor pedig befejezik. így akarták kicsikarni a bérlőtől a béremelést. A sztrájk persze nem olyan nagy méretűnek indult, mint a gyárakban, s amelyekről gyakran hallott akkoriban. Arra sem erejük, sem tapasztalatuk néfri volt, meg aztan a kerületi pártbizottságról is azt írták a levélben, hogy körültekintően tartsák meg a sztrájkot, nehogy többet ártsanak vele, mint használjanak. Nincs mit veszítenünk, a kapat nem veszik ki a kezünkből mondták a földhözragadt napszámosok és zsellérek. így aztán egységesen kiálltak a sztrájk mellett. Amikor Mihalik Pista hazaért a sárral kitapasztott szobába, nem gyújtott lámpát. Talán azért, mert faradt volt, de az is lehet, hogy petróleum sem volt a lámpában. Hétfőre virradóra foghatatlan feszültség vibrált a levegőben. Az istállók felől lópaták dobaja hallatszott, valahol felvonyított egy kutya talán mert oldalba rúgták. A bérlő öles léptekkel tartott az istállók felé. Ott találta Mihalik Pistát, aki tétlenül lógatta a lábát, s aki máskor ilyenkorra már fényesre szokta csutakolni a lovakat. A bérlő méregbe gurult. — Azt hallottam, hogy pártbizalmi lettél, Mihalik. Igaz ez? . . . A fiatal legény hallgatott. A feszült csendet ismét a bérlő hangja törte meg. Meg egyszer kérdem, Mihalik!... Vagy olyan beszar! alak vagy, hogy nem mered bevallani? Az, pártbizalmi vagyok felelte o legény kurtán, de határozotton. Hat akkor szedd a cókmokodat es mehetsz, amerre látsz, el vagy bocsátva! Sarkonfordult és indult elfele. Egy pillanatra még visszafordult. Es holnapig költözzetek ki a lakásból . . . apáddal együtt! Költözzünk, de hová? töprengett magában egy ideig, aztán elindult a szérűbe, hogy elmondja apjának a történteket . . . ♦ ♦ ♦ A bérlő szobájában vágni lehetett a füstöt. Az egyik kopott bőrfotelban idősebb ur ült, monoklival a félszemén. A bérlő barátja, kártyapartnere volt, a járási hivatalban pedig tekintélyes ember. A bérlő dult-fúlt mérgében, fel s ala járt a szobában. Szinte szikrákat hányt a szeme. Sztrájkolnák!... Képzeld el, sztrájkolnák ezek a . . .! Nocsak, nocsak , . . Reggel, mikor megyek az istállókba megnézni, rendesen ellatták-e a jószágot, mit gondolsz, mit latok?... A beresek ott ülnek sorban az üres jászol szélén s nem etetnek. Rajuk ripakodok, mire az egyikük előáll es azt mondja, hogy csak akkor látnak munkához, ha felemelem a bérüket, és nem am látástól vakulasig dolgoznak, hanem csak hattol hatig! Azt hittem, menten megüt a guta! S legalább azt megtudtad, hogy kik a felbujtók? Hat a kommunisták . . . Sárközi, a parttitkor, Kis Antal, Novak, Krocsany . . . meg a Mihalik . Az öreg Mihalik bácsi? A fia!... Az a tejfölös szájú kölyök, oki mindenbe beleüti az orrát. De ki is tettem a szűrüket . . . meg a többinek is. Nem fognak itt forrodalmasdit játszani, meg Tanácsköztársaságot! . . . Aztán hogy ne vessen szét a méreg . . . Csillapodj, kérlek, ostoba dühöngéssel nem sokra mész: ha összerugod velük a patkót, ki dolgozik neked?! Nyílt az ajtó s a számadó lépett be. A bérlő kérdőn nézett rá. A repaföldön all a munka. A napszámosok az árok partján ülnek tétlenül s azt mondjak, ha a többiek 12
