A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)
1975-10-07 / 34. szám
L Karsinszkij: Oly sokáig vártam arra, hogy házas ságközvetítőt nyissanak, végülis meg öregedtem. „Nem baj, nélkülük is megleszek" gondoltam és megírtam a következő hirdetést: „35 éves férfi, főiskolai végzettséggel, gyomorfekéllyel és kopasz fejjel, 177 cm magas, akinek Hamsun és Hemingway a kedvenc írója, szívesen megismerkedne 20—22 éves főiskolás lánnyal, aki szeret főzni és kedveli a művészetet. Címem: ..." A hirdetést kiragasztottam a kapunkra. Alig telt el félóra, máris csöngettek. Fiatal, szőke nő állt az ajtóban. — Olvastam a hirdetését — suttogta szégyellősen. — Tessék, jöjjön be! — Ez a garzonlakósa? — kérdezte. — Igen! — Hány négyzetméter? — Húsz. — Mellékhelyiségek nélkül? — Természetesen! — Nos, én feleségül mennék magához! Pedig milyen fiatal, rokonszenves lány. — Talán bizony már belém is szeretett? — kérdeztem. — Miért ne? — felelte. — Hagyja itt, kérem, a címét, majd gondolkodom a dologról. Alig hogy eltávozott, megint csengettek. Egy újabb nő — és csinos is. — Te akarsz nősülni? — kérdezte még az ajtóban. — Igen, én. Meg kellene állapítanom, jártas-e az irodalomban — villant át az agyamon. — Mi a véleménye Lorcáról? — kérdeztem. — Ilyen nevű emberrel még nem találkoztam — jelentette ki, aztán ő kérdezett: — Mennyi a havi fizetésed? — Hatvan rubel. Lesújtó pillantással végigmért és elment. Persze, több mint háromszázat keresek, de becsaptam őt, nehogy a pénzemért szeressen belém. Belenéztem a tükörbe és elszomorodtam: hát szerethet valaki egy ilyen csúnya pasast, mint amilyen én vagyok? Ismét csengettek. Idősebb, termetes hölgy jött be, orra alatt kis bojuszko díszelgett. Rögtön leült, lehúzta a csizmáit és csicseregni kezdett. — Óh, de régen is keresem magát — mondta és epekedve végigmért. — örvendek — mondtam. — Nyikolaj vagyok. — Szidónia. Megijedtem: egy ekkora nő meg én . . . s rögtön törni kezdtem a fejem, hogyan is szabadulhatnék meg tőle minél előbb. — Csak hatvan rubel a havi fizetésem — kezdtem. — Nem boj — mondta. — Majd pótolunk hozzá a bankbetétemből. — És csak nemrég szabadultam a börtönből! — No és? — mondta nyugodtan. — Majd én talpra állítalak. Gyere, készítek neked vacsorát, biztosan megéheztél. A táskájából csupa finomságokat szedett elő és közben szerelemittasan nézegetett. — Hogyan szerethetett belém ilyen gyorsan? — morfondíroztam. — Olvasni szeretsz? — kérdezte. — Analfabéta vagyok! — Nem baj, majd én megtanítlok írni is, olvasni is! — És von három törvénytelen gyerekem — sóhajtottam. — Mással is előfordul az ilyesmi — legyintett. — Nekem is van kettő. — És saját lakásom sincs! — ordítottam kétségbeesetten. — Sebaj, átmenetileg meghúzódunk akár az állomáson is! Láttam, hogy a nő halálosan belémszeretett. — Bocsánat — mondtam — leveszem a hirdetést a kapuról. A lakásomtól a földszintig, végig a lépcsöhózban hosszú sorban álltak a nők. — Mór tárgytalan a dolog! — fordultam feléjük. — Már foglalt vagyok. Megtaláltam a boldogságomat. Kis ideig zsörtölődtek, aztán eltávoztak. Én pedig — soha többé nem tértem vissza a lakásomba. Sági Tóth Tibor fordítása A VILLANYDARÁLÓ Nemrég univerzális villanydarálót vásároltunk, amely azonban már másnap felmondta a szolgálatot. A feleségem megkért, hogy hozzam rendbe a gépet, de mikor van nekem ilyesmire időm? Másnap és harmadnap is lusta voltam bajlódni vele. Majd megjavítom I Egyszer! Nem szeretem elkapkodni a dolgokat. Egy napon csengettek. Mérgesen tettem le az újságot és csak akkor lett jobb a kedvem, amikor láttam, hogy a szomszédnőnk, a szép Berkesné a látogató. Elbűvölő mosollyal üdvözölt és megkért, nézzem meg a villanydarálóját, a masina ugyanis nem működik. Ez igazán nem nagy ügy — mondtam a szép Berkesnének. Tiz perc alatt megreperá/om. Nyolc perc alatt megjavítottam és amikor a szépasszony elment, így szóltam a feleségemnek: — Most már benne vagyok a javításban, add ide a mi darálónkat is. — Már nem tartok rá igényt. — Elvitted megjavittatni? — Nem, te csináltad meg. Berkesné ugyanis a mi darálónkat hozta be. (palásti) 22