A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)
1975-09-23 / 33. szám
Mezőgazdaságunk kitüntetett dolgozói az élen haladtak CSTK (2) és a szerző felvételei Mezőgazdasági dolgozók felvonulása az ara tóünnepségen A ieivonulók sorában találkoztunk a kitűnő csallóközi szövetkezetek dolgozóival, akik az országban elsőként, július 13-ra fejezték be az aratást. A Nővé Zámky-i (érsekújvári), levicei (lévai), luceneci (losonci), Rimavská Sobota-i (rimaszombati), roznavai (rozsnyói) és más járások mezőgazdasági dolgozói büszkén meneteltek az ünneplők között, mert annak ellenére, hogy a tavalyi kedvezőtlen őszi időjárás késleltette a munkát, és az idei nyár sem volt a legkedvezőbb, nemcsak teljesítették, de túl is szárnyalták a gabonatermesztés megemelt tervét. Gustáv Husák elvtárs kíséretével a délutáni órákban megtekintette az Agrokomplex *75 mezőgazdasági kiállítást, ahol hosszasan elbeszélgetett a kiállítókkal és a mezőgazdasági dolgozókkal. Néhány perccel négy óra előtt a köztársasági elnök kíséretével repülőgépen viszszautazott Prágába. A város utcáin és az utakon is lelkes tömeg ünnepelte az új termés, a kenyérünnepen résztvett párt- és kormányküldöttséget. Az aratási ünnepség délután népünnepéllyel folytatódott. A mezőgazdasági dolgozók azonban nemcsak szórakozni, de tanulni is jöttek az ősi városba. Alaposan körülnéztek az Agrokomplex '75 mezőgazdasági kiállításon. Érdeklődéssel tekintették meg az új, nagy teljesítményű gépeket, a szovjet Kolosz, és Nyiva kombájnokat, s a többi kiállított korszerű gépet és berendezést, a szlovákiai mezőgazdaság nagyszerű eredményeit. Az aratási ünnepség résztvevői, vendégei ezúttal is jól szórakoztak, a kiállításon sok értékes újat láttak. Mindenki elégedett volt. A hatalmas népünnepély szervezői és rendezői ezúttal is jelesre vizsgáztak. Az idei aratóünnepély minden résztvevője számára biztosan felejthetetlen élmény marad. F. I. ra vagy villamosmegállók valamelyikéhez szállító impozáns mozgólépcsőket. Aki ismer Bratislava forgalmát, az tudja, hogy a Piactér a szlovák főváros egyik legforgalmasabb útkereszteződése, villamoson, autóbuszon, személygépkocsin és természetesen gyalogosan, naponta több százezren haladnak át rajta. A múltban nemegyszer előfordult, hogy ha olykor nem forgalmirendőr irányította az erre áramló gépkocsik és gyalogosok áradatát, akkor bizony percek alatt százötven-kétszáz méternél is hosszabb gépkocsisor kígyózó^ az ide vezető utcák torkolatánál, es gyakorta fordult itt elő fegyelmezetlen járókelő okozta baleset is. így nem véletlen, hogy éppen itt épült meg Bratislava első, nagy érdeklődéssel várt aluljárója. A mindennapi munka sietségében, a mozgólépcsők használatának első, kíváncsi izgalmában talán eszébe sem jutnak az embernek azok, akik több esztendei előkészítés és kereken négy évi megfeszített munka után megalkották ezt a remek létesítményt. Ám ahogy múlnak a napok és hetek, mint minden újdonság, ez is megszokottá válik. Ezért érzem alkalmasnak hogy elmondjam: a 80 millió korona ráfordítással épült aluljáró fő tervezője a Dopravoprojekt, fő kivitelezője pedig a Hydrostav n. v. komárnoi (komáromi) üzeme volt. Természetesen, az ország sok más üzeme is besegített egy-egy részfeladat megoldásával. A mozgólépcsőket például a chrudími Transporta, a légkondicionáló berendezéseket pedig a roznavai (rozsnyói) Vzduchotechna szállította. Alapterülete mintegy kétezer négyzetméter, belső magassága pedig 260—280 centiméter. Természetesen, nemcsak a közlekedés, a gyalogosforgalom gyakorlati céljainak felel meg, hanem a műépítészeti és esztétikai követelményeknek is. A padlózatot szürke gránit, o falakat fehér márvány borítja és huszonegy fényárban úszó reklámkirakat ékesíti. Az aluljáróban két üzletet is elhelyeztek: egy-egy dohány- és illatszerboltot; akinek pedig sürgős elintéznivalója akad, az igénybe veheti a hét nyilvános távbeszélő valamelyikét. Nehéz, fáradságos munkával elkészült hát Bratislava — és ezzel egész Szlovákia — első gyalogos aluljárója. Szinte nap mint nap új és új feladatokkal kellett megküzdeniük az építőknek. Gyakran olyan különleges feladatokkal, amelyekre sem a tankönyvekben, sem a szakfolyóiratokban, de még csak a gyakorlott építészek emlékezetében sem volt példa, hiszen ahány város, annyiféle a talajösszetétel ... S bár az új aluljáró ma Bratislava egyik büszkeségének tekinthető — az építészek Tzámára az egykori Piactér átalakításának csupán első lépését jelenti. Még ebben az esztendőben megkezdődik ugyanis az új vásárcsarnok építése, a téren kap majd új irodaépületet a Hydrostav nemzeti vállalat, és 1980-ig tovább korszerűsödik majd e frekventált útkereszteződés forgalmának irányítása. Prandl Sándor felvételei Az ünnepélyes „rajt" előtt... ... és után