A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)
1975-09-16 / 32. szám
Gondolatok a negyedik Tokaji írótáborról Tokaj — XVII. századi metszet Tokaj, ó, igen, derül mosolyra az ember — a borok királyát s a királyok borát adta a világnak. Ezt tudják a borivók s a bornemisszák is. S most — immár másodízben — a Tokaji írótábor meghívójával a kezemben, kérdem magamtól: mit tudok ezen kívül Tokajról? S egy nagy, őszinte lélegzetvétel után be kell vallanom magamnak, hogy alig több az, ami feldereng emlékezetemben, az imént említett, a Napkirálytól származtatott mondásnál. S ami mégis feldereng, az is inkább a borkészítés mesterségbeli részére vonatkozik, s nem magára a világhírű városra. Nem tudni valamit: nem szégyen — inkább ok arra, hogy pótoljuk a hiányt. Nos, elindulás előtt magam sem tettem mást: pótoltam a pótolnivalókat. Sorra vettem az ide vonatkozó, számomra elérhető irodalmat. Az alábbiakban megpróbálom összefoglalni mindazt, amit sikerült felderítenem. Ezek szerint -Tokaj „időszámítása" a földtörténeti negyedkortól datálódik. Ugyanis a tudomány által oly nagyra betsült „vitis tokayensis", az ős szőlőlevél kövületét az erdőbényei kőbányában találták meg. Ez néhány millió évre visszamenően bizonyítja, hogy a mostani tokaji szőlők helyén már akkor is megtermett Nőé apánk bokra, amikor még ember se járt a Földön. Az írott történelem idejéből oklevelek, krónikák tanúskodnak arról, hogy honfoglaló őseink gazdag szőlökultúrát találtak a Hegyalján. Nemrégiben múlt kilencszáz esztendeje, hogy Tokaj nevét írásba foglalták; városi rangját pedig a Szapolyaiaktól nyerte 1480-ban. Kiváltságos város lett Tokaj. Kiváltságait a magyar királyok és erdélyi fejedelmek sorra gyarapították. Gazdagodott, polgárosodott a város, s ezzel együtt szellemiségében, öntudatában is egyre különbözött kora többi városától. Ha például egy jobbágy bejött a városba és „lefizetett 12 pénzt, mentesült a földesúr dolgától, s a főbíró tartozott őt minden dolgában megvédeni". Ennek a jelentőségét csak akkor lehet igazán érteni és értékelni, ha tudjuk, hogy például Dózsa megégetése után is ragaszkodott a város e kiváltságához, s menedéket adott a bujdosóknak. Tokaj történetét kutatva, kiderült az is, hogy a tizenhatodik század végétől a város jegyzőkönyvét magyar nyelven írták, holott akkor még az egész országban a latin volt a hivatalos nyelv. De innen indult el az 1631-es, Császár Péter vezette parasztfelkelés, a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc, majd később a magyar jakobinus mozgalom is. A sort folytathatnám a legújabbkori történelem eseményeivel, de most nem Tokaj történetével, hanem a negyedik írótábor munkájával, az ott töltött napokkal szeretnék foglalkozni. De — úgy vélem — ha az írótáborról is van szó, annyit, amit itt fentebb lejegyeztem, illik tudni arról a helységről, tájról, amely az írók gyülekezetének egy hétre otthont adott. A Tokaji írótábor megnyitására — immár hagyományosan — Tiszaladányban került sor. S nem véletlenül. Ma már irodalomtörténeti fér.y, hogy a népi írók egy csoportja 1940-ben találkozott Tiszaladányban, hogy számba vegyék a „meszszebbre tekintő" parasztokkal, mi a teendő Magyarországon. Rangos névsort jegyezhetett le akkor Győri Elek a kiváló festő, aki a falu nevében a házigazda tisztét töltötte be. Móricz Zsigmond, Szabó Pál, Veres Péter, Darvas József neve is köztünk volt. Több mint harminc évvel később Darvas József javaslatára jöttek össze ismét az írók Tiszaladányban. Az idei tábornyitón Fábián Zoltán emlékezett a táborszervező Darvas Józsefre, akit itt Tiszaladányban bújtattak 1944 márciusától a felszabadulásig a falu lakói. Vagy ahogy Cserés Juli néni a nyitóünnepségen mondta: Szovjet írók új elbeszéléseit tartalmazza az Égszinű fátyol című antológia, az Európa-zsebkönyvek legújabb kiadványa. A válogatás jól ismert, több kötetes szerzőket, s nálunk még ismeretlen, induló írókat mutat be. Tíz író, tíz megkapóan szép történet fiatalokról, öregekről, gyerekekről, nőkről és férfiakról — egyszóval az életről. S az írók, akár a múltat, akár a jelent elevenítik fel, írásaikban közvetlenül vagy áttételesen, a klasszikus hagyományokat követve vagy kísérletező eszközökkel, valamennyien a ma emberéhez szólnak, az ember jóságába és nagyságába vetett töretlen hittel és a valóság megrázó erejű ábrázolásával. A sorozat jellegének megfelelően ez a válogatás nem a teljesség igényével készült, nem ilyen igénnyel ad képet a soknemzetiségű szovjet irodalomról; az utóbbi két év elbeszélés-terméséből kíván csak ízelítőt nyújtani. A válogatás egyébként Nikodémusz Elli munkája s tartalmazza Szemjonov, Uvarova, Szavcsenko, Sim, Piljar, Massz, Nyemcsenko, Karelin, Muszrepov és Rudnyev munkát Makai Imre, Karig Sára, Nikodémusz Elli és más ismert műfordítók tolmácsolásában. Ugyancsak az Európa-zsebkönyvek sorozatában jelent meg a nemrég elhunyt kiváló francia regényíró, a Nobel-díjas Francois Mauriac regényeinek egy gyűjteménye Brodszky Erzsébet és Pór Judit kiváló fordításában. A jól ismert Viperafészek s más kiváló regények szerzőjének négy legizgalmasabb, legdrámaibb írását olvashatjuk ebben a kötetben: ifjúkora egyik első remeklését, az Anyaistent, érett kora két mesterművét, A szerelem sivatagát és a Thérese Desqueyroux-t (annak idején A méregkeverő címmel vált közismertté) végül öregkora egyik remekművét, A kis idétlent, amely Mauriacot ma is töretlen fényében mutatja. Az Anyaisten a zsarnoki, a kisajátító anyai szeretet drámája, A szerelem sivataga a pusztító, sóvárgó, beteljesületlen szerelem kétszólamú története, a Thérese Desqueyroux egy önnön énjét és útját kereső, szenvedélyes lélek fényárny-játéka, A kis idétlen egy szeretetre vágyó, megnyomorított gyermekiélek gyötrelmes tragédiája. Csodálatosan sűrített, belülről izzó 'stílusával Mauriac egészen átszellemíti, a nagy emberi sorstragédiák közelségébe emeli ezeket az alapjában mindennapi szerelmi és családi históriákat. A Gondolat kiadó és a Madách közös gondozásában jelent meg a Zsebenciklopédia, az utóbbi esztendők magyar könyvkiadásának egyik legkiválóbb ismeretterjesztő kötete. „Az emberi tudás évezredek során felgyülemlett anyaga egyre kevésbé belátható őserdő" — olvashatjuk a kiadó előszavában. — Ma már senki sem mondhatja el magáról, hogy ebben a rengetegben jól eligazodik. A polihisztorok kora lejárt. Viszonylag legnagyobb áttekintésünk a kultúra egészéről akkor van, amikor elhagyjuk az iskolát. A későbbiek folyamán örülünk, ha lépést tudunk tartani saját szakterületünk fejlődésével. Az egyéb tudományokkal pedig úgy állunk, hogy a napról napra reánk zúduló új információk áradatában régebben szerzett ismereteink lassanként elmosódnak. Mivel annyi mindent fejben tartani lehetetlenség, s az adatok, tények, dátumok, nevek megjegyzése nem is feltétlenül szükséges — egyre kelendőbbek az olyan kézikönyvek, amelyek ösz-20 HASZNOS TALÁLKOZÓ
