A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)
1975-09-16 / 32. szám
már Gömör: domdos, erdős vidék, barátságos, vendégmarasztaló táj. A domboldalakon gyümölcs — alma, körte, szilva, barack, dió — és szóló terem. A gyümölcstermesztésnek és a szőlészetnek gazdag hagyományai vannak ezen a vidéken, a háború előtt az egész környéket ellátták gyümölccsel a vályvölgyi emberek. Mert a domboldalak, amelyekről most szó van, Vysné Valicét (Vályt) övezik. Hogy miért nevezik Vály völgyének ezt a vidéket, nem sikerült kiderítenünk, hiszen Vály nevű folyó vagy patak nincs a környéken. A nyolcszáznál alig több lakosú községet a Kálosa patak szeli ketté. A második világháború előtt innen indultak — gyalog, mert autóbusz akkor még nem járt errefelé — az asszonyok bátyus „karavánjai" a dombokon túlra, hogy ott vevőt találjanak portékájuknak, a szép, egészséges almának, a kövér, húsos körtének. Ha a piacon megkérdezték tőlük, hol termett ez a gyönyörű gyümölcs, a vályvölgyi asszonyok mindig így válaszoltak: — Vályban, a jó földben . . . Pedig a vályi föld meglehetősen rossz összetételű, nem minden növénynek kedvez: a gabona például nemigen terem meg a kavicsos talajban. A vidék inkább a gyümölcs, a szóló és a takarmányfélék — lóhere, lucerna — termesztésére alkalmas. Ezt már Kovács Lászlótól. a Vályvölgyi Egyesített Földművesszövetkezet elnökétől tudtam meg. A szövetkezet központja egyébként Nizná Kálosában'(Alsókálosán) van, s itt található az efsz juhállománya is, a háromezerötszáz darab merinó. A gyapjú jól jövedelmez, az idén például másfél millió koronát hozott a szövetkezet kasszájába. Látogassuk meg hát a juhászok tanyáját. Érkezésünket bősz ugatással jelzi egy hatalmas, fehér kutya, de a „házigazda", a juhász egyelőre nem jelentkezik. A kutya bizalmatlan pillantásaitól kísérve megyünk az akolhoz, s hamarosan meg is találjuk Sonavec Jánost, amint éppen egy birkát „operál". Merthogy a „páciens" rossz helyen járt, megszúrta a lábát, s most meggyűlt a talpa. A lábműtét befejeztével a juhásztanyára megyünk. Sonavec bácsi közben elmondja, hogy egész életében juhász volt: — A szegénység vitt rá. Annak idején nem volt más munkalehetőség a számomra. A munkát azonban, amelyre a szegénység vitte, megszerette János bácsi — méghozzá annyira, hogy nem is tudja abbahagyni. Nyugdíjas már, mégis itt tölti az egész nyarat, kinn a juhásztanyán: a lányának segít. — Mert a bacsó nem én vagyok, hanem a lányom. Ügy látszik, ezúttal hozzánk szegődött a szerencse, mert a bacsó után nem kell a távoli dom'-oldalakra mennünk, ő is itt tartózkodik a tanyán: most készíti az ízletes sajtot meg a finom zsendicét. A tranzisztoros rádió, amelyet mindig magával visz, ha juhait a legelőre hajtja, most is itt pihen előttünk az asztalon. Szóval a pásztorok régi hangszerét, a furulyát Sonavec Valika a rádióval cserélte fel, s ezen nem is csodálkozhatunk, hiszen a vályvölgyi szövetkezet női bacsója csupán tizennyolc éves ... De térjünk most már vissza Vály gyümölcsfáktól terhes domboldalaira. Fükö Bélának, a helyi nemzeti bizottság és a helyi pártszervezet elnökének társaságában keressük Miklós Pált, aki kísérőnk szerint most, délidőben sem hagyja el munkahelyét, a szövetkezet gyümölcsösét. Pali bácsit a dombtetőn érjük utol, a régi borháznál, amely fentről a magasból néz a dimbesdombos völgyre, a messzeségben kéklő Mátrára, a közeli és távoli hegyek vonulatára. Mindjárt a borház alatt terül el a szövetkezet szőlője, s távolabb, a Kálosa patak völgyében a munkára egyesült négy falu: Alsó- és Felsővály, Mihályfala és Kálosa. S közvetlenül a borház mögött a vidék ritkasága, az ehető, szelíd gesztenyét termő fa nyújtózkodik a nap felé. A terebélyes gesztenyefa árnyékában beszélgetünk Pali bácsival. Pali bácsi először a háború előtti időkre emlékezik: legénykorában szintén gyümölcskertész volt, de akkor még a falu nagybirtokosának a szolgálatában állt. Esténként, ha befejezte napi munkáját, tárogatózni szokott. Igen, ha most egy idősebb kollégám látogatott volna el Vályba, Pali bácsi személyében régi ismerőssel találkoznék: mert ó az a Miklós Pál, aki évekkel ezelőtt aktív részese volt a csehszlovákiai magyar dolgozók gombaszögi dal- és táncünnepélyének, ő szólaltatta meg a gombaszögi völgyben a lassan már feledésbe merülő hangszert. a tárogatót. Most azonban hiába kérlelem, nem áll kötélnek: munkáját még a tárogató kedvéért sem hajlandó abbahagyni. Nem is zavarjuk őt tovább, elindulunk a szőlővel borított domboldalon a falu felé. Útközben még Csabay Lászlóval, a „szőlő orvosával" találkozunk, aki éppen a permetezéssel foglalatoskodik. Aztán már meg sem állunk a régi kastélyig, ahol jelenleg a helyi nemzeti bizottság irodái vannak. A község huszonnégy férőhelyes óvodája szintén ebben az épületben kapott helyet. A kastélyt már Fükö Béla elnöksége alatt, tehát az utóbbi tizenöt esztendőben restaurálták, 880 000 koronáért. A kastélyon kívül még egy érdekes műemlék található a faluban: a felsővályi fazsindelyes templom, amelyet még a husziták építettek, s erős fallal vették körül, mint egy kisebb fajta várat. A „várfalba“ még töréseket is vágtak: hogy ki kire lőtt évszázadokkal ezelőtt a fazsindelyes templom udvaráról, az a múlt rejtélyei közé tartozik . . . A vályvölgyi emberek ma békében élnek egymással, ápolják a domboldalak kincsekkel terhes gyümölcsfáit, permetezik a szőlőt, terelgetik a jámbor juhokat, alkotjákérlelik a munkára egyesült négy falu szép, boldog jövőjét. VARGA ERZSÉBET 6
