A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)

1975-01-24 / 4. szám

AZ ISKOLA

Ekelen valóban a művelődés központja. A tanítók nemcsak a gyerekek nevelésével törődnek. A kultúrház alapjait már lerakták. A következő választási program fő pontjaként pedig a befejezését tervezik.

— Sok a gondunk az új faluközpont kialakításával. Az 1965-ös nagy dunai árvíz után a házak többsége ide, az iskola köré épült, de épültek a másik végre is — mondja Kulcsár Nándor igazgató.

— De nemcsak kultúrházra volna szükségünk. A nemzeti bizottság, a posta és a tűzoltó szertár helyiségei sem felelnek meg a követelményeknek. Ezért mindezeket egy helyen, abban az épületegységben szeretnénk elhelyezni, amelynek az építését még az ősszel elkezdtük. A beruházás 7 millió korona értékű.

— Bevásárlási központra is szükség lenne — veszi át a szót Feller András, igazgatóhelyettes. — A gyűlések állandóan visszatérő témája a közellátás. A Jednota fogyasztási szövetkezet csupán egy, a pillanatnyi helyzetet megoldó üzlet építéKULTÚRHÁZ NINCS, DE...

Az idei tél egyik — oly ritka — valóban télies napján látogattam el Okoliéná na Ostrove-ra (Ekeire) vagy ahogy ott mondják Ekllbe. Lépteimet a helyi nemzeti bizottság épülete felé irányítottam, remélve, hogy otthon találom a legilletékesebb embert, aki válaszolhat a községben folyó élettel kapcsolatos kérdéseimre. Az elnök éppen a járási székhelyen tartózkodott.

— Tessék elmenni az iskolába. Az igazgató a községi pártszervezet elnöke, helyettese a Nemzeti Front helyi szervezetének, Szabó Kálmán tanító pedig a CSEMADOK helyi szervezetének az elnöke — igazított útba a titkárnő.

A CSEMADOK helyi szervezetének jó híre már korábban eljutott hozzám, Különösen az énekkar munkájáról hallottam dicsérő szavakat. Azt is tudom, kultúrház hiánnyal küzdenek. Jó lesz utána nézni, most mi a helyzet.

sét vállalná, mi pedig legalább néhány évtizedre szeretnénk letudni a problémát.

— S mi a helyzet a kulturális élet terén? Van könyvtáruk?

— Természetesen. Mégpedig kettő is, külön az iskolának és külön a falunak. Mindkettőt szorgalmasan látogatják az olvasók.

— Beszélhetnék most a községi könyvtár vezetőjével?

— Ha csak nem telefonon, mert Komáromba kellett mennie.

—I Akkor talán a CSEMADOK elnökével. Ügy tudom, ő is itt tanít.

— Jól tudja, de mégsem lehet, mert ő is Komáromba ment.

— De a titkár, Szabó Kálmánná, szintén itt tanít. Ot ide küldhetem — sietett segítségemre az igazgató.

Megszólal az óra végét jelző csengetés. Kedves fiatalasszonynak mutatnak be. Kezet fogunk s megkérem: Számoljon be a szervezet múlt évi tevékenységéről.

Prandl Sándor felv.

Venthék

Höfe 6

— Így hirtelen, nem is tudom hol kezdjem. Az énekkar, a férfi és a női éneklő csoport rendszeresen próbál. Minden hétfőn, itt az iskola ebédlőjében. Nagyon sok helyen felléptünk már. Bejártuk a környező falvakat és itthon is szerepeltünk minden rendezvényen. A környék szólóénekesei számára népdalversenyt rendeztünk. Esztrádműsort adtunk.

— Legközelebbi terveik?

— Meglátogatjuk a Nová Stráá-i (őrsúj falusi) aggotthon lakóit. Énekszámokkal és tréfás jelenetekkel szeretnénk őket elszórakoztatni.

— Anyagi támogatást nem kapnak valakitől?

— Négy évvel ezelőtt kaptak az énekkar tagjai a szövetkezettől színpadi ruhát. Tavaly is vettünk egyet, de azt már mindenki a maga pénzén.

— A t szövetkezet leginkább a sportszervezetet támogatja — veszi át ismét a szót Feller elvtárs — meg is érdemlik. Jól játszanak, minden községszépítési akcióból kiveszik részüket. Atlétikai játékokhoz is megfelelő sportpálya építését tervezzük. Az iskolában jól játszó ifjúsági kézilabdacsapat működik. Az abból kiöregedőkből felnőtt csapatot szeretnénk alakítani. Sakkozóink a kerületi döntőben játszanak.

A tanítási nap végén búcsút vettem új ismerőseimtől és falunézésre indultam. Közben az eddig hallottakat összegeztem. A falunak 1740 lakosa van. Az emberek többsége a szövetkezetben és az állami gazdaságban dolgozik. Nincs kultúrházuk, de az iskola folyosóján és tornatermében jól lehet több műsoros estet adtak már, mint némely jól felszerelt kultúrházban. Meg kellene nézni, vajon mit csinálnak.

OTTHON

az emberek ilyenkor télen, hétköznap délután. De kihez is kopogtassak? Megvan! Egy olyan családhoz, ahova jár a Hét. Az előfizetők névsorából kitippelem Venth Józseíéket. A kéményük füstöl, tehát otthon vannak. Nem tévedtem. A családfő nyit kaput és szíves szóval tessékel beljebb. Bevallom kellemesen meglepődtem azon a képen, amely a konyhában fogadott. Felesége ölében kézimunka, az asztalon szétnyitott újság arról tanúskodott, hogy a házigazda a csengetésre hagyta abba az olvasást. Megkértem őket, hogy beszéljenek napi örömeikről, bajaikról.

— Mindketten a szövetkezetben dolgozunk. Állatgondozók vagyunk. Korán kelő emberek — mondja Venth József, — Jól esik az ebéd utáni pihenés.

— Három gyermekünk van, de a legkisebb is már szakmát tanul. Lassan kirepülnek a fészekből — mondja az asszony.

— Az árvíz után új házat kellett építenünk. Nemrég vettünk autót. Igaz a központi fűtés még nincs beszerelve, de mindketten dolgozunk, majd csak kerül arra is.

Nem zavarom őket tovább, úgyis ideje haza indulnom. Jó érzéssel szállók fel az autóbuszra. Lesz miről írni, mert háza ugyan nincs a kultúrának, de vannak lelkes művelői, támogatói. Erről tanúskodik az összerakható színpad, amit elég gyakran kell lecipelni a hnb padlásáról, az utak, az udvarok tisztasága, Venth Józsefék lakásában a könyvekkel megrakott polcok, a sorba rakott újságok, folyóiratok.

FISTER MAGDA

sik a hó.

Szép, tiszta, nagy pihék kavarognak a levegőben. A város utcáin ezer és ezer ember siet a mai délutánon is a mindennapok megszokott útján, dolgozni, haza, bevásárolni, vagy csak járni egyet munka után.

Előkerülnek a szánkók, sílécek is, s a hangos, vígkedvű gyerekzsivaj felveri a dóm körüli fákon hintázó csókák népes hadát.

Szép csendesen esik a hó, békés zizegéssel a tetőkre, a fákra, az úton egymás mögött parkoló autókra, s a terekre. Ilyenkor mintha a megszokott zajok halkabbá válnának. Nem csattog olyan erősen a villamos sem, mint máskor, s a teherautók sem zúgnak olyan fülrepesztő dübörgéssel. Valahogy mintha minden megszelídülne egy kicsit.

Esik a hó, szép nagy pihékben. A várost, s a várost körülölelő hegyeket betemeti a fehér csend. Hallgatnak a fenyők, a lombjukat vesztett bükkök, s a tiszteletet parancsoló tölgyek.

Esik a hó.

Dargánál kezdődött, s a szalánci hegyekben.

1944, december kilencedikén. Az előkészítő ágyútűz után megindult a támadás. Egész nap tombolt a harc. A németek makacsul védték a jól megerődített védelmi vonalakat. S a hegyek is a védekezőket sgítették. Ennek ellenére az áttörés már az első napon sikerült, s a szovjet katonák 2—6 kilométert nyomultak előre. Az első nap harci tevékenysége a sikerek mellett azt is jelezte, hogy Kolice (Kassa) felé utat nyitni sokkal több Időt, sokkal több kemény harcot vesz Igénybe, mint ahogy az előre látszott, Es még több áldozatot követel.

A negyedik Ukrán Front 1. gárdahadserege Grecsko vezérezredes vezetésével, valamint a 18. hadsereg A. J. Gasztilovics vezérőrnagy vezénylete alatt két irányból indított támadást Koiice (Kassa) felszabadításáért. Az 1. gárdahadsereg keleti irányból, Dargá felől, a 18. hadsereg pedig a déli, délkeleti Irányból. De a támadás első szakaszában a németek megerődített állásaik ellen csak lassan sikerült előre haladniok.

A dorgál szorosban csupán december 16-án állt be lényeges változás, amikor

J. Sz. Petrov hadseregtábornok vezetése alatt a 4. Ukrán Front középső szakaszán a szovjet haderő megtörte az ellenség ellenállását, és átkelt az Ondóvá n.

A nagy „téli háború", amely 1945. január 12-én kezdődött a Kárpátoktól északra, s e harcokban elért szovjet si-