A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)

1975-06-13 / 24. szám

o bolygók egy, az ös-Nap körül keringő meteorködböl álltak össze. P. S. Laplace (1796) szerint a Nap izzó gázköd magja volt, amely zsugorodni kezdett, s a forgási sebessége annyira megnőtt, hogy a szélén levő tömegek leváltak. A matematikailag is jól alátámasztott O. J. Schmidt-féle elmélet (1944) abból indul ki, hogy a Nap egy sötét ködön áthaladva meteorikus por formájában ragadta magaval (kaptálta) a bolygók anyagát. A kezdetben hideg bolygók felmelegedését és anyaguk megolvadását radioaktiv bomlás hötermelö hatásának tulajdonítja.

Ezt az elméletet fejleszti tovább V. Sz. Safranov szovjet csillagasz. Szerinte a Föld a Vénusz és a Mars pályája között kezdett kialakulni, s tömege a becsapódó meteoritok, aszteroidák tömegevei növekedett.

Némelyik aszteroida átmérője több száz km volt, és az új bolygó testén tűzben és lángban, hatalmas robbanások között óriási kráterek keletkeztek. Egy gigantikus pöröly csapásai voltak ezek, melyek szétzúztak és összetömöritették a felszín anyagot és szinte elképzelhetetlen káoszt okoztak. A szilárd földkéreg kialakulása előtt a Föld izzón folyó halmazállapotban volt, s a világűrbe hőt sugárzott ki. A lehűlés következtében végül a felszinen vékony, szilárd, kéreg keletkezett, és beburkolta a Föld izzó állapotban levő belsejét.

Tehát ebben a káoszbon már érvényesültek bizonyos törvényszerűségek. Nehéz lenne most utólag megállapítanunk a földkéregnek s a Föld belsejének akkori hőfokát, ez bizonyara igen magas lehetett. De ott, ahová az aszteroidák becsapódtak, a közetek megolvadtak, forrtak, fortyogtak. A kozmosz pörölye ugyancsak iparkodott, hogy a bolygó felsó rétegét alaposan megváltoztassa, s végül aztán a Föld felszíne a Hold mostani felszínéhez kezdett hasonlítani.

Ha a Hold felszínét vizsgáljuk, bizonyos mértékig a Föld múltjának vagyunk tanúi. Ugyanilyen lehetett évmilliárdokkal ezelőtt a Föld felszíne is, amikor meg nem alakítottak, változtatták meg a gázok és a vízgőz. A Holdon, ahol az eróziós hatások sokkal gyengébbek, a felszin kozmikus domborzata bizonyos mértékben állandósult és ezért megmaradt ősi állapotában,

A fiatal Föld a jelenlegi Holdhoz hasonlóan tele volt kráterekkel, kozmikus sebhelyekkel, forradásokkal. Felszínének jellegzetes alakulatai a tölcsérek és a kráterok voltak. Az első vékony kérget a Föld belsejének gazokban dús anyaga sok helyen és gyakran áttörte (Safranov szerint ebben az aszteroidák becsapódásai is szerepet játszottak). A felszínre jutott olvadék megszilárdulva a földkérget vastagította, amellett, hogy a kihűlés során a kéreg befelé is vastagodott. A nagyarányú vulkáni kitörések csak fokozatosan vesztettek hevességükből. Ezek a gázokban amúgy is dús ösotmoszférát gazdagították gőzeikkel és gázaikkal. A napfény fotokémiailog hatott ezekre a gázokra, és különválasztotta az oxigént. A gázokban jelenlevő hidrogén vízgőzzé oxidálódott. A vízgőz kondenzálódósa és a felszínre való lecsapódása csak akkor indulhatott meg, amikor a hőmérséklet a víz kritikus hőmérséklete alá süllyedt. A víz lecsapódásával (s az Ősóceán

kialakulásával) megindulhatott a víz körforgása, ezzel a földkéreg vizszint feletti részeinek lekoptatása s a víz által a tengerbe sodort anyagok lerakódása, tehát az üledékes kőzetek keletkezése. Ezeket a Föld belső erői hegységekké torlasztották, a víz koptató, eróziós hatásával együtt formálva a Föld felszínét. A földtani időt ettől az időponttól kezdve számíthatjuk. A Föld életkorának meghatározására a radioaktiv bomlás földi körülmények közt állandó sebességű folyamata ad módot. A bomlás kezdete és végtermékének mennyiségi arányából és a bomlás sebességéből meg lehet állapítani a radioaktív ásványok és az őket bezáró kőzetek korát. A Föld szilárd kérgének korát 4,5 milliárd évre teszik. Találtak már olyan ásványokat is, amelyeknek keletkezéséhez 10 12 ezer

atmoszféra nyomásra és 700 900 C

fokos hőre volt szükség. Ezek alapján következtetni lehet a kőzetek akkori

elhelyezkedésére és a földkéreg akkori vastagságara is. Úgy látszik, hogy a földkéreg vastagsága lényegében ugyanolyan volt, mint amilyen most. Viszont a felszín egyáltalán nem hasonlított a mostanihoz. Összetétele valószínűleg alig különbözött a magburok vegyi összetételétől és a gránitréteg még nem különült el a bazaltrétegtöl. Ellenben ott, ahol aszteroidák csapódtak be és a kőzetek megolvadtak, az anyagok kezdtek egymástól elválni. Felszínre került és itt megszilárdult a gránitmagma. Az sincs kizárva, hogy a legősibb gránitmasszivumok (például Kanadában) tulajdonképpen a meteoritok becsapódásának helyen jöttek létre, bár az is lehetséges, hogy a gránitmag már a földkéreg kialakulásának második szakaszában keletkezett, melyet nukleáris időszaknak nevezünk.

Végül azután abbamaradt az aszteroidák és meteoritok zapora, nem bombázták tovább a Föld felszínét. Befejeződött a földkéreg fejlődésének, ez a viharos szakasza és jött a harmadik, a nukleáris korszak.

Tény, hogy a radioaktiv tevékenység következtében a kereg alatti, mintegy 2900 kilométer mélységig terjedő földköpeny szilárd és mégis képlékeny. Legbelül van a folyékony anyagú földmag, ez a maghéjból és az 5100 km körül kezdődő magbelsőből áll. A magbelsőt újabban szilárdnak tekintik. Nem tartják kizártnak, hogy a földkéreg alatt a maghéjban, éppen úgy, mint az óceánokban; áramlások és ellenáramlások mennek végbe. Csakhogy ezek sokkal lassúbb lefolyásúak, a mi szempontunkból ez majdnem a teljes mozdulatlanság állapota. Ha azonban bolygónk viszonylatában beszélünk, melynek korát százmillió és milliárd években számoljuk, akkor ez az áramlás igen nagy jelentőségű lehet. A földkéreg képlékenységének bizonyos mértékben az oka, hogy a maghéj „elnyelje" a földkéreg egyes anyagait, s akadályozza meg, hogy a földkéreg kőzettömegei teljesen megszilárdulhassanak.

De a földkéreg fejlődésének harmadik szakasza még egyáltalán nem fejeződött be és még nagyon-nagyon sokáig tart. Ennek ellenére azonban félmilliárd évvel ezelőtt a Föld kialakulásának negyedik szakaszába lépett, s ebben a szakaszban sor kerülhet a szárazföldek pusztulására.

A VILÁGTENGEREK OSTROMA

Az óceánok jóformán csak tegnap születtek . . . Igen, csak tegnap, ha a Földnek mint égitestnek korához viszonyítjuk korukat ... Ez a „tegnap" több száz millió évvel ezelőtt volt.

Kezdetben a világtengerek kisebbek voltak, de gyorsan terjedtek, növekedtek és a szárazföldből hatalmas területeket nyeltek el, s amikor a Földön kb. 950 000 évvel ezelőtt megjelent a mai ember elődje, az előember, a Föld felszínének már nagyobb részét elfoglalták. De ezzel a folyamattal egyidöben a földkéreg is változott. Megvékonyodott és elveszítette gránit burko.latát.

Hogy mi indította el a világtengerek kialakulásának folyamatát és a szárazföldek kéregövezetét mi alakította át óceánfenéki kéregövezetté, arra eddig még nem derített fényt a tudomány. A folyamat alapjául bizonyára az szolgált, hogy a radioaktiv anyagok bomlása következtében a Föld mélye felmelegedett. Lehet, hogy a földkéreg alsó rétege megolvadt, s ezért vékonyodott meg a szilárd burok. Más tudósok véleménye szerint ez a maghéjban lejátszódó áramlások következménye.

Akár ez, akár az az igazság, tény,

hogy az óceánok most is növekednek, a szárazföldek lassan pusztulnak, és lehetséges, hogy egyszer majd egész bolygónk felszinét elborítja az óceán.

Mi lesz akkor az emberiséggel?

Ez a kérdés majd a távoli jövőben nyugtalanítja az emberiséget, nem most, és nem az elkövetkező évezredekben. Több száz millió évig tart majd ez a folyamat. De még mielőtt a világtenger elnyelné a kontinenseket, a földkéreg fejlődésének harmadik és negyedik szakaszát követi az ötödik, s akkor a legnagyobb problémát az okozza majd, hogy elfogynak a Föld ásványi kincsei, talán több lesz a földrengés és a Föld mélyéből kell majd nyernie az embernek a geotermikus energiát.

Az is lehet, hogy a földkéreg további fejlődését akkor már majd az ember irányítja. Reméljük, hogy Így lesz.

I. REZANOV