A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)

1975-06-13 / 24. szám

A Hb I VtlNUtüt

A minap ünnepeltük hazánk felszabadulásának 30. évfordulóját. Az elmúlt három évtized során hazánk szilárd tagja lett a világ szocialista országai közösségének; hazánkban a dolgozók százezreinek lelkes munkája árán megsokszorozódott az ipari és a mezőgazdasági termelés. VisszapiMantvá az elmúlt harminc esztendő eredményeire örömmel nyugtázhatjuk, hogy ezekkel a sokrétű változásokkal egyenes arányban tudott lépést tartani hazánk kulturális fejlődése is, hiszen eddig sosem tapasztalt ütemben emelkedett a lakosság műveltségi szintje és kultúra iránti igénye. A felszabadulás jelentős jubileuma alkalmából beszélgetésre kértük fel időszerű művelődés-politikai kérdésekről dr. Rácz Olivér elvtársat, az SZSZK művelődésügyi miniszterének helyettesét.

Miniszterhelyettes elvtárs, először arra szeretném kérni, hogy az elmúlt három évtized eredményeinek tükrében összegezze röviden Szlovákia kulturális életének fejlődését.

— Visszaemlékezve az elmúlt harminc esztendőre, hadd mondom meg: abban az embertelen és szégyenteljes korszakban, amely a felszabadulást megelőzte, abban a hitleri gyalázatban és fasiszta tébolyban, amelynek egyik jellegzetes ismertetőjele az volt, hogy tűzzel-vassal irtotta az emberekben élő és az emberek által létrehozott értékeket, a világ és a kultúra pusztulása annyira tökéletesnek látszott, annyi kulturális érték semmisült meg, hogy sóvár, makacs és lázas vízióink az eljövendő békéről, a felszabadulásról már-már csak puszta létünk felszabadításának tűnt. Abban hittünk, hogy életben maradunk; hogy az élet életben marad. Abban, hogy szabadok leszünk és dolgozhatunk. Színház, hangverseny, tárlat, költészet, művészet — olyan távoli fogalmak voltak számunkra, akár az eltetvesedett frontkatona vagy a szögesdrót-kerítéssel körülzárt táborok meggyötört rabja számára az édesanya vagy a szerető arca ..; És azután bekövetkezett. Hogy hogyan, ma már nem tudnám megmondani: a felszabadulás érzésének és tudatának első pillanatát talán senki sem lenne képes hűen és pontosan visszavetíteni. A lázas, túlfűtött érzelmek, az első pillanatban nem is rögződhettek; a második pillanatot őrizzük: a valóság tudatos felismerését, azt a pillanatot, amelyben nem a felvirágzott harckocsi, a boldogság csókja, könnyek, kézszorítása volt a lényeg, hanem a tudat. A szabadság tudata. Az élet tudata. Az első, fáradt léptű borostás arcú szovjet katona élő valósága. A halált osztó hernyótalpasok — mint az élet jelképei, mint a rémület feloldói és elűzői. A visszaadott, a megszilárdított hit és erő. A munka és az alkotás lehetősége, szépsége, joga. És a kultúráé, művészeté és a tudományé.

Mindent fel kellett idéznem, hogy a továbbiakban már adatokra, kimutatásokra, felmérésekre támaszkodva hitelesen elmondhassam; a szocialista államokban, s köztük hazánkban és elsősorban Szlovákia területén a szervezett, céltudatosan ápolt és irányított kultúra, a művészet, a tudomány többet fejlődött a felszabadulás óta, mint az emberiség történetének összes eddigi évszázadaiban. Kultúránk a szó legtisztább értelmében demokratizálódott, a dolgozó nép közkincsévé vált. Fogalomból folyamattá teljesedett, az alkotó tömegek életének belső és elválaszthatatlan tartalmává nemesedett. És ez a legtöbb: egy olyan korszak küszöbén állunk, amelynek során minden előfeltétel adva van ahhoz, hogy az alkotni és gyarapítani vágyó ember maradéktalanul kifejthesse és értékesíthesse alkotó erejét. A kultúra területén is. Ezt bizonyítandó elég néhány időszerű adat említése: Szlovákiában átlagosan évente több mint negyedmillió ember vesz részt mintegy tízegynéhány ezernyi rendezvényen; alig akad község vagy falu, amelynek ne lenne műkedvelő színjátszó csoportja, népi együttese; hivatásos művészegyütteseink, tárlataink, hangversenyeink száma sokszorosan megnövekedett a felszabadulás óta, de ami ennél lényegesebb, kulturális rendezvényeink valóban hozzáférhetővé, érthetővé és közkedveltté váltak a lakosság legszélesebb rétegei számára is; az SZSZK területén kereken egymillió bejelentett rádióelófizető van és a tévéelőfizetők száma is megközelíti ezt a számot; több százezer család fizet elő különböző sajtótermékekre és könyvkiadóink évente több mint kétezer

dr. RÄCZ OLIVÉR, az SZSZK művelődésügyi miniszterének helyettese

kiadványt bocsójtanak az olvasók rendelkezésére; Szlovákia területén a felszabadulás előtt összesen három hivatásos színház működött és évente átlagosan hétszáz előadást rendezett, ma viszont tizenhét hivatásos színházunk körülbelül ötezer előadást tart évente. Olyan számok ezek, amelyek kétségtelenül eredményeket és figyelemreméltó színvonalat hirdetnek.

A fent elmondottak alapján jogos a kérdés: vajon kellő figyelmet tanúsitanak-e külföldön a szlovákiai kultúra iránt, hiszen a kultúra és a művészet termékeinek tényleges színvonalát egyebek között az fémjelzi a legmegbizhatálag, hogy ez irányú értékeink után milyen érdeklődés mutatkozik határainkon túl? . . .

— Szilárd meggyőződésem, hogy hazánknak minden külföldön szereplő művésze és művészi társulata a szocialista Csehszlovákia diplomáciai és politikai kiküldöttje, kulturális ügyvivője. A kapitalista külföldön éppen úgy — vagy talán még inkább! — mint szocialista barátaink országaiban. Ennek előrebocsátása után nyugodtan elmondhatom: élenjáró (hivatásos és műkedvelő!) népi együtteseink, tánccsoportjaink, színjátszóink s elsősorban zenekaraink ma világszerte jól ismertek és elismertek. A Szlovák Filharmónia 1957—1970 között például körülbelül háromszáz alkalommal szerepelt a világ mintegy 15 országában, összesen mintegy 300 ezer főnyi hallgatóság előtt, a Szlovák Kamarazenekar 1961—70 között pedig 17 országban, 250 hangversennyel szerepelt kb. 150 ezer főnyi közönség előtt; a fiatal kosicei (kassai) Állami Filharmónia már ma több mint 100 külföldi fellépésre tekinthet vissza, de keresettek, népszerűek külföldön szólistáink, bábszínházaink, képzőművészeti és népművészeti kiállításaink is.

Beszélgetésünk bevezetőjében említettük már Szlovákia kulturális fejlődésének az utóbbi harminc esztendő alatt tapasztalt általános vonatkozásait. Szinte természetesen ide kívánkozik hát a kérdés: miképpen tükröződött és tükröződik mindez Dél- és Kelet-Szlovákia falvaiban és városaiban?

— Hacsak valamennyire is átfogó képet nyújtva akarnék válaszolni erre a kérdésre, aligha hiszem, hogy akár egy tucatnyi ilyen beszélgetés terjedelme elég lenne hozzá. Valahol a legendás hírű, ám annál hányatottabb életű vándorszínészeknél kellene kezdenem, ami nemcsak a Szlovákiában élő magyarság kulturális életének hű tükre lenne és ami — nem is volt olyan régen ... De ha már a színészekről szóltam, maradjunk egy pillanatra ennél a pontnál. A felszabadulás előtt a szlovákiai magyarság színházi igényeit mindössze egyetlen időszakos vándorszíntársulat látta el, mely szabályos időközökben az anyagi csőd szélére sodródott és teljes mivoltában ki volt szolgáltatva a gyér állami támogatásnak, mecénásai adakozó kedvének. Szlovákiában jelenleg egy állandó, hivatásos magyar területi színház működik, melynek önálló kelet-szlovákiai részlege a kassai THALIA Színpad. A MATESZ színészeit és személyzetét az állam fizeti, közönsége s mecénása: a Szlovák Szocialista Köztársaság és az itt élő magyar nemzetiségű dolgozók tízezrei. A komáromi Magyar Területi Színház és kassai THALIA Színpada jelentősége és küldetése — de felelőssége is vitathatatlan.

Ahogy az előbbiek során Szlovákia harminc év alatt elért eredményeiről beszéltem, ezeken az eredményeken belül — nem rajtuk kívül s nem is tőlük függetlenül — épp így sorolhatnám a további tényeket is. Sajtónk az elmúlj negyedévszázad alatt nemcsak nagyot fejlődött, de kiegyensúlyozott színvonalra is emelkedett, a magyar nyelvű lapok (az Új Szó, a hetilapok és folyóiratok) együttes példányával meghaladja a 300 ezret, irodalmi folyóiratunk, az Irodalmi Szemle pedig külföldön is elismert; szépirodalmunknak a MADÁCH Könyvkiadó révén ma már helye van mind a szlovákiai irodalom egészében, mind az egyetemes magyar irodalom kontekszusában, de különösen az elmúlt néhány esztendő során fejlődésnek indult a politikai, pedagógiai és tudományos-szakmai irodalmunk is. Hála a CSEMADOK áldozatos munkájának, színjátszócsoportjaink, tánccsoportjaink, énekkaraink és éneklő csoportjaink — élükön a jubiláló Ifjú Szívek Magyar Dal- és láncegyüttessel és a megalakulásának tízéves évfordulóját ünneplő Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarával — pezsgő és élénk kulturális életet fejtenek ki a dél-szlovákiai városokban és falvakban. Népszerűek a különböző seregszemlék: az immár hagyományos gombaszögi és zselízi ünnepségek, a komáromi Jókai-napok, a kosicei (kassai) Kazinczy- és Batsányi-napok, a Szenczi Molnár Albert Napok — hogy csupán a legjelentősebb rendezvényeinket említsem egytől-egyig azt bizonyítják, hogy a CSEMADOK jól betölti küldetését a szlovákiai magyar dofgozók kultúrája és köznevelése fejlesztésében, hogy a szlovákiai magyarság megtalálta az őt megillető helyét az ország kulturális életében.

Miniszterhelyettes elvtárs, ön tagja egyben a CSEMADOK KB Elnökségének is. Az imént több Ízben kitért már szövetségünk munkájának értékelésére. Befejezésképpen hadd kérdezzem hát meg: Miben látja a CSEMADOK legidőszerűbb teendőit?

— A szlovákiai irodalom sajátos helyzetét érintve az Új Szó hasábjain nemrégiben kifejtettem véleményemet a fennálló hiányosságokkal kapcsolatban is. Nem szeretném megismételni önmagamat, de azt a látszatot sem szeretném kelteni, mintha az előbbiek során elmondottakban — ideértve a CSEMADOK helyzetét, szerepét és küldetését is — mindent a lehető legtökéletesebbnek, rózsaszínűnek és hiánytalanul megoldottnak, vagy befejezettnek látnék. Ami ellenben a CSEMADOK-ot és jövőt illeti, kérem, ne vegyék közhelynek, ha évtizedek óta vallott és hangoztatott meggyőződésemnek adok hangot: minden kulturált társadalmi, népnevelői közösség vagy szövetség annyi tekintélyt érdemel, amennyit a munkájával, alkotói vágyóval, eredményeivel és sikereivel elér; annyi megbecsülést és olyan tömegbázist amennyit s amekkorát meg tud hódítani.

A harc — az eszmei, kulturális és a magasabt színvonalért folyó harc — nem csupán hódításokbó és sikerekből áll. Meglévő és kialakítható fegyver barátságok segítségével folytatott szívós és küzdel mes munkából is. A CSEMADOK-nak vannak méc olyan helyi szervezetei vagy járási bizottságai is, amelyek egyelőre nem találták még meg, vagy bátortalanul keresték a szocialista fegyverbarátság adta együttműködésnek a lehetőségeit. Azt hiszem, következő lépésünknek és feladatunknak a CSEMADOK vezetésében ezt a munkát kell elsődlegesnek tekintenünk. Bízom a jövőben. De a jövő, a mi szocialista jövőnk nem holnap köszönt be; már tegnap elkezdődött.

A CSEMADOK KAzponti Bizottságénak képes hstilapja.

Megjelenik az OBZOR kiadóvállalat gondozásában. FSszerkesztA: Major Ágoston. FSszerkesztS- heiyettas: Ozsvald Árpád. Tolefon: fSszorkosztó: 341-34, f6szerkeszt6-helyettes: 328-64, szerkesztőség: 328-6S. Szerkesztőség: 89044 Bratislava, Obcbodná u. 7. Torjsszti a Fosta Hirlapszolgálata. Kútfődre szAlA előfizetéseket síintéz: PNS — Űstrsdná sxpodlcia tlaée, 88419 Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/VII. Nyomja a Polygrafické závody, n. v„ Bratislava-KrasAany. ElOfizotAal dij negyadévre 39,— Kés, fél évre 78,— Kés, egész évra 1S6,— l^ée. Kéziratokat nőm SrzOnk mag ás nem küldünk vissza. Előfizetéseket elfogad mindsn postahivatal ás leválkAzbesitS. INDEX: 484 32. Nvilvántartási szám: SÜTI 6/46.

Címlapunkon Kontár Gyula, a 16. oldalon Prandl Sándor felvétele