A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)

1975-05-30 / 22. szám

D Igor Cap, az S-klub elnöke FIATAL VAGY? GYERE VELŐNK! Az úttörőotthont, amelyben a középiskolások klubja is működik, a felsza­badulás 30. évfordulójára adták át Hogy hová? Ezúttal a kosicei (kas­sai) S-klubba invitálunk. Ha eljössz, biztosan nem bánod meg. Mert az S- klub vonzó, érdekes műsorai a fiata­loknak nemcsak kitűnő szórakozást biztosítanak, hanem formálják, neve­lik, tanítják is az idelátogatókat. Sok mindent megtanulhatsz itt, méghozzá úgy, -hogy szinte észre sem veszed. Az S-klub a kassai középiskolások klubja, de — függetlenül attól, hol ta­nul vagy hol dolgozik — minden fiatal látogathatja, ha alkalmazkodik a klub házirendjéhez. Fiatal vagy, tanulni, szórakozni akarsz. Gyere hát velünk! A kassai középiskolásoktól azt is megtanulha­tod, hogyan lehet vonzóvá tenni egy ifjúsági klubot, az itt szerzett tapasz­­talokat majd otthon — saját falud­ban, városodban — is felhasználhatod. A klub korszerűen berendezett iro­dahelyiségében Igor Cappal, a klub el­nökével beszélgetünk. A helyiség be­rendezését természetesen maguk a klubtagok vásárolták — tizenhatezer koronáért, amelyért bizony sokat kel­lett dolgozniuk. — Nem igaz, hogy a mai fiatalok „üresek“, hogy csak csavarognak, sö­röznek, kocsmákban üldögélnek. Csak tudni kell lelkesíteni őket — mondja Igor. — A mi programjaink olyan ér­dekesek, hogy a fiatalok sokszor haza sem akarnak menni, gyakran a szü­lők jönnek el értük, hogy mit is csi­nálhatnak itt olyan sokáig. Megma­gyaráztuk minden középiskolásnak: ez nem a „mi“ klubunk, te nem vagy itt idegen, ez a „te“ klubod. Az új klub­­helyiséget ez év január 19-én, Kassa felszabadulásának 30. évfordulóján ad­ták át. . . Alig egy hónapja nyitottuk meg az ifjúsági funkcionáriusok könyv­tárát. Nem tudok arról, hogy hazánk területén máshol is működnék ehhez hasonló intézmény. A klubban mindent a fiatalok, főként a középiskolások rendeznek, de a munkájáért pénzt itt senki nem kap. Főként Janó Szakács, Jana Cermáková, a magyar gimna­zisták közül pedig Géczi Ildikó végez nagyon jó munkát. — Te is középiskolás vagy? — Én egyetemre járok. Jogot hall­gatok. — Beszéljünk most már a műsorai­tokról. Mi volt például a tegnapi prog­ram? — Tegnap egy nagyon érdekes iro­dalmi vetélkedő zajlott le nálunk „örökké élő hagyaték“ címmel. Ter­mészetesen ezt is újszerűén csináltuk, azaz nem kérdések-feleletek formájá­ban, ahogy az már mindenütt szokás­sá vált. Diapozitívokat vetítettünk, közben szólt a zene, különböző jele­neteket mutattunk be, szóval még a versenyzők is szórakozhattak közben, szinte észre sem vették, hogy verse­nyeznek. Körülbelül egy hónapig tar­tott, míg előkészítettük ezt a vetélke­dőt, de az eredményt látva nem saj­nálom az átdolgozott napokat, átdolgo­zott éjszakákat. Havonta több mint harminc akciónk van. Nagy közked­veltségnek örvendenek a különféle be­szélgetések, például beszélgetés a pszichológussal, a kozmetikussal, a nő­gyógyásszal, s a lányok bizonyára szí­vesen jönnek majd a májusi divat­­bemutatónkra is. — Az S-klub elsősorban a közép­­iskolások klubja. Miben nyilvánul meg ez a „középiskolás jelleg“? — A klubtagoknak a tanulásban is segítünk, s gyakran hívunk meg szak­embereket, pszichológusokat, akik a pályaválasztáshoz adnak hasznos ta­nácsokat. Az érettségire készülő fiata­lok számára rendszeresítettük az iro­dalmi délutánokat, amikoris közösen veszünk át egy-egy érettségi tételt, re­gényeket, különböző irodalmi műve­ket elemzünk. Természetesen a zenét sem hanyagoljuk el. A diszkotékáról most nem beszélek, a komolyabb, „na­gyobb fajsúlyú“ zenére gondolok: á közelmúltban rendeztünk Beethoven­­estet, elemeztük Verdi operáit, a Tru­badúrt, a Traviatát és más zenemű­veket. Van saját „klubszínházunk“ is. amely három csoportból áll: az első csoport a klubtagok saját irodalmi al­kotásait mutatja be rendszeresen, a második csoport ünnepélyek, évfordu­lók alkalmával lép fel, a harmadik csoport pedig különféle vidám műso­rokat, kabaré-számokat mutat be. — Az S-klub csaknem négy éve, 1971. október 15-től működik, s nem kis sikerekkel dicsekedhet. Azt hiszem, a siker a legjobb, leghatékonyabb ösz­tönző ... — Igen. Vannak emberek, akik — ha a „klub“ szót hallják — csak legyin­tenek, így jelezve, hogy nem tartják valami komoly „szervezetnek“ a fia­talok effajta társulásait. Hát mi meg akarjuk mutatni, hogy igenis . .. Igor nem fejezi be a mondatot, az arcáról azonban leolvashatjuk a befe­jezést: igenis, a fiatalok akarnak és tudnak. Tudnak érdekes, vonzó műso­rokat összeállítani, s ha kell, ha szük­ség van a munkájukra, tudnak dol­gozni is. VARGA ERZSÉBET (Zolczer János felvételei) L... hajlatú, kedves kis község Mochovce (Mohi). Egy völgykatlanban húzódik meg. Falumúzeumnak is bátran bedie­ne. Az idelátogató idegennek úgy tű­nik, mintha megállt volna az idő. Mindössze hat vagy hét ház épült a háború óta. Postája nincs a községnek. Egy vegyesbolt, egy italbolt (mellette a nagyterem kultúrházként szolgál), egy könyvtár, egy szlovák és magyar taní­tásnyelvű egyosztályos iskola, egy kicsi, takaros házikóban a helyi nemzeti bi­zottság és egy egyosztályos óvoda — ez minden. Az óvodába igyekeztem. Ha nem is láttam volna az épület homlokzatán a feliratot, a kerítés mö­gül előkandikáló sok kis buksi fejecs­kéről biztosra vehettem, hogy jó helyen járok. Ez az óvoda. A kicsik a gépko­csit s a kiszálló idegeneket figyelték. A fényképezőgép láttán kicsit meg is sieppentek. Csak többszöri unszolásra voltak hajlandóak köszönni. A torná­con a mosolygós arcú óvónéni, Mol­nár Irén fogadott. — Azt hallottam, ezt az óvodát a szövetkezet tartja fenn. így van? — Csak volt. Február közepétől már rólunk is a Lévai Járási Nemzeti Bi­zottság oktatásügyi osztálya gondos­kodik. A mohi szövetkezet ugyanis még tavaly egyesült a kálnaival és még hárommal. Így most öt község földműves lakossága tömörül egy szö­vetkezetbe. Az év elején a vezetőség úgy határozott, hogy nem tehetnek ki­vételt. Nem fizethetnek az egyik falu gyerekeire a másik négy összevont szövetkezet tagjai is. Meg aztán ebbe az óvodába nem csak szövetkezeti ta­gok gyermekei járnak. — A szülők munkahelyét tekintve je­lenleg milyen az arány? — A huszonkettőből tizenegy gyer­meknek az édesapja vagy az édes­anyja dolgozik a szövetkezetben. Közben megérkezik az igazgatónő, Valach Judit. — Ne itt kint álldogáljunk. Tessék, kerüljön beljebb — invitál a játszó­szoba felé, s még hozzáteszi: — Iro­dánk nincs, de itt nyugodtan beszél­gethetünk. Az udvarról beszűrődik a gyerekzsi­vaj. „Jancsi, lökd meg a hintát!" „Pé­ter, add vissza a babámat!” „Jaj de jó!" „Húzd!" „Gól!"... — A gyerekek vagy a szülők számá-8

Next

/
Thumbnails
Contents