A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1975-05-30 / 22. szám
D Igor Cap, az S-klub elnöke FIATAL VAGY? GYERE VELŐNK! Az úttörőotthont, amelyben a középiskolások klubja is működik, a felszabadulás 30. évfordulójára adták át Hogy hová? Ezúttal a kosicei (kassai) S-klubba invitálunk. Ha eljössz, biztosan nem bánod meg. Mert az S- klub vonzó, érdekes műsorai a fiataloknak nemcsak kitűnő szórakozást biztosítanak, hanem formálják, nevelik, tanítják is az idelátogatókat. Sok mindent megtanulhatsz itt, méghozzá úgy, -hogy szinte észre sem veszed. Az S-klub a kassai középiskolások klubja, de — függetlenül attól, hol tanul vagy hol dolgozik — minden fiatal látogathatja, ha alkalmazkodik a klub házirendjéhez. Fiatal vagy, tanulni, szórakozni akarsz. Gyere hát velünk! A kassai középiskolásoktól azt is megtanulhatod, hogyan lehet vonzóvá tenni egy ifjúsági klubot, az itt szerzett tapasztalokat majd otthon — saját faludban, városodban — is felhasználhatod. A klub korszerűen berendezett irodahelyiségében Igor Cappal, a klub elnökével beszélgetünk. A helyiség berendezését természetesen maguk a klubtagok vásárolták — tizenhatezer koronáért, amelyért bizony sokat kellett dolgozniuk. — Nem igaz, hogy a mai fiatalok „üresek“, hogy csak csavarognak, söröznek, kocsmákban üldögélnek. Csak tudni kell lelkesíteni őket — mondja Igor. — A mi programjaink olyan érdekesek, hogy a fiatalok sokszor haza sem akarnak menni, gyakran a szülők jönnek el értük, hogy mit is csinálhatnak itt olyan sokáig. Megmagyaráztuk minden középiskolásnak: ez nem a „mi“ klubunk, te nem vagy itt idegen, ez a „te“ klubod. Az új klubhelyiséget ez év január 19-én, Kassa felszabadulásának 30. évfordulóján adták át. . . Alig egy hónapja nyitottuk meg az ifjúsági funkcionáriusok könyvtárát. Nem tudok arról, hogy hazánk területén máshol is működnék ehhez hasonló intézmény. A klubban mindent a fiatalok, főként a középiskolások rendeznek, de a munkájáért pénzt itt senki nem kap. Főként Janó Szakács, Jana Cermáková, a magyar gimnazisták közül pedig Géczi Ildikó végez nagyon jó munkát. — Te is középiskolás vagy? — Én egyetemre járok. Jogot hallgatok. — Beszéljünk most már a műsoraitokról. Mi volt például a tegnapi program? — Tegnap egy nagyon érdekes irodalmi vetélkedő zajlott le nálunk „örökké élő hagyaték“ címmel. Természetesen ezt is újszerűén csináltuk, azaz nem kérdések-feleletek formájában, ahogy az már mindenütt szokássá vált. Diapozitívokat vetítettünk, közben szólt a zene, különböző jeleneteket mutattunk be, szóval még a versenyzők is szórakozhattak közben, szinte észre sem vették, hogy versenyeznek. Körülbelül egy hónapig tartott, míg előkészítettük ezt a vetélkedőt, de az eredményt látva nem sajnálom az átdolgozott napokat, átdolgozott éjszakákat. Havonta több mint harminc akciónk van. Nagy közkedveltségnek örvendenek a különféle beszélgetések, például beszélgetés a pszichológussal, a kozmetikussal, a nőgyógyásszal, s a lányok bizonyára szívesen jönnek majd a májusi divatbemutatónkra is. — Az S-klub elsősorban a középiskolások klubja. Miben nyilvánul meg ez a „középiskolás jelleg“? — A klubtagoknak a tanulásban is segítünk, s gyakran hívunk meg szakembereket, pszichológusokat, akik a pályaválasztáshoz adnak hasznos tanácsokat. Az érettségire készülő fiatalok számára rendszeresítettük az irodalmi délutánokat, amikoris közösen veszünk át egy-egy érettségi tételt, regényeket, különböző irodalmi műveket elemzünk. Természetesen a zenét sem hanyagoljuk el. A diszkotékáról most nem beszélek, a komolyabb, „nagyobb fajsúlyú“ zenére gondolok: á közelmúltban rendeztünk Beethovenestet, elemeztük Verdi operáit, a Trubadúrt, a Traviatát és más zeneműveket. Van saját „klubszínházunk“ is. amely három csoportból áll: az első csoport a klubtagok saját irodalmi alkotásait mutatja be rendszeresen, a második csoport ünnepélyek, évfordulók alkalmával lép fel, a harmadik csoport pedig különféle vidám műsorokat, kabaré-számokat mutat be. — Az S-klub csaknem négy éve, 1971. október 15-től működik, s nem kis sikerekkel dicsekedhet. Azt hiszem, a siker a legjobb, leghatékonyabb ösztönző ... — Igen. Vannak emberek, akik — ha a „klub“ szót hallják — csak legyintenek, így jelezve, hogy nem tartják valami komoly „szervezetnek“ a fiatalok effajta társulásait. Hát mi meg akarjuk mutatni, hogy igenis . .. Igor nem fejezi be a mondatot, az arcáról azonban leolvashatjuk a befejezést: igenis, a fiatalok akarnak és tudnak. Tudnak érdekes, vonzó műsorokat összeállítani, s ha kell, ha szükség van a munkájukra, tudnak dolgozni is. VARGA ERZSÉBET (Zolczer János felvételei) L... hajlatú, kedves kis község Mochovce (Mohi). Egy völgykatlanban húzódik meg. Falumúzeumnak is bátran bediene. Az idelátogató idegennek úgy tűnik, mintha megállt volna az idő. Mindössze hat vagy hét ház épült a háború óta. Postája nincs a községnek. Egy vegyesbolt, egy italbolt (mellette a nagyterem kultúrházként szolgál), egy könyvtár, egy szlovák és magyar tanításnyelvű egyosztályos iskola, egy kicsi, takaros házikóban a helyi nemzeti bizottság és egy egyosztályos óvoda — ez minden. Az óvodába igyekeztem. Ha nem is láttam volna az épület homlokzatán a feliratot, a kerítés mögül előkandikáló sok kis buksi fejecskéről biztosra vehettem, hogy jó helyen járok. Ez az óvoda. A kicsik a gépkocsit s a kiszálló idegeneket figyelték. A fényképezőgép láttán kicsit meg is sieppentek. Csak többszöri unszolásra voltak hajlandóak köszönni. A tornácon a mosolygós arcú óvónéni, Molnár Irén fogadott. — Azt hallottam, ezt az óvodát a szövetkezet tartja fenn. így van? — Csak volt. Február közepétől már rólunk is a Lévai Járási Nemzeti Bizottság oktatásügyi osztálya gondoskodik. A mohi szövetkezet ugyanis még tavaly egyesült a kálnaival és még hárommal. Így most öt község földműves lakossága tömörül egy szövetkezetbe. Az év elején a vezetőség úgy határozott, hogy nem tehetnek kivételt. Nem fizethetnek az egyik falu gyerekeire a másik négy összevont szövetkezet tagjai is. Meg aztán ebbe az óvodába nem csak szövetkezeti tagok gyermekei járnak. — A szülők munkahelyét tekintve jelenleg milyen az arány? — A huszonkettőből tizenegy gyermeknek az édesapja vagy az édesanyja dolgozik a szövetkezetben. Közben megérkezik az igazgatónő, Valach Judit. — Ne itt kint álldogáljunk. Tessék, kerüljön beljebb — invitál a játszószoba felé, s még hozzáteszi: — Irodánk nincs, de itt nyugodtan beszélgethetünk. Az udvarról beszűrődik a gyerekzsivaj. „Jancsi, lökd meg a hintát!" „Péter, add vissza a babámat!” „Jaj de jó!" „Húzd!" „Gól!"... — A gyerekek vagy a szülők számá-8
