A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)

1975-05-23 / 21. szám

Peru az Andok legmagasabban fekvő országa, az inkák egykori birodalmának szíve. Lakosságának 46 százaléka indián, 44 százaléka mesztic, 9 százaléka spanyol származású kreol (ez az uralkodó réteg), a többi néger, mulatt, japán, kínai, olasz, spanyol, angol, német és észak-amerikai.

Puszta dátumokban is hosszú volna felsorolni azokat a véres és vértelen puccsokat, amelyek Peruban 1821, a függetlenség kivívása óta 1948 októberéig, Odria tábornok katonai pucscsáig és majdnem egy évtizedre szóló diktatúrájának megteremtéséig, majd Godoy tábornok 1962 júliusában, Lindley López tábornok 1963 márciusában végrehajtott katonai puccsáig és a törvényesen megválasztott Fernando Belaúnde Terry köztársasági elnök ellen 1968 októberében rendezett, s Juan Velasco Alvarado vezetésével ismét katonai juntát hatalomra juttató puccsig lezajlott. Közben az ország életének minden tényezője megváltozott. A munkásosztály és a parasztság harca is egyre nagyobb arányokat öltött. A társadalmi erjedésnek nyilván döntő szerepe volt abban, hogy Alvarado tábornok meghirdette s végrehajtotta az olajmezők államosítását s 1969-ben hozzálátott a földreform végrehajtásához. Mindez része az ún. „inka tervnek". Már maga az elnevezés is arra utal, hogy a terv megvalósítása az őslakosság, a perui indiánok és meszticek, tehát a lakosság zöme szociális felemelkedését kell hogy szolgálja.

Az inkák, akiknek nevét a katonai junta terve viseli, a mai Peru területén időszámításunk szerinti 1000 körül magas kultúrájú birodalmat alapítottak, amely Dél-Amerika területének majdnem felére kiterjedt. Az inkák a quichua (kecsua) indiánok uralkodó osztályát képezték, tehát nem voltak — mint azt sokan tévesen vélik — valamiféle indián nép. 1531 — 1533-ban Francisco Pizarro spanyol kalandor meghódította a belső törzsi harcoktól meggyengült inka birodalmat, s a spanyolok — miután alkirályságot alapítottak itt — fokozatosan teljesen kiirtották az inkákat, s az indiánok kényszermunkájával aknázták ki a gazdag bányakincseket. Az inkák tehát eltűntek a történelem színpadáról, birodalmuk a spanyol hódítók kezére került, de azok, akik ezt a birodalmat munkájukkal fenntartották, akik a földeket, a bányákat művelték, az utakat és erődítményeket építették, azok s utódaik máig is fennmaradtak Peruban. Nem inkáknak, hanem kecsuáknak hívják magukat, ami szó szerint azt jelenti, hogy „a meleg völgy lakói". A meleg völgy, amelyről a kecsuák nevüket vették, a Sierrábon, Peru hegyvidékén található.

Peru felszíne három jellegzetes tájra tagolódik. A keskeny óceánparti sáv esőtlen síksága (Costa) mögött az Andok két párhuzamos, átlag 4000 méter magas lánca húzódik. A hegyláncok északon esős, délen szárazabb fennsíkot (Sierra) fognak közre. Keleten az Andok lejtői fokozatosan csökkenő dombvidékbe, majd az őserdővel borított Montana trópusi alföldjébe mennek át. Ezen a tájon egyesül az Amazonas két forrásága: a Maranón és az Ucayali. Az ország délkeleti részében fekszik a 8340 km2 felszínű, mintegy felerészben Bolíviához tartozó Titicacató.

Emberemlékezet óta a Sierra volt Peru szive, gazdaságilag legfontosabb területe. A lakosság fő táplálékát: a burgonyát, a kukoricát, az árpát és a búzát főleg a Sierra völgyeiben termelik. A fennsíkok legelőin szarvasmarhát, juhot, alpakát és teherhordó lámát tenyésztenek. Itt él az indián és mesztic lakosság zöme.

Mint már mondottuk, a lakosság 46 százaléka kecsua és aimara indián, 44 százaléka pedig mesztic. A legutolsó népszámlálás adatai szerint az indiánok közül 1,2 millió beszél kecsua és spanyol nyelven, 2,4 millió csak kecsua nyelven, 75 000 aimara és spanyol nyelven, 250 000 csak aimara nyelven. Csők kecsua, illetve kecsua és spanyol nyelven beszél Cuzco tartomány lakosságának 98 és Ayacucho tartomány lakosságának 99 százaléka.

A Sierra indiánjai kisebb falvakban laknak. Több család egy-egy comunidadot, faluközösséget alkot, ezt az egyes családok választott képviselői közösen irányítják. A peruai comunidadnak rendszerint bizonyos kisebb földterület van a közös birtokában; ezen azonban általában nem tudják megtermelni a legszükségesebb élelmi cikkeket (Peru élelmiszerekből behozatalra szorul). A kecsuák ezért a spanyol hódítás kezdetétől fogva kénytelenek voltak mindig is a gazdag kreolok haciendái'n munkát vállalni. A kreolok, a spanyol hódítók egyenes leszármazottjai felosztották maguk között a Sierrát, óriási latifundiumokat hasítottak ki belőle a maguk számára, úgyhogy a legutolsó időkig a földterület legnagyobb része ezeknek a nagybirtokosoknak s részben külföldi tőkéseknek a kezében volt, a parasztok 80 százalékának nem volt földtulajdona, bérlőkként vagy napszámosokként dolgoztak a latifundiumokon, amelyekhez képest a közép-európai arisztokraták nagybirtokai csak amolyan kisebb családi kertnek számítottak. Ennek az áldatlan állapotnak a felszámolására hirdette meg Alvarado katonai kormányzata a földreformot, a latifundiumok, nagy haciendák földjét felosztották a földnélküli parasztok között, azzal az ismert jelszóval, hogy „a föld azé, aki megműveli”. Ez a jelszó egyébként perui postabélyegeken is olvasható.

Ezt a földet a spanyol hódítók annak idején a hírhedt Francisco Pizarro vezetésével az indián őslakóktól rabolták el. S jellemző, hogy Peruban leszámolták az indiánokat rabságba vető ennek a hódítónak az emlékével is. Francisco Pizarro szobrát, amely a legutóbbi időkig ott állt Limában az elnöki palota közvetlen közelében, a palota új lakója, Alvarado tábornok eltávolíttatta talapzatáról és Tupac Amarunak, az 1780—81-es indián felkelés vezérének szobrát állíttatta a helyébe. (Ez volt a legnagyobb indián felkelés: 60 000 főnyi indián hadsereg harcolt a spanyolok ellen, de ezek vérbe fojtották a mozgalmat.) Tupac Amaru a népi és nemzeti egység szimbóluma. Ö volt az, aki mint az elnyomott indián lakosság forradalmi vezére kijelentette: „Paraszt, többé nem eszik az úr a te nyomorodból"

Szavai most válnak valósággá Peruban, ahol a leghaladóbb rendszer van uralmon egész Latin-Amerikában.

Dr. M. Stingl felvételei

8