A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)

1975-05-23 / 21. szám

TIZENÖT ÉVE INDULTAK

GÁL SÁNDOR

Ez még az őszhöz tartozik, csak félre tettem, vélvén, hogy az írások egyensúlya, szerkezete így kívánja. így hittem-gondoltam, de menet- azaz munka közben kiviláglott, hogy nincs fontosabb, se mellékesebb, se könynyebb, se nehezebb része annak, amit magamra vállaltam. S az is kiderült, hogy a szerkezeti egyensúly sem azon áll, vagy bukik, hogy az írások milyen sorrendben követik egymást. Erről győztek meg az utak és az évek.

Ezután azonban kanyarodjunk viszsza kerek húsz esztendőt. Ahhoz az első naphoz, amely egybe terelte, padba ültette az első „Á" osztályt. Kanyarodjunk vissza az első naphoz, az első névsorolvasáshoz. Mi maradt meg belőle? Mit őriz az emlékezet? Zajokat, arcokat, lendülő igyekezetét, s igen, egy mutáló kamaszhangot, amely az a-betűt erős palóc akcentussal ejti: „Csuka Gyula, Csifár," cseng vissza még most is bennem ez a hang. „Csuka Gyula . .

S most? Most már így:

Csuka Gyula mérnök, a tudományok kandidátusa.

A Pontos, ahogy kezdetben hívtuk; a Tudós, ahogy az osztály emlékezete őrzi. Kicsit különcnek láttuk akkor. Az volt? Kezdetben ugyan — diákéletéivel — nem sokra néztük, de később — megértve a célt — becsültük szorgalmát, kitartását és erejét.

Az emlékek sora rajzik fel bennem, amikor az Ivanka pri Dunaji (dunaívánkai) Baromfi Kutatóintézet nyugalmat és békességet árasztó gesztenyéinek sárgult lombsátra alatt a genetikai osztály épülete felé ballagok a Feketevíz partján.

S hát, mi sem természetesebb, hogy az jár az eszemben, hogy az ember hogyan is válik tudóssá? Gyula, mikor erről kérdezem, csak csendesen mosolyog.

— Otthon hárman voltunk fiúk — mondja. — Én voltam a középső. A testvéreim, mind a ketten traktor-bolondok voltak már kicsi koruk óta. István most is gépszerelő a szövetkezetben, János, az idősebbik pedig baggeren dolgozik. Nekem annak idején azért engedték meg, hogy tovább tanuljak, mert a testvéreimhez képest olyan ügyetlenkének látszottam. Engem azonban az iskola egyáltalán nem érdekelt. De ahol meséltek, mindenhol ott volt a fülem. Egyszer az Ezeregy éjszaka meséit hallgattam; megszereztem a könyvet és elolvastam. Attól kezdve rettenetes könyvmoly lettem. Függetlenítettem magamat mindenkitől. Olvastam. Mindent ami csak volt,-ami a kezembe került, ügyesen eltűntem, bevettem magamat valahová, hogy ne lássanak, s belebújtam a könyvekbe . . .

— Innen még messze van a qenetika . . .

— Innen még minden messze van... De azért valahol mindennek köze van a továbbiakhoz. Tudod, negyedikes koromig szlovák iskolába jártam, s nyolc ötöst gyűjtöttem össze . . .

— Én kevesebbel megúsztam.

— Egyszóval járhattam iskolába. Most már magyarba. Csakhogy hetedikes koromig egyáltalán nem tanultam. Hetedikben kezdtem egy keveset. De •még a nyolcadikba is minden további cél nélkül iratkoztam be. Itt azonban a második félévben már hozzá láttam a tanuláshoz. Elhatároztam, hogy tovább tanulok.

— Miért? Volt valami határozott célod?

— Most már ezekre a kérdésekre nem tudok pontosan válaszolni. De nem is hiszem, hogy lényeges lenne. Mikor a felvételire utaztam Komáromba, akkor ültem először vonaton az

életemben. Tizenötévesen. Ezt azért mondom, hogy lásd, micsoda lemaradást kellett nekem pótolni veletek szemben. S volt más is. Kezdetben az önbizalmammal volt baj. Ezért tornászni kezdtem, s ha emlékszel még rá, tudod, hogy jól előre jutottam . . . Egyszer sikerült még a Sztranyót is kétvállra fektetnem. Ezen kívül pedig még félénk is voltam, főleg a nőkkel szemben. Mindig zavarba jöttem. Ha például egy lány jött szemben az utcán, hát elpirultam. Valójában lenéztem a lányokat. De az első szerelem átsegített ezen a szemléleten. Harmadikosok voltunk, amikor először táncoltam; vagyis akkor lettem társas lénnyé. Negyedikben határoztam el aztán véglegesen, hogy tovább tanulok. Elsősorban a nyelveket kellett pótolnom. Főleg a szlovákot, ez nyilvánvaló volt a nyolc ötös után.

— Jött a felvételi, majd a főiskola Nyitrán. Ha jól tudom, vörös diplomával végeztél.

— Igen. S itt kezdtem érdeklődni a kutatás iránt, s itt érlelődött meg bennem a gondolat, hogy szükségünk lenne egy szlovák—magyar mezőgazdasági szótárra.

— S a genetika?

— A genetika abban az időben még semmi sem volt. De volt benne biológiai logika, s ez megkapott. Ezért jelentkeztem az aspirantúrára genetikából.

— Közben meg is nősültél.

— 1964 őszén. Katona voltam akkor. Kaptam egy hét szabadságot.. . Ezután három évig 1100 korona fizetéssel Brnoban dolgoztam. Rengeteget kísérleteztem. Naponta átlagosan 12 órát töltöttem a laboratóriumban, s beletemetkeztem a szakirodalomba.

— Ehhez kellett az angol nyelvtudás.

— Ehhez is. Úgy 14—15 hónapig nem volt a munkámnak semmi eredménye. De ekkor már tudtam, hogy nem kell sokat várni, hogy az, amit keresek, ott van a laboratóriumban. S ekkor négyhónapos pokoljárás kezdődött. Négy hónapig semmi eredményt sem tudtam felmutatni. Ott tanultam meg, hogy a kutatás kemény és kitartó munkát igényel.

A siker nem maradt el. Gyula két új, genetikailag irányított enzim-rendszert fedezett fel. Az egyikről később

kiderült ugyan, hogy már egy évvel korábban más is kimutatta, viszont a genetikailag irányított eszteráz-enzim felfedezése meghozta a várt sikert. Gyula felfedezése a világ minden részében nagy visszhangot keltett, s a publikáció megjelenése után minden földrész kutatói lenyomatokat kértek tőle.

— Ez volt az első siker — emlékezik Gyula — és, hogy úgy mondjam, sláger lett. Azóta Budapesten és Becsben a világkongresszuson volt előadásom ebben a témakörben; persze azóta felfedeztem a genetikailag irányított savanyú foszfatázét is.

Csuka Gyula eddigi tudományos munkájáról, eredményeiről több nemzetközi kongresszuson tartott előadást az évek során, s ezidáig harminc tudományos publikációja jelent meg Lengyelországban, Ausztriában, Angliában, Dániában, Magyarországon és természetesen idehaza. Mindez angol nyelven.

Átballagunk a laboratóriumba, ahol a tulajdonképpeni genetikai kutatómunka folyik. Itt vannak a kísérleti állatok is. Japán fürjek.

— Ezek már annyira túldomesztikált

állatok, — mondja Gyula — hogy a saját tojásaikat sem keltik ki. Viszont kísérleti célokra keresve se lehetne jobb állatfajtát találni. Ugyanis roppant gyorsan fejlődnek. Egyhónapos korukban már ivarérettek, s így a genetikai vonatkozásokat évente tizenkét generáción tanulmányozhatjuk. S ez nagyon fontos a kísérletek szempontjából.

— Egy időben tanítottál is.

— Ahogy letelt az aspirantúra, gyorsan visszahívtak Nyitrára. Biológiát adtam elő a Mezőgazdasági Főiskolán. Kellemetlenül belecsöppentem a pedagógiai tevékenységbe. Nem szerettem, s ma sem szeretek tanítani.

— Mi volt a kandidátusi munkád?

— Az enzimek genetikai poliformizmusának tanulmányozása elektroforézis módszerével. Ezzel kapcsolatban kellemes és kellemetlen élményeim voltak. Az egyik szakvéleményt nem kaptam meg, a másik pedig fél nappal a kandidátusi munkám megvédése előtt érkezett meg. Nyitrától Prágáig azzal foglalkoztam. Prágában sikerült megszereznem a másik szakvéleményt is; egész éjszaka azt tanul-XX.

mányoztam. Ezek voltak a kellemetlen élmények. A kellemes pedig, hogy sikerült megvédenem a kandidátusi munkámat, s hogy mire hazaértem, háromtagú családunk ötre növekedett. Két fiúnk született. Ikrek.

— Ez jól összejött — mondom, már Ivánkáról Szene felé utazva. — Hogyan győztétek a munkát? Te Nyitrán, feleséged a három gyerekkel odahaza . . .

— Nem volt könnyű, elhiheted. S Nyitrán sem alakultak a dolgaim úgy, ahogy azt elképzeltem. Itt Szencen akkoriban készült el a szövetkezeti lakásunk. Az okok összegyűltek arra, hogy átjöjjek és elvállaljam a mostani munkát. Persze, itt sem volt könnyű a kezdet. A főnököm egyszerűen nem engedte, hogy azzal foglalkozzak, ami érdekel. Viszont abban az esztendőben véletlenül nyolc publikációm jelent meg idehaza és külföldön, s úgy másfél év után kineveztek a genetikai osztály vezetőjévé.

— Vagyis most már van mód és lehetőség a munkára.

— Azóta a lehetőségek megnőttek, olyannyira, hogy az már néha egy kicsit félelmetes is. Hiszen most már mások helyett is nekem kell tervezni, s ez kapcsolatokat kíván. Szerencsére ezek a kapcsolatok idehaza és külföldön már megvannak.

— Mi az, amivel mostanában foglalkozol, mik a terveid?

— Tovább foglalkozom a polimorfizmussal. Mostanában írtam két tanulmányt, amelyekben összefoglaltam az enzim polimorfizmusával kapcsolatos eredményeimet, s igyekeztem levonni az ezzel kapcsolatos általános következtetéseket. Természetesen más témákkal is foglalkozom. Többek között először konstatáltam, hogy a fajok közötti, és a fajon belüli keresztezés esetén az enzim- és fehérjerendszerek öröklődésében nincs semmi különbség. Ebből arra a következtetésre jutottam, hogy a fajok közötti keresztezés és az utódok szaporítása lehetséges. Ez tulajdonképpen egy hosszabb kutatási témám.

S milyen eredményt vársz tőle?

— A fajon belül sok fajta kivész. Az az anyag, amivel a nemesítő foglalkozhat, egyre szűkül. Ha sikerül megoldanom az említett kérdést, akkor tulajdonképpen géntartalékot nyerünk . ..

S a szótár? Hogy áll a nagy

I munka, amit, ha jól emlékszem, vagy tíz évvel ezelőtt kezdtél el? Győzöd-e erővel, idővel?

— Bizony, a szótár dolga nem áll valami jól. Pedig már úgy félig-meddig készen is volnánk vele; hetven ívre terveztem (ez kb. 1400 gépelt oldal), s benne lenne minden, ami a mezőgazdasággal, s annak mellékágazataival kapcsolatos ... De hát a kiadó nem igen mutat hajlandóságot a kiadására. Pedig egy szlovák-magyar mezőgazdasági szótárra nagyon-nagy szükségünk lenne . . .

(Egy zárójel erejéig hadd jegyezzem meg, hogy azóta a szótár dolga is jóra fordult. Gyula nemrégiben kö-Izölte, hogy a Príroda kiadóval megkötötték a szerződést. Tíz év szorgalmas munkájának betetőzése lesz ez a nagyjelentőségű mű).

. . . Késő estig beszélgetünk. Sok megoldandó és elvégzendő feladatról. Izgalmas tudományos kérdések ezek, amelyek az egész emberi társadalom számára fontosak. Amit itt elmondtam az csak az eddigi eredményeket vette sorba. Azokat, amelyeket Tokióban ugyanúgy számon tartanak, mint Moszkvában, vagy New Yorkban. Mert az egyetemes emberi tudást gyarapítják.

5

Csuka Gyula mérnök, a tudományok kandidátusa

Az ikrek