A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1975-05-16 / 20. szám
irodalomnak szinte örökös témája az éhezés, az éhség — sajnos még ma is, a huszadik század második felében, a tudományos-műszaki forradalom, az űrrepülés, a gépjárművek, a televízió időszakában. Az ennivaló is probléma? Ugyan már! Mindig volt és mindig is lesz elég! A táplálkozás problémája ma már más jelleget öltött. Könyvek tízezrei, tudományos előadások, kiállítások tudósítanak bennünket arról, hogy a gyermekeink túltápláltak, a felnőttek túlságosan sokat és nehéz, zsíros ételeket esznek!... De egy-egy fogyókúra során fogyhatunk akár hat, nyolc vagy tíz kilót is! .. . Pedig már lassan nincs is időnk a táplálkozásra. Az önkiszolgáló automatában — akár állva — bekap valamit az ember és már rohan is tovább ... Az evésről beszélni lassan már neveletlenségnek számít. .. Mintha az ember szervezetének egyik igen komoly hiányossága az lenne éppen, hogy táplálékra van szüksége. Egész élelmiszerhegyek az üzletekben, a vásárcsarnokokban, a piacokon, a henteseknél, a kirakatokban, a bevásárló szatyrokban, az ünnepi asztalokon . . . Túlságosan sok nehezen emészthető étel. ' Mintha az emberek naponta többször csak azért tömnék magukat degeszre, hogy még véletlenül se juthasson eszükbe az éhezés, a nélkülözés! Mert az éhezés, a koplalás évszázadok, vagy talán már évezredek óta nyomonköveti az emberiséget, mint egy hűséges árnyék, és a derülátó jóslatok ellenére, még nagyon sok víz folyik le addig a Níluson, a Kongón, az Amazonon, míg nyugodt lelkiismerettel kijelenthetjük majd, hogy bolygónk egyik államában sem probléma már az ennivaló. Az emberiség száma évente két százalékkal növekszik, tehát ötven év alatt megduplázódik, ami annyit jelent, hogy az élelmiszer termelésnek is legalább a kétszeresére kell növekednie . . . Csakhogy már most rengeteg ember éhezik! Mi lesz ötven vagy száz év múlva? Ml A HELYZET JELENLEG ? Egy eléggé elterjedt — és a nyugati államokban sikeresen terjesztett — elmélet szerint, a túlnépesedés következtében az emberiséget az éhség réme fenyegeti. Ez a nézet — két okból kifolyólag — helytelen! Éhség nem fenyeget, hanem — ami ennél sokkalta rosszabb — van, létezik! Múlt év októberében az ENSZ külön bizottsága Rómában ülésezett, s ott megállapították, hogy a világon jelenleg 460 millió ember éhezik, vagy rosszul táplálkozik, s ennek fele gyermek, akiben az elégtelen táplálkozás okvetlenül tartós nyomokat hagy úgy fizikai, mint szellemi téren. A túlnépesedésről költött elmélet nem akarja figyelembe venni az élelmiszerhiány jelenlegi okait, tehát a politikai és a gazdasági okokat. Az utóbbi időben évente mintegy 75 millió ember hal éhen, s mindez azon a planétán, mely termelésre alkalmas területeinek alig felét műveli meg, ahol a szaharai-szudáni éhségkatasztrófáról szóló hírekkel egyidőben redukált étlapokat nyomatnak ki és hízás ellenes jelszavakat hangoztatnak! Lássuk csak, mennyi élelmiszer jut Földünk egyes területeire. A Föld országai három csoportba oszthatók. Az elsőbe azok az államok tartoznak, ahol élelmiszerfelesleg van, a másodikba, melyekben elegendő élelmiszer áll a lakosság rendelkezésére, a harmadikban éheznek az emberek! 1973-ban a világon összesen 121 milliárd kg hús fogyott el. Ebből a mennyiségből 66 milliárd kg jutott az első, 22 milliárd kg a második és a legszegényebb, tehát a harmadik csoportba tartozó országoknak 33 milliárd kg-Mennyi jutott ebből egy-egy személyre? Az első csoportba tartozó államok polgára évente 90, a másodikban 60 és a harmadik csoportba tartozó államok polgára nem egészen 12 kg húst fogyasztott el! Ha tekintetbe vesszük, hogy az utóbbi államokban is vannak gazdagok, középszerűek és nagyon szegények, akkor elképzelhetjük, hogy sokan talán nem is láttak húst! A gazdasági szakemberek állítása szerint éppen az iparilag fejlett államokban a legkevésbé gazdaságos a gabona felhasználása, mivel annak legnagyobb részét marhahústermelésre fordítják és csak kisebb része jut el kenyér vagy tészta, illetve liszt alakjában a fogyasztóhoz. Az Egyesült Államok vagy Kanada egy-egy polgárára kb. 1000 kg gabona jut évente, de ebből csupán 75 kg tészta vagy kenyér alakjában, a többi mint hús, tojás és vaj kerül az asztalára. A .szegény, gazdaságilag elmaradott országokban egy lakosra csak 200 kg gabona esik évente, de csaknem az egész mennyiséget kenyér- vagy tésztaként fogyasztja el. Napi fél kiló és talán semmi más! ... Ez nagyon kevés. A gazdag és a szegény államok közötti különbség ezen a téren is óriási, s ennek ellenére nem csökken, hanem évről-évre növekszik! A fejlett országokban egy személy táplálására ötször annyi termőtalaj, víz és műtrágya szükséges, mint a gazdaságilag elmaradott államokban! A „ZÖLD FORRADALOM" CSŐDJE A hatvanas években a zöld forradalom volt a derülátók bűvös jelszava. Azt bizonygatták, hogy a terméshozam emelésével, a nemesített magfajtákkal, hatékonyabb műtrágyák alkalmazásával és a mezőgazdaság ideális gépesítésével egyszer s mindenkorra megoldódik bolygónk súlyos problémája. A laboratóriumi kísérletek fantasztikus kilátásokkal kecsegtettek — a fejlett mezőgazdasággal rendelkező államokban!... De ott, ahol leginkább rászorultak volna, a zöld forradalom túlságosan költségesnek bizonyult. Az újonnan kinemesitett magfajtáknak sok-sok vízre, rengeteg jóminőségű és drága műtrágyára, s a legmodernebb mezőgazdasági gépekre lett volna szükségük. Az afrikai országokat sújtó öt Ínséges esztendő során beigazolódott, hogy az új magfajták náluk jelenleg még nem válnak és nem is válhatnak be. így történt azután, hogy míg. a Föld tizenöt fejlett mezőgazdasággal rendelkező országában (hét szocialista és hat nyugat-európai országban, valamint az Egyesült-Államokban és Kanadában) az utóbbi évek során az egy főre jutó évi húsfogyasztás 64 kilóról 83 kilóra emelkedett, a világ többi államában valami más történt: az egy főre jutó húsfogyasztás tizenhatról csupán 18 kg-ra emelkedett! A világ gabonatermése a hatvanas évektől 1973-ig 400 millió tonnával emelkedett ugyan, de ennek a többletnek a fele éppen a tizenöt gazdag államra esik. (Ezek közé sorolhatjuk magunkat is.) A tizenöt említett országban az egy főre eső évi gabonamennyiség 803 kg, míg a hatvanas évek elején csak 589 kg volt. S mennyit emelkedett közben a gabonatermelés a világ többi részén? CSÖKKENT!!! 250 kilóról 241 kilóra ! így azután a tudósok, a megnemesitő és termelő szakemberek minden igyekezete és a szép eredmények ellenére a zöld forradalom csupán a fejlett mezőgazdasági technikával rendelkező államokban hozott forradalmi változásokat. Beigazolódott az is, hogy még a legtökéletesebb gépesítéssel sem oldható meg az élelmiszerhiány egyre komolyabb méreteket öltő problémája. A zöld forradalom csak azokban az országokban jelentett forradalmi változást, ahol megvoltak a gazdasági és a szociális feltételei, ahol volt pénz műtrágya gyárak, öntöző rendszerek építésére vagy éppen a vizek levezetésére, ahol volt kellő számú szakember az új feladatok végrehajtására, a tervek megvalósítására. Az akció tehát éppen azokon segített legkevesebbet, akik leginkább rászorultak. A NYUGAT-AFRIKAI KATASZTRÓFA 1968 őszén esett utoljára eső Nyugat-Afrikában. Hozzászoktak már az aszályos évekhez, s ezért az első időben nem is tartották ezt olyan nagy katasztrófának. A kormányok is úgy vélekedtek, hogy majd jövőre talán annál jobb lesz a termés ... De évről-évre apadt a remény, nőtt az elkeseredés, 25 millió ember éhezett. Tavalyig 400 ezer ember halt éhen csupán Nyugat-Afrikában, tízmilliók éheznek és a menekült táborokban négymillió ember naponta egy-egy tál kásán tengeti életét. Legtöbbet a gyerekek szenvednek; a rosszultápláltság, a fehérje- és a vitaminhiány, a vérszegénység tartós nyomokat hagy ezekben a gyermekekben fizikai és szellemi téren egyaránt. Ha csoda történne és nagy-nagy nemzetközi összefogással a közeljövőben segítenének is rajtuk, a következő nemzedék már nem lesz teljesen egészséges négy államban (Mali, Niger, Csád és Felső-Volta), melyek amúgy is a Föld huszonöt legszegényebb országa közé tartoznak. Nem csupán az aszály az éhség oka, sokkal inkább a gyarmati elnyomás során rájuk kényszerített rossz termelési módszerek. A termésbetajrarítást megelőző időszakot mindig nehéz volt átvészelni ezekben az országokban, s éppen azért nagy élelmiszertartalékkal rendelkeztek a családok, törzsek és nemzetségek. Valamikor a legöregebb főnök kötelessége volt, hogy bölcs előrelátással két vagy három évre elegendő kölest tartalékoljon, számítva az esetleges ínséges esztendőkre. A gyarmati rendszer rákényszerítette ezeket a népeket arra, hogy a gyarmatosító urak számára nagy bevételt biztosító növényeket termesszenek (gyapot, kakaó, amerikai mogyoró stb.), ne pedig kölest és hüvelyeseket. A kiviteli cikkeken zsírosodik a gazda és eltengődik a cseléd is — ha nagy a kereslet és jó a termés. Most hat évig alig termett valamit a föld, elpusztult a szarvasmarha állomány, vagy az éhezők rákényszerültek arra, hogy felegyék. Ugyanez történt a féltve őrzött vetőmaggal is. Éheznek nagyon sokan Etiópiában, Északkelet- Brazíliában, Indiában és Bangladésben is. Ml HÁT A TEENDŐ? Tavaly októberben arról tárgyalt az ENSZ külön bizottsága Rómában, hogyan találna kiutat ebből a bűvös körből, mert ezt a problémát nem lehet megoldani egyszeri segélynyújtással. Százharminckilenc állam küldötteinek döntő többsége úgy nyilatkozott, hogy hatalmas készleteket kell felhalmozni világszerte, s ezekből kell kisegíteni a leginkább rászoruló országokat. „Minden férfinak, minden nőnek, minden gyermeknek joga van arra, hogy ne kelljen szenvednie az éhség és a rossz táplálkozás következtében. A kormányok felelősek, hogy az élelmiszer termelés állandóan növekedjen 16
