A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1975-04-25 / 17. szám
ÚJ ELVEK A SUGÁRKEZELÉSBEN Kérdőjelek az adagolás körűi • A besugárzásban az adagolás módja fontosabb, mint az, hogy mit adunk A tudomány fejlődése egyre több szállal köti össze az élettant, a fizikát és kémiát, s új határtudományokat bontakoztat ki, mint a biofizika, a biokémia, a molekuláris biológia és nem utolsósorban a sugárfizika. Ebből felfogásbeli változások is következnek, amelyek elősegítik, hogy fizikokémia és molekuláris szinten is megérthessük az életjelenségeket. Az elméleti tudományok előtörése korszerű kísérletekre ösztönöz, és azok tanulságai egyre racionálisabbá tehetik a gyakorlati orvostudomány gyógyító eljárásait. A haladás nem minden területen egyforma. Az ionizáló sugárzás (röntgen stb.) gyógyító felhasználása például a kezdet kezdetétől szinte a mai napig főként tapasztalati tényekre épül. Véletlen balesetek, sugársérülések, kíváncsiskodó kutatók megfigyelései nyitottak utat a sugárgyógymódoknak, amelyeknek hetvenéves története bizonyítja az ilyen empirikus haladás eredményességét. Manapság azonban mintha elakadtunk volna. Számos kutatónak az a véleménye, hogy a sugárterápia fejlődése holtponthoz közeledik, hacsak nem helyezzük racionálisabb alapokra. Ez esetben tudjuk csak kellően kihasználni a technika fejlődését, a nagyhatású sugárzóberendezéseket, az egyre nagyobb energiájú ionizáló részecskéket, amelyektől eredményt várhatunk az alacsony oxigéntartalmú és ezért a sugárzásnak ellenálló rosszindulatú daganatokban is. Az egyik legfontosabb kérdés, hogy miként adagoljuk a sugárzást, hiszen ma is érvényes a négy évtizedes mondás: „A besugárzásban az adagolás rftódja fontosabb, mint az, hogy mit adunk.“ Sem klinikailag, sem biológiailag nincs bizonyítva, hogy az egyenletesen elosztott sugáradagok kedvezőbbek, mint az egyenőtlenek, — hogy az adagok közötti szabályos időközök kedvezőbbek a szabálytalanoknál; hogy az adagok közötti egy hét vagy egy nap szünet a legkedvezőbb. Az általános gyakorlatban viszont majdnem mindig egyenlő részekre osztják a sugármennyiséget és erre akár azt is mondhatjuk, hogy az egyes besugárzások időpontja sokkal inkább függ a Föld tengelykörüli forgásától, mint az egyes daganatok sajátosságaitól. Az elmúlt években magam és munkatársaim az adagalás és az adagok elosztásának problémáját többféle kísérletben igyekeztünk megközelíteni. Mindenekelőtt megfigyeltük, hogy különféle körülmények között végzett besugárzás után miként alakul az elpusztult, valamint a csupán megsérült, de regenerálódó sejtek aránya. Ez ugyanis döntő körülmény a rosszindulatú daganatok sugárkezelésében. A sugársérült daganatsejtek regenerálódása energiát igényel és ezért elsősorban attól függ, hogy a sejtek milyen mértékben jutnak oxigénhez. Hasonló következtetésekre jutott Korogodin szovjet kutató is Obnyiszkban, élesztő sejteken végzett kísérletei során. A sérült sejteket tehát az oxigén segíti megmenekülni a pusztulástól. Ez a tapasztalat látszólag ellentmond annak a régóta ismert körülménynek, hogy oxigén jelenlétében nagyobb erővel érvényesül az ionizáló sugárzás sejtpusztító hatása; utóbbi a besugárzás hatására keletkezett szabad gyökökkel magyarázható. Végül is tény, hogy az oxigén egyrészt no-Nagynyomású oxigénkamra: a Vickers-féle berendezésben a keszon-elv alapján három atmoszféra légnyomást lehet létrehozni. Ha a kamrába megfelelő oxigént juttatnak, a beteg vérplazmája a szokásos 0,3 ml/százalék helyett 6,5 ml/százalék oldott oxigént vesz fel, s ez jelentősen megnöveli az oxigénben szegény vagy oxigénmentes daganatsejtek oxigéntartalmát veli a besugárzás sejtpusztító hatását, másrészt a besugárzástól csupán megsérült sejtek felépülésében is közreműködik. Ha a sugáradag viszonylag kicsiny, az oxigén „az orvos ellen dolgozik“, a daganatsejteket védi. Nagyobb adag esetében az oxigén ellenkező szerepe érvényesül, a sugárhatás gyógyeredménye kedvezőbb lesz. A daganatsejtek oxigénellátása rendkívül eltérő. Legtöbb oxigén az erek szomszédságában levő sejteknek jut, a távolabbiak oxigénellátása korlátozott, és az erektől 150 mikronnál nagyobb távolságban levőkhöz egyáltalán nem jut oxigén. A daganatsejteknek ezért csak mintegy 30—60 százaléka rendelkezik a normális sejtekhez hasonló oxigénellátással, és kb. 15 százalékuk teljesen oxigénmentes. A daganat növekedésével ezek az arányok változhatnak. Kísérleteink tanulsága szerint nagyobb sugáradagok esetén az oxigénnek a sejt helyreállítását elősegítő, azaz sejtvédő szerepe egyre kisebb, és előtérbe kerül a sugárérzékenységet növelő, tehát a gyógyítás számára kedvező oxigénhatás. Az érzékenyebbé vált daganat-sejtek nagyobb mennyiségben pusztulnak el. Éppen ezért újabban az oxigénszegény daganatsejtek sugárérzékenységének fokozására nagynyomású oxigénkamrát alkalmaznak. Ha ezeket jól akarjuk kihasználni, akkor meg kell változtatni a hagyományos sugáradagolást: nagyobb adagokat kell adni, kevesebb részletben. Igazi hogy az egészséges testszövetek is nagyobb kárt szenvedhetnek ilyenkor, ezt azonban ellensúlyozza az a nyereség, hogy lényegesen több daganatsejtet tudunk a besugárzással elpusztítani. Több klinikán végeztek már ilyen irányú kísérleteket. Azt tapasztalták, hogy ha a nagynyomású oxigénkamrába helyezett betegnek szánt sugáradagot 30 —40 részletben adagolták, a kezelés nem volt eredményesebb, mint a hagyományos módon. Ha azonban az összadagot csupán 10 vagy még kevesebb részletre osztották, lényegesen kedvezőbb volt a tapasztalat. A bratislavai rákkutató intézet az elsők között figyelt fel az ilyen jellegű kezelések jelentőségére. Klinikai kísérletekben nagynyomású kamra alkalmazása helyett tiszta oxigént lélegeztetnek be a betegekkel. Eredményeik, főként a fejen és a nyakon levő daganatokkal kapcsolatban, sokatígérők. Ismerve az oxigén kettős hatását: egyrészt, hogy érzékenyebbé teszik a sejteket a besugárzások iránt, másrészt, hogy a csupán megsérült sejteket helyreállítani segítenek, az eddigi próbálkozásokból több érdekes tanulság kínálkozik. A nagynyomású oxigénkamrában végzett besugárzást túlélő daganatsejtek zöme oxjgénmentes környezetben található. Ha a továbbiakban nagynyomású kamra nélkül, kis sugáradagokat alkalmazunk, ezeket a sejteket sorozatosan érik kisebbnagyobb sérülések, azok oxigén hiányában nem reparálódnak, a károsodás következményei halmozódnak és előbb-utóbb e sejtek nagy része is elpusztul. Közben pedig a kamrai kezelés alatt károsodott és oxigénnel jól ellátott normális sejtek kiheverhetik a megpróbáltatást, működésük helyreállhat. Bizonyos idő után, ha a megmaradt daganat vérellátása és ezáltal sejtjeinek oxigénforgalma növekszik, ismét elővehetjük a nagynyomású kamrát és a nagy sugáradagot, hogy azt követően újra csak kamra nélkül, kis adagokat adjunk. Nyilvánvaló, hogy a sugáradagok időbeli elosztása egy ilyen dinamikus kezelési tervben többé már nem a föld tengelykörüli forgásától függ, hanem a besugárzást a túlélő daganatsejtek oxigénellátásának alakulásától, valamint e sejtek szaporodási ütemétől. Behatóan kutatjuk, mindkét tényezőt, különös tekintettel a hajszálerek újraképződésére, valamint a normális és daganatos sejtek sugárkárosodás utáni gyógyulására. Az elmondottak alapján a rosszindulatú daganatok gyógyítására legalkalmasabb sugáradagok nagyságával már többé-kevésbé tisztában vagyunk. Most arra törekszünk, hogy meghatározzuk az egyes részadagok legjobb időzítését, a kezelések legalkalmasabb időpontjait. Ilyen módon eljuthatunk oda, hogy a sugárterápiában olyan megfelelő adagolási sémát dolgozzunk ki, amely már nem csupán tapasztalatokon, hanem kísérleteken alapuló tudományos meggondolásokon nyugszik. Az empirikus gyakorlatot felváltó racionális irányzat minden bizonnyal további nagy lehetőségeket rejt magában. (Or. R. L.) HADÜZENET A MAJBETEGEK DIÉTÁJÁNAK Diéta helyett zsírt a beteg májnak — ez lehetne a meghökkentő mottója a Deutsche Medizinische Zeitschrift című tekintélyes orvostudományi szaklapban megjelent tanulmánynak. Szerzői: B. Knick professzor, Dr. J. Grüner, Dr. R. Ottebjann és Dr. G. Kanzler wiesbadeni orvosok egyebek között kifejtik, hogy a májkímélő koszt, a májdiéta gyógyászati szempontból értelmetlenség. A májbetegek nemcsak elviselik a marha és sertéshúst, a sajtot, a zsírt, vajat és margarint, hanem az ésszerűen összeállított, ízletes, a szükséges zsiradékot és húst tartalmazó vegyes koszt kifejezetten szükséges az olyan betegségek gyógyulási folyamatában, mint például a heveny májgyulladás (hepatitisz). A kutatók egyértelműen ellenzik az egyoldalú és értelmetlen korlátok közé szorított diétát, s hivatkoznak Chalmers amerikai orvos vizsgálataira is, aki kimutatta, hogy a májbetegek akkor gyógyulnak meg a leghamarabb, ha napi 3000 kalória tápértékű táplálékot, s ennek részeként 150 gramm fehérjét és 150 gramm zsiradékot fogyasztanak. Ezek az eredmények amellett szólnak, hogy a betegek jó közérzetének jobban kell hinni, mint a látszólag tudományosan megalapozott kezelési sémáknak. FELTÖLTHETŐ SZIVUTEMSZABALYZÓ / Orvosi statisztikák szerint ez idő szerint körülbelül harmincezer ember él a világon a mellkasában műtéti úton beültetett szfvűtemszabályzóval. E szerkezetek vegyi áramforrásait időről-időre újabb műtéttel kell kicserélni. Mentesíti a betegeket az újabb műtétek megterhelésétől dr. Hans-Jürgen Wanjura nyugat-berlini orvos új találmánya, a gyufásskatulya nagyságú és mindössze 65 gramm súlyú szívütemszabályzó, amelyet nagyfrekvenciás energia segítségével, minden műtéti beavatkozás nélkül, a beteg testében lehet újra feltölteni. hot 19
