A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1975-04-25 / 17. szám
öldünkön o víz vándorlásainak gyűjtője az óceán. Az óceán víztartalmának egy részét pára alakjában a levegőbe juttatja. Ezt a páratelt levegőt a szél a szárazföld fölé hajtja, ahol megfelelő körülmények között lecsapódik. Ez a lecsapódás a harmat, dér, zúzmara, köd és felhő. A felhőből keletkezik azután az eső, jégeső és az ólmoseső, illetve a hó. A lehullott csapadék egyharmada a felületen a talajlejtés irányában elfolyik, egyharmada elpárolog, egyharmada pedig beszivárog a talajba. A talajba lehúzódó víz egy vízátnemeresztő réteg fölött összegyűlve, talajvizet alkot, amely ott minden apró nyílást kitölt és lassan áramlik a vízátnemeresztő réteg lejtésének irányába. Ezt az áramló talajvizet nevezzük föld-árjának. Ha a talajvíz mélységéig leásunk, a gödröt a talajvíz — szintjének megfelelően — kitölti. így nyerik vizüket a kutak. Ahol a vízátnemeresztő réteg a talajfelszínnel találkozik, források alakjában magától is előbukkan a talajvíz. A víz minden útját, amely lejtés irányába — tehát a hegyről a völgybe, majd a síkvidéken keresztül a legmélyebben fekvő óceánig — vezet, vízfolyásnak nevezzük. A hegyekről lefolyó esővíz és a források vize erek, csermelyek, patakok útján kerül a vízgyűjtő terület folyójába, amely visszaviszi az , óceánba. Az eső alakjában a földre zúduló víztömeg megoszlása alakítja ki a vízrendszereket, melyeket egymástól a vízelválasztók különítenek el. A vízelválasztókon belül az egyes folyók különböző alakú és rendszerű vízgyűjtőterületről nyerik vizüket. Olyan minden oldalról zárt, viszonylagosan mély területen, ahol az elfolyásra nincs, illetőleg csak korlátoltan van mód, állóvizek: tavak és beltengerek alakulnak ki. Ha nekünk csallóközieknek valaki a vizet, a nagy vizet említi, akaratlanul is a Duna jut eszünkbe, de azt már nem mindenki tudja, hogy a Duna sokáig inkább csak mint közlekedési akadály és vészthozó természeti erőhatalom szerepelt. A halászokon és az aranyászokon kívül alig szerette valaki... Idővel ugyan mint vontatóút és a vízimalmokat hajtó erőforrás is kezdett némileg értékesebbé válni, de csak Széchenyi István volt az, aki fontosságát és értékét teljes mértékben felismerte, valósággal felfedezte. A víz szórakozást, kikapcsolódást, üdülést és sportot is jelent. A legtisztább levegőre csalja ki a hétköznapi munkájában kifáradt embert s még a rekkenő nyári hőségben is felüdíti, amikor más módon aligha volna kedve nehéz hátizsákkal a szabad természetbe kivonulni. Egyik éltető elemünk a víz, nélkülözhetetlen és pótolhatatlan éppen úgy, mint a levegő. S a halaknak még sokkal többet jelent, mint nekünk!... De a halak csak a tiszta vízben érzik jól magukat, ott élnek, ott szaporodnak! ... A szennyes víz méreg, megöli az életet... A szennyes víz halott víz, melyben elpusztul állat és növény egyaránt... Ilyet is láthatunk napjainkban eleget... Egyre többet! És az embernek is tiszta vízre van szüksége, egyre több tiszta vízre, közben pedig vizeink szennyezettsége aggasztó mértékben növekszik... és már itt is vagyunk a lényegnél! A teljesen tiszta víz színtelen, szagtalan és nagyon átlátszó folyadék. A természetben teljesen tiszta víz nem fordul elő, még mesterségesen is nehéz előállítani és pedig azért, mert a víznek igen különös tulajdonságai vannak. A vízben mindig vannak gázok, oldatok és lebegő anyagok. Az ember csak ott élhet meg, ahol iható vizet talál. Az ember primitív viszonyok közt forrásból, folyóból, tóból meríti a vizet, fejlettebb műveltség esetén mesterséges forrást készít, ez o kút. Nagyon sűrűn lakott területen a talajvíz mérges, ihatatlan, ott messziről kell hozni a vizet vízvezetékkel, mint a rómaiak, karthágóiak tették és a modern nagyvárosok teszik. Az ivóvíz az ember életének egyik legfontosabb egészségügyi tényezője. A jó ivóvíz első feltétele, hogy az egészségre közvetlenül kártékony alkotórészt (fémsókat) vagy betegséget okozó baktériumot ne tartalmazzon, továbbá kellemes ízűnek és üdítő hatásúnak kell lennie. Folyóvizek beszennyezése akkor forog fenn, ha a folyóvízbe idegen, nem az eső- vagy talajvíz rendes összetételének megfelelő anyagok kerülnek. A folyóvizek megfertőzésének rendszerint a gyári és városi szennyvizek az okai. A beszennyezés erősen iparosított vidékeken néhol rendkívül nagy mértékű. A legrosszabb ipari szennyvizeket a keményítő- és cukorgyárak, gyapjúmosók, enyv- és papírgyárak szolgáltatják. Kisebb folyóknál a városi szennyvizek által okozott szennyezés is nagymértékű lehet. A szennyezés mértéke függ az illető gyári vagy városi csatornavizek mennyiségétől, összetételétől, valamint a befogadó folyó nagyságától és sebességétől. Minél nagyobb mértékű a szennyvíz hígítása, annál inkább csökken a fertőzésnek a közegészségügyre és a halászatra való káros hatása. A felszabadulás előtti időkben nálunk a folyóvizek tisztítása túlnyomólag „önműködőleg" ment végbe a hígítás, a szilárd részecskék egy részének a meder fenekére való lerakódása és egyéb vegyi . folyamatok következtében. A baktériumok egy része a napfény stb. behatása folytán tönkremegy, más baktériumok azonban hosszabb ideig megmaradnak és a folyó hosszú szakaszát megfertőzik. A beszennyezés káros hatása főként abban nyilvánul meg, hogy az ivóvíz megfertőzése folytán emberi és állati betegségeket terjeszt, a halakat megmérgezi és árt minden olyan gazdasági vagy ipari ágnak, melynek tiszta vízre van szüksége. A beszennyezés káros hatását főként az ember, a halászat és a mezőgazdaság érzi meg. Ezek érdekei a legtöbb esetben ellentétesek az iparéval, A felszabadulás előtti időkben, amikor az ipari vállalatok magántulajdonban voltak, egyes iparágaknak úgyszólván létfeltétele volt, hogy szennyvizeiktől olcsón, tisztítás nélkül vagy kisebb tisztítással szabaduljanak meg, illetőleg hogy azokat valamelyik folyóba beleereszthessék. Mindenki előtt világos, hogy vízre szükség van! Víz nélkül nincs élet! Növénynek, állatnak és embernek egyaránt szüksége van rá. Jóminőségű ivóvízre van szükség falvainkban, magában a Csallóközben is, mely ugyan a legnagyobb víztartalékkal rendelkezik, de a lakossága legtöbb helyen még mindig az ásott kutak egészségtelen vizét issza, városainkban, gombamódra szaporodó lakótelepeinken, földművesszövetkezeteinkben és ipari létesítményeinkben egyaránt... Víz kell a kanalizációhoz, víz kell a víztárolókba! Óvni kell folyóvizeinket a további szennyeződéstől víztisztító berendezésekkel, új gyártási eljárások kidolgozásával és az eddigieknél szigorúbb és hatékonyabb törvényekkel. Meg kell mentenünk vizeinket és ez a probléma nem tűr halasztást, mert pár év múlva már talán késő lesz!... S akkor mit csinálnak majd a gyermekeink? Talán légiúton szállítanak majd ide jéghegyeket az északi sarkról? Lássuk csak, mi a helyzet Szlovákiában! MENNYI IVÓVÍZRE VOLT, VAN ÉS LESZ SZÜKSÉG? Évente körülbelül 30 milliárd köbméter csapadék hullik le Szlovákia területére, s vízellátás terén ez a legfontosabb tényező, mivel egyetlen jelentős folyója (a víz mennyiségét értve alatta) a Duna is csak rövid szakaszon érinti területét. Tehát vízkészletünket az évi csapadék mennyisége határozza meg. Hazánk területén a hasznosítható földalatti vizek mennyiségét évente kb. 1,1—1,5 milliárd köbméterre becsülik. Csakhogy Szlovákia területének mindöszsze 30 százaléka rendelkezik elegendő vízzel és~további hatvan százaléka pedig vízben szegény. Hazánk vízben leggazdagabb része a Csallóköz, a
