A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)

1975-01-10 / 2. szám

u I ana Zelinová harminchá­rom esztendővel ezelőtt Tükörhíd (Zrkadlovy most) című elbeszélés­­kötetével kezdte meg írói pályáját. Népszerűségét bizonyítja, hogy ifjú­sági könyve, a Jakűbko négy, leg­olvasottabb regénye, Az ördögcsárdás (Diablov őardáS), amely huszonnégy óra lepergése alatt egy patrícius családban a tegnap világának a má­val való összecsapását ábrázolja, három kiadásban jelent meg. A közkedvelt írónő az utolsó két év­tizedben számos sikeres rádiójáté­kot, majd újabban több tévéjátékot írt, közben 1964-ben a Mladé letá kiadta Veéer neprídem című leány­regényét, amely magyar fordításban — Este nem jövök címen — ezek­ben a napokban került a könyv­piacra. Zelinová könyvének főszereplője Andrea, a tizenhat éves diáklány, megéli első szerelmét és csalódását, amelyen a nyári szünidőben — he­veny tünetek után — apja és fő­leg falun élő nagyapja segítségével átesik. A vonzóan papírra vetett leányregénynek legnagyobb érdeme, hogy Zelinovának sikerül nem csu­pán Andrea életét és küzdelmét az elkényeztetett és könnyelmű Jozef jellemének megváltozásáért sokol­dalúan megvilágítania, hanem ugyan­akkor hasonló hitelességgel nyomon követi, hogyan békíti ki szüleit, zongoraművésznő édesanyját és az opera zenekarában játszó édesapját a rokonszenves nagyapával. Míg a háttérben maradó anya szi­gorú, zárkózott természetével elég halvány alakja a regénynek, az apa jobban előtérbe kerül, aktívabb a szerepe, megértésével és gyengédsé­gével kitűnő támasza az érzelmi bo­nyodalmakba keveredő Andreának. A Zef-nek becézett Jozef gyors jó útra térése nem annyira követke­zetesen a jelleméből, mint inkább az író szándékából fakad, hogy di­daktikus, nevelő szándékú happy­­enddel zárhassa le a nem túlságo­san izgalmas, de a fiatal olvasó fi­gyelmét mindvégig lebilincselő mon­danivalót. A fiatalok gárdájából élesebb kon­túrokkal csak a mindig szolgálat­­kész, önzetlen Vinco és a karriert hajszoló, csapodár és könnyelmű Mar­­cela válik ki. A két vonal: Andrea szerelmi csalódása, magára találása és felnőtté érése szerencsésen 'ötvö­ződik a felvetett másik vonallal, a családi kapcsolatok szorosabbra fo­­nódásának problémájával, Bár az életben Andreák rendsze­rint megperzselten esnek át szerel­mi csalódásokon és csak 'mélyebben HAGYOMÁNY ÉS MODERNSÉG • húsba vágó érzelmi zavarok után találják meg önmagukat, ifjúsági regényről lévén szó, el kell néz­nünk, hogy Zelinová könyvében a kelleténél jobban üt át a didaktikus célzatú, optimista hang. A kötetnek olykor csak rutinnal megkompo­nált, fáradt oldalait jó megfigyelő­készségre valló, a humort sem nél­külöző színes és fordulatos részek követik. Okunk van ezért hinni, hogy Zelinová ifjúsági regényét a mi fiataljaink is érdeklődéssel fog­ják forgatni. ján JonáS A szűz jegyében (V znamení panny) című regényének cselekménye is két vonalon fut: Az egyik — és ez a sikeresebb vonal — egy közelebbről meg nem neve­zett nyugat-szlovákiai falu szocia­lista átalakulásának folyamatátraj­zolja meg a jó szemű publicista új­ságíró gazdag tárgy- és emberisme­retével. JonáShoz közel áll ez a jól körül­járt falusi világ, egyformán kitűnő ismerője mind az irtvány falvak módos gazdái, mind a szegények, a nincstelen béresek gondolatvilá­gának, mindennapi életének. A ba­saparaszt Kriáán kapzsiságáról, em­bertelenségéről sok újat nem tud mondani, Solohov Űj barázdát szánt az eke című regénye óta számtalan ilyen harácsoló természetű kulákkal ismertetett meg az irodalom —, ám a felszabadulás után a földosztáskor néhány hektár földhöz jutott HaS- tiákot már jellegzetesebben, egyé­nibb vonásokkal hozza előtérbe. Bár HaStiáknak is számtalan irodalmi elődje van, JonáS érdekesen írja le, hogyan válik a közösségi utat köve­tő falu életében ez a tegnap még nyomorúságosán tengődő paraszt a haladás kerékkötőjévé. Az a né­hány hektárnyi föld, amelyhez a parcellázás jóvoltából váratlanul jutott, földéhessé teszi, nem engedi, hogy a paraszti világ közösségi élet­formáját magáévá tegye. A falu átalakulásának rajza szer­vesen összefonódik a regény másik vonalával: HaStiák Zuzana nevű leánya és a szolgalegény Drusko há­zasságának problémájával. Zuzana házassága tényében és egész életé­ben érződik némi hitelesség, Drus­ko érzelmi világának rajza is elfo­gadható, az érzelmek síkján leját­szódó történet egészében azonban vannak hiányosságok, hézagok. Jó­násnak nem sikerül érzelmi éle­tükben oly mély barázdát vágnia, hogy a regény a műfaj helyes meg­határozása szempontja szerint való­ban regénnyé váljon, túlemelje azt a tájékoztató irodalomból ismert helyzetjelentésen. Az újságíró JonáS aránylag ké­sőn, 1961-ben kezdte megosztani publicisztikai tevékenységét a szép­próza művelésével. A falu világát jó érzékkel megrajzoló novelláskötete (Zrnká vo vetre) után tizenkét esz­tendővel később, 1973-ban jelent meg első nagyobb lélegzetű írása, A szűz jegyében, amely inkább a jó tollú, gyakorlott köziró erényeit tükrözi, mint a szépíróét. A regény elbeszélő hangját, szerkezetét te­kintve teljesen a Kukuéíntól Heé­­kóig terjedő hagyományhoz kötő­dik, és sem formai, sem tartalmi tekintetben nem törekszik korsze­JánJmtf rűbben, modernebb hangvétellel szólni a ma olvasójához. Az ötvenes évek elején, Heéko falusi tematiká­jú regényeinek megjelenése idején, JonáS mondanivalójának visszhang­ja érthetően aktuálisabb lett volna. Az ábrázolt társadalmi ellentétek és a belőlük fakadó erkölcsi összeütkö­zések nem nélkülözték akkoriban az újszerűség ingerét. Ma ez az inger érthetően elmúlt, annyi azonban igen valószínű, hogy ha ez a jól ismert, publicisztikailag is erősen megvilágított félmúlt történelemmé válik, akkor erről a történelemről könnyebb lesz — a lényegtelen el­hagyásával — művészibb formában beszélni. Í* llentétben JonáS teljesen ha­gyományos hangjával, Ján Johani­­des Súkromie című elbeszélésköte­tével már tíz esztendővel ezelőtt teljesen új formai köntösben és új belső világgal jelentkezett. A kö­tet, amelynek magyar kiadása Le­meztelenítve címmel a fentebb is­mertetett könyvekkel egyidőben je­lent meg, öt hosszabb lélegzetű el­beszélést tartalmaz. Johanides a ma emberének sok alapvető problémá­ját érinti bennük, így az élet, a lét értelmét itt a földön, szocialista környezetben, ahol a szocialista er­kölcs törvényei a döntők. Johanides kritikusai egy évtized­del ezelőtt elmarasztalás nélkül elemezték írásművészetének azokat a vonásait, amelyeknek alapjául az egzisztencionalista Sartre-nak és a magány, a közöny hangadójának, Camus-nak követőjét látták benne, erősen hangsúlyozva, hogy Johani­­dest a mai ember érzésvilága, a lé­tét fenyegető veszélyek, az ember magánya érdekli, szóval mindazok a problémák, amelyeket a Nyugat említett írói tártak fel, hoztak fel­színre a tétovázó, helyét nem talá­ló ember lelkivilágából. Nem vélet­len, hogy Johanides egyik legsike­resebb elbeszélésének a Tétovázó címet adta, megrajzolva benne a mindenben bizonytalankodó, této­vázó orvost, aki tanácstalansága miatt elpusztul, amikor sebesült partizánok segítségére siet. Ma teljesen világom az író célza­ta: megszabadulni a szorongattatás állapotától, az emberi magányból eredő félelemtől. A kötetben sze­replő két legművészibb elbeszélés, a Lemeztelenítve és I a Szép nő és kirándulás példásan tanúskodik er­ről. Óhatatlanul Illyés jut az eszem­be: „Az ember lehet pesszimista, a vers maga soha, lévén a jó tett minden formában életigenlő.“ Joha­nides írásai éreztetik, hogy amikor szabadulni próbál a rátörő magány sötétjétől, olvasóit is meg akarja szabadítani tőle. Emellett azonban nem hallgathatom el, hogy prózája sokszor elszigetelődik a társadalmi történések alapvető; kérdéseitől. Kíván a társadalmi viszonylatok mélyére nézni, de ez mintha nem is állna szándékában, mintha szerin­te az író! feladata csupán a kérdé­sek feltevése volna, nem pedig egy­ben a válaszadás is. Gondolatvilágának bizonyos ab­­sztraktsága eltereli figyelmét a va­lóságtól, azonban nem vitatható el, hogy ebben az absztrakcióban és abszurdban tapintja már a múló divatot, s ez bizonyára tovább se­gíti írói pályáján, arra készteti, hogy az alapvető társadalmi elvek mélyére idézzen. Johanides szépprózájának legbiz­tatóbb vonása, hogy sajátos, kimű­velt hangon fogalmaz, stílusának színessége eredeti, étérzi minden szó jelentőségét és gulyát, érzelmi velejáróját. Bártfai Lászlónak és különösen Zólyomi Antalnak kö­szönhető, hogy atmoszférát teremtő stílusának ezek az edényei a fordí­tásban is csorbítatlanok maradnak, nem sikkádnak el. Az itt ismertetett három kötet új­ból igazolja: a Madách példásan tesz eleget abbeli kötelességének, hogy a szlovák irodalom sikeres al­kotásait megismertesse a magyar olvasóval. Ez a kötelesség arra kész­tet, hogy ismét felvessük a viszon­zásnak számunkra oly fontos kér­dését. Az írószövetség magyar szak­osztálya és a Madách-könyvkiadó szinte minden esztendőben felhívja a kiadók figyelmét a csehszlovákiai magyar szépprózák fordítást meg­érdemlő új műveire. Vajon az ille­tékes kiadók a Tátrán, a Slovensky spisovatel, j a Smena és a Mladé le­tá — rendelkeznek-e olyan lekto­rokkal, akik bírják nyelvünket, el­lenőrizni tudják az ajánlott műve­ket és fordításuk érdekében meg­teszik a kezdeményező lépéseket? EGRI VIKTOR 16

Next

/
Thumbnails
Contents