A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)

1975-04-18 / 16. szám

ha már így együtt vannak, előkerülnek a dobok. Az apa kezd hozzá a doboláshoz, aztán az anya. majd szép sorban a gyerekek. A dobok nagysága változó. Vannak mosófazék, de asztalnyi nagyságúak is. Előbb azonban jól ki kell feszíteni a szamárbőrt, hogy a hangszernek tiszta legyen a hangja, s hogy a szomszédok hallják, hogy itt az újévet nemcsak szépen együtt üdvözlik, ahogy illik, hanem megfelelő muzsikusi szinten Is: szépen, tiszta ritmusban szóló dobszóval.

Ambalangoda városkában szólnak a dobok, vidám visongás hallik a hinták környékéről, petárdák durrannak, s itt-ott felhangzik a srácok figyelmeztető kiáltása. E hangkulisszával a háttérben készülődnek a táncosok a hagyományos vigalomra. Valaha ezeket a kosztümöket és kaduru fából faragott álarcokat a rossz szellemeknek az emberekből való kiűzésekor használták, ilyen öltözékben végezték a ráolvasásokat kígyómarás és szülési fájdalmak ellen. Ma, amikor a ceyloni egészségügyi ellátás egyike a legkorszerűbbeknek egész Délkelet-Azsiában, a tánc már csak szórakozásnak számít, s amióta megnövekedett a turistaforgalom — látványosságnak, hivatásos együttesek előadásában. De vannak még alkalmi igazi népi együttesek is, ezeknek tagjai kókuszdió- és rizstermelők, kaucsukgyűjtők, autómechanikusok. kőművesek, tanítók, emléktárgy-készítők és diákok közül verbuválódnak. A táncosok a dobosok körül keringenek, mindegyikük játszsza a maga szerepét, amit az álarcuk ír elő. Az egyik oroszlán, a másik madárkirály, a harmadik bohóc, kígyó vagy éppen démon. A jó küzd a rosszal, s ahogy az a mesékben lenni szokott, rendszerint a jó győz.

Az újévi lakomához együtt ül le a család. De az elsőbbség a vendégeket illeti meg. Minden családfő gondoskodik arról, hogy ott üljön az asztalánál — ha csak egy órácskára is — valami tiszteletre méltó személyiség. A hagyományos curry-rizst szolgálják fel, többféle csípősen fűszerezett húst és kókuszllsztből készült mindenféle süteményt. Pálmabort és arakot isznak, a gyerekek pedig barna nádcukorból készült karamellt szopogatnak. Az apa, még a délelőtti fogadás hatása alatt, letesz egy rúpiát egy tányérra s tovább adja a legidősebb fiának. Ez szintén hozzátesz egy ru-I

»

piát s tovább adja az asztaltársának, így megy körül aztán a tányér, s mikor valaki úgy véli, hogy már jó halom pénz összegyűlt, hirtelen zsebre teszi. Ekkor aztán megint útjára bocsátják a tányért újabb egy rúpia kezdő téttel. Van aki veszít, van aki nyer, de végül is az egész a családban marad, ha csak nem éppen a vendég viszi el az összegyűlt pár rúpiát, ez viszont biztosan talál rá alkalmat, hogy legközelebb viszonozza az ajándékot.

A halászok számára is vége újév után a szezonnak. Így aztán újévkor

még kimennek a tengerre, mert néhány nap múlva a kezdődő monszunesőzések már lehetetlenné teszik, hogy kifuthassanak bárkáikkal és katamaranjaikkal. Még kétszer-háromszor megtehetik, s örülhetnek neki, ha megfelelő zsákmánnyal térnek vissza. Egy kiló halat két rúpia ötven centért vesz át tőlük a kereskedő. Van, amikor öt kilót fognak, máskor húsz-ötven kilót, olykor egymázsás cápa is fennakad a hálójukban, de ahogy erősödik a szél a tenger felől, egyre kevesebb a zsákmány. Így aztán a halász kihúzza katamaranját a partra,

rendel egy teherautót s hazaviszi a bárkát. Visszatér pálmalevél-kunyhójába s otthon marad mindaddig, amíg véget érnek a monszun-esőzések és ismét kéken ragyog a trópusi égbolt. A halászok nem szeretik az év elejét, amikor tétlenségre vannak kárhoztatva. Csak azok fogadják vidáman az új évet, akiknek szükségük van a csapadékra, a rizsföldek elárasztásához, meg természetesen azok, akik nem függnek az időjárástól.

P. PODLAHA J. Prúcha felvételei

A japánok nagyon érdeklődtek a hadművelet részletei iránt, tudni akarták, milyen erők vettek részt benne, milyen károkat okoztak a kikötőben, a flottában stb. Nyilvánvaló volt, ■ hogy a japánok meg akarnak támadni valakit, és ez nem lehetett más, mint Amerika. Japán olajforrásai kimerülöben voltak, és amióta Roosevelt elrendelte az olajembargót, számítani lehetett a támadásra.

A németek az Egyesült Államokba küldtek, hogy szervezzem meg ügynökeik hálózatát, és szerezzek választ a kérdésekre, amelyeket egy mikrofényképen vittem magammal. Ekkor találkoztam először a mikrofényképpel, ezzel a fantasztikus találmánnyal, amely felismerhetetlen méretűre kicsinyíti a dokumentumokat. A fényképek fordított mikroszkóppal készülnek, egy gépírásos oldalt gombostűfej nagyságúra lehet kicsinyíteni. A mikrofényképet a kém elhelyezheti a bőrén, mint valami parányi szeplöt, vagy tucatjával ráépítheti egy nyomtatott szöveg betűire. Egy tizoldalas jelentés elfér egy T betű szárán.

Nos, a kérdések elsősorban Hawaiira vonatkoztak. Azzal is megbiztak, hogy menjek Hawaiiba felderíteni. Nyilvánvaló volt tehát, hogy a japánok Pearl Harbornál akarják megtámadni a flottát. Mihelyt Amerikába érkeztem, értesítettem erről Hoovert, az FBI főnökét. De ö nem hitt nekem. Felháborodott, megsértődött:' én akarom öt tanítani? Tudta, hogy kettős ügynök vagyok, az angoloknak dolgozom, és úgy kezelt, mintha ellenség volnék. Nem szerette az angolokat, és az egészet cselnek tartotta, amelynek az a célja, hogy belerántsa az Egyesült Államokat a háborúba. Meggyőződésem, hogy Roosevelttel nem is közölte híreimet. így aztán 1941 decemberében a japánok pontosan ugyanúgy támadták meg Pearl Harbort, mint az angolok annak idején Tarantót.

Alberto Ongaro {L’Europeo)

nak az angol légierő támaszpontjai. Közöltem velük azoknak az áltámaszpontoknak a helyét, amelyeket az angolok kitűnő technikával kartonpapirból építettek fel. A nemetek sok bombát, időt és embert áldoztak arra, hogy ezeket a nem létező támaszpontokat bombázzák.

A kettős játék olyan messzire ment, hogy egy bizonyos időtől kezdve az Intelligence Service fizette az Angliában működő német kémeket. Ennek érdekes a története. Háborús időkben minden titkosszolgálat egyik legnehezebb problémája, hogy miből fedezze az ellenséges területen dolgozó kémek költségeit. Én sgy napon azt mondtam a németeknek, hogy megoldhatnám a problémát. Ismerek egy nagyon gazdag zsidót, aki úgy véli, hogy a németek megnyerik a háborút, és szívesen szerezne nálunk érdemeket azért, hogy a győzelem után majd megkíméljék. Kész lenne nagy összegeket folyósítani. Ebből lehetne fizetni az angliai kémeket. A náciknak tetszett az ötlet, utasították kémeiket, hogy ennél meg ennél jelentkezzenek a működésük folytatásához szükséges pénzösszegekért. Mondanom sem kell, hogy efféle zsidó nem létezett: a német kémek az angol titkosszolgálat ügynökétől kapták a pénzt. Az Intelligence Service tehát ellenőrizhette az Angliában működő német ügynököket. Az akciónak jellegzetes fedőnevet adtak; Midász-terv volt a neve.

—■ Beszéljen Pearl Harborról. Hogyan jött rá, hogy a japánok ezt az amerikai támaszpontot akarják megtámadni?

— Egy napon megtudtam, hogy a japánok információkat kérnek a torontói bombázásról. Itt annak idején az angolok az olasz flotta felét megsemmisítették. Cunningham angol tengernagy repülőgép-anyahajójával 200 mérföldre megközelítette Tarantót. Innen indultak a bombázók, amelyek súlyos csapást mértek a flottára.

tek ezt nem tudták ellenőrizni. Részletes kérdöivet készítettek nekem. A legtöbb kérdés a déli part védelmi helyzetére vonatkozott. Egy ilyen kérdőív gyakran többet elárul az ellenség terveiről, mint a közvetlen információk.

Lisszabonon át irányítottak Londonba. Előzőleg Lisszabonban az Abwehr ottani ügynökei kioktattak a titkos kódokra és a mesterség más titkaira. Sok mindent megtudtam, ami az angolokat érdekelte. Egyebek között azt is, hogy Hitler elhalasztotta az angliai invázió időpontját.

— Hogyan folytatta munkáját Londonban?

— Olyan információkat juttattam el a németekhez, amelyeket az angol titkosszolgálat fogalmazott meg. Például: a németek tudni akarták, hol van-Dusko Popov és fe/esége